Utállak!

-        Hahó! Van itthon valaki? – léptél be az ajtón.

-        Szia kicsim. – sietett oda apud és megölelt.

-        Szervusz kislányom. – köszöntött anyukád. Adott egy puszit, de látszott rajta, hogy mérges rád.

-        Viki?

-        Tomival vannak moziban. – apud.

-        Felmegyek, aztán lefekszem. Nagyon fáradt vagyok.

-        Nem kislányom. Leülünk és beszélgetünk. – mondta anyud ingerülten.

-        Hagyd, látod hogy fáradt. Majd reggel beszélgetünk.

-        Nem. Elég ideig halogatódott az ügy. Te pedig csak helyeseltél és tartottad a hátad.

-        Nem miatta vagy miattam halogattuk. Te nem értél rá a gyerekeddel foglalkozni. – apud.

-        Jól van. Beszéljünk. – egyeztél bele és leültetek a nappaliba.

-        Na szóval. Kezdjük ott, hogy mi a fene ütött beléd, mikor lefeküdtél egy idegen fiúval?

-        Nem idegen. Beleszerettem.

-        Ja értem. Akkor úgy más. Ha te szerelmes lettél első látásra, akkor jó. – mondta gúnyos hangnemben. – Arra mi a válaszod, hogy a nagyanyádék házában alszol egy fiúval, úgy hogy ők otthon sincsenek? És belerángatod őket is.

-        Nem értem mi bajod. Semmi rosszat nem tettem és olyat se, amit megbántam volna.

-        Csakhogy én nem egy kurvát neveltem!! – kezdett kiabálni.

-        Ne beszélj így vele! – kiabált rá apud.

-        Te ebbe ne szólj bele! Szemet hunyhatsz a lányod kicsapongó élete felett, de én helyre rakom a dolgokat!

-        Anyu én nem vagyok kurva! Szerelmes lettem és boldog vagyok, végre kiegyensúlyozottnak érzem magam, és barátok vesznek körül. Inkább örülnöd kéne és támogatnod. – mondtad és nagyon sírtál közben.

-        Ne sírj kicsim. – ölelt át apukád.

-        Menj fel a szobádba! – mutatott a lépcső felé anyukád. Te pedig felálltál és felszaladtál és egyből felhívtad Billt. Nem nagyon tudtál eleinte beleszólni, mert nagyon sírtál.

-        Mi a baj? Veszekednek? Veled is? Mondj már valamit!

-        Ahogy beléptem anyu nekem esett. Lekurvázott. Apu megvédett és most emiatt mégjobban összevesztek, és csak ordibálnak odalent.

-        Bár ott lehetnék. Nyugodj meg. Lenyugszanak a kedélyek, és holnap tudsz majd beszélgetni anyukáddal.

-        Nem tudom. Anyu úgy megváltozott. Ideges és boldogtalan. Nem beszélt még így velem.

-        Innen sajnos nem tudok segíteni, és nem ismerem a szüleid, de semmi rossz nem szokott örökké tartani. Alszik rá egyet és minden más lesz.

-        Köszönöm. Már sokkal jobban vagyok.

-        Én vagyok a non stop lelkisegélyed. Tényleg. Hívj bármikor.

-        Köszönöm.

-        Most pedig próbálj meg aludni. Meglátod, nem lesz semmi baj.

-        Jóéjt.

-        Neked is.

Letettétek, és ahogy Bill tanácsolta le is feküdtél aludni. Reggel Viki keltett.

-        Szia! – ölelted át.

-        Este aludtál, mire hazaértem.

Elmesélted neki, mi volt.

-        Szerintem anyunak van valakije. – mondta.

-        Honnan veszed ezt?

-        Hallottam, hogy apuval veszekedtek, és apu azt mondta neki, hogy inkább menj vissza hozzá. Valami ilyesmi.

-        Gondolod, hogy megcsalja aput?

-        Nem tudom. Remélem nem.

-        Nem akarom, hogy elváljanak.

-        Talán jobb lenne. Olyan boldogtalanok.

-        És velünk mi lesz? Nem. Én azt nem akarom.

-        Nyugi. Ez csak feltevés. Egyáltalán nem biztos, hogy bármi is lesz.

-        Kop-kop, bejöhetek lányok? – jött be anyukád az ajtón.

-        Persze, gyere. – invitálta be Viki. – Én megyek, megmosakszom.

-        Most nem beszélsz velem? – kérdezte anyud és leült az ágyad szélére.

-        De igen.

-        Ne haragudj. Túlzásba vittem a dolgot. Csak nagyon aggódom érted.

-        De nem teszek semmi meggondolatlant.

-        Túl hamar nősz fel, és nem tudom tartani a tempót. Te vagy a nagyobbik, mégis te vagy a sebezhetőbb is. Vikinek annyi barátja van, szinte sosincs itthon. Te pedig állandóan a parkban lógsz vagy a szobádban ücsörögsz. Aztán egyik pillanatról a másikra már nagylányként utazgatsz négy olyan fiúval, akiket nem is ismerek.

-        Tudom anyu, de én ismerem őket. Te is kedvelnéd őket, rendesek, vigyáznak egymásra és rám is.

-        Sajnálom, amit este mondtam. Nem gondoltam ám komolyan.

-        Tudom, de nagyon megijedtem.

-        Mitől?

-        Attól, ahogy apu meg te beszéltek egymással.

-        Csak támadt egy kis nézeteltérésünk. Nem kell aggódni.

-        Biztos?

-        Igen, kicsim. Most pedig gyere le, kész a reggelitek. Utána örülnék, ha elmennél Vikivel.

-        Hova?

