-Ez mi volt? –kérdeztem a „mii”-t hallva.

-Semmi. –válaszolta zavartan Viky

-Had találjam ki! Ott ülsz a fotelodban, veled szemben a két Kaulitz. A telefon kihangosítva fekszik a kis üvegasztalon, és azt a bizonyos „mii”-t Tom mondta. Senki nem válaszolt semmit, Vagyis igazam van.

-Tudod Viky… most nagyot csalódtam benned! –mondta, és kinyomtam a telefont.

-Gratulálok Tom, nagyszerű vagy! –pampogott Viky

-Nem hiszem el. Terhes… tőlem! Nem vetetheti el. –ordítozta, és fejét fogva járkált fel s alá a szobában. Eközben én magamat szidtam.

-Na szép Esther… hogy nem vetted észre. Ezek szerint már senkiben nem szabad bízni?! Mekkora egy pancser is vagy te. Jól elszartad az egészet! –szidtam magamat.

A kocsiban ültem, és mentem haza. Mérgemben néha rácsaptam a kormányra. Megcsörrent a telefonom. Megnézem, Viky…

-Nem veszem fel! –mondtam, és kinyomtam

-Letette! –mondta Viky -Akkor majd hívjuk később! Bill telójáról! –mondta Tom

Semmi kedvem nem volt hazameni, meg apához menni sem. Az hiányzott volna most még a legkevésbé. Viky hívása után 5 perccel újra megcsörrent a telefonom.

-Nem adják fel… -mondtam, és kinyomtam ezt is.

-Letette. –mondta Bill is -

Nem akar velünk beszélni… -jegyezte meg Viky

-Meg is tudom érteni! –Bill, és szúrósan ránézett Tomra

Én az autópályán száguldoztam. Jó volt most egy kicsit szabadnak érezni magamat. Eltelt 5 perc.

-Na, csak megunták… -mondtam megnyugodva

De alig telt el 10 perc csörgött a telefonom. Ránéztem a kijelzőre. Nincs a számhoz név elmentve. A telefonszámot olvasva vettem csak észre, ez Tom… Remek, már a mobilszámomat is megtudta. Felvettem. Végülis ő fizet többet…

-Igen? –szóltam bele

-Szia Tom vagyok. -Szia Tom, hogy vagy, mert én szarul képzeld… -mondtam tök vidáman

-Nem kell az irónia Esther, fölösleges
-Ez nem irónia!
-Terhes vagy… -jegyezte meg
-Már csak egy napig.
-Ezt nem teheted. Gondolj már bele, hogy meghal a gyerekünk! Nem lehetsz gyilkos. –emelte fel a hangját
-Nem lennék gyilkos. Ha egy rohadt óvszert húztál volna a farkadra. –emeltem fel én is
-Jaj ne haragudj… tudod elragadtak az érzelmeim. –mondta, szinte már kiabálva
-Elragadtak mi?
-De azért te sem adtál volna egy kotont a kezembe!
-Értem, akkor én vagyok a hibás, hogy teherbe ejtettél, igaz? Hát kösz szépen… Ehhez értesz hallod. A felelőséget lesöpörni magadról, és áthárítani másra.
-Egyáltalán nem hárítom rád a felelőséget. Hibás vagyok én is, tudom.
-Hibás vagyok én is? Ne viccelj már! Egyedül te vagy a hibás…
-Én szeretlek Esther. Tudom, hogy utálsz, meg gyűlölsz, de ne öld meg azt a gyereket.
-Nem mindegy neked Tom, hogy mit teszek vele? Úgyse látnád soha az életben. Mert már nem fogok hazamenni. Itt fogok meghalni! –kiabáltam vele én is
-Megváltoztál… én nem ebbe az Estherbe szerettem bele.
-Nem Tom… te abba az Estherbe szerettél bele, aki naivan issza minden szavadat, és elhiszi, hogy létezik a szerelmed. De az az Esther elmúlt. Hála neked! –mondtam teljes nyugodtsággal, és letettem a telefont

