Hogy hívjalak?

-        Nehogy elfelejtsem, nálam van a belépőd a koncertünkre. Kihozom. – állt fel Bill és bement a házba.

-        Mikor lesz? – kérdezted a másik két srácot.

-        Jövő hét szombaton. – Tom.

-        Kíváncsi leszek. – te.

-        Tiszta szégyen, hogy még nem voltál egy koncertünkön sem. – Georg.

-        Na majd most bepótolom. Turnézni mikor mentek?

-        Most egy jó ideig nem. Lesz egy-két koncertünk, de csak itt Németországban.

-        Itt is van. – nyújtotta át büszkén a jegyedet Bill.

-        Köszönöm. VIP jegy! Az igen! – mosolyogtál.

-        Bizony. Benézhetsz az öltözőnkbe, és utána még beszélgethetsz is velünk az autógramm osztás után. – Georg.

-        Ez igazán kedves.

-        Na, inkább mesélj, mi volt Markkal? – kérdezte kíváncsian Bill.

-        Semmi. Ittunk egy kávét, aztán elkérte a számom. Ennyi.

-        Elmentek randizni? – Georg.

-        Ha felhív.

-        Nem idős hozzád? – lepett meg Tom ezzel a kérdéssel, mintha hibát keresne Markban.

-        Kicsit több mint három év van köztünk. Nem hiszem, hogy az olyan sok lenne.

-        Na jó, de neki felnőtt barátai vannak, egyedül lakik, magát tartja el. – kezdte el sorolni.

-        És ez számít? – te.

-        Szerintem igen. – vágta rá a válaszát.

-        Szerintem nem számít. De minek gondolkodjak ezen? Még csak a számomat adtam meg, nem kérte meg a kezemet. És ha megkérhetlek, ne szólj bele abba, hogy kivel randizok. Én sem teszem. – lettél kicsit ingerült.

-        Jól van, nyugi. Mi bajod? – Tom.

-        Semmi. – felelted dühösen és felálltál. – Bill, nincs kedved elmenni fagyizni, vagy valahova?

-        De, mehetünk. Csak átöltözök.

-        Meg belövöd a hajad, mi? – gúnyolódott Georg.

-        Hehe. Na pillanat és jövök. – mondta neked.

-        Tényleg, mi bajod? Miért lettél mérges rám? – értetlenkedett tovább Tom.

-        Semmi, Tom! Hagyjuk!

-        Akkor miért hívsz Tomnak?

-        Mégis hogy hívjalak? – néztél rá széttárt karokkal. Erre ő elgondolkodott, hisz tényleg. Hogy hívnád? Számára is utólag hülyén hangzott a kérdés. Mivel nem tudta, hogy másszon most ki ebből, felállt és bement a házba.

-        Ezzel mi van? – érkezett vissza Bill.

-        Én megyek utána. Majd később beszélünk nagylány. – puszilt meg és ment is.

-        Mi volt ez?

-        A bátyád teljesen hülye!

-        Na!

-        Jó bocs, de tényleg az. Mit kötekszik itt velem? Mit szól bele, hogy Mark mennyi idős? Aztán tudod mit kérdezett? Hogy ha nem vagyok mérges, akkor miért Tomnak hívom? Mégis hogy hívnám?

-        Mit válaszolt erre?

-        Semmit. A nagyfiú felállt és sértődötten bevonult a házba.

-        Nem tudom mi ütött belé. Biztos csak kicsúszott a száján.

-        Azt hiszem nem jó ötlet, hogy találkozok vele, amíg még bármit is érzek iránta.

-        Hát lehet, hogy tényleg nem kéne.

Georg beérte Tomot a szobájánál.

-        Beléd meg mi ütött?

-        Semmi. Nem tudom. Csak kicsúszott az a baromság. Hogy hívna máshogy? Ez a nevem! – próbálta magában rendezni a helyzetet.

-        És Markkal meg mi bajod? Tök jó arc.

-        Az, persze. Semmi bajom vele, csak szerintem idős …(neved)-hez.

-        Ehhez valóban semmi közöd, haver. Ő sem szólt bele, hogy te Melissával randizol, pedig a szobatársa.

