Nem nézel vissza.

Az egész stáb, a statiszták és ti is bementetek a hatalmas tornaterembe. Óriás plakátokon „Gratulálunk srácok!” felirat díszelgett. Kis szendvicsek, de abból rengeteg, italok hatalmas választéka és egy jó nevű dj várt odabent. Georg nagyon jól elvolt a statiszta lányokkal, Tom hasonlóképp. Bill Nicknek adta elő ötleteit egy következő klipphez. Te pedig Gustavval ültél egy asztalnál és iszogattatok.

-        Mikor beszélsz a fiúkkal?

-        Épp erőt gyűjtök.

-        Bill nem fog örülni.

-        Ezt hogy érted?

-        Tudod jól.

-        Nem tudom mit kéne tennem.

-        Majd tudni fogod.

-        Na megyek Georghoz. – felálltál és megkerested. Tommal és pár lánnyal ült egy asztalnál.

-        Georg, bocs a zavarásért, de valamit szeretnék megbeszélni veled.

-        Gyere, ülj le.

-        Nem. Inkább négyszemközt. Ez magánügy. – mondtad, amire meglepődött, de már állt is fel. Tom mégjobban meglepődött, de próbált úgy tenni mintha nem érdekelné. Georggal kicsit arrébb mentetek.

-        Gyors leszek, és már mehetsz is csajozni. Csak elköszönnék. Ma este hazamegyek. Remélem látjuk még egymást.

-        De mégcsak péntek van.

-        Tudom, de nem bírok itt lenni. Érts meg.

-        Hát jó, de néha eressz meg egy e-mailt vagy akármit.

-        Rendben, de te is.

-        Na gyere ide. – tárta szét karjait és megölelt.

-        Menj vissza, már várnak. Ja és kérlek…

-        Tomnak ne szóljak. – folytatta.

-        Ne. Amíg itt vagyok, semmiképp.

-        Igenis!

-        Szia!

Visszament az asztalukhoz.

-        Mi dolgotok volt négyszemközt? – faggatta egyből Tom.

-        Csak volt egy kis megbeszélni valónk. Na lányok, igyunk. – terelte a szót.

Te visszamentél Gustavhoz.

-        Na, Georggal beszéltem, tőled is elköszöntem. Már csak Bill van. – sóhajtottál.

-        Aki itt jön.

-        Ez a csodaszép hölgy táncol velem, ha már úgyis alkalomhoz vagyunk öltözve? – tartotta kezét feléd.

-        Örömmel. – felálltál és a táncparkettre mentetek. Lassúzni kezdtetek.

-        Tudom, hogy már sokszor megbeszéltük, hogy köztünk nem lehet semmi, de ott az ágyban az nem olyan megjátszott valami volt.

-        Komolyan akartam én is. El is felejtettem egy percre, hogy nem csak ketten vagyunk.

-        Örülök, hogy ezt kimondhattuk. Rossz volt magamban tartani.

-        Ami azt illeti van valami, amit én sem szeretnék magamban tartani.

-        És mi az?

-        El kell búcsúznunk. A 10 órási géppel hazarepülök ma este. Nem szeretném, ha le akarnál beszélni.

-        Megértelek. Sejtettem, hogy ez lesz.

-        Miért értesz meg mindig egyből?

-        Hiányozni fogsz.

-        Te is nekem, nagyon. Bár minden másképp alakult volna.

-        Barátok maradunk? Hívsz és majd én is hívhatlak?

-        Persze. És remélem találkozni is tudunk majd.

-        Nem akarom, hogy elmenj.

-        Én sem, de nem akarok Tom közelében maradni. Nem bírom ezt. Délután simán lemondott rólam, mert tetszem neked és én csak egy lány vagyok, aki nem állhat közétek.

-        Ez nem normális.

-        De az, csak már nem szeret. Vagy talán nem is szeretett. De én sajnos nagyon-nagyon szeretem őt. – sírtad el magad.

-        Odamegyek. – Tom Georgnak, mikor látta, hogy Bill lekísér az asztalhoz és sírsz.

-        Ne. Attól nem lesz jobb.

-        Nem bírom ezt nézni. Nem akartam bántani.

-        De megtörtént. Nincs mit tenni.

Eközben visszaültetek Gustavhoz. Könnyeztél még, de a sírást már abbahagytad.

-        Én most elindulok. A nagyszüleim már kivitték a cuccaimat a reptérre.

-        Elvigyelek? – ajánlotta fel Bill.

-        Nem, köszi. Egyedül jobb lesz. Így is nehéz elköszönni. – mondtad és felálltál.

-        Akkor hívok egy taxit, 5 perc és itt is lesz. – Gustav.

-        Köszi, az jó lenne.

Adtál egy hatalmas puszit Gustavnak és elköszöntél. Majd Billtől is.

