Tudtátok mindketten, hogy ezt nem kéne tennetek, de nem akaródzott abbahagyni a csókolózást. Mindketten letettétek a kezetekből az üveget. Tom magához húzott és átkarolta a derekad, te pedig átkulcsoltad a kezed a nyakán. A zsebéből a telefonja csörgése hallatszott meg. Ahogy meghallottátok, befejeztétek a csókolózást, és egymásra néztetek. Ő kivette a telefonját a zsebéből.

-        Melissa. – mondta. Felállt, arrébb sétált és felvette.

Te visszaültél oda, ahol eredetileg foglaltál helyet és lehúztad, azt ami az üvegben maradt. Tom úgy 10 percig beszélt Melissával. Azt nem hallottad, miről, csak nevetgélést, néha suttogást. Mikor letette, visszasétált hozzád, leült és ő is kivégezte a maradék italát.

-        Beszéljünk róla? – kérdezted.

-        Nem tudom.

-        Akkor inkább ne. Hagyjuk. Most ez szánalmasan fog hangzani, de ez nekem többet ért mindennél. Egy szerelmes idióta vagyok, aki kapaszkodik az érzéseibe és ez a csók most boldoggát tette egy időre. Ne rontsuk el. Feledkezzünk meg róla, maradjon meg csak nekem. Itt bent. – tetted a kezed a szívedre.

-        Egyáltalán nem hangzott szánalmasan. – felelte, de ennél többet nem tudott hozzáfűzni.

Ekkor a te telefonod is csörögni kezdett.

-        Bill, az. – mondtad. – Igen? – vetted fel a telefont.

-        Szia, merre vagy?

-        A mólónál.

-        Egyedül?

-        Tommal.

-        Hogyhogy? Gustav elmondta, mi volt délután, de nem mondta, hogy Tom is veled van. Azért hívtalak, hátha szükséged van rám.

-        Köszönöm, nagyon szeretlek! Lejöttünk ide inni egy sört, de már megyünk is. Késő van. Haza szállítom a testvéredet, aztán megyek haza. Fáradt vagyok és korán kelek holnap.

-        Rendben. Ha van kedved, holnap találkozhatnánk.

-        Az nagyon jó lenne.

-        Akkor majd hívj, ha végeztél a suliban.

-        Rendben.

-        Szia.

-        Szia.

Miután letetted felálltál, ezzel jelezve Tomnak, hogy mentek haza. Ő csendben, megjegyzés nélkül felállt és elindultatok hozzájuk. Nem szóltatok egymáshoz. Megálltál a házuk előtt és le sem állítottad a motort.

-        Akkor… - kezdte zavarban.

-        Majd látjuk egymást. – mondtad határozottan.

Tom kiszállt, te pedig egyenesen a kollégiumba hajtottál. Sandie épp vacsorázott.

-        Szia! – köszöntött.

-        Szia. Ki is ment a fejemből, hogy ma jössz haza.

-        Valami baj van?

-        Az akad mindig.

-        Na, gyere, mond el.

-        Inkább majd holnap. Nagyon fáradt vagyok. Lefekszem aludni. – indultál meg a szobád felé.

-        Hát jó. – mondta együtt érzően.

Bementél a szobádba, és ruhástul befeküdtél az ágyadba. Hanyatt feküdtél és lehunytad a szemed. Nem telt el 5 perc és már aludtál is. Jelenleg ez volt a legjobb dolog, amit tehettél.

Az óra reggel ismét fél 7-kor keltett. Lenyomtad, hagytál magadnak még 10 percet. Sandie hangját hallottad az ajtód előtt.

-        Hahó! Ébren vagy?

-        Igen, persze. – ültél fel, ő pedig benyitott.

-        Kint volt az órarended és láttam, hogy 8-ra mész.

-        Igen.

-        Fél nyolc van.

-        Mennyi? – ugrottál ki az ágyból. – Csak 10 percre feküdtem vissza.

-        Egy óra lett belőle. – mosolygott. – Csináltam kávét.

-        Imádlak. Felkapok valami göncöt, és már megyek is.

Késtél 20 percet, mert gyalog indultál a suliba. Ugyanis fent hagytad a slusszkulcsot, amit csak a parkolóban vettél észre, és nem akartál vissza menni érte. Ráadásul a termet is meg kellett keresni ebben az aprónak nem igazán nevezhető épületegyüttesben. Halkan nyitottál be az egyik nagyelőadóba. Úgy 100 szempár meredt rád. A többi hallgató a padjára dőlve aludt.

-        Foglaljon helyet. – utasított az előadást tartó tanár.

-        Elnézést. – mondtad és leültél az egyik helyre.

-        Jó reggelt! – ült le Bill Tom ágyára.

-        Mi bajod? Nem tudsz aludni?

-        Elfelejtetted, hogy ma próbálni megyünk?

-        El.

-        Akkor kelj fel és fél óra múlva indulás.

-        Oké.

Bill is visszament a szobájába készülődni. Lementek, bekaptak egy-egy szendvicset, amit Simone készített nekik és már jött is értük az autó, amiben már ott ült a két másik srác. Elmentek a koncert helyszínére próbálni. Dél körül végeztek és onnan egyenesen egy Burger Kingbe mentek enni valamit.

