-Esther? Hogy kerülsz te ide? –nézett rám Tom

-Hát én… hazajöttem. –mondtam egyszerűen

-Azt látom. Mikor érkeztél?

-Ma.

-És hogy vagy?

-Jól, köszi! És te?

-Én is!

-Hallom esküvő lesz.

-Ja… öhm… igen!

-Gratulálok.

-Kösz! Egyszer megismerhetnéd őt.

-OK, majd kerítünk rá alkalmat.

-Jó. Izé…

-Tom!

-Tessék?

-Egyszer feltétlenül találkoznunk kell. Valakit be akarok neked mutatni.

Meglepődött.

-Jó, persze. Mikor?

-Mondjuk holnap. Úgy is szombat, otthon vagyok egész nap.

-Rendben.

-De egyedül gyere!

-OK!

-Jó, akkor ezt megbeszéltük.

-Meg…

-Én akkor megyek! –mondtam, és elindultam vissza a kocsihoz.

-Bocsi még egyszer!

Már nem is válaszoltam, csak elhajtottam. Végülis sietni is kellett, mert ugye 6-ra hívtam Billéket, és már 5 óra elvan.

Gyorsan hazamentem, és beálltam. Majd felmentem, be az ajtón.

-Anya! Anya! Anya! –jött felém Lena

-Szia Kicsim!

-Már vártalak!

-Nekem meg hiányoztál! –mosolyogtam rá

Anya is kijött a nappaliból.

-Megjöttél?

-Amint látod…

-Jól, van na. Milyen volt?

-Semmi extra! A cég megint az enyém.

-Komoly? Ez nagyon jó hír.

-Az! Végülis ezért jöttem vissza!

-Na jól van! Én akkor hazamegyek.

-Rendben! Köszi, hogy vigyáztál Lenara.

-Nincs mit! Szia!

-Szia Anya!

-Szia Mama!

Adott mindenkinek puszit, és hazament. Bementem a konyhába.

-Lena!

-Hm?

-Na mi volt a kutyával meg azzal a nénivel?

-Megyek! –Lena kijött a nappaliból, és elkezdte mesélni a kedvenc mesénket, hogy mi történt benne. Nagyon szerette, mindig megnéztük együtt, amikor otthon voltam. Közben elkészült a vacsora is. Kiraktam 4 tányért.

-Anya! Miért 4-et raksz ki?

-Mert vendégeink lesznek!

-Komolyan? Ki?

-Majd meglátod! Meglepetés. –mosolyogtam

Lena keresztbe tette a kezeit, és bevágta a durcit. Nagyon értett hozzá. Erre általában mindig meglágyul a szívem, de most nem tehettem. Vagyis meglágyult most is, csak most nem mondtam el neki a titkot.

Lena felment a szobájába, én meg elpakoltam a játékait, amit a nappaliban hagyott.

6-kor Billék álltak az ajtómban.

-Sziasztok! –köszöntem nekik

-Szia! –jöttek beljebb

-Hú, vacsit is csináltál? –kérdezte Viky, a terített asztalt látván

-Igen! –mosolyogtam

Bementünk a konyhába.

-Lena! Gyere le, vacsora! –kiabáltam fel az emeletre

Majd egy „megyek”-et hallottunk, és lépteket.

-Jó a hajam? –kérdezte Bill Viky felé fordulva

-Igen, de mi számít most ez.

-Ha nem jutott volna még eszedbe, akkor közlöm veled, hogy az unokahúgomat most látom először. Fontos az első benyomás. –oktatta ki barátnőjét Bill

-OK, le ne harapd a fejemet! –emelte fel a kezeit Viky

És ekkor Lena toppant be a konyhába. Félénken oda jött mellém. Figyeltem Billt.

Ő körülbelül olyan megilletődöttségben volt, mint Lena.

-Lena, ő a nagybátyád, Bill bácsi. Ő pedig a barátnője, Viky. –mutattam az említettekre

Lena kedvesen mosolygott mindenkire. Billt teljesen megbabonázta. Láttam rajta, hogy figyeli minden mozdulatát, és keresi a közös vonásokat.

-Jó étvágyat! –mondtam

-Köszi, viszont! –válaszolt Viky

Feszült volt a hangulat. Mindenki evett, és senki sem tudott megszólalni. Nem is tudtam, hogy lehetne oldani ezt a feszültséget.

Lena a borsóját próbálta felszúrni, kisebb nagyobb sikerekkel. Egy óvatlan pillanatban azonban kigurult a tányérról, és egyenesen Bill ölében landolt.

-Hopp, bocsánat! –mosolygott a kislány

-Semmi baj! –mondta Bill, és visszadobta a borsót Lenanak.

Nagyszerű… már a kaját is dobálják. Lenanak tetszett, hogy Bill ilyen laza, és játékos. Hogy spontán visszadobta neki a borsót. Ezért a vacsora után, Lena feszengve ült a székén.

-Bill bácsi! –mondta kedvesen

-Tessék?

-Feljössz velem, hogy megnézd a szobámat?

-Fel! –mondta Bill, és felálltak mind a ketten az asztaltól.

