-És ha igen? Mi van akkor? –kérdezte flegmán Tom

-Á, értem. Tegnap jól megdöngetted a csajt, mi?

-Nem azért estem bele.

-Vagyis tegnap jól megbasztad, ma meg rájöttél, hogy szereted. Jól van Tom, gratulálok! –mondta Marcus

-Ne merj így beszélni Estherről.

-Elcseszel mindent, nem tudod felfogni?

-Már nem érdekel… -Tom, ezzel le is tette a telefont

Visszament a tesójához, és Vikihez. Anya még mindig bent volt nálam, de nem sokkal később kijött.

Bill és Viky együtt mentek be, majd végül Tom is meglátogatott.

-Szia! –ült le mellém, és megfogta a kezemet –Nagy bajban vagyok, tudod-e? Miattad… de szeretlek, és vállalok mindent. Ha felébredsz, és jobban leszel, akkor elmondok mindent ától cettig. Nagyon fogsz majd rám haragudni, de én akkor is szeretni foglak. Most pedig pihenj! Minél előbb fel kell ébredned! –mondta, és a homlokomra adott egy puszit.

Majd kiment tőlem.

-Ha nem baj, én hazamegyek. Van még elintézni valóm. –mondta Tom

-Nem, persze! –anya

-Jól van! Ha felébred, szóljatok!

-OK, majd hívunk! –mondta Bill

-Sziasztok!

-Helló! –Viky

Tom pedig elment. Anya, újra bejött.

-Bill, mi a baja Tomnak?

-Nem tudom! De elég rosszul néz ki. Olyan, mintha félne valamitől.

-Igen. Én is ezt veszem rajta észre.

-De hogy mitől?

-Fogalmam sincs.

Tom hazafelé ment az autójával.

Otthon szinte feltépte az ajtót, és becsapta, mint a WC ajtót maga után.

-ROHADT ÉLETBE… rohadt életbe… rohad életbe… -mondta egyre elhalóbban.

És a lépcsőn felfelé menet fogta, és beleütött a falba. Nem tudta mire volt ez jó, de szüksége volt arra, hogy levezesse valamivel a dühét. Bár ez eléggé fájdalmas módszer volt.

Én közben a kórházban ébredezni kezdtem. Pislogtam egyet-kettőt. Először csak nehezen, de végül teljesen kinyitottam a szememet. Annyira fájt a fejem. Hasogatott. Azt éreztem, hogy mindjárt szétreped a koponyám…

Ahogy fordultam egyet jobbra, megláttam anyát, aki újságot olvasott. Megfogtam a kezét, szegény, úgy megijedt…

-Felkeltél? –dobta el egyből az újságot.

-Igen!

-És hogy érzed magadat?

-Már jobban! Csak iszonyúan fáj a fejem… -nyögtem

-Ez most természetes. Nagyon sok gázt szívtál be.

-Tényleg? Akkor mégis hogy kerültem ide?

-Tom hozott ki.

-És hol van ő most?

-El kellett mennie.

Majd lesütöttem a szememet.

-Mi a baj?

-Csak rossz előérzetem van.

-Mivel kapcsolatban?

-Tom… Azt gondolom eltitkol előlem valamit. Valami nagyon fontosat. Nem tudom, de úgy érzem bajban van…

-Értem kicsim. Nos, kérte, hogy szóljunk neki, ha felébredtél.

-Akkor szóljatok. Hátha bejön, és akkor tudok vele beszélgetni.

-Jó. Itt van Viky meg Bill is. Szólok nekik.

-Köszi! –mondtam, anya pedig kiment.

Bejött Bill és Viky.

-Szia! Hogy vagy? –ölelt meg Viky

-Már jobban, köszi! –mosolyogtam

-Mondta anyukád, hogy szóljunk Tomnak.

-igen…

-Már hívtam. Azt mondta, siet.

-OK! Köszi…

-De mit érzel most? –kérdezte Viky

-A mérgezésből kifolyólag?

-Aha…

-Hát iszonyatosan fáj a fejem… -mondtam

-Azt mondta az orvos, hogy ez most természetes. –Bill

-Igen, anya is ezt mondta.

-De ha kérsz, biztos kapsz majd fájdalomcsillapítót. –Viky

-Remélem… -mosolyogtam

-Télleg Apukád tud róla? –Bill

-Fogalmam sincs.

-Én nem szóltam neki. –mondta Viky

-Hát ha csak anya nem szólt neki…

-Igen. Lehet, hogy mondta neki.

Tom az autójában ült. Tudta, hogy, most ami következni fog, az nem lesz valami szép. Két lehetőség… vagy nagyon lehordom őt, és elküldöm, vagy pedig azonnal megbocsátok neki. De ő valahogy úgy érezte, inkább az első lesz a mai nyerő út…

Hamar megérkezett, pedig ő nem akart sietni.

Nem ám… a keze még mindig fájt, hogy beleütött a falba.

Megállt a kórház előtt, és kiszállt az autóból. Jött fel a kórtermem felé.

Bill kint ült.

-Szia! –köszönt Tom –Felébredt?

-Igen! De nincs jól…

-Viky bent van nála?

-Aha…

-Majd beszélek vele.

-OK!

Tom elindult be a kórterembe.

-Várj! –szólt utána Bill

-Igen?

-Bajban vagy, igaz?

-Majd elmesélek mindent.

-OK!

Tom bejött, Viky kiment

-Szia! –köszönt

-Szia! –mosolyogtam

-Ezt neked hoztam! –és az ágyamra tette a fehér rózsát. –Hogy vagy?

-Hála neked jobban.

-Ugyan…

-De! Te hoztál ki. Tudom, ha egy percet is késel, leég a tüdőm. Mondta Viky.

-Hát azért hoztalak ki, mert nagyon szeretlek. –fogta meg a kezemet, de szemében félelmet éreztem

-Baj van, Tom?

-Igen…

-Úr Isten, mi a baj?

-Elmondom, de ígérd meg, hogy nem fogsz ordítani.

-Rendben.

-Nos… amikor először találkoztunk, akkor nagyon megtetszettél. Elmondtam egy barátomnak, hogy veled találkoztam. Ő pedig kiadta nekem alfaparancsba, hogy tudjak meg rólad mindent, és tegyelek tönkre, a cégeddel együtt. Én törtem fel a kódokat, és én emeltem le a pénzt. Igen ám… csak hogy jött egy kis bökkenő. Én beléd szeretettem… és most visszamondtam a munkát. Vagyis bajban vagyok. Talán holnap még le is sittelnek ha Marcus elmond mindent.

Soha nem mondtam meg, hogy mivel foglalkozom… én a Silver pénzügyi igazgatója vagyok. –mondta

Néztem rá. A szemem égett. Becsapott. Amikor már azt hittem, hogy minden rendben lesz, akkor jön egy dolog, és elront mindent.

-Fogd a rózsádat, és takarodj el innen. –mondtam teljes nyugodtsággal

-Engedd, hogy…

-Megmagyarázd? Nem! Most pedig menj el.

Tom nem tehetett mást, megfogta a rózsát, elindult ki a kórteremből…