A tárgyalás.

11-kor kezdődött a tárgyalás. Ti 9-re értetek Magdeburgba, és átvettétek a szobáitok kulcsát egy közeli kis motelben. Amikor megérkeztél, felhívtad Dettit, mert napokkal előbb megígérted, hogy előtte találkoztok.

10-kor találkoztál vele egy kávézóban, a bíróság épületétől nem messze. Csak ti ketten. Mikor Detti belépett a kávézóba és meglátott, egyből odasietett és megölelt.

-        Örülök, hogy látlak! – mondta.

-        Ne haragudj, de én valahogy nem tudok örülni most.

-        Biztos nagyon nehéz lesz ez most neked.

-        Nem akarok kiborulni, de nem tudom még, hogy mennyire vagyok erős ehhez. A pszichológus szerint már felkészültem, és ez is csak jót tesz majd.

-        Pszichológushoz jársz?

-        Igen. Január közepe óta. Heti egyszer másfél órát beszélgetek vele. De hagyjuk ezt. Te hogy vagy?

-        Hetek óta nem láttam Angit. Egy intézetben kezelik, amíg meg nem születik az ítélet. Aztán eldől, hogy börtönben, vagy elmegyógyintézetben tölti le a büntetését.

-        Biztos ez neked is nagyon rossz.

-        Igen, az. Nagyon hiányzik, és nem fogtam még mindig fel, hogy azt ő tette veled. De Gustav nagyon sokat segít, szinte mindig velem van. Annyira szeretem.

-        Az jó. – mondtad, és lehajtottad a fejed.

-        Ne beszéljek róluk, igaz?

-        Itt lesznek ma?

-        Igen. Tomot be is idézték, mint a vád tanúja. Szerintem már itt vannak valahol. Mondtam nekik, hogy veled találkozom. Tudod, Gustavot nehéz volt lebeszélni arról, hogy idejöjjön.

-        Gondolom neheztelnek rám.

-        Hát ami azt illeti vegyesek az érzések. Georg megértette, hogy mit miért teszel. Gustav töretlenül szándékozik irogatni neked, amíg vissza nem írsz. Bill viszont az elején még türelmes volt és bízott abban, hogy csak egy kis idő kell neked. Most pedig szerintem ő az egyetlen, aki dühös rád, úgy gondolja, átverted.

-        És te mit gondolsz? – vágtál közbe mielőtt Tomra került a sor.

-        Amikor ott Olaszországban elbúcsúztál, láttam rajtad, hogy nem egy hétre búcsúzol el. Nem mondtam el a fiúknak, hogy ez a megérzésem, mert reméltem, hogy meggondolod magad. Akartalak hívni, de nem akarok beleszólni a dolgaidba.

-        Barátnők lettünk szerintem. Nyugodtan hívhattál volna.

-        Örülök, hogy ezt gondolod. Én is a barátnőmnek tekintelek téged.

-        Azt hiszem, mennünk kell. – néztél az órádra.

-        Igen. Este nem vacsorázunk együtt?

-        De. Elmehetünk valahova.

-        Még nem is ismerem a húgodat. És a fiúk is nagyon szeretnének már látni.

-        Hiányoznak, nagyon.

-        Te is nekik.

Fizettél és irány a bíróság. Dettivel elváltatok, ő bement a terembe, mert Gustavék már ott voltak.

Viki ott állt az ajtóban és rád várt.

-        Szia! Ő volt Detti?

-        Igen. Majd este bemutatom, csak most sietett.

-        Oké. A fiúk is itt vannak már. Köszöntek, aztán bementek. Nem is emlékeztem, hogy Bill ennyire jól néz ki élőben.

-        Na, fejezd be!

-        Kérem, fáradjanak be és foglalják el helyeiket. – mondta a teremőr.

Bementetek az ajtón. Az első lépésednél kiszúrtad a srácokat. Ott ültek a mögötted lévő sorban. Georg ahogy meglátott megbökte Gustav vállát és megfordultak. Ahogy elmentél mellettük, odavetettél egy halk és félénk „Sziasztok” –ot, egy magától előtörő mosoly kíséretében. Aztán továbbmentél és leültél az ügyvéd mellé az előttük lévő asztalhoz. Viki a fiúk mellé ült le a sor legszélére, közvetlen mögéd. Bejött a bíró, aztán bekísérték Angit is. Mikor megláttad, végig borzongott az egész tested. Csak bámult a szemedbe, amíg végig vezették őt a sorok között. Te hátrafordultál Vikihez. – Nyugi. Hamar túl leszünk ezen. – mondta és rád mosolygott.

Mindenki elfoglalta végső helyét. Angi ügyvédje kezdte meg a tárgyalást, mindenféle papírt mutogatott, amivel Angi zavarodott elmeállapotát próbálta bizonygatni. Majdnem hogy úgy hozta ki a dolgot, hogy szegény Angi beteg, te pedig cukkoltad őt Tommal.

