Költözés.

Délben keltél fel. Bill helyett, pedig egy cetlit várt az ágyadon.

„Néztem, ahogy alszol, és nem volt szívem felkelteni. Örülök, hogy láttam végre a szobád, remélem, mielőbb látod majd te is az enyém. Később hívlak, puszi.”

-        Mit vigyorogsz ennyire? – lépett be Viki az ajtón.

-        Nem is vigyorgok, csak mosolygok.

-        Persze, látom. Na mutasd, mi az.

-        Bill írta. – adtad oda neki.

-        Találkoztam vele, mikor kisurrant. Anyu nem vette észre, hogy együtt aludtatok, de én igen!

-        Megkértem, hogy aludjon velem. Olyan jó volt, hogy itt van velem.

-        És mi történt?

-        Semmi! Csak beszélgettünk és együtt aludtunk, ennyi.

-        Ugye nem zúgtál bele?

-        Dehogy is!

-        Oké, csak kérdeztem. – mondta, gonosz mosollyal az arcán.

-        Baromságokat kérdezel! Tudod jól, hogy Tomot szeretem. És ne vigyorogj!

-        Na gyere, folytatódik a szülői kupaktanács. Elmegyünk ebédelni valahova.

-        Mert étterembe nem fogok hisztizni mi? A filmekben is mindig ez van. – mondtad nevetve.

-        Tudtam, hogy jóbelátásra térsz majd.

-        Akkor felöltözök. Negyed óra és kész vagyok.

-        Ok.

Elmentetek egy étterembe.

-        Nos, lányok. Apátokkal reméljük, hogy most már nyugodtan meg tudjuk beszélni ezt a fontos dolgot.

-        Igen. – mondtátok egyszerre.

-        Holnap elmegyünk az ügyvédhez és elindítjuk a válási folyamatot. …(neved) tudnod kell, hogy mivel mire vége lesz a válásnak már nagykorú leszel, te döntheted el, hogy melyikünkkel szeretnél lakni.

-        De velem fogtok mindketten. Apátok pedig, holnap elköltözik.

-        Már holnap? – te.

-        Igen. Eljöttök velem megnézni hol lakom?

-        Persze. – Viki.

-        Oké. Akkor ebéd után megmutatom. Kicsim ne sírj!

-        De nem akarom, hogy elköltözz. – te.

-        Sajnos nem lehet máshogy. De nincs messze. Busszal 20 perc.

-        Eddig egy pillanat is elég volt. Csak átmentem a szobátokba.

-        Tudom, hogy nehéz lesz és szokatlan eleinte, de majd megszokod. Nekem is ugyan olyan rossz, mint nektek. És anyátoknak is.

-        Próbáljátok meg felnőttként kezelni a dolgot.

-        Beszéljünk másról. – te.

-        De muszáj erről beszélnünk.

-        Nem. Nekem nem az. Nem hisztizek és nem ellenkezek, de nem akarok erről beszélni.

Megebédeltetek. Anyutok hazament, ti pedig elmentetek megnézni, hol fog lakni apukátok.

-        Hát ez lesz az én házam. És bármikor jöhettek, amikor csak akartok.

-        Nagyon szép, apu! Tényleg. – Viki.

-        Nem nagy ez neked egyedül? – te.

-        De igen. Kisebbet nem akartam venni. Egyszer talán lesz egy új …- nem mondta végig.

-        Családod, igaz? – te.

-        Nem, drágám. Sosem lesz új családom. Ti ketten vagytok az én családom és ez már így is marad.

-        Én veled akarok lakni. – jelentetted ki ellentmondást nem tűrően.

-        Mi? – Viki.

-        Igen. Ideköltözök. Azt mondtátok, eldönthetem.

-        Igen, de úgy gondoltuk anyátokkal kéne maradnotok.

-        De én nem akarok vele maradni. Veled akarok lakni. Segítek majd, mint otthon. Főzni is megtanulhatok, takarítok is majd.

-        Nem tudom kicsim. Meg kell beszélnünk ezt anyáddal.

Hazamentetek.

-        Na, ugye hogy nincs messze. – fogadott anyutok.

-        Tényleg nincs. – Viki.

-        Van valami, amit meg kéne beszélnünk. – apud. - …(neved) velem szeretne lakni.

-        Igen anyu. Apuval költözök.

-        Kislányom, miért nem maradsz itt Vikivel és velem? Vagy Viki, te is apáddal akarsz lakni?

