Ez a két testvér kicsinál.

Bill visszament a szobájába. Negyed óra múlva már a meleg kakaótokkal, köntösben és törölközőbe csavart hajjal ültetek a konyhaasztalnál. Lenyugodtatok már, Simone előadást tartott az alkoholos befolyásoltság veszélyeiről. Nem beszélve arról, hogy felkeltitek a szomszédokat, és bármi bajotok is eshetett volna. Mikor befejezte csinált néhány szendvicset és azt is odaadta.

-        Mi most lefekszünk. Neked megágyazok a vendég szobában …(neved), ha az jó.

-        Jaj, köszönöm. Hívok egy taxit és visszamegyek a motelbe. Ott van a testvérem és biztos vár.

-        De a ruhád még biztos nem száradt meg.

-        Majd én adok neki. – Tom.

-        Rendben. Akkor jó éjt.

Elmentek aludni.

-        Csúnyán berúgtunk. – Tom.

-        Mi valahogy mindig a pohár alján, vagy az ágy szélén kötünk ki. – mondtad teljes természetességgel.

-        Sosem változunk meg.

-        Úgy látszik.

-        Örülök, hogy jobban vagy. – váltott komolyabb hangnembe.

-        Nehéz volt, de feldolgoztam már.

-        Tudod, én…

-        Ne mondj semmit! Kérlek! Maradjon ez így. Te elmentél, és azzal eldöntötted a jövőnket. Ne zargassuk a múltat. Inkább hozz nekem valami ruhát, és már itt sem vagyok.

-        Hát jó. – felelte kicsit csalódottan és felment a szobájába.

-        Elment? – kérdezte Bill a folyósón.

-        Most fog. Csak valami ruhát kéne keresnem neki.

-        Te a szerszámod sem találnád meg ebben az állapotban. Majd én keresek valamit. Feküdj le.

-        Kösz. – mondta, bement a szobájába és már dőlt is az ágyára.

Bill elővette az egyik nadrágját és pólóját. Felkapott egy papucsot is levitte neked.

-        Tom kidőlt. Itt vannak, ezeket vedd fel.

-        Még mindig nem beszélsz velem?

-        Hívok egy taxit, amíg felöltözöl. – mondta és a vezetékes telefon felé indult.

Nem mondtál erre semmit. Levetted a köntösöd, ő pedig elfordult, mikor meglátta, hogy egy szál bugyiban vagy. Gyorsan felvetted a pólót és a nadrágot.

-        Ezek a te ruháid?

-        Megtarthatod. Már nem hordom őket. Öt perc és itt is van a taxi.

-        Kérlek, beszélj velem!

-        Cipőt nem találtam, úgyhogy remélem ez a papucs is megteszi. Azt sem kérem vissza. Most pedig megyek aludni. Kitalálsz, gondolom. – mondta és elindult a lépcsőn te pedig még utoljára utána szóltál.

-        Kérlek, Bill!

-        Volt időd, hogy beszélj velem! Bőven volt! Olyan vagy, mint Tom. Akkor akarod helyrehozni a dolgokat, amikor már késő. De amikor a probléma ott áll veled szemben, inkább mártírkodsz és áttaposol másokon! Mire számítottál? Meglátlak, és semmissé tesszük az utóbbi pár hónapot? Ezt rosszul gondoltad! – kiabálta és felment a szobájába.

Te kimentél az ajtón és vártad a taxidat. Ami meg is érkezett pár perc múlva. Néztél fel Bill ablakába, de ő nem nézett ki.

-        Hölgyem, sietnék! – szólt rád a taxis.

Beszálltál, és a motelbe vitetted magad. Viki már aludt, de neked ez valahogy nem ment. Még kicsit émelyegtél, úgyhogy lezuhanyoztál, hátha az segít. Aztán kerestél valami enni valót és leültél a tévé elé. Nem néztél semmit, csak kapcsolgattad.

-        Hát te? – jött ki Viki a szobájából kómás arccal.

-        Felkeltettelek?

-        Nem, csak pisilni jöttem. Most jöttél?

-        Hát egy fél órája.

-        Te ittál?

-        Hát egy keveset. – elmesélted, amit azóta történt, hogy ő ott hagyott a kávézóban.

-        Tehát hogy összegezzem. Tommal atom részegre ittátok magatokat, és tönkre tette az új cipőd. Bill pedig elküldött a fenébe.

-        Nagy vonalakban igen. Ennyi.

-        És volt valami szikra? Meg akartad csókolni? Ő téged?

-        Viccelsz? Még jó! Legszívesebben állandóan megcsókolnám. De most ez mindegy. Mit csináljak Billel? Nem láttam még ilyennek. Ő mindig megértett és megbocsátott.

-        Akkor sem használhatod ezt ki. Nem lehet a végtelenségig húzni valakit, aztán úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

-        Tudom, de úgy szeretnék beszélni vele. Úgy szeretném megölelni és látni, hogy mosolyog.

-        Figyelj, miért nem maradsz itt hétvégére? Holnap úgyis már péntek. Apu biztos beleegyezne, hogy maradj. Hátha addig megenyhül majd Bill is.

-        Nem tudom. Meglátom. De most félek egy kicsit a holnapi tárgyalástól is. Remélem börtönbe kerül Angi, és többé nem kell őt látnom.

-        Rossz volt, igaz?

