Ő a lelki társam.

Mindent, amit tudtál, elmondtál neki. A végére sokkal jobban érezted magad. Mintha kibeszélted volna magadból Tomot. Hülyén hangzik, de mintha átadtad volna azt, ami benned volt Melissának. Mielőtt lefeküdtél volna ígéretednek megfelelően, felhívtad Billt.

-        Na, szia. – köszönt.

-        Szia. Bocs, hogy nem vettem fel, csak magamra akartam maradni egy kicsit.

-        Megértem. Hogy vagy?

-        Sokkal jobban. Tudod, hol voltam?

-        A mólónál.

-        Honnan tudod?

-        Csak tipp volt. Sejtettem, hogy ott kereshetnélek. Az a mi nyugi helyünk. Én is voltam ott, mikor nem voltál hajlandó beszélni velem. De mindegy. Inkább mond, hogy vagy? De tényleg.

-        Tényleg jól vagyok. Átgondoltam, amit Tom rólunk mondott és igaza van. Csak erőltettük már ezt a kapcsolatot, de nem is működött.

-        Mondta, hogy milyen jól viselted. Nagyon örült neki.

-        Ugye nem árultál el?

-        Nem. Jobb, hogy nem tudja az igazat. Most tényleg.

-        Na jól van. Én lefekszem, nagyon korán kell kelnem.

-        Oké. Mikor látlak?

-        Amikor akarsz, felhívsz és találkozunk.

-        Rendben, jó légy.

-        Puszillak.

-        Én is.

Ezen az éjjelen tényleg végre jól aludtál. Lehet, hogy ennek így kellett lennie? Talán te csak egy rég elveszett álom után rohantál kétségbeesetten? Most már csak idő kérdése és tényleg vége ennek az egész dolognak, ami felemészti a szívedet. Ő tovább lépett, holnap randija lesz ezzel a lánnyal. Majd te is találsz valakit. Ez így van rendjén. Reggel neked már 8-kor órád volt, úgyhogy gyors zuhi, kávé és már mentél is a suliba. Sandienek hagytál egy cetlit, hogy ma délbe végzel, utána elmehetnétek nézni valami olcsó tévét, meg megvenni a tanuláshoz elengedhetetlen eszközöket.

Egész jó óráid voltak, nem unatkoztál, érdekes dolgokat tudtál meg a szakmáról. Sandievel összefutottál két órád között és megbeszéltétek, hogy mivel ő kettőig van, otthon találkoztok, és onnan irány a vásárlás. Melissával volt egy közös órád, amin ő teljesen bezsongva nézett csak maga elé és láttad rajta, hogy számolja a pillanatokat a Tommal való randiig. Igaz, nem volt túl szimpatikus neked Melissa, de idővel talán az lesz. Csak neked túl, kihívó, rámenős, nyomulós. Mint azok, akiket nem csíptél a középiskoládban. Végre vége a sulinak. Ahogy hazamentél, kiélvezted az egyedüllétet. Egy könyvvel beültél a kádba, hogy vegyél egy hosszú, finom illatú habfürdőt. Később elmentetek Sandievel és találtatok egy boltot, ahol műszakik cikkeket lehet kölcsönözni. Ez az ötlet jól hangzott, így ki is kölcsönöztetek egy tévét, amit majd később házhoz is szállítanak. Elmentetek a bevásárlóközpontba is, ahol vásároltatok mindenféle kaját, üdítőket, füzeteket, és elmentetek a jegyzetboltba megvenni a könyveiteket is. Mikor mindezzel végeztetek, beültetek egy kávézóba.

-        Na, mesélj, mi van Bennel?

-        Semmi, felhívott este és nagyon édes volt. Hiányzom neki nagyon. De mégis olyan furcsa a helyzet. Amióta együtt vagyunk, nem voltunk még külön.

-        Korán van még. Csak pár nap telt el. Pár hét és kialakul. Akkor majd eldől, hogy merre haladjatok tovább.

-        Billel, amikor együtt látlak titeket, olyan kapcsolat van köztetek, amit én nem tudtam kialakítani még fiúval. Ti hogy bírtátok, hogy olyan messze laktatok egymástól?

-        Nekem valahogy az első perctől nyilván való volt, hogy pár kilométer nem számít. Ha igazán szeretsz valakit, akkor mit számít az, hogy nem tudtok találkozni? A mi kapcsolatunk nagyon szoros, olyan lelkitárs féle. Mintha ő én lennék, fiú kivitelben. Érted ezt?

-        Értem. Küzdök még, hogy Bennel ne menjen tönkre a kapcsolatunk és remélem ő is ezt teszi majd.

-        Helyes.

-        Melissának gyorsan ment az új környezethez való alkalmazkodás mi?

