Anya jött be a kórterembe.

-Azt mondta az orvos, hogy holnap már hazajöhetsz! Nem károsodott semmid szerencsére. –mondta megkönnyebbülve.

-Jó! Már eléggé elegem van az itteni légkörből. –mondtam

-El tudom képzelni.

-Én hazamegyek. Szerintem már Bill is otthon van! Szia Esther, és holnap ha mész haza hívj fel, mert akkor átugrok majd hozzád!

-OK!

Viky elment. Anya még bent volt, de aztán hazament ő is. Aztán hozták a vacsorát, megettem, és jött az esti vizit.

-Akkor holnap már hazamehet! Nagy szerencséje volt, hogy a barátja megmentette önt. –mondta mosolyogva az orvos

-Igen… nagy! –mondta keserűen

-Nagyon szeretheti Önt, ha csak úgy bement.

-Maga nem tud semmit rólunk! Ha lehet, inkább fogja be a száját, és ne mondogassa nekem, hogy így szeret, meg úgy szeret! Menjen a többi beteghez, és hagyjon engem békén! –keltem ki magamból

-Jól van, ne haragudjon! Úgy látom ön nem igazán, rajong a fiúért.

-Befejezné? –emeltem fel a hangomat

Az orvos nem is mondott többet, fogta magát és kiment.

Már rohadtul elegem volt. Felhúztam magamat, hogy egyfolytában ezzel volt elfoglalva. Igen, lehet, hogy szeret… de én nem! Sőt, egyenesen gyűlölöm. Hanyatt feküdtem az ágyon. Becsuktam a szememet. Próbáltam elaludni, de nem volt az olyan egyszerű. Egyfolytában a gáz fojtó szagát éreztem, ha lehunytam a szememet. A reggel is olyan lassan akart eljönni. Pedig már alig vártam, hogy végre otthon legyek, a saját házamban, a saját ágyamban. Nem tudom mikor, de sikerült elaludnom. Reggel olyan 9 óra felé már fent voltam. Kiszálltam gyorsan az ágyból, és felöltöztem. Még tegnap hozott be anya ruhát, hogy ma lehessen mibe hazamennem. Azt felvettem, és vártam, hogy jöjjön valaki a leletemmel. Nem sokkal  később meg is jelent az orvos, aki tegnap szépen leordítottam.

-Jó reggelt! –köszönt

-Önnek is. –vetettem oda

-Meghoztam a zárójelentését.

-Köszönöm. –vettem el

-Sajnálom, hogy tegnap olyan tolakodó voltam. Valóban nem tudok önökről semmit. Elnézését kérem.

-El van nézve! És ne haragudjon, hogy olyan csúnyán leteremtettem, de nagyon felzaklatott ezzel a kijelentésével.

-Én tudom, hogy nem illik ilyenkor kérdezősködni, de összevesztek?

-Igen!

-Akkor már kezdem érteni! Azért gondolja át. Tényleg nagyon szeretheti Önt.

-Én is szerettem… de azok után, amit tett, örüljön, hogy nem jelentem fel.

-Komoly probléma léphetett fel a kapcsolatukban.

-Nagyobb, mint gondolná!

-Jó, én megértem Önt. Ha most hazamegy, akkor sokat legyen friss levegőn! Azt tudom javasolni.

-Rendben.

-Egyébként a feje fáj még?

-Igen, de már közel sem annyira, mint tegnap!

-Akkor jó! Próbáljon pihenni.

-OK!

-Viszlát…

-Viszlát!

Az orvos kiment.

Nem sokkal később megjött anya.

-Szia, hogy vagy?

-Köszi jól!

-Mehetünk? –kérdezte

-Igen!

Kimentünk a kórházból. Remélem, egy hamar nem kell visszajönni…

Beültünk anya kocsijába.

Beindította, és elindultunk hazafelé.

-Mi a helyzet?

-Hát azon kívül, hogy még egy kicsit fáj a fejem, jól vagyok.

-Mondott valamit az orvos?

-Igen, hogy sokat pihenjek, meglegyek friss levegőn minél többet!

-OK!

-Felhívom Vikyt, hogy elindultunk.

-Rendicsek!

Kikerestem Viky számát, és elindítottam a hívást.

-Szia, elindultatok?

-Igen!

-Jól van, akkor majd elindulok én is!

-OK, köszi!

-Nincs mit, szia!

-Szia!

Letettem.

-Tegnap hívott apád. –mondta anya

-Igen?

-Bizony. Azt kérdezte, hogy hogy vagy, meg hogy elég lesz-e egy szintes lakás, vagy keressen két szinteset.

-Mit mondtál neki?

-Hogy beszélje meg veled!

-Mondhattad volna, hogy legalább két szinteset keressen! –nevettem el magamat

-Te is tudod, hogy kell kihasználni apádat. –nevetett anya –Biztos, hogy el akarsz menni?

-Ahhoz, hogy új életet tudjak kezdeni, muszáj.

-De azért néha hazajössz, nem?

-Persze! –mosolyogtam

-Helyes.

-Anya, és ha Tom kérdezi, hogy hol vagyok, csak simán annyit mondj neki, hogy elköltöztem, ok?

-Jó! Megígérem…

-Köszi!

-Nem gondoltam volna Kicsim, hogy ez a gyerek ilyen.

-Hidd el anya, én sem. Máskülönben nem kezdtem volna vele. Csak én túl naiv voltam. Vakon megbíztam benne.

-Mindenki vét hibákat.

-De ekkorát anya? Éreznem kellett volna.

-Talán érezted, de nem akartál vele foglalkozni, mert szeretted őt.

-Jaj, kérlek ne gyere már te is ezzel!

-Jó, bocsi… visszaszívom.

-Köszönöm! –vetettem oda

Anya kirakott a ház elé. Kiszálltam a kocsiból, és bementem. Pár percen belül megjött Viky is.

-Szia! –köszöntem neki

-Helló! –jött be –Jobban vagy már?

-Igen, köszi.

-Bill üdvözöl, kérte, hogy mondjam meg.

-Köszi. Aranyos. Ő nem akart jönni?

-Nem, Tommal van.

-Értem!

-Ne beszéljünk róla, igaz!

-Hát ami azt illeti…

-OK, értem én. Akkor ejtsük a témát.

-Köszi. –mosolyogtam

-Beszéltél már apuddal, hogy… -de nem tudta befejezni Viky, mert csengettek…