Detti bátyja.

Felmentetek a szobátokba.

-        Ez, aztán nagy! – Detti.

-        Nagyobb, mint a mi tengerparti házunk. – Georg.

-        Lerakom az ajándékaimat és átveszek valami kényelmesebb rucit. – te.

-        Ja, én is átöltözök, és szerintem befekszem a kádba. – Sandie.

Gyorsan átvettél valami kényelmesebb ruhát. Az új macidat az ágyadra tetted, a virágodat, vázába, az asztalodra, és már mentél is ki hozzájuk.

-        Annyira jó, hogy eljöttetek!

-        Az a legjobb, hogy csak bepattantunk a kocsiba és egy óra múlva már itt vagyunk nálad. – Gustav.

-        Tényleg! Bármikor találkozhatunk, amikor csak akarunk! – te.

-        Bizony. – puszilt meg Bill.

-        Na, meséljetek, mikor lesz az a koncert?

-        Majd két hét múlva. Bill írt egy új számot az alkalomra. Egész héten a zenét készítettük hozzá. – Georg.

-        Ja, Tom még most is ott szórakozik vele a stúdióban. Holnap le kell adni az anyagot és ő még nem fejezte be a részét. – Bill.

-        Akkor azért nem jött el? – reménykedtél.

-        Erre mit mondjak? – Bill.

-        Semmit. Hagyjuk.

-        Mikor kezdődik a suli? – Detti.

-        Holnap után, hétfőn.

-        Akkor ma meg holnap szabad vagy? – Bill.

-        Olyasmi. De vásárolnom kéne egy pár dolgot. Meg kéne egy tévét is találnom, ami olcsó.

-        Én szívesen segítek berendezkedni. – ajánlotta fel segítségét Detti.

-        Az én szívecském lakberendező lesz. – Gustav.

-        Tényleg, nem is mondtam neked! Felvettek a suliba, ahová akartam és lakberendező leszek! – dicsekedett el vele Detti.

-        Gratulálok! Akkor segítesz nekem?

-        Nagyon szívesen!

Elmentetek vásárolni erre-arra. Detti választott neked szőnyeget, fotókereteket, egy nagy tükröt is. A fiúk visszamentek a stúdióba Tomhoz, és azt beszéltétek meg, hogy majd később átviszed Dettit. Késő délután végeztetek. Mikor visszaértetek a koleszba, már az új szobatársad is ott volt és Sandievel beszélgetett a nappaliban.

-        Sziasztok! – köszöntél be.

-        Ó, vettél tükröt? – Sandie.

-        Bizony, hatalmasat találtunk! – Detti.

-        Időközben én is megérkeztem. – állt fel a lány, és odalépett hozzád. – Melissa vagyok. – nyújtott kezet neked.

-        Én pedig …(neved). Ő pedig a barátnőm, Detti. – ők is bemutatkoztak egymásnak. - Örülök, hogy megérkeztél. – folytattad.

-        Közbejött pár otthoni elintézni valóm, így csak ma tudtam jönni. De Sandie elmondta, hogy nem hagytam ki semmit az évnyitóról. A beiratkozásra már beértem.

-        Akkor jó. Remélem nem baj, hogy mi már elfoglaltuk a szobáinkat? – te.

-        Nem, dehogy. Nem várhattatok itt rám. Már én is elrendeztem a dolgaimat. A fürdőben és a konyhában is.

-        Akkor jó. Figyeljetek, én most elmegyek egy kis időre. De később majd jövök. Akkor majd megbeszéljük, amit még szükséges.

-        Oké. – Sandie. – Üdvözlöm a barátaidat. – kacsintott rád.

-        Átadom! – mosolyogtál.

Beraktátok a szobádba a vásárolt holmit és elindultatok a fiúkhoz.

-        Aranyosak a szobatársaid. – Detti.

-        Nekem is annak tűnnek. Főleg Sandie. Nagyon jó fej, és tök hozzám illik mindenben.

-        Érezted a szikrát közte és Bill között, mikor bemutatkoztak?

-        Te is? Tudod Sandie régen Tokio Hotel rajongó volt, persze Bill volt a kedvenc. A rajongósága elmúlt, de nekem úgy tűnik a Bill iránt érzett vonzalom csak erősödött.

-        Gondolod, hogy Billnek is tetszik?

-        Nem tudom. Lehet. Majd kipuhatolom.

-        De Sandienek van egy komoly kapcsolata otthon, Franciaországban. Úgy tűnik erős a kötelék, így nem hinném, hogy lesz valami.

-        És te megismerkedtél már valami helyes pasival?

-        Nem. Egyet sem láttam, aki tetszett volna. Majd idővel biztos lesz, de most nem vágyom még kapcsolatra.

-        Mekkora hülye vagyok! Van egy bátyám, aki eddig Amerikában lakott. Most jött haza. Egyből rád gondoltam, mikor mondta, hogy nincs senkije.

-        Ugye nem akarsz összehozni vele?

-        Csak bemutatom. Na. Még az is lehet, hogy megtetszik!

-        Rendben, úgy sem hagysz addig békén, ugye?

-        Látom, már ismersz. – mosolygott.

Hamarosan megérkeztetek a stúdióba.

-        Megjöttünk! – köszönt Detti.

-        Sziasztok. – köszöntek vissza a fiúk.

-        Épp végeztünk. Megyünk vacsorázni? – Bill.

