’igen, ez az’

Dél körül Bill kopogtatott bátyja szobájának ajtaján.

-        Gyere be. – szólt ki Tom.

-        Csak ezt hoztam vissza. – adott át egy kis dobozkát Bill és leült Tom mellé az ágyra.

-        Ezt miért adod ide? – vette el.

-        Akkor ezt dühödből nekem adtad, de szerintem nálad van a helye.

Tom kinyitotta dobozkát és kivette belőle a gyűrűt. Sóhajtott egy nagyot, amiből kiérződött, hogy még mindig fáj ez az emlék.

-        Amikor bementem abba az üzletbe, az eladó csaj egy pulthoz vezetett, amint vagy ötven gyűrű volt. – emlékezett vissza. – Ez volt az első, amin megakadt a szemem. Egyszerűen ránéztem és …(neved) jutott róla eszembe. Tudtam az első pillanatban, hogy ez a tökéletes gyűrű. – csak meredt a gyűrűre, egy pillanatig sem vette le róla a tekintetét.

-        Sajnálom, hogy nem úgy alakult, ahogy eltervezted.

-        Hát azt én is nagyon sajnálom. – tette vissza a dobozába az apró ékszert, becsukta és letette az éjjeli szekrényre.

-        Mit fogsz csinálni vele?

-        Nem tudom. El akarom felejteni.

-        Akkor vidd vissza.

-        Ez az. Visszaviszem. Nem tarthatom meg. Rossz érzés látni, hogy ez nem az ő ujján van, hanem az én fiókomban.

-        Elmenjek veled?

-        Nem köszi. Gordont megkérem, hogy vigyen el. – felállt és a zsebébe tette a dobozt.

-        Most mész?

-        Igen, túl akarok lenni rajta. – mondta és már ment is Gordonhoz a nappaliba. 10 perc múlva már el is indultak az ékszerboltba.

Kirontottál a boltból, mint aki bent megfulladt volna. Hatalmas levegőt vettél és letörölted a könnyeket a szemedről. Ekkor pillantottad meg a tőled alig pár méterre ülő Tomot. A bolt előtti járda padkáján ült és egy doboz volt a kezébe. Egy kis fekete doboz. A kezében fogta és nézegette. A másik pillanatban összecsukta a dobozt és a zsebébe tette azt. Felállt és ekkor látott meg téged. Ledermedt, mint aki szellemet lát. Méterekre álltatok egymástól és pár pillanatig szótlanul néztetek egymásra.

-        Szia. – szakítottad meg a csendet.

-        Szia. – lépett közelebb. – Hát te?

-        És te?

Gustav lépett ki a boltból. Na az ő arcát is látni kellett volna.

-        Hát ti?

-        Ti mit csináltok az ékszerboltban? – Tom.

-        Kettőt találhatsz. – Gustav.

-        Ez a nagy titok? Megkéred Detti kezét?

-        Igen. Szombaton, a koncerten, de légyszi ne kürtöld szét. Csak ti ketten tudjátok.

-        Meg Bill. – Tom. Gustav erre megvető pillantással nézett rád, majd rögtön el is felejtette, mert eszébe jutott a benti jelenet és az, hogy mit érezhetsz most Tomot látva.

-        És te mit keresel itt? – Gustav.

-        Ja, én? Csak erre jártam. – hazudta igen rosszul.

Gustav számára egyből nyilvánvalóvá vált Tom ittlétének igazi oka és úgy döntött nem a legokosabb dolog, ha most tovább faggatja.

-        Nos, mi végeztünk, úgyhogy mehetünk is.

-        Meg sem mutatod? – Tom, mutatva Gustav ajándék zacskójára.

Gustav rád nézett, te pedig csak bólintottál egyet. Átnyújtotta Tomnak a zacskót. Kiszabadította a gyűrűt, és mikor meglátta, Gustavra nézett. Gustav egy ’igen, ez az’ pillantással válaszolt. Tom visszacsomagolta a gyűrűt és visszaadta Gustavnak.

-        Én megyek. Sziasztok. – mondtad, és sietősen elindultál a kocsid felé.

-        Várj! – kiáltott utánad Tom, és elindult feléd. Te nem akartál megállni, csak kitartóan mentél az autódhoz. Rémes volt ez az érzés. Miért kellett pont most pont itt lennie? És mi volt az a kezébe? A gyűrűd? Pont most? És miért tette vissza a zsebébe? Elérted az ajtót és már nyitottad is.

-        Várj már! – ért ekkor utol Tom.

Megfordultál, pedig nem akartad, hogy lássa a szemed. De nem volt mit tenni. – Tudod, ugye? – kérdezte megértően és halkan. Te egyet bólintottál válaszképpen, mert nehezedre esett úgy megszólalni, hogy más ne törjön ki belőled.

-        Nem tudom, mit mondjak. – fogta meg a kezed, ekkor kitört belőled, ami ki akart törni.

Sírni kezdtél, és nem tudtad vissza tartani. Ő magához húzott, átölelt és hagyta, hogy a vállán sírd ki magad. Nagyon jól esett az ölelésében állni és a sírás így hamarabb abbamaradt. Tom kitartóan ölelt és még a hátadat is simogatta. Úgy tűnt, ez neki is jól esik most.

