Egész lágyan csókolt. Nem gondoltam volna, hogy tud ő ilyet is. Csak csókolt, és csókolt. Majd szépen lassan ledőltünk az ágyra. A csókolózás volt most az egyetlen út, ami kommunikációul szolgált kettőnk között. De ekkor váratlan fordulat lépett érvénybe…

Tom elkezdett a pólóm alá nyúlni, ami igazán megzavart. Nem tudtam, hogy ebben az esetben mi a helyes döntés, de egy pillanat alatt felmértem a helyzetet. A legjobb döntést hoztam meg akkor…

Megfogtam a kezét, és finoman eltoltam magamtól. Majd kiléptem a csókolózásból, egy puszit nyomtam az arcára, és kedvesen így szóltam:

-Szerintem korai még ez… -mosolyogtam

Nem kezdtem el hisztizni, nem csináltam jelenetet, nem tört ki belőlem semmiféle dühroham. Egyszerűen csak elmondtam neki, mint a mikor a kisgyereknek magyarázza az anyukája kedvesen, és szeretettel, hogy elég lesz már abból a fagyiból…

-Igazad van! –ült fel Tom –Bocsi. Csak elragadtak az érzelmeim. –mondta, és a homlokát a tenyérén támasztotta meg.

Nem válaszoltam erre semmit. Semmi szükség még mást is mondani, mert rájött ő is a dologra. Én már kész tények elé voltam állítva. Mit is lehetne ilyenkor mondani? „Nincs semmi baj?’ „Nem haragszom?” „Majd talán máskor?” Felesleges…

-Jó éjt! –álltam fel, és a vállára tettem a kezemet.

Ő rám nézett, és mosolyogva ismételte meg az előbb elhangzott mondatot.

-Jó éjt! –és megfogta a kezemet, majd hagyta, hogy kicsússzon, ahogy egyre távolodtam tőle.

Mosolyogva hagytam el a nappalit, és mentem fel a lépcsőn egészen az én szobámig. Le voltam már tusolva, csak fogat mostam, és mentem is aludni. Bebújtam az ágyamba. Ha belegondolok, akkor eszembe jut, hogy már évek óta egyedül fekszem le, és egyedül kelek fel. És most itt fekszik egy fiú, az alattam lévő szobában, ő is elaludni próbál. Talán túl sokat gondolok Tomra? Lassan elveszi mindenről a figyelmemet. Megráztam a fejemet, azt remélve, hogy ezzel nyugalmat nyerek legalább éjszakára, de nem…

Megint a telefonébresztő… gyűlölöm…

Kikelek az ágyból, és lemegyek. Halkan, ha Tom netalán még alszik, akkor lehetőség szerint ne ébresszem fel. De ahogy leérek, és benézek a nappaliba, csak egy összehajtott plédet, és egy rárakott párnát láttam, rajta apa ruháit.

-Elment… -mondtam

Bementem a konyhába, és a hűzőn egy kis, fehér cetlire lettem figyelmes.

„Szép jó reggelt!

Még aludtál, amikor felkeltem. Csak meg szeretném köszönni, hogy itt aludhattam. Én is elmentem dolgozni, azt is kell néha. Majd valamikor hívj, ha van időd.

További szép napot!

Tom”
Olvasom végig a kis üzenetet. Aranyos… ennyi megjegyezni valóm volt mindössze. Mosolyra is húztam a számat, majd csináltam kávét, amit a reggeli mellett el is fogyasztottam szépen. Rendbe szedtem magamat, és indult megint a nap. Lakást bezárni, kocsit kinyitni, beülni, elindítani. Majd hajtani a céghez. Egész jó idő ígérkezik mára. A tegnapi esőnek nyoma sincs. Beálltam a szokásos parkoló helyemre, majd a táskámat megfogva indultam be.

A zúgás nem szűnt, amit a fúrógépek műveltek, a jó lift érdekében.

Megváltás volt bemenni az irodámba, mert ott a hangok valamelyest tompultak.

-Szia! –köszönök végül Billnek, aki már ott van

-Helló! –mondta ő is.

-Ez borzasztó? Meddig kell még elviselni? –mondtam az asztalom mögé ülve.

-Mit? A zúgást?

-Aha…

-Péntekre végeznek, azt mondták.

-De jó is lenne! –mondtam

Egy pár perc múlva felálltam, és odamentem Billhez.

-Mehetünk? –kérdeztem

-Hova is?

-Aj Bill. Válogatás, New York… rémlik valami?