-        Menjünk. – ti.

-        Előbb telefonálnék egyet, pillanat. – mondta izgatottan Detti, és elvonult a mobiljával.

-        Mi ütött belé? – nézett rád kérdőn Gustav.

-        Nem tudom, de ha az, amire gondolok, kinyírom a barátnődet. – te.

-        Szia! – jött elő egy másik helységből Tom.

-        Szia. – pusziltad meg.

-        Hogy vagy?

-        Köszönöm, és te?

-        Én is. Csak baromi fárasztó nap van mögöttem. Milyen a kollégium?

-        Nagyon remek! – hülyén hangzott így kimondva, hogy remek. Ezt a szót nem nagyon szoktad használni, de most nagyon hülyén érezted magad. Ott állt előtted Tom, tök semlegesen viselkedett, te pedig csak tőmondatokban voltál képes válaszolgatni a kérdéseire, mert leblokkolt, hogy újra látod.

-        Nagyobb a szobájuk, mint a mi tengerparti kérónk! – mentett ki Georg.

-        Sokba is került. – jegyezted meg.

-        És a szobatársa! Na az jó bőr! – jegyezte meg ezt is Georg.

-        Tényleg szép lány. – helyeselt Bill, mire te csak rávigyorogtál.

-        Mit vigyorogsz? – kérdezte.

-        Tudtam, hogy tetszeni fog. Egyébként üdvözöl.

-        Én is őt.

-        Na, kész is vagyok. Mehetünk. – jött vissza Detti.

-        Mi volt ilyen fontos kicsim? – Gustav.

-        Ja, elhívtam Markot is vacsizni. – mosolygott rád közben.

-        Tudtam. – te.

-        Akkor induljunk. – Bill.

Beültetek a kocsikba és elmentetek egy étterembe. Körbe ültetek egy asztalt: Georg, Tom, Bill. Szembe pedig Gustav, Detti és te. Rendeltetek italokat és beszélgettetek. A kaja rendelésével meg akartátok várni Markot. Aki negyed óra múlva meg is jött. Nagyon helyes fiú volt. Magas, világos barna hajú, zöld szemű, jó képű és elegáns. Egy fekete cipőt viselt, farmer nadrágot, egy fehér pólót és egy fekete, halvány csíkos zakót.

-        Sziasztok! – ért az asztalotok mellé.

A fiúkkal kezet fogott, őket már ismerte. Dettit megpuszilta. – Szia hugi!

-        Szia! Hagy mutassam be a legjobb barátnőmet! Ő …(neved)! – mutatott feléd Detti.

-        Szia. – lépett hozzád Mark széles mosollyal az arcán. Te felálltál. – Mark vagyok.

-        Szia. …(neved). – jöttél picit zavarba ettől a mosolytól.

-        Hova üljek? – Mark.

-        Gyere, ide. – húzott egy széket az asztalfőre Bill.

-        Kössz.

Megrendeltétek végre a vacsorátokat. A fiúk a közelgő koncertről beszélgettek, Detti pedig vigyorogva figyelt titeket, amiért Gustav néha meg is bökte őt az asztal alatt. Markot nem nagyon érdekelte a koncertezős téma, így gondolta megismerkedik veled.

-        Ne vedd tolakodásnak, de mennyi idős vagy?

-        Nyugi, elmúltam 18. – mosolyogtál, mire ő magában nyugtázta, hogy jó fej csaj vagy. – És te?

-        21. És hol laksz?

-        Ő az a lány Mark. …(neved), tudod.– világosította fel bátyját Detti.

-        Milyen lány? – te.

-        Akit Angi…- kezdte a magyarázatot Mark.

-        Igen, én. De hanyagoljuk a témát, ha lehet.

-        Bocs, én nem akartam. – Detti. – Csak már sokat meséltem rólad Marknak és gondoltam felvilágosítom róla, hogy ki vagy.

-        Semmi baj. – te.

-        Akkor te most ide jársz fősulira? – Mark.

-        Hannoverbe. Most kezdem.

Hamarosan kiürültek a tányérok is. Ti pedig tovább beszélgettetek. A végére már a többiek mind titeket figyeltek. Mark eddig Amerikában tanult, és szerzett diplomát, menedzser szakon. Már vett egy saját lakást itt nem messze, de még nem költözött be, mert csak pár napja jött haza. Úgy beszélgettél vele, mintha már ezer éve ismernéd. Legalább is ez volt az érzésed. És úgy tűnt, ő is nagyon jól érzi magát.

-        Késő van srácok, nekem el kell indulnom haza. – néztél az órádra.

-        Máris? – Bill. – Nem sokat beszélgettünk.

-        Bocs, lefoglaltam. – Mark.

-        Nem gond, csak már rég tudtunk beszélni.

-        Bepótoljuk szívem. Holnap felhívlak, és találkozunk. – álltál fel és megpusziltad.

-        Jól van.

-        Jó lesz egyedül autózni ebben a sötétben Hannoverig? – próbálkozott Detti.

-        Igen. Szeretek ilyenkor a kocsimmal száguldozni a főúton, max hangerőn üvöltetni a zenét. Nos, Mark, örülök, hogy megismertelek. – nyújtottál kezet neki. Ő felállt és a kezét a válladra tette.

-        Én is örülök. – adott két puszit. – Szerintem még találkozunk.

-        Úgy legyen. Sziasztok fiúk! – mondtad és elindultál haza.