A szemem elkezdett kiszáradni. Talán csak a klíma hatása, de az is lehet, hogy a bennem felgyülemlett könnyek miatt. A lényeg, hogy mint a zápor indult meg könnyhullatásom abban a pár percben… Vágytam a magányra. Hogy hazamehessek, és jól kisírjam magamat. Meg is fordultam, és hazafelé hajtottam. Nyomtam a gázt rendesen, és mint a villám értem haza. Kinyitottam az ajtót, és bedőltem rajta. Rohantam fel a szobámba, és az ágyamra borultam. Csak áztattam a párnámat… Életemben nem voltam még ekkora kétség között. Nem tudtam, hogy mit tegyek ezzel a gyerekkel. Ha elvetetem, egy életre lelkiismeret furdalást okozok magamnak, és abba őrülnék meg telesen. Viszont ha megszülöm, akkor megvan annak az esélye, hogy fiú lesz. És akkor egész végig Tomra fog emlékeztetni. Azt pedig a legkevésbé sem akarom. Mit tegyek? Mi a fenét csináljak? Hagyjam életben? Mégis csak a gyermekem… Teljesen kimerültem. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el. Pillanatokon belül álomba sírtam magamat… Süt a nap. Kipihentem magamat, jól ébredtem. Jobbra fordulok. Negyed 10…
-Micsoda? –ugrok ki egyből az ágyból, de bár ne tettem volna, mert azzal a mozdulattal mentem a WC-re hányni. A telefonomhoz nyúltam, és egyből hívtam apát.
-Szia! –vette fel
-Szia Apa, bocsi, de tegnap, amikor hazajöttem, nem állítottam be a telefonomat, és elaludtam, Most keltem fel.
-Semmi baj Kicsim. Jól vagy egyébként? Mi volt az orvosnál? -
Hát azt mondta semmi bajom. Egészséges vagyok, mint a makk. –mondtam
-Jól van akkor. Bejössz még ma?
-Persze, igen. Csak elkészülök.
-Jól van! Szia!
-Szia Apa! Letettük a telefont. Bementem gyorsan a fürdőbe lezuhanyoztam, felöltöztem és 10-kor elindultam. Negyed 11-er be is értem sikeresen. Bementem az irodámba, letettem a táskámat, meg a papírokat a tervekkel együtt, és kértem egy kávét. Nem sokkal később Kitty jelent meg az ajtóban.
-Hi! –köszönt be
-Helló!
-Nyúzott vagy! –jegyezte meg
-Tudom… most jöttem be
-Komolyan?
-Jaja…
-De jó neked!
-Nem épen. Az egész életem romokba hever.
-Na mi a baj?
-Á, Kitty… reménytelen az életem. Egy utolsó vesztes vagyok.
-Ne szidd már magadat, inkább mondd el, hogy mi a baj?
-Terhes vagyok, és nem tudom, hogy mit csináljak… -mondtam ki egyszerűen Kitty nézett rám, még a szája is tátva maradt. Felfogta a helyzetet, de nem igazán látszott rajta, hogy tudja mit is jelent ez… -Várj. Terhes vagy. Erre kellett az orvosom száma.
-Igen.
-Az Apa német?
-Igen… -
És nem tudod, hogy mit csinálj a gyerekkel…
-igen.
-Pofon egyszerű.
-Komolyan? Akkor avass már be, mert szerintem meg nem ilyen egyszerű
-Szereted a pasit?
-Már nem…
-Akkor megtartod a gyereket, a nevedre veszed, és nem szólsz róla neki.
-Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e.
-Csak nem akarod elvetetni…
-Ami azt illeti megfordult már a fejemben.
-Lehet, hogy megfordult, de most már remélem, hogy ki is verted! -Én…
-OK, ezt igennek veszem. Azért még gondolkozz!
-Köszi… -mondtam Egyre jobban erősödött bennem az érzés, hogy megtartom a babát. Tényleg nem lenne szívem megölni őt…