Korán keltem, pedig tudtam volna még aludni. De egyszerűen kidobott az ágy...

Lemtentem és gyorsan megittam a kávémat, majd felöltöztem, és indultam is be céghez.

Amint beértem, láttam, hogy semmi sem változott, nem lett felfordulás, minden ment a maga kerékvágásában...

Bementem az irodámba, Bill már bent ült, fejét az asztalon támasztotta, és olyan laposakat pislogott, hogy egy-egy pislogás között, simán el lehetett volna aludni.

-Jó reggelt! -köszöntem neki

-Szia! -mondta ki nehezen

-El ne aludj!

-Pedig közeé járok hozzá! -mondta, és lehúnyta a szemét

-Ittál már kávét?

-Hármat...

-Akkor igyál még egyet!

-Már nem kérek! -mondta

-Le van lassúlva a vérkeringésed, ez azért van! .mondtam

-Hm?

Felálltam, odamentem, és elkezdtem maszírozn a nyakát.

-Ne már, ez fáj! -kapott oda

-Fel akasz ébredni, vagy sem?

-De ne ilyen fájdalmasan!

-Lazitsd el a nyakadat!

Ő követte az utasításomat, és tovább maszíroztam őt.

Már-már egész fitt lett Bill.

-Hé, már sokkal jobb! -mondta

-Tudom! -mosolyogtam

-Köszi!

-Nincs mit! -én, és visszamentem az asztalomhoz

Billen láttam, hogy próbál vlmit elmondani nekem, de nem meri, vagy csak nem találja a szavakat. Egyszer vesz egy nagy levegőt, hogy akkor elkezdi, mjd kifújja, és nem mond semmit.

-Na mondjad! -örtem meg végül a csendet

-Honnan...

-Tudom. Látom rajtad! Mondjad, mit szeretél?

-Csak azt... -majd tartott egy kis szünetet. -Biztos tudod már, mert Viky tuti elmondta, de mivel barátok vagyunk, így elújságolom neked én is, hogy összejöttünk! -mondta, és szinte hallottam, ahogy leeseik róla az a nagy kő, ami eddig ránehezedett.

-Nagyon örülök nektek! Teljes szívemből gratulálok. Én már rögtönaz elején tudtam.

-Miből?

-Meséted, hogy sírtál a filen. Amit Vikyvel néztetek.

-Igen...

-Ő azt mondta, hogy ő sírt. Nem akart beégetni előtted. Vagyis már akkor nem voltál neki közmöbös. Ez pedig csak fokozódott benne. Tudtam, hogy idővel úgy is egymásra találtok, mert nem fogjátok bírni! -mondtam

-Ezt nevezem... mondta elismerően

-Köszönöm! -mosolyogtam

Majd egy pár percig csak néztük egymást, és nem tudtunk mit mondani. Ekkor SMS-em jött.

"Mikor mondjuk el?"

-Bocs, üzim jött! Válaszolok rá, fontos! -mondtam

-OK! Persze... -Bill

"Pont jókor. Amilyen gyorsan csak tudsz, gyere!" -írtam meg a választ

És nem tellett bele 10 percbe, valaki kopogott az ajtómon.

-Bill légyszi kinyitnád? -kérdeztem

-Persze! -mondta, és felpattant a helyéről, majd kinyitotta az ajtót. -Tom! Te itt? -lepődött meg Bill

-Igen! De most nem hozzád jöttem! -válaszolt Tom

Szinte ellökte testvérét az útjából, és rontott be az asztalomhoz. Áthajolva felette csókolt meg. Bill csak állt az ajtóban, mint egy nagy rakás szerencsétlenség, és nézett. Nem értette a történteket.

-Szia! -közöntem végül Tomnak

-Szia! -mosolygott, majd megfordult, így mind a ketten Bill felé voltuk, aki még mindig csak ámult az ajtóban.

-Öhm... ti... ismeritek egymást? -mutogat ránk

-Ami azt illeti igen! -mondta Tom

-Együtt járunk! -egészítettem ki a mondatot.

Bill megint nem szókt semmit, szerintem nem tudta felfogni a történteket...

-Mióta? -kérdezte szemeit nagyra meresztve

-Két hónap, 4 nap. -mondta Tom

Ránéztem, és arsomról sugárzott a meglepettség, hogy napra pontosan tudja a dátumot...

-És ezt csak most mondjátok el? -kelt ki egy kicsit magából Bill

-Nyug van! Mos tartottul a legalkalmasabbnak, hogy megtudd! -mondtam

-Hogy megtudjam? Miért? Már mindenki tudja, csak még én nem voltam felvilágosítva a dologról? -kapta fel a vizet jobban

-Jaj Bill! Csak Viky tudta eddig, mert neki Esther elmondta. De se anya, se Esther szüle nem tudnak még róla! -mondta Tom

-OK, értem én... -mondta Bill, és leült az asztalához

Majd nézett maga elé, és hirtelen jött ki belőle egy szó, ami mondatnak volt megfelelő.

-Csúcs...

Mi Tommal csak mosolyogtunk.

-Jah, Tom! Én meg összejöttem Vikyvel! -mondta egyszerűen Bill

-Komolyan? Gratulálok öcsi. -veregette meg a vállát.

-Köszi. -nevette el magát Bill

-Van most még dolgod? -kérdezte Tom felém fordulva.

-Igen!

-Mégpedig?

Össze kel hívni a dolgozókat, és be kell jelenteni, hogy a kollekciót megvették. -mondtam

-Komoly? -nézett rám megelpődötten Bill, mert erről még ő sem tudott

És ekkor Tomnak az arcára mérhetetlen düh ült ki.

-Baj van? -kérdeztem tőle

-Nem, csak megfájdult hirtelen a fejem -mondta, és odakapott

-Az nem jó! -mentem közelebb hozzá

-Na jó, én egyek! További szép napot, ha vegeztél, szólj! -adott egy puszit Tom, majd kiment az irodából.

-Bill! Tudom, hogy nem vagy a titkárnőm, de szólnál légyszi Barbarának, hogy hívja össze a dolgozókat a műterembe?

-Persze!

-Köszi! -mosolyogtam, ő pedig elment szólni Barbarának