-        Jelentkezz, amint hazaérsz.

-        Rendben.

-        Gyere, ölelj meg utoljára.

-        Remélem nem utoljára. – átölelted és percekig úgy álltatok. - Na jó, mostmár tényleg el kell indulnom. – mondtad és átnéztél Tom asztalához. Ő eddig titeket nézett, így a pillantásotok összetalálkozott. Csak néztél a szemébe és ő is a tiedbe. Halkan azt mondtad, szeretlek. Készült felállni, erre te megfordultál és kimentél az ajtón. A taxid már ott volt. Beszálltál és elindultál. Tom odament Billékhez.

-        Hova megy? – kérdezte, de nem kapott választ. – Miért hívott félre mindenkit? – a fiúk csak néztek rá. – Elköszönt, igaz? Elment! Haza!

-        Igen. – Bill.

-        De nem engedhettétek el!

-        De igen. – Gustav.

-        De hát azt mondta, szeret. És én is szeretem őt.

-        Miért mindig akkor jössz rá, mikor már elment? Mikor itt van miért nem jó?

-        El kell mondanom neki. Itt kell maradnia velem. Hova ment?

-        A reptérre. 10kor indul a gépe.

-        Az még fél óra. A reptér 20 percre van innen. Elérem. Hol a sofőr?

-        A suli előtt. Menj már! Indulj! – Bill.

Tom kiment, beszállt a kocsiba és megmondta a sofőrnek, hogy amilyen gyorsan tud, hajtson a reptérre.

Te kiértél, a nagyidék már ott vártak a csomagjaiddal.

-        Na szia kicsim. 10 perced van. Menj, szállj fel gyorsan.

-        Köszönöm, mama! – megpusziltad.

-        Ha hazaérsz, hívjál. – papád.

-        Rendben. – neki is adtál egy puszit és elindultál becsekkolni.

-        Baba várj! – kiáltott erőtlenül Tom, aki kifulladva szaladt oda mamádékhoz. De te már nem hallottad. Bementél, át az üvegajtón és vissza se néztél.

-        Nézz ide! – kérte, mert ő oda nem mehetett be. – Kérlek! Én is szeretlek. – mondta halkan, mikor te eltűntél a látóköréből.

-        Jobb ez így fiam. – tette vállát Tom kezére a papád.

-        Szeretem őt!

-        Akkor el kell engedned. Az lesz neki a legjobb, ha nem tudja ezt.

-        És azt sem, hogy itt voltál. – tette hozzá a mamád.

-        De tudnia kell.

-        Nem fiam. Ha tényleg szereted, akkor hagyd, hogy legyen esélye boldognak lenni.

-        De én azzá tenném.

-        Megvolt az esélyed. Semmi bajom veled, ne értsd félre, de ezt elszúrtad. És összetörted a szívét.

-        Mivel garantálod, hogy ez nem történik meg mégegyszer? – mamád.

-        Nem tudom.

-        Akkor most menj haza és felejtsd el őt. Sajnáljuk.

-        Én is.

Egy óra múlva Bill hívta.

-        Mondd.

-        Szia, hol vagytok?

-        Elment! – mondta és hallani lehetett a hangján, hogy most nagyon kétségbe van esve.

-        Hol vagy?

-        A parton. Nálunk.

-        Megyek oda. – letették. Bill egyből kocsiba ült és odament. Tom ott ült a parton és egy üveg whisky volt a kezében. Bill leült mellé.

-        Elment. Végignéztem, ahogy elmegy és nem nézett vissza.

-        És mit mondott?

-        Semmit. – mondta és meghúzta az üveget. Bill most látta, hogy már a fele bőven hiányzik.

-        Ettől nem lesz jobb.

-        Semmitől nem lesz az. Miért vagyok ekkora barom? Annyira szeretem. Miért baszom el a dolgot, amikor itt van velem? Miért ijedek meg, mikor komolyabb dolog alakulhat ki?

-        Mert nem voltál még szerelmes. Nem tudod kezelni ezt és a csajozós énedet egyszerre. Választanod kell.

-        Szegény. Mennyire megbántottam. Többször is. A nagyszülei azt mondták, ha szeretem őt, akkor békén hagyom.

-        Szerintem is. Úgy néz ki nem illetek össze.

-        Te tartod vele a kapcsolatot majd?

-        Igen. Nagyon megszerettem.

-        Azt hittem van köztetek valami.

-        Ha nem téged szeretne és nem a tesóm lennél, talán. De barátok lettünk és szeretném, ha azok is maradnánk.

-        Ígérd meg, hogy mindig elmondod nekem, hogy van!

-        Megígérem. Sms-t kaptam. – vette elő a telefonját és elolvasta.

-        Ő írt?

-        Igen. Leszállt a gépe és már hazafelé tart.

Bár mindent máshogy tettem volna! – sóhajtotta Tom.