-        Nem anyu. Én veled szeretnék maradni.

-        …(neved), itt hagynál engem is és Vikit is?

-        Mint mondtad, nincs messze. Viki amúgy is alig van itthon, a suli is kezdődik. Apu háza közelebb van a sulihoz és a parkomhoz is. A suliban bármikor találkozhatunk Vikivel, és én is átjövök majd hozzád.

-        Azért akarsz apáddal lakni, mert miattam válunk el?

-        Nem csak azért.

-        Őt jobban szereted?

-        Ugyanúgy szeretlek mindkettőtöket. Csak apuval jobban érzem magam. És nem hagyom, hogy egyedül lakjon, csak azért mert te mást szeretsz.

-        Ezt még megbeszéljük.

-        Azt mondtátok, én döntöm el. És apu holnap már költözik nem?

-        De igen. – apud.

-        Akkor én is mehetnék vele.

-        Na, mit szólsz? – kérdezte apud anyudat.

-        Te mit szólnál hozzá? – kérdezett vissza.

-        Felőlem oké. Örülnék neki. Nem lennék egyedül és …(neved) is jól érzi magát, mikor ketten vagyunk. Úgyhogy rajtad áll.

-        Rendben. De tudd kicsim, akármikor vissza akarsz jönni, gyere.

-        Köszönöm anyu. Szeretlek. – pusziltad meg. – Megyek, pakolok.

-        Veled megyek. – Viki.

Felmentetek.

-        Tényleg itt hagysz?

-        Ne haragudj rám.

-        Nem haragszom, szerintem jól döntöttél. Sejtettem, hogy ez lesz. Te apus vagy, én pedig anyus. Ez van.

-        Annyiszor találkozunk, majd ahányszor csak akarunk.

-        És nem is leszel messze.

-        Szeretlek.

-        Én is téged. – megöleltétek egymást és elkezdtetek pakolni.

Két napba telt, míg az összes holmid átvittétek apud házába. Ugyanúgy, az emeleten volt egy saját szobád. A falakra felraktad a képeket, fotókat, mindent ugyanúgy rendeztél el. Miután kész lettél, egyből felhívtad Billt.

-        Szia, képzeld, beköltöztem.

-        Hogy mi? Hova?

-        Ja igen. Apu bejelentette, hogy elköltözik. Én pedig mivel nagykorú leszek mire lezárul a válóper, választhattam kivel lakok. És választottam. Apuval ideköltöztünk úgy 20 percre anyuéktól.

-        Viki ottmaradt?

-        Igen.

-        És mikor költöztél be?

-        Ebben a pillanatban tettem az utolsó ruhám a szekrénybe. Egyből téged hívtalak.

-        Akkor tehát, megemésztetted a dolgot?

-        Fura lesz. És nehéz lesz megszokni, de szerintem jó lesz ez így.

-        Örülök neked.

-        Olvastam a leveled.

-        Baj, hogy nem keltettelek fel?

-        Először mérges lettem, de tetszett, amit írtál, hogy majd én is megnézhetem a te szobád. Már alig várom!

-        Sőt, most már nekem megint meg kell néznem a tied.

-        Tök ugyanúgy rendeztem be. De attól még el kell jönnöd.

-        Minél előbb. De most mennem kell. Egy fotózásról surrantam ki, mikor láttam, hogy hívsz.

-        Bocsi, hívjál majd, ha lesz időd.

-        Oké. Vagy holnap hívlak, vagy majd holnap után, vasárnap.

-        Puszillak.

-        Én is téged.

Letettétek.

-        Ki volt az? – jött be apukát a szobádba.

-        Bill. Elújságoltam neki, hogy ideköltöztünk.

-        Rendes srác ez a Bill.

-        A legrendesebb. Kár hogy a többieket nem ismered.

-        Majd egyszer hívd meg őket ide. Kíváncsi vagyok rájuk.

-        Köszi apu.

-        Hétfőn suli. Várod már?

-        Igen is meg nem is. Azért várom, mert ez az utolsó év, azért pedig nem, mert megint a hülye osztálytársaimmal kell lennem.

-        Gyorsan elrepül majd. És nagyon sokat kell majd tanulnod.

-        Hát igen.

-        Na gyere, menjünk el vásárolni. Semmi kaja, tányér, evőeszköz, konyhai holmik, edények nincs itthon.

-        Jó móka lesz.

-        Beugrunk Vikiért is. Biztos szívesen eljön velünk.

-        Szerintem is.