-        Nagyon. Olyan megalázó volt, hogy mindenki megnézte a vallomásomat. Ráadásul mindenki tud az alvási zavaraimról és arról, hogy kezelésre kell járnom. Gyűlölöm, mikor lesajnálnak.

-        Holnap túl leszel ezen az egészen. Ő megkapja, amit megérdemel, te pedig nem látod többé.

-        Szegény Detti is. Neki is nagyon rossz ez.

-        Feldolgozza ő is majd, hidd el. Most pedig feküdjünk le, mert korán kelünk.

-        Oké.

Lefeküdtetek aludni. Neked ez még mindig nem nagyon ment. Azon agyaltál, mit tegyél. Addig lógj Bill nyakán, amíg nem hajlandó beszélni veled, vagy hagyd, hogy magától megoldódjon? Aztán ott van Tom is. Hazudtál a dvd-ről, és nyíltan megmondtad neki, hogy nincs közös jövőtök, mert ott hagyott téged Olaszországban. De még mindig nagyon szereted őt. Ez a két testvér lassan kicsinál. Sosem tudod, hogy érzel irántuk és azt sem, ők mit irántad. Általában vagy te szúrod el, ami köztetek van, vagy ők. Mindig van valami, ami nem jó. Ennek is két megoldása van. Egyszer és mindenkorra elmész, és nem nézel többé vissza. Vagy harcolsz értük, amíg csak bírsz. Feladni nem tudod. Ahogy Bill is mondta, téged inkább a szíved vezérel, mint az eszed. A szíved pedig ragaszkodik ehhez a négy fiúhoz.

Lassan végre elaludtál, de nem ment sokáig, mert két óra múlva csörgött a vekker. Lezuhanyoztál, ittál egy erős kávét és bebújtál a kosztümödbe. Viki már indulásra készen várt az ajtóban. Beültetek egy taxiba és kicsit késve, de megérkeztetek. Örömmel láttad, hogy Georg és Tom sincs jobban nálad. Gustav csak mosolygott mikor meglátott.

-        Ő sem nagyon lát ki a fejéből. – elemezte a helyzetet a többieknek, mikor elmentél mellettük, hogy elfoglald a helyed.

-        Ti is jól néztek ki. – mondta Viki a két másnaposra nézve.

-        …(neved) hogy van? – kérdezte tőle Tom.

-        Hát alig két órát aludt és hiányolja a cipőjét. – adta meg a választ mosolyogva Viki.

-        Upsz. – Tom.

-        Bill, hol van?

-        Nem jött. – felelt Tom ezzel le is zárva a beszélgetést.

Ismét bejött a bíró, aki felvázolta az eddig megismert tényeket, majd szólította Angit. Szörnyű volt. Ott ült veled szemben, és mint aki semmi rosszat nem tett, válaszolt a kérdésekre. Elismerte, hogy szerelmes volt Tomba, de úgy állította be, hogy te provokáltad. Amikor megkérdezték, megbánta-e ami tett. Csak rád mosolygott és azt mondta, megtenné még egyszer, ha lenne rá lehetősége. Könnybe lábadt a szemed és egy nyugtató kéz érintését érezted a hátadon. Te hátranéztél. Tom volt, és azt mondta mosolyogva: - Nyugi.

Megfogtad a kezét és az a fránya könny kicsordult a szemedből. De ez már nem Angi miatt. Jó érzés volt, hogy a bőre, megint a te bőrödhöz ér. Ő megszorította a kezed. Gustav kérdően nézett rá, de Tom csak mosolygott tovább.

Vége lett a tárgyalásnak, már csak az ítéletre kellett várni. 20 perces szünetet tartottatok. Ahogy ezt bejelentették, felálltál és meg sem álltál a legközelebbi kávéautomatáig. A többiek követtek.

-        Volt egy pillanat mikor azt hittem, elalszom. – Georg.

-        Ha nem arról lenne szó, amiről ugye van, akkor én már az igazak álmát aludnám Gustavnak dőlve. – Tom.

-        Detti, jól vagy? – te.

-        Igen, persze. Csak izgulok, hogy mi lesz a döntés.

-        Sajnálom, de remélem tudod, hogy bármi lesz számíthatsz rám. – ölelted magadhoz.

-        Köszi.

Megittátok a kávétokat, Viki meg a telefonján lógott, Tomival a vonal végén.

-        Nem is fog eljönni? – utaltál a kérdéssel Billre.

-        Nem hiszem. – felelte Gustav együtt érzően.

-        Adj neki időt. – Tom.

-        Tényleg, maradsz hétvégére? – Viki, miután leszakadt a mobiljáról.

-        Nem tudom. – néztél rá, hogy megköszönd ezt neki. Nem akartad, hogy tudják, maradhatnál, ha akarsz, mert még nem döntöttél.

-        Tényleg! Maradj! – Georg.

-        Jó lenne! Egy hétvége újra együtt. – Gustav.

-        Ígérem, nem iszunk többet. – Tom.

-        Te ne is. – nevettél.

-        Kérem, fáradjanak vissza a terembe. – szólt a hangosbemondó.

Elindultatok a terem felé. Az ajtóban megfogtad Tom kezét.

–        Köszönöm, hogy az előbb, odabenn… – adtál egy puszit az arcára.

–        Ugyan, semmiség. – mondta kedvesen.