A legjobb szülinap.

Másnap reggel Simone keltegetett benneteket.

-        Tom, szívem. Ébresztő. – simogatta fia fejét.

-        Reggel van? – kelt fel ásítozva és észrevette, hogy ott fekszel mellette a kanapén. Óvatosan kikelt és téged betakart. Átmentek a konyhába.

-        Itt aludtatok?

-        Sokáig beszélgettünk, aztán belekezdtünk még egy filmbe, közben elkezdett világosodni, és úgy néz ki elaludtunk.

-        És így összebújva néztétek a filmet?

-        Nem tudom. Ülve aludtunk el. Valahogy ebbe a pózba keveredhettünk.

-        Na jó, hagyjuk még aludni. Te is menj, feküdj vissza a szobádban.

-        Rendben. Keltsetek fel, ha mennek a reptérre.

-        Szólok nekik.

Odament hozzád és adott egy puszit a homlokodra.

-        Olyan gyönyörű, mikor alszik. – suttogta.

Felment a szobájába és lefeküdt aludni. Nem sokkal később te is felkeltél.

-        Jó reggelt álomszuszék. Olyan vagy, mint a fiaim. Bárhol elalszanak.

-        Jó reggelt. Nem így terveztem. Filmet néztünk és elnyomott az álom.

-        Gyere, igyál egy teát.

-        Köszönöm.

-        Mikor indul a géped?

-        Nem tudom, apu foglalt jegyet, de még nem hívott.

-        Örülök, hogy végre megismertelek. A fiúk nagyon szeretnek téged. Mind a négyen.

-        Én is őket. Kár, hogy olyan kevés időt tudunk együtt lenni.

-        Nekem mondod? Alig látom őket, mindig úton vannak. Most szerencsére pihenhetnek egy pár hónapot.

Még beszélgettetek egy darabig, utána apud hívott, hogy reméli, megkaptad az sms-ét, amiben az állt, hogy 2-kor indul a géped. Mivel már fél 1 volt, gyorsan összekaptad a cuccaid, beosontál Bill szobájába, átöltöztél és Simone kivitt a reptérre. Mire Bill felkelt Simone már hazért.

-        …(neved)?

-        Ha minden igaz, most szállt fel a gépe.

-        Miért nem szólt?

-        Aludtatok mindketten. Nem akartunk felkelteni. Kivittem a reptérre. Azt mondta, mondjam meg, hogy majd hív, ha hazaér.

-        Hogy nem vettem észre, hogy felébredt?

-        Mert itt aludt lent a kanapén Tommal.

-        Tommal? – kerekedtek ki a szemei.

-        Valami filmet néztek és elaludtak. Tom visszafeküdt, aztán valami kavarás folytán nem kapta meg az édesapja üzenetét a gép indulásáról. Gyorsan kivittem és elérte a járatot.

-        Hát jó. – mondta kicsit csalódottan.

Mikor hazaértél a szüleid és Viki otthon vártak rád.

-        Na végre! Milyen volt az utad? – köszöntött apud.

-        Fárasztó.

-        Nem sokat aludtál, azt látom. – anyud kicsit aggódva.

-        Láttam az interjút, nagyon jól néztél ki. – nyomott egy puszit Viki az arcodra.

-        Köszi.

-        Na, pakolj ki, öltözz át, aztán megyünk megvacsizunk valahol. – anyud.

Felmentél a szobádba, ahová Viki is veled tartott. Miközben öltöztél persze, hogy mindenre kíváncsi volt.

-        Hosszú, de majd mindent elmesélek.

-        Felköszöntöttek?

-        Persze, nagyon édesek voltak. – mondtad és elővetted a dobozkákat. Ő pedig gondosan végignézegette az összeset.

-        De szépek! Igazán kitettek magukért.

-        Igen. Nagyon meg is leptek.

-        Anyuék is meg fognak. Én tudom, mit kapsz!

-        Mit?

-        Majd hülye leszek elmondani. Csak annyit, hogy örülni fogsz neki. Már rég szeretnéd.

-        Köszi, rendes vagy hugi!

-        Tudom. Na gyere, menjünk is.

Elmentetek a kedvenc éttermedbe, ahol megvacsiztatok és a pincér egy tortát is hozott neked. Elfújtad a gyertyákat és kívántál is. Haboztál egy ideig, mire vágysz a legjobban, de a szíved úgy döntött kíván helyetted. Azt kívánta, hogy vedd észre ki számodra a nagy ő. A szíved azt diktálta, Tom az. De az eszed gyorsan elterelte a gondolataidat erről a képtelenségről.