Lena ment elől, Bill pedig követte.

-Na, mi volt ma? –kérdezte Viky, miután a két jómadár meglógott

-Semmi különös… -álltam fel, és a tányérokat kezdtem el összeszedni.

Viky segített.

-Na, ha ez a válaszod, akkor biztos történt valami!

-Találkoztam ma Tommal.

-Na ugye! És? Mi volt?

-Hát beszélgettünk, hogy ki hogy van? Meg hogy hogy hazajöttem? Szóval ilyenek.

-Ennyi?

-Meg gratuláltam neki az elkövetkezendő esküvőjére.

-Rossz döntés. –ingatta Viky a fejét

-Miért?

-Mert most vagy azt hiszi, hogy azért csináltad, mert még érzel iránta valamit, és ez egyfajta elterelő hadművelet volt, vagy pedig azt hiszi, hogy már te sem érzel iránta semmit, és akkor nem fog próbálkozni a közeledéssel.

-Az utolsó. Én már nem érzek iránta semmit.

-Hát te tudod.

-Igen!

-Még valami?

-Jaja. Meghívtam holnapra.

-Te most vagy nem vagy tisztába a fogalmakkal, vagy nagyon hülye vagy, de az is lehet, hogy roppantul okos.

-Viky egész bölcs lettél, mióta elmentem. –mondta gúnyosan

-Jól van, gúnyolódj csak…

-Csak vicceltem! Na mondd!

-Szóval a fogalmatlanságod: ha tényleg nem érzel iránta semmit, akkor miért hívod meg?

-Mert be akarom neki mutatni Lenat.

-Akkor a hülyeséged: miért jó az neked, hogy ha megmutatod, és elmond, hogy mi is történt, hogy leordítson?! Miért hívod őt ide? Nem érted meg, hogy ő már másé? Vagy össze akarod zavarni? Hülyeség…

-Egyik sem. Ha ordibálni fog, akkor ordibálni fog, Megérdemlem. És nem azért hívom ide, mert össze akarom zavarni. A világért sem akarom tönkretenni az életét.

-Te még szereted! –jegyezte meg Viky

-Mi?

-Igen! És tudod te is nagyon jól, hogy igazam van! Nem kell válaszolni, csak hallgass meg! Nem akarod tönkretenni, pedig ő tönkretett téged. Esther, te nem az a típus vagy, aki csak úgy büntetlenül tovább lép. És ha valóban nem éreznél iránta semmit, akkor nem mondanád azt, hogy megérdemled az ordibálást, mert nem érdemled meg!

-Viky már baj az is ha egy kis együttérzés szorult belém, vagy az, hogy másképp látom a dolgokat?

-Nem, az nem baj! Csak te nem ilyen vagy! De az okosságot még nem fejtettem ki.

-Halljam! –mondtam unottan

-Idehívod, minden hátsószándék nélkül, mert nem szereted… oké. Viszont ezt csak magadnak akarod bebeszélni, hogy semmi hátsószándék, mert azért van. Idejön, és megpróbálsz megint belészeretni. Igen, mert hiányzik az, hogy szereless légy belé.

-Akkor is mi érek el vele? Három hónap múlva más valakit vesz feleségül! –fakadtam ki

-Na látod… végig igazam volt. És azért hívod ide, mert okos vagy!

-Gyűlölöm, amikor ennyire belém látsz. –mondtam

-Tudom… -mosolygott Viky

Még egy fél óráig beszélgettünk Vikyvel. Régen dumáltunk egyszerre ennyit.

-Szerintem szólni kéne Billnek, hogy lassan menjünk! –mondta Viky az órára nézve

-Maradjatok! Lena meg Bill is elvannak.

-Menjünk már fel, nézzük meg, mit csinálnak!

-OK!

Vikyvel elindultunk fel a lépcsőn. Megálltunk Lena szobája előtt, és szakadtunk a nevetéstől. Már mind a ketten majd’ megfulladtunk a visszatartott röhögéstől.

A fülünket az ajtóra raktuk, és hallgatóztunk.

Lena meg Bill valószínűleg barbizhattak, mert Bill furcsa, elváltoztatott lányhangokat bocsátott ki magából.

-Gyere, menjünk el vásárolni! –Lena

-OK, de várj meg, mert hozom akkor a táskámat! –Bill

Csak nevettünk Vikyvel egymásra támaszkodva.

-Ezek nem egyszerű esetek. –mondtam

-Menjünk be!

-Ne, a végén megzavarunk valamit. –mondtam

-Igaz!

De Billék megelőztek minket. Kinyitották a szobaajtót, mi pedig beestünk rajta.

-Nézd meg Lena! Hallgatóztak! –mondta Bill

-Leckéztessük meg őket! –nézett ördögien az én angyali kislányom

Bill rávetette magát Vikyre, és elkezdte őt csiklandozni. Szegény Viky csak fetrengett a földön, nem igazán tudott szabadulni.

Lena meg fogta, é összeborzolta a hajamat. Vicces volt. Mintha arra a pár percre mindannyian 3 évesek lettünk volna…