Aztán Dettit szólították, hogy mondja el, mit mondott neki Angi mielőtt elcsalt téged. Ő mindent elmondott, amit csak tudott az elejétől fogva. Sírt is közben, de te mindig csak megnyugtatóan rámosolyogtál, és akkor kicsit jobban lett. Aztán Tomra került a sor. Amikor beült veled szembe, egyszer sem nézett rád. Elmondta, hogy mi volt közte és Angi között, és hogy meg sem fordult a fejében, hogy őt választja, mert beléd volt szerelmes. Azt a ’volt’ szót erőtlenül és halkabban mondta a többinél, és ekkor nézett először a szemedbe. Ezután téged szólítottak. Leültél és ránéztél a fiúkra. Mind téged néztek. Georg rád mosolygott, Gustav szájáról leolvastad, hogy ’minden rendben lesz’. Bill csak nézett és meg sem rezzent az arca. Szomorúnak látszott. Mielőtt bármit is kérdeztek volna tőled, levetítették azt a felvételt, amit a rendőrök készítettek rólad a kórházban. Viki sírva fakadt, miközben ezt nézte. Nagyon fájt neki, hallani, ami veled történt. Otthon erről nem beszéltél neki, hogy mit éreztél odabent, egyedül. Bill ült mellette és átölelte, megnyugtatásképpen. Te ennek nagyon örültél.

Kérdezgettek téged még, és te egyre biztosabb voltál a dolgodban. Azt akartad, hogy Angit megbüntessék ezért. Amilyen kegyetlen és könyörtelen volt veled, azt nem tudod neki megbocsátani. Végül megkérdezték tőled, szerinted beszámítható volt-e, mikor ezt tette veled.

-        Szerintem egy beteg elméjű ember nem képes effajta kegyetlenségre. A szemembe nézett mielőtt rámzárta az ajtót. Teljesen magánál volt és készült erre. Az a véleményem, hogy biztos van valami baj az elméjével, de akkor, ott 100%-osan beszámítható volt.

Aztán az ügyész beszélt arról, hogy milyen lelki következményeket váltott ki belőled ez a trauma, hogy nem tudtál aludni, hogy ha igen, azt is csak fény mellett. Hogy a mai napig rendszeresen szorulsz pszichiátriai kezelésre. Nem örültél neki, hogy erről beszél, de tudtad, hogy muszáj a büntetés szempontjából, hogy mit okozott neked ezzel. Mikor ezeket hallgatták, Tom rád nézett. Bűntudatot láttál a szemében, de te rámosolyogtál, hogy tudasd vele, ez nem az ő hibája. Alig láthatóan, de visszamosolygott. Ez a kis mosoly erőt adott a tárgyalás hátralévő részéig. Egy 15 perces szünettel együtt, kb. délután 2 óráig tartott a tárgyalás. Mikor kimentél Viki után a bíróság elé, ő ott állt a fiúkkal és Dettivel.

-        Szia! – puszilt meg Georg.

-        Végre látlak! – mondta Gustav és magához ölelt.

-        Szia. – köszönt oda halkan Bill. – Én most megyek, dolgom van. – mondta és már el is ment.

-        Detti, később hívlak! Viki, téged is! – mondtad egy kis gondolkodás után, majd Bill után futottál.

-        Várj már meg! – kiáltottál utána. – Tudom, hogy hallod, hogy itt loholok a nyakadban! – nem úgy tűnt, mint aki meg akar állni. Meg sem fordult, csak hangosan azt mondta: – Nem kértem, hogy gyere utánam!

-        Állj már meg! Beszéljünk! – fogtad meg a kezét, mikor mellé értél.

-        Nincs miről! – vette ki kezét a kezedből. – Hagyj békén! – mondta a szemedbe, majd elfordult és elindult újra. Te megálltál, és nem követted tovább. Csak néztél utána. Visszasétáltál a bíróság elé, Georg még ott volt. Várta Tomot.

-        Nem akar veled beszélni, ugye? – kérdezte.

-        Nem. – mondtad szomorúan.

-        Sejtettem, hogy nem fog.

-        Nem adom fel. Vikiék?

-        Gustavval és Dettivel beültek ide a kávézóba. Én Tomra várok, még alá kell írnia pár dolgot, megyünk utánuk.

-        Hát akkor én most visszamegyek a motelbe.

-        Nem akarsz dumálni picit? – kérdezte.

-        Talán kicsit később.

-        Rendben, nagylány! De nem rázol le. – mosolygott.

-        Hiányzott, hogy így hívsz! – pusziltad meg és elindultál a motelbe.

Felhívtad Billt, de kinyomott. Eltökélt szándékod volt, addig hívogatni, míg fel nem veszi. Ez a 10. hívás után megtörtént. Felvette.

-        Azt hiszem érthető voltam, hogy nincs miről beszélnünk! Légy szíves, ne hívogass! Ha akarok tőled valamit, majd én hívlak! De ne nagyon várd azt sem!

-        Kérlek!

-        Én is kértelek téged! Hónapokig …(neved)! – mondta és letette.

Ez, hogy csak simán a neveden szólított, nagyon szarul esett. Megérdemelted, hogy haragudjon, de arra nem számítottál, hogy ennyire fog.