-        Akkor most megkapod az ajándékod. – anyud.

-        Persze csak szóban, mert ide nem tudtuk behozni. – apud.

-        Ne csigázzatok!

-        Úgy döntöttünk, mivel betöltötted a 18. életévedet és jövőre főiskolás leszel, megérdemled, hogy legyen egy jogosítványod.

-        Jogsi? Tényleg megengeditek a jogsit? – lepődtél meg. Ugyanis már két éve nyúzod vele őket, de a nagy aggodalom miatt nem mentek bele. Valószínűleg most is engesztelés képpen a válásuk miatt. De nem baj. A lényeg, hogy végre belementek.

-        De mondjátok a lényeget! – nyaggatta őket Viki.

-        Jól van! A lényeg az most jön. Kint vár az étterem előtt.

-        Kocsi, ugye? Kapok egy autót? – pattantál fel.

Mind a négyen kimentetek az étterem elé. Ott állt egy csodaszép, fekete kabrió BMW. Amilyenre vágytál.

-        A kulcsok még apádnál lesznek, amíg meg nem kapod a jogosítványt, de ez majd ösztönöz.

-        Köszönöm! – puszilgattad őket, örömkönnyekkel áztatott arcoddal. – Eddig ez a legjobb születésnapom.

-        Reméltük is!

-        Kipróbáljuk? – Viki.

-        Tényleg! Ugye ezzel megyünk haza?

-        Naná, majd itt hagyjuk. Hazavisszük anyádékat, aztán mi is hazakocsikázunk. – apud.

Beültetek. Apud vezetett, te pedig mellé ülté. Vikiék hátra. Hazavittétek őket, de nem indultatok még el tőlük.

-        Nem megyünk? – te.

-        Megvárjuk, míg bemennek az ajtón, aztán helyet cserélünk.

-        Én vezethetek?

-        Igen, de lassan és azt csinálod, amit mondok.

-        Imádlak, apu!

Beültél a vezető ülésre, apud pedig melléd. Negyven perc volt a 20 perces út hazáig, de nagyon élvezted. Leparkoltál a ház elé, adtál apudnak egy hatalmas puszit, aztán felszaladtál a szobádba és felhívtad Billt.

-        Na szia. Azt hittem már nem hívsz.

-        Nem fogod kitalálni, mit kaptam anyuéktól.

-        Na mit?

-        Egy BMW-t! És elkezdem a jogsit.

-        Hú, az klassz!

-        Mit klassz? Ennél jobbat nem is kaphattam volna!

-        Aranyos vagy, ahogy ennyire örülsz.

-        Ilyen jó szülinapom még sosem volt. A legjobb emberekkel tölthettem el és a legjobb ajándékot kaptam.

-        Itt van Gustav és csesztet, hogy adjalak neki. Beszélsz vele?

-        Persze! Add!

-        Szia! Mi ez a nagy öröm?

Elmondtad neki is.

-        Gratulálok. Nekem is van jogsim, de autót még nem vettünk. Úgysem tudnám kihasználni, annyit vagyok itthon.

-        Még én sem vezethetem, amíg nincs a kezemben a jogsi, de titokban már vezettem. Apu megengedte.

-        Aztán ne száguldozzál!

-        Nem fogok, nyugi.

-        Na, most visszaadom Billt. Ja és Georg puszil.

-        Én is őt. Szia!

-        Szia!

Billel még beszélgettetek, aztán elköszöntetek és lefeküdtél az ágyadba. Tényleg nagyon boldog voltál. Megint visszakaptad a barátaidat és itthon is minden rendben van. Már épp lecsukódtak a szemeid, mikor pittyogni kezdett a telefonod. Üzeneted jött.

„Gratulálok a csodagéphez, remélem, viszel majd egy kört! Nagyon jól éreztem magam éjszaka és örülök, hogy végre beszélgettünk is ;) Szép álmokat! Tom”

Legalább 10szer olvastad újra az sms-t egyre nagyobb vigyorral az arcodon. Próbáltad eldönteni, hogy visszaírj-e, aztán pedig azt, hogy mit. Addig vacilláltál ezen, míg a szemeid egyre csak nehezedtek, végül elaludtál.