-        Na, mit kerestetek együtt a mólónál? – Bill.

-        Együtt? – Gustav.

-        Valamiről megint lemaradtam. – vonta le a következtetést Georg.

-        Tegnap Bill visszaadta a gyűrűt, amit …(neved)-nek akartam odaadni. Én pedig úgy döntöttem, visszaviszem, mert csak rossz emlék. De mire odaértem meggondoltam magam. Nehéz volt elszakadnom a gyűrűtől, mert az azt jelentette volna, hogy végleg elszakadok …(neved)-től is. Ami látszólag még nem megy. Úgyhogy a bolt előtt visszatettem a zsebembe, mikor megláttam …(neved)-et. Gustavval jöttek ki az ékszerüzletből.

-        Mit kerestetek ti ketten ott? – csodálkozott Georg.

-        Megkérem szombaton Detti kezét. …(neved) jött el velem kiválasztani a gyűrűt. Ez sajnos rosszul sült el. Kiszúrt egy gyűrűt a sok közül, ami nagyon megtetszett neki. Én marha, pedig elmondtam neki, hogy az ugyanaz, amit Tom neki vett. Ezután szegénynek még fel is kellett próbálnia, hogy tudjuk a méretet. Nagyon kiborult és kiment az üzletből.

-        Ekkor futott belém. Megláthatott a gyűrűvel a kezemben. A lényeg, hogy elment, én pedig utána. Nem tudom miért, csak úgy éreztem, most rám van szüksége. Kisírta magát a vállamon, aztán meghívtam ebédelni. Ezután felajánlotta, hogy hazavisz, de én vele akartam maradni még. Tudom ez idióta döntés volt részemről, mert tudhattam volna, hogy nem kéne. De olyan jó volt vele lenni. Elvitt a kedvenc helyére.

-        A mólóra. – Bill.

-        Igen. Oda. Ittunk egy-egy sört, és beszélgetni kezdtünk. Aztán egyszercsak lement a nap, és mi csókolózni kezdtünk.

-        Mi? – hárman egyszerre.

-        Megcsókoltuk egymást. Jött magától. Éreztem, amit érez. Tudtam, hogy most meg kell csókolnom.

-        És akkor most mi van? – Georg.

-        Hát közben elkezdett csörögni a telefonom.

-        Melissa? – Gustav.

-        Basszus. – Bill.

-        Igen. Félrevonultam vele beszélgetni. Mikor visszamentem …(neved)-hez, megkérdeztem, szeretne-e beszélni a dologról. Ő pedig azt válaszolta felejtsük el, és hogy maradjon ez meg neki úgy, mint az utolsó csók.

-        Szegény, biztos ki van. – Gustav.

-        És te, haver? Most mit gondolsz kettőtökről? – Georg.

-        Mintha szét akarnék szakadni. Igazad van abban, hogy el kell végre engednem, mert én tovább léptem, ő pedig csak szenved, ha nem hagyom őt is elmenni. De Billnek meg abban van igaza, hogy iszonyatosan féltékeny vagyok, mikor mással látom, és olyankor úgy érzem, ő az enyém.

-        Pedig már nem az. – Bill.

-        Nem. És azt hiszem tényleg be kéne tartanunk azt, hogy egy darabig kerüljük egymást. Tegnap óta tudom, hogy ő mit érez. Eddig is tudtam, de tegnap éreztem. És mégis megcsókoltam. Önző barom voltam, és ezzel megint csak fájdalmat okoztam neki.

-        Te csörögsz, Bill? – hallott meg Gustav egy ismerős csengőhangot.

-        Igen, …(neved) lesz az. – mondta, és keresgélni kezdte a telefonját a zsebében. – Szia. – köszönt bele, mikor végre megtalálta.

-        Szia.

-        Most végeztél?

-        Nem, még van két órám. 4 körül fogok végezni. Azért hívlak, hogy inkább tegyük át ezt a találkozót. El kell még mennem vásárolni, aztán semmi másra nem vágyom, csak egy meleg fürdőre és alvásra.

-        Biztos?

-        Igen.

-        Jól vagy?

-        Jól leszek.

-        Na jó, de ha szükséged van akármire, csak hívj nyugodtan.

-        Köszönöm, szeretlek.

-        Én is. Szia.

-        Szia. – tetted végül le a telefont.

-        Na? – érdeklődött Tom.

-        Lemondta a találkozót. Fáradt.

-        Hogy van? – Gustav.

-        Azt mondta jól lesz. Mindenesetre megvárom, míg ő hív. Szerintem egyedül akar lenni most.

-        Szerintetek mit kéne tennem, hogy hamarabb túl legyen ezen az egészen? – Tom.

-        Ha egy kicsit is szereted még, azt se mutasd ki neki. Nem szabad, hogy valamiben reményt lásson, mert addig nem fog lemondani rólad. – Gustav.

-        Igen, és többet ne érezd úgy, hogy meg kell csókolnod. Mert nem kell. – Bill.

-        Basszus most esik le! Te megkéred Detti kezét? – kapcsolt fel a kislámpa Georg fejében.

Gratulálok, haver, te aztán követed a fonalat. – Tom.