Izéltetek?

Kinyitottad az ajtót és Bill állt veled szemben.

-        Te is nekem! – mondta.

Magadhoz húztad és megcsókoltad. Csókolózás közben becsukta az ajtót. És elindultatok a szobád felé. Ledőltetek az ágyadra és nem beszéltetek többet.

Reggel Billnek ismét hűlt helyét találtad, mikor felébredtél. Kezdted unni ezt a szokását, de valahogy még nem beszéltetek erről. Gondolkodtál, hogy felhívd-e, de inkább vártál, hátha ő hív majd téged.

Lezuhanyoztál, átöltöztél, nézted egy darabig a tévét, felhívtad apudat, aztán elmentél ebédelni valahova. Gustav hívott.

-        Szia, merre vagy?

-        A park mellett egy kis étteremben. Ebédelek.

-        Egyedül?

-        Igen.

-        Akarsz találkozni?

-        Persze. Gyere ide. – mondtad és elmagyaráztad a hely pontos fellelhetőségét.

Hamarosan megérkezett és rendelt magának is valamit enni.

-        Na, mesélj, mi volt este?

-        Átjött hozzám. Eszméletlen, milyen düh volt benne. Csak kiabált percekig. Aztán nagy nehezen engem is hajlandó volt meghallgatni.

-        Végül kibékültetek?

-        Úgy is mondhatjuk. Azt mondtam neki, hogy szeretem. Erre megcsókolt és elment.

-        Pedig ő is szeret!

-        Vissza is jött pár perc múlva és közölte.

-        Lefeküdtetek?

-        Nem, de halkabban légyszi. Mindenki minket néz.

-        Ja bocsi! Akkor mi volt? – folytatta alacsonyabb hangerővel.

-        Csókolóztunk. Aztán majdnem megtörtént, de nem tettük meg. Csak feküdtünk egymás mellett és csak úgy voltunk. Olyan jó érzés volt.

-        És most mi van?

-        Semmi. Mire felébredtem már megint nem volt sehol. Nem is tudom volt-e már arra példa, hogy egymás mellett kelünk fel. Egyfolytában lelép. Tom és Bill kezd kikészíteni. Tom most barátkozni próbál, hátha később lehet még belőle valami. Bill pedig a barátom és másodszor is ágyba visz. Nem értem én ezeket.

-        Magadat érted?

-        Magamat soha nem is értettem! – nevettél. – Azzal már nem próbálkozok.

-        Miért hazudtad, hogy nem láttad a dvd végét?

-        Mert tudtam, hogy Tomnak ez kellemetlen. Nem akartam felhánytorgatni a dolgot.

-        Legközelebb jobban gondold meg, mielőtt kamuzol.

-        Mondta Detti, hogy elszúrtam, mert nem is Georg kezdte az üzeneteket.

-        Még jó, hogy Tomnak ez nem esett le.

-        Még jó.

-        Na jó, én nem oktatlak. Inkább szeretném neked megköszönni, hogy olyan kedves és megértő vagy Dettivel.

-        Ne viccelj! Nagyon megszerettem őt! Aranyos és jó fej. ráadásul szeret téged, úgyhogy nálam már az megnyerő.

-        Hiányoztál!

-        Te is nekem. Remélem nem haragszol rám.

-        Dehogy. Tudod sokáig bűntudatom volt a történtek miatt. Megígértem magamnak, hogy kivárom, míg feldolgozod és jelentkezel. Azért írtam e-mail-eket, mert így legalább tudathattam veled mindig a történteket. Hogy tudd, én itt vagyok neked. És Georg is.

-        Köszönöm. Na az emlegetett szamár. – mutattál az ajtó felé, amin most lépett be Georg.

-        Ja, hívott és mondtam, hogy itt vagyunk.

-        Sziasztok! – ült le. – Mit eszünk?

-        Amit akarsz. Beszélgetünk.

-        Mi volt este?

-        Jöhettél volna előbb. – mosolyogtál Gustavra.

-        Lefeküdtetek? – kérdezte emeltebb hangon.

-        Georg kérlek! Így is már az egész étterem tud róla! Nem kell, hogy egész Magdeburg hallja!

-        Ja, bocsi! Frankón izéltetek? – mondta ugyanolyan hangerővel.