-Jaaa… oké, menjünk! –pattant fel egyből

Kimentünk az irodából. Elindultunk le a lépcsőn. Bill feszült volt.

-Mi a baj! –kérdeztem tőle mosolyogva

-Semmi… -válaszolt egyszerűen

-Nyugi van Bill, semmi extra nincs. –mondtam, és a vállára tettem a kezemet, megöleltem őt, vagyis inkább belekaroltam.

Megérkeztünk a terembe. A 20 modell már ott volt, és várta, hogy mi lesz most.

-Helló lányok! –köszöntem

-Jó napot! –köszöntek ők is

-Ő itt Bill Kaulitz, fiatal gyakornok. Segíteni fog ma nekem, kiválasztani közületek azt a 10 lányt, akivel augusztusba, New Yorkba repülök. –mondtam –Kezdjük is! Először kérem a magasságot, a súlyodat, a méreteidet, és egy felvonulást előttünk… -mondtam, majd Billel helyet foglaltunk két széken.

A lányok sorra csinálták azt, amit az előbb kértem tőlük. Természetesen Viky is ott volt a jelöltek között. Körülbelül háromnegyed órát vett igénybe ez az akció. Majd pár perc tanácskozás után Billel meghoztuk a döntéseket.

-Nos lányok! Akkor akik kijönne velem a divatbemutatóra, azok nevét most felsorolom.

Celina, Regine, Sophie, Alexandra, Iris, Viky, Lore, Luise, Maria, Monica, és tartalékként, ha az eddig felsoroltak közül valaki esetleg beteg lenne, Sylvia.

Végeztünk is, köszönöm szépen! –mondtam, majd Billel együtt elindultunk felfelé.

-Kérdezhetek valamit?

-Persze! –mondtam

-Vikyt akkor is magaddal vinnéd, ha nem lenne ennyire jó, csak mert a barátnőd?

-Nem! Ez nem jópofizás kérdése, meg hogy kivel mennyire vagyok jóban. Ez munka. Speciel Celinát ki nem állhatom, de tudom, hogy jó a szakmában, így kiviszem őt is.

-Értelek, nos csak kíváncsi voltam.

-Kérdezni mindig szabad… -mondtam, majd visszamentünk az irodába.

A héten kőkemény munka volt. Koreográfia a színpadon, diéta a kiválasztottaknak, hogy tökéletesek legyenek, és a ruhák is szépen készültek. A bemutató napja vészesen közelgett. Egyik próba után az irodámban ülve a telefonomat babráltam amíg végre sikerült kikeresnem egy számot, a többi közül.

-Jó napot kívánok! Esther König vagyok a G&G vezér igazgatója. –mutatkoztam be

-Üdvözlöm, miben segíthetek? –kérdezte egy idegen női hang

-15 repülőjegyet szeretnék lefoglalni New Yorkba.

-És mikorra?

-A hétvégén indulunk.

-Rendben, eltettem Önnek.

-Köszönöm. Holnap elmegyek értük, és akkor fizetek majd.

-Jó. És köszönjük, hogy minket választottak. –mondta, már szinte gépiesen, majd letettem a telefont

Felhívtam Tomot. Mostanában a munka miatt elég keveset vagyunk együtt.

-Szia! –vette fel.

-Helló!

-Már azt hittem, hogy nem is fogsz hívni! –mondta

-Ne haragudj, csak ki sem látszom a munkából, meg a papírokból, annyi van. –panaszkodtam

-Sajnállak, bár tudom, azt nem szereted.

-Pontosan…

-Találkozunk ma?

-Terveztél már valamit? –kérdeztem

-Mozi?

-Jó! Értem jössz?

-Aha, 6-ra ott vagyok.

-OK! Szia! –mondtam

-Szia! –Tom, és letette a telefont

-Esther volt? –kérdezte a férfi Tom előtt.

-Aha.

-Hogy haladsz?

-Nagyon jól… -mosolygott kajánul –A kezemben van a csaj. Ma moziba viszem.

-Azt hallottam! –Marco

-Most szabad lesz a pálya… kimegy Amerikába, a cég védelem nélkül lesz. Most kell cselekednünk. Ennél jobb időpontot nem is találhatnánk. –mondja Tom

-Büszke vagyok rád! Reméltem, hogy nem kell majd benned csalódnom. –mondta Marco

-Bennem? Viccelsz?

-Na jó! Sok sikert a ma estédhez…

-Köszi!

Majd Marco kiment Tom irodájából. A fiú pedig lábait az asztalára téve merült el gondolataiban.