niky16.gp - storys site >> ● Történetek, fanfiction, és minden más ●

 

Pflore: Whisper my Name
Pflore: Whisper my Name : 13.rész - Ő hozott össze minket, még tini korunkban.

13.rész - Ő hozott össze minket, még tini korunkban.


        -          Na, most ide leülsz és elmeséled mi történt veled, amiért annyira fel vagy dobva – nyomott le a kanapéra majd mellém ült.
         -         Találkoztam vele.

-         Azzal, akiért annyira oda vagy?
-         Igen, tudod, h rossz szokásom séta közben olvasni és…
-         Neki mentél?
-         Igen, a könyvvel együtt én is a földre pottyantam, ő azonnal felsegített és bocsánatot kért, holott én nem figyeltem.
-         És, és, és? – kíváncsian.
-         Semmi – vontam vállat – beszélgettünk két percig aztán el kellett mennie, így elsietett.
-         Mit beszélgettetek?
-         Mondta, hogy ismerős vagyok neki, én meg mondtam, hogy egy a kedvenc kávézónk.
-         Szóval ő is észrevett már.
-         Bizony
-         Most örül a fejed mi? – vigyorodott el.
-         Mi az, hogy, már a parkban elkezdtem ugrálni – nevettem fel.
-         Idióta nőszemély – csóválta meg a fejét további vigyorral.
Ekkor elkezdett csörögni a mobiltelefonom.
-         Igen?
-         Szia Amy, itt Nora.
-         Á, szia, mond csak.
-          Szóval… kész van a ruhám és szeretném, ha te jönnél el velem felpróbálni.
-         Én? – lepődtem meg.
-         Nem érsz rá?
-         Dehogynem, csak meg lepődtem.
-         Holnap tízre kell oda menni.
-         Rendben, akkor találkozzunk kilenckor a cég előtt.
-         Ott leszek és ezer köszönet.
-         Én köszönöm, hogy rám gondoltál.
-         Akkor nem is zavarlak tovább, szia.
-         Szia.
Majd letettük, a telefonom visszadobtam a dohányzó asztalra és kimentem a hátsó kertbe Angi után.
-         Visszaszoktál? – ültem mellé a hintaágyba.
-         Egy dohányzó férj mellett nem nehéz – mosolyodott el.
-         Jól meg vagytok?
-         Igen – bólogatott – sőt… már a bogyókat sem szedem.
-         Teherbe akarsz esni? – döbbentem meg.
-         Igen, de ezt ő nem tudja, szeretném, ha meglepetés lenne, ha majd sikerül.
-         Nem azt mondtad neki, hogy még korainak tartod?
-         Úgy érzem eléggé érett vagyok már egy terhességre és szerintem jó anya lennék.
-         Az biztos – mosolyodtam el – és persze rám is számíthatsz bármiben.
-         Ebben egy másodpercig sem kételkedtem – karolta át a nyakam és puszilt meg – kérsz? – nyújtotta felém a cigarettás dobozát.
-         Tudod, hogy én nem…
-         Hát persze – vonta fel az egyik szemöldökét – én meg a pápa felesége vagyok.
-         De én tényleg nem…
-         Figyelj, régen szívtad csak letetted édesanyád miatt, miért lenne baj, ha újra ráállnál?
-         Sok férfi nem szereti…
-         Jó ég Amelia! Ha valakinek megtetszel, úgy tetszel meg neki, ahogy vagy, ha meg nem tetszik neki az, hogy dohányzol sz*pjon le – vigyorodott el.
-         Rég hallottam a régi Angela-t – nevettem el magam.
-         Olykor-olykor előjön – vonta meg a vállát – na – nyomott egy szálat a számba majd meggyújtotta.
Ahogy a testem átjárta a mérgező füst azonnal ellazult minden testrészem.
-         Na ugye, hogy jó?
-         Mindig te viszel bele a rosszba – mosolyodtam el lehunyt szemmel.
-          Ne hazudj – nyújtotta ki a nyelvét – tényleg, te még nem is meséltél nekem arról milyen volt a randevúd a mi Tom barátunkkal – hatalmas csibész vigyorral az arcán.
-          Semmi különös, áthívtam, mert az nap voltam a vizsgálaton és nem volt kedvem emberek közé menni, főztem spagettit és azt vacsoráztuk, majd leültünk beszélgetni és borozgatni.
-          És?
-          Haza akart menni, de mivel ittunk nem engedtem volán mögé ülni, így megágyaztam neki a régi szobámban és ott aludt.
-          Nem volt semmi? – kicsit túl nagy csalódás ült ki az arcára, amivel azonnal elárulta volna magát, ha én nem tudnék a kis tervéről.
-          Semmi – ráztam meg a fejem – nagyon jó barátok lettünk ez alatt a rövid idő alatt, mindent elmeséltem neki és ő is így tett. Kedves srác.
-          Az – bólogatott maga elé merengve – ő hozott össze engem Georg-al még tini korunkban.
-          Akkor még meg volt a bandájuk igaz?
-          Igen, nagyon sok időt töltöttünk külön, és néha tök bele betegedtem. De volt, hogy magukkal vittek promóciós turnékra vagy a rendes nagy turnékra.
-          Jó volt?
-          Nagyon – mosolyodott el – nagyon sok és szép helyen voltam nekik köszönhetően, Párizs, Milánó, Amszterdam, Belgium, Róma és még sorolhatnám. És az alatt az idő alatt is vele lehettem – mosolygott rám – ne szomorkodj a miatt, mert most nincs senkid, egyszer majd úgy is jön valaki, lehet, hogy ez a férfi lesz az, akivel most összefutottál, lehet más. De te is megtalálod majd a boldogságot, hidd el – kacsintott rám.

 

 

 

  

 

 

web counter


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!