-        Te mikor voltál lánnyal utoljára? Izéltek? Mi ez a baromság? – röhögte ki Gustav.

-        Szálljunk le a témáról, fiúk! Ne foglalkozzunk egymás szexuális életével, ha lehet. – zártad le a témát.

-        Szexről van szó? – lépett az asztalhoz Tom is.

Te már csak a fejedet fogtad.

-        Georg hívott, hogy itt van kupaktanács. – foglalt helyet köztetek.

-        Ami kétszemélyesnek indult. – tetted finom megjegyzésed.

-        Ne már! Mond el Tomnak is! – Georg.

-        Te hülye vagy? Már bocs. – szóltál rá.

-        Szex, …(neved)-el kapcsolatos, Bill korán reggel jött haza. Hm.. Miről is lehetett szó? Lássuk. Izéltetek, gondolom ez a téma.

-        Ez valami új hepp, hogy mindketten így hívjátok? – Gustav.

-        Hanyagolhatnánk végre ezt a témát? – kérdezted, kicsit ingerülten.

-        Mi van, te női cipőboltban vásárolsz? – vett el Georg Tom öléből egy ajándék zacskót.

-        Ja nem. Igazából ezt neked hoztam. – vette vissza és a kezedbe adta.

-        Mi ez?

-        Egész délelőtt a boltokat jártam mire végre rátaláltam. – mondta.

Kivetted a benne lévő dobozt és kinyitottad.

-        Ez ugyanaz a cipő. – mondtad meglepve.

-        Igen. Gondoltam, mivel tönkretettem és mondtad, hogy új volt, vettem neked egy még újabbat. Megtaláltam ugyanazt. Kicsit hülyén néztek, mikor a lehányt cipőt mutogattam az eladóknak.

-        Köszönöm szépen. – pusziltad meg Tomot.

-        Nincs mit. Na, ha már itt vagyunk én is eszek valamit.

Mindannyian megebédeltetek. Téged közben felhívott Simone és estére meghívott hozzájuk vacsorára. Örömmel igent mondtál.

-        Hát, köszi az ebédet, én megyek Dettihez. Később találkozunk. – köszönt el Gustav, mikor kiléptetek az étteremből.

-        Én is megyek haza. Ki kell takarítanom a szobámat. – hagyott titeket magatokra Georg is.

-        Te is mész? – kérdezted Tomot.

-        Van kedved sétálni egyet a parkban?

-        Van. – válaszoltad és elindultatok.

Sétálgattatok és meghallgattad mi minden történt a bandával, mióta nem találkoztatok. Végül leültetek egy padra.

-        És most mi van veletek Billel?

-        Nem igazán tudom. Nem beszéltünk azóta. Azt hittem hív majd, de nem úgy történt.

-        Fura ez a kapcsolat köztetek.

-        Nekem mondod? Pár napra találkozok veletek, de sosem megy minden magától érthetően.

-        Hát mi ilyen zavaros társaság vagyunk. De úgy néz ki, te pont beleillesz ebbe.

-        Nekem is úgy tűnik. – sóhajtottál egy nagyot.

-        Tudod, ott Olaszországban nagyon jól éreztem magam. – mondtad kis szünet után.

-        Igyekeztem, hogy így legyen.

-        Azt a vacsorát egyszer bepótoljuk, ígérem.

-        Csak remélni tudom, hogy nem haragszol rám, amiért ott hagytalak. Egyszer majd megbocsátasz és megfőzöd életem legfinomabb vacsoráját.

-        Próbálom megérteni, miért hagytál ott. De ha valaha rá is jönnék, az nem változtatna a helyzeten. Szeretnék most már inkább a barátod lenni.

-        Hát én akkor egy ideig ebbe benne vagyok.

-        Hogyhogy egy ideig?

-        Te is mondtad. Talán egyszer elég érettek leszünk, ahhoz, hogy normális kapcsolatot létesítsünk.

-        Sosem adod fel, igaz?

-        Nem áll szándékomban. – mosolygott rád édesen.

Legszívesebben azonnal megcsókoltad volna, de tudtad, ez nem ilyen egyszerű. Ha most megcsókolod, azzal újra belekeveredtek egy viharos valamibe, amit megint nehéz lesz kiheverni. Inkább csak visszamosolyogtál.

Végül elbúcsúztatok egymástól az esti viszontlátás reményében.