-        Mennek strandra páran. Megkért, próbáljalak rábeszélni. És apáddal is szeretnénk kicsit kettesben lenni.

-        Akkor megyek.

-        Na, lent várunk. – megpuszilt és lement.

Te is megmosakodtál, felöltöztél és lementél hozzájuk. Reggeli közben megmondtad Vikinek, hogy elmész vele, aminek ő nagyon örült. Apukádnak látszólag nagyon rossz kedve volt és nem is nagyon mondott semmit. Gyorsan megreggeliztetek és el is indultatok. Elmentetek a strandra Tomival és pár ismerősével. Jól elvoltál, de nem igazán találtál olyan embert, aki szimpatikus lett volna. Késő délutánig voltatok ott. Mikor hazaértetek, a szüleid vacsoráztak, és úgy tűnt semmi bajuk egymással. Kibékültek. Nem volt az a kimondott jókedv, de nem is volt rossz.

A következő két hétben elég sok időt töltöttél Vikiékkel, kezdted megkedvelni a társaságot. Gondoltál Tomra is, de már nem úgy, ahogy azelőtt. Boldog voltál, mikor eszedbe jutott. Gustav összejött egy Bernadett nevű lánnyal, így elég keveset beszéltetek. Billel kétnaponta hívtátok egymást. Elég sűrű volt a banda programja, mert az új album és az új klipp nagyon nagy sikert aratott. Minden nap többször láttad magad a tévében. Sok újságíró keresett meg téged, de nem adtál interjút. Mindegyik csak Billről és rólad kérdezősködött, amit már nagyon untál. Végül Bill már külön sajtótájékoztatót hívott össze, hogy lezárja az ügyet. Elmondta, hogy gondoltatok egy kapcsolatra, de nem jött össze, így barátok vagytok és semmi több. Megkérte őket, szálljanak le rólad, és ne hívogassanak.

Egyik nap, késő este jöttetek haza Vikivel, mert kettesben elmentetek mozizni. Szüleitek vártak rátok. Aputok az asztalnál ült, anyutok pedig a kanapén. Ahogy beléptetek, tudtad, hogy valami nincs rendben.

-        Beszélni szeretnénk veletek. – állt fel anyukátok. – Üljetek le.

Mind a négyen leültetek az étkezőasztalhoz.

-        Gondolom észrevettétek, hogy apátok és én pár hónapja nem igazán jövünk úgy ki egymással, ahogy kéne.

-        Hát elég sokat veszekszetek. – Viki.

-        Elváltok! Ugye igazam van!? El akartok válni! – fakadt ki belőled a hiszti.

-        Nyugodj meg kislányom. – apud.

-        Nem. Nem válhattok el! Nem tehetitek ezt velünk. – kiabáltad.

-        Ne kiabálj velünk. Ülj nyugton és hallgass meg. Nem szeretjük már egymást úgy, ahogy egy házassághoz kéne.

-        Megcsaltad apát, ugye? – szegezte neki a kérdést Viki. Erre a szüleitek összenéztek.

-        Beleszerettem valakibe. Igen. És ha apátokkal együtt maradunk azt mind a négyünknek csak rosszabb lenne.

-        Meg kell értenetek. Semmi nem változik. Ugyanúgy mi vagyunk a szüleitek és számíthattok ránk bármiben. Csak nem fogunk együtt élni. – mondta apukád, de nagyon szomorú lett, mikor ránézett az arcodra. – Kincsem, ne szomorkodj emiatt.

-        Viki, mondj valamit. – anyud.

-        Nem örülök. Egyáltalán nem. De sejtettem, hogy ez lesz. Úgy érzem, felkészültem rá.

-        Haragszol?

-        Nem, anyu. Nagyon szeretlek, és akármit teszel, vagy akármi rossz történik, az anyukám vagy.

-        Köszönöm kicsim. Én is nagyon szeretlek titeket. Nem akarok rosszat nektek, higgyétek el nekem.

-        Anyátokkal jóban vagyunk csak nem fogunk együtt élni. Elköltözök, ti pedig itt maradtok vele.

-        Azt már nem! – fakadtál ki újra és felálltál.

-        Ülj vissza, kérlek. – anyud.

-        Utállak! Mindent elrontottál! – kiabáltad és felszaladtál a szobádba.

-        Olyan érzékeny.

-        Az anyu, de majd megbékél. Ha én így tudok gondolkodni erről, hidd el, ő is tud majd. Csak idő kell neki.

-        Beszélj vele. – apud.

Felhívtad Billt.

-        Igen?

-        Szia. – mondtad sírva.

-        Tom vagyok. Mi baj van?

-        Semmi, csak szeretnék Billel beszélni.

-        Biztos nincs semmi?

-        Kérlek, add Billt.

-        Jól van, máris adom.

-        Szia és ne haragudj.

-        Szia, mi van? – szólt bele Bill.

-        Elválnak. Anyu megcsalta és most apu elmegy.

-        Micsoda?

-        Most mondták. Leültettek beszélgetni, és csak úgy elmondták, hogy elválnak, mert nem szeretik már egymást.

-        Mit mondtál?

-        Hogy ezt nem tehetik meg velünk. Utálom. Hogy lehet ilyen önző. Ránk nem is gondol? És apura? Viki meg játssza itt a megértő nagylányt. Mit tegyek most? Én elmegyek itthonról.

-        Nem. Otthon kell maradnod. Semmi hülyeséget nem csinálsz, hanem meghallgatod őket, és megpróbálod megérteni. Mindenkinek jobb lesz.

-        Miért jössz te is ezzel? Megérteni. Minek hívtalak fel? – mondtad és lecsaptad a telefont.