-        Hát igen. – erőltettél mosolyt az arcodra.

-        Milyen lesz együtt látni őket?

-        Eleinte biztos rossz lesz, de majd megszokom. Egyébként még közel sem biztos, hogy Melissa az a lány, aki megfelel Tom elvárásainak. Amit eddig megismertem belőle, nem az a típus. De meglátjuk.

-        Hát igen.

Mikor hazamentetek Melissa pont indult. Nagyon izgult, és igencsak rámenősre sikeredett az öltözéke is. Mindegy, ez az ő dolga. Miután elment, te még pakolásztál egy kicsit a szobádban, aztán megjött a tévé is. Ez aztán feldobta nem csak a kedveteket, hanem a szobát is. Egyből be is üzemeltétek és estig fel sem álltatok onnan. Inkább pizzát rendeltetek, hogy ne kelljen neki állni, főzni.

Melissa késő este ért haza, de te már nem vártad meg. Még nem szokott hozzá a szervezeted a korán keléshez, úgyhogy gyorsan elnyomott az álom.

Másnap neked nem volt órád, így reggel, miután a lányok elmentek a suliba, te is elkészültél és felhívtad Dettit. Megbeszéltétek, hogy átmész hozzá. Így is tettél.

-        Szia. – puszilt meg mikor ajtót nyitott.

-        Szia. – viszonoztad.

-        Gyere be. Örülök, hogy hívtál, már én is akartalak.

-        Gondoltam rég beszélgettünk. De előre szeretném leszögezni, nem akarok Tomról beszélni.

-        Rendben. Most engem is más érdekel.

-        Na mond.

-        Mit szólsz az én bátyómhoz? Tetszik?

-        Hogy őszinte legyek megtetszett nekem, de hát az óta nem találkoztunk, nem volt alkalmam még jobban megismerni.

-        Azt hitte, hogy Billel ti jártok.

-        Ezen már nem tudok meglepődni. Mindenki, akivel megismerkedek, felhozza ezt a témát. Lehet tényleg Billel kéne járnom, és akkor nem mennének az agyamra a ’köztetek mi van’ kérdésekkel. – nevettél.

-        Szóval a lényeg, hogy szerintem Marknak nagyon megtetszettél.

-        Ennek örülök, de mit vársz, mit mondjak?

-        Sziasztok! – köszöntött Mark, mikor belépett az ajtón.

-        Szia. – te.

-        Épp rólad beszélgettünk. – árult el Detti, amire te csak felvetted a művigyort és oldalba bökted barátnődet.

-        Figyelj, hugi. Van még itt pár cuccom, és azokat vinném el. Aztán később segíthetnél ezt-azt vásárolni. Függönyöket, szőnyegeket, bútort, ilyesmit. Ha van kedved.

-        Persze. Sőt …(neved) is ráér ma. Eljöhetnél velünk. – fordult feléd.

-        Nem akarok láb alatt lenni. Meg nem is ismerem Mark ízlését, úgyhogy inkább menjetek ketten.

-        Szerintem ismered az ízlésem. – lepett meg Mark ezzel a kijelentésével.

-        Hát jó. Szívesen elmegyek veletek, akkor. – döntöttél végre.

-        Szupi. Felöltözök, aztán mehetünk is. – Detti.

-        A kocsinál találkozunk, én is magamhoz veszek még pár holmit. – Mark.

Kimentél a kocsihoz. Oldalra néztél, és ott állt Gustav a kertjükben. Elmosolyogtad magad és figyelted egy darabig. Erre vágytál eddig. Hogy ennyire közel legyenek hozzád. Georgal összefutsz a mekiben, körbenézel és Gustavot látod meg magad mellett. Ez hiányzott neked. Végre olyan emberek vesznek körül akárhol vagy, akik szeretnek.

-        Szia. – integettél át neki.

Visszaintegetett és odasétált hozzád.

-        Szia. – puszilt meg. – Hát te?

-        Átjöttem Dettihez beszélgetni. Most meg megyünk Marknak segíteni, berendezni a lakását.

-        Figyelj, szólj, ha Detti nagyon rád akarja erőltetni a bátyját.

-        Aranyosan próbálkozik. Egyenlőre nem zavar.

-        Oké. Na én megyek, füvet kell nyírnom. De majd valamelyik nap meg szeretnék veled beszélni valamit.

-        Rendben, hívj fel és összehozunk egy találkát.

-        Jó, de erről a többieknek egy szót sem. Főleg Dettinek.

-        Valami baj van?

-        Nem, dehogy. Majd megbeszéljük. Na, én megyek.

-        Oké, akkor majd hívjál.

Puszi-puszi és már ment is vissza füvet nyírni.