-        Sajnálom, nem akartam, hogy ezt lásd. – szipogtad és elhúzódtál tőle.

-        Utálom, ha sírni látlak. – mondta és elővett egy zsepit a zsebéből, amit átnyújtott neked.

Te letörölted az arcod és kifújtad az orrod.

-        Akarod, hogy veled maradjak még?

-        Szeretném. – felelted halkan.

-        Ebédeltél már?

-        Nem.

-        Akkor gyere, itt egy jó kajálda, meghívlak egy ebédre.

-        Oké. Köszi.

Elsétáltatok egy közeli étterembe. Önkiszolgáló volt, így választottatok magatoknak mindenféle finomságot és leültetek egy kis asztalhoz. Csendben ebédeltetek, mert te nem tudtál mit mondani, ő pedig nem akart. Úgy érezte, ez most a legjobb, amit tehet. Nem szól most semmit, majd kicsit később, mikor azt látja rajtad, rendezted a dolgot magadban.

Miután megettétek az ebédeteket visszasétáltatok a parkolóba.

-        Köszönöm. – mondtad

-        Igazán nincs mit.

-        Haza vigyelek?

-        Úgyis lógsz még egy kocsikázással.

-        Az igaz. Akkor megyünk egy kört. – mosolyogtál és kinyitottad a központi zárat.

Beültetek a kocsiba és elindultatok. Nem most ült először a kocsidban, de most ez olyan érzés volt, amire vágyott. Habár meg volt rá a lehetősége még nyáron, de nem akart találkozni veled, mikor ott dekkoltál a háza előtt. Valahogy mindkettőtök fejében ez járt. Hogy mi lett volna ha. Ezt általában mindenki utálja. Próbál az ember úgy élni, hogy ilyen ne jusson eszébe. Mi lett volna ha. De ti most csak erre tudtatok gondolni. Sok dolgot tehettetek volna máshogy és talán az a bizonyos gyűrű most nem Tom zsebében, hanem a te ujjadon díszelegne, büszkén sugározva, hogy összetartoztok.

-        Van kedved meginni egy pár sört valahol? – kérdezte hirtelen Tom, mikor már majdnem a házukhoz értetek.

-        Végülis, miért ne?

-        Hol?

Egy kis gondolkodás után beugrott egy hely, ahová szívesen elvinnéd.

-        Van egy ötletem. De majd meglátod, ha odaérünk.

-        Oké, akkor a következő utcában állj meg. Ott egy bolt.

Így is tettél. Befordultál az utcába és megálltál egy kis bolt mellett. Tom bement és hamarosan vissza is tért négy sörrel és egy nagy zacskó ropival.

A mólóhoz vitted. Lesétáltatok arra a bizonyos padra és leültetek.

-        Nem itt forgattátok azt a jelenetet Billel? – nézett körbe, és felfedezte az ismerős helyet.

-        De igen. Ez az a hely.

Kibontott egy-egy sört és az egyiket a kezedbe adta.

-        Voltál itt már azóta?

-        Igen. Kétszer. Mikor azzal a lánnyal megcsaltál, akit Ann küldött rád. Aztán a múltkor, mikor megkérdezted, mit szólnék, ha Melissával randiznál.

-        Akkor ez egy olyan lelkizős hely számodra?

-        Olyasmi. Itt mindig jól érzem magam. Olyan kisugárzása van ennek a helynek, ami a hatalmába kerít és kitisztítja a fejem.

-        Hamarosan lemegy a nap.

-        Az a legszebb. Majd meglátod. Fantasztikus látvány.

-        Soha nem néztem még meg a naplementét.

Ültetek, kortyolgattátok az italotokat és vártátok, ahogy a nap eltűnik a horizonton. Egyre kevesebb része látható, majd lassan az egésznek nyoma veszik, magával húzva a világosságot.

-        Ez tényleg nagyon szép. – jegyezte meg Tom. – Jó kedvem lett már attól, hogy néztem.

-        Igen, ezzel én is így vagyok.

-        Akkor most már nem vagy szomorú?

-        Szomorú vagyok, de emellett nagyon jól érzem magam. Jó, hogy itt vagy velem. – néztél rá.

-        Jó itt lenni veled. – nézett ő is rád.

Csend lett. Nem mondtatok semmit, csak néztetek egymás szemébe. Ez sokszor előfordul veletek, de ez most valahogy más volt. Ugyanarra gondoltatok. Hogy megcsókoljátok egymást. Tudtátok, hogy a másik is erre gondol, de vártátok, hogy magától történjen meg a dolog. Egyszerre indult meg egymás felé a fejetek. Lassan de biztosan, kitűzve a célt, egymás száját. Mikor már érezted a bőre melegét, lehunytad a szemed, ő is ezt tette és végre megtörtént. Összeért a szátok. Már nem is emlékeztél rá, mikor csókoltad meg utoljára. Mikor érezted a finom, puha száját. Valahogy más íze van, mint bármi másnak. Ez különleges érzés. Bár megállhatna az idő és így maradhatnátok. De ezt nem lehet. Ezt nem tehetitek. Megint összezavarni mindent. Neki már barátnője van. Ott van neki Melissa és ezt te elfogadtad.