-        Jó, tudom. Fogalmam sincs mi ütött belém, csak el akartam mondani, amit gondolok. Nem tudom miért lett ilyen ingerült.

-        Talán, mert úgy hangzott, mintha bele akarnál szólni, abba, hogy kivel járjon. – oktatta ki barátját Georg.

-        Majd bocsánatot kérek tőle. Csak megvárom, míg lenyugszik. Ismerem már annyira, hogy ilyenkor feleslegesen pedáloznék.

-        Addig mesélj, mi volt Melissával. – váltott ügyesen témát Georg.

Tom neki is elmesélte, amit reggel Billnek. Ti elmentetek fagyizni, aztán indultál is haza. Kora este volt és a lányok már ott vacsoráztak a nappaliban.

-        Sziasztok. Jó étvágyat!

-        Szia. – Melissa.

-        Van neked is, a mikróba tettem. – Sandie.

-        Köszi, most nem vagyok éhes. Majd később. – ültél le melléjük a kanapéra.

-        Képzeld, nagyon klasz volt a tegnapi randi. Tom mondott valamit?

-        Csak, hogy jó volt.

-        Köszi a tanácsokat. Levettem a lábáról.

-        De azért ugye magadat adtad? – Sandie.

-        Persze, csak belefontam a dolgokat, amiket …(neved) mondott.

-        Az jó. – mondtad unottan.

-        Úgy látom, neked nem volt túl jó napod. – vette észre Sandie.

-        De, jó volt. Még Markkal is találkoztam és elkérte a számom.

-        És elmész vele randizni? – Melissa.

-        Ha elhív, szívesen elmegyek. De most inkább lefekszem. Holnap mikor van órátok?

-        Nekem csak délután lesz egy. – Melissa.

-        Én megyek 10-re. – Sandie.

-        Én is. Akkor kelts fel légyszi fél kilenc körül.

-        Oké.

-        Jó éjt lányok! – mondtad és bevonultál a szobádba.

Dühös voltál, és össze voltál zavarodva. Egyáltalán nem akartál aludni, csak egyedül lenni. Bekapcsoltad az mp3 lejátszódat és lefeküdtél az ágyadra. Nem sokáig tudtad nyugodtan hallgatni, mert sms-ed jött.

„Bocs, hülye voltam. Remélem nem haragszol, nem tudom mi ütött belém. Puszi. Tom”

Most meg puszi, mi? Múltkor meg csak egy nyamvadt üdv. Mit nyalizik? És mit vár, mit írjál erre? Ettől még dühösebb lettél, és inkább nem írtál vissza semmit. Nem kell, hogy megtudja, te még érzel valamit, és vitatkozni sem akarsz. Csak kiverni a fejedből őt egyszer s mindenkorra.

Úgy negyed óra múlva újra csipogott a telefonod. Újabb üzenet.

„Figyelj, nem akarok összeveszni veled egy ilyen baromság miatt. Nem akartam beleszólni a te dolgodba, csak a véleményemet mondtam el.”

Egyre jobb. Nem akar összeveszni veled. Kit érdekel, mit akar? Csak feladja már az üzenetirogatást végre, ha most sem válaszolsz. Majd azt mondod, aludtál, és le van tudva.

Csörögni kezdett pár perc múlva a telefonod. Ez Tom csengőhangja. Marha jó, ezt most fel kell venned.

-        Igen? – szóltál bele tettetve az álmosságot.

-        Felkeltettelek?

-        Igen. – felelted.

-        Bocs, akkor az sms-t sem kaptad meg?

-        Nem.

-        Na jó, akkor elmondom. Csak úgy könnyebb lett volna.

-        Mond.

-        Szóval azt írtam, vagyis azt akarom mondani, hogy bocs. Nem akartam beleszólni, hogy kivel randizol. Csak a véleményem akartam megosztani veled, mint a barátod.

-        Oké. – adtál egyszerű, unott választ.

-        Oké? Ennyi? Nem haragszol?

-        Nem.

-        Biztos?

-        Aha.

-        Akkor jó. Hagylak aludni.

Akkor jó. Szia. – mondtad és letetted a telefont válaszra nem várva.