Te itt.

A fiúk koncerteztek, interjúkat adtak, stúdióztak, tehát gyorsan teltek a napjaik. Már eltelt két hét, mikor Billék pár napot ismét pihenéssel tölthettek. Lementek a tengerparti házukba mind a négyen.

-        Na felhívom Vikit. – mondta Bill. – Mióta elment csak egyszer tudtunk beszélni.

-        Kérdezd majd meg tőle, hogy …(neved)-et mikor tudom felhívni, mert egyfolytában ki van kapcsolva a telefonja. – Gustav.

-        Ok. – felelt Bill és már hívta is Vikit. – Na szia!

-        Szia!!

-        Hallom örülsz nekem!

-        Nagyon! Azt hittem már nem is hívsz sose.

-        Ó bocs szivem, de nem volt egy szabad pár percem. Utálom ezt, mikor csak aludni marad időm. Késő éjjel meg már nem akartalak zavarni.

-        Nyugodtan zavarhattál volna! Úgy vártam, hogy hallhassam a hangod!

-        Én is. Mesélj mi a helyzet otthon?

-        Semmi különös. Az összes barátnőmnek elmeséltem, hogy milyen fantasztikus hétvégét töltöttem veled.

-        Én is meséltem anyuéknak. Kíváncsiak rád. Mérgesek, hogy amikor itt voltatok nem mutattunk be titeket.

-        És ti mit csináltok?

-        Lejöttünk a tengerpartra, van pár szabad napunk. Azért is tudtalak felhívni. Ja tényleg, Gustav kért, kérdezzem meg, mikor tud a nővéreddel beszélni, mert mindig ki van kapcsolva.

-        Hát, ami azt illeti, azt hiszem azóta ki van kapcsolva mióta Tom hívta.

-        Akkor kérdezd már meg légyszi, hogy mikor lesz elérhető.

-        Nem tudom most megkérdezni, mert nincs itthon. Tegnap elutazott a mamiékhoz.

-        Hova? Ide Németországba? – lepődött meg Bill, erre az összes srác felkapta a fejét. Kíváncsiak lettek miért jött szóba az ő országuk.

-        Igen. Úgy döntött egy pár napot ott tölt.

-        Értem, de miért nem jöttél vele?

-        Egyedül akart lenni. Ott mamiéknál van egy saját emeletünk, így pedig az csak az övé. De később gondolom fog engem hívni, akkor szólok neki, hogy Gusti kereste.

-        Jól van.

-        Viszont most mennem kell, mert anyuékkal elmegyünk vacsizni. Házassági évfordulójuk van.

-        Rendben. Majd hívlak amint tudlak, ígérem. Jó legyél addig is.

-        Te is, szia.

Letették.

-        Mi van Németországban? – faggatta egyből Gustav.

-        Semmi. Valami barátnője ide jött nyaralni. Lényegtelen. – füllentett Bill.

-        És …(neved)? Mikor hívhatom?

-        Nem volt otthon, majd Viki szól neki.

-        Hát jó.

-        Na megyünk csobbanni egyet srácok? – vetette magát a vízbe Tom.

-        Naná! – követte Georg.

-        Várj Gustav, akarok mondani valamit. – fogta vissza barátját Bill, aki már indult a többiek után.

-        Baj van? – kérdezte.

-        Nem dehogy. Nem akartam Tom előtt mondani, de …(neved) elutazott a nagyszüleihez pár napra.

-        Ide Németországba? – vágott közbe.

-        Igen. Viki majd beszél vele és szól neki, hogy kerested.

-        De jó. Lehet elmegyek hozzá. – lelkendezett

-        Ha akarja. Viki nélkül utazott ide, hogy egyedül lehessen, és ha jól tudom nem sokszor csinált még ilyet.

-        Sejtem.

-        Na jó csak ennyi. Menjünk, mert nem akarom, hogy feltűnjön a susmorgásunk.

-        Ok.

Nagyon jól elszórakoztak, élvezték, hogy végre kikapcsolódhatnak, mert nagyon fárasztó napok voltak mögöttük. Tom még nem tudta túltenni magát, azon hogy csak úgy rátetted a telefont, de próbált visszazökkeni a régi életébe. Így estére randit beszélt meg a lánnyal, akit Peter buliján ismert meg. Gustav pedig várta, hogy hívd. Délután sziesztáztak egy kicsit a nappaliban, mikor csörgött a telefonja. Nem ismerte a számot.

-        Halló tessék. – szólt bele kérdően.

-        Szia, én vagyok az. – mondtad neki örömmel.

-        Szia! Hercegnőm! – ugrott fel a kanapéról. Ebből a másik három srác egyből rájött, hogy te vagy az. Kíváncsian hallgatóztak.

-        Most beszéltem Vikivel, mondta, hogy kerestél.

-        Igen. Próbáltalak hívni párszor, de mindig ki voltál kapcsolva.

-        Számot is cserélek valamelyik nap. Majd elküldöm neked. De mesélj, mi van veled?

-        Itt vagyunk a tengerparti házunkban, kaptunk egy pár nap szabit. Ránk fért. De tudom ám, hogy … - félbeszakította a mondatát, mert látta, hogy a fiúk hallgatóznak és nem akarta, hogy Tom meghallja. Bement a szobájába. – Szóval tudom, hogy itt vagy Németországban.

-        Igen. Itt töltök pár napot, rám is rám fér. Két hétig csak a szobámban voltam. Viki sem nagyon ért rám. – mondtad kicsit sértődötten. – Egész nap a barátnőivel lóg. Na de mindegy. Elküldöm majd a számom és hívhatsz, amikor csak akarsz.

-        Foglak is!

-        Hiányzol. – mondtad neki kicsit szomorkásan.

-        Te is nekem, de találkozhatnánk. Merre vagy?

-        Wismar-ban. – elmondtad a címet.

-        Az innen húsz perc kocsival.

-        Tudom. Átjössz valamelyik nap?

-        Persze. Ezen a számon hívhatlak?

-        Igen, ez az itthoni, ha nem venném fel mamámékkal üzenhetsz. De arra szeretnélek megkérni, hogy…

-        Tomnak nem mondom el. – folytatta a mondatod.

-        Köszönöm.

-        Na addig is jó legyél.

-        Te is, puszillak!

-        Puszi!

Letettétek, Gustav kiment a fiúkhoz.

-        Ő volt? – kérdezte Tom.

-        Igen.

-        Na nekem mennem kell készülődni a randimra. – mondta, mint akit nem érdekel a dolog és bement a fürdőbe.

-        Na mesélj, mi van vele? – érdeklődött Georg.

-        Magányos kicsit és még szerintem nem lépett túl a dolgon. De találkozunk valamelyik nap. – büszkélkedett Gustav.

-        Hogy? Hol?

-        Itt van Wismarban a nagyszüleinél.

-        Az közel van! Király, mikor megyünk?

-        Nem tudom, majd valamelyik nap. Még megbeszéljük. De Tomnak egy szót se. Nem tudom mit szólna hozzá.

-        És mit mondunk, hova megyünk nélküle.

-        Még nem tudom.

-        Hova mentek nélkülem? – szólt közbe Tom, mert mikor hallotta, hogy Georg nagyhangon örül valaminek, kíváncsi lett mi lehet az.

-        ÖÖÖ…. – Georg.

-        Hát mi csak… - Gustav.

-        Mivel te randizol este, mi csak tervezgettük hova megyünk. – Bill.

-        És ennek örül annyira Georg?

-        Igen, mert… izé… autóversenyre megyünk, amit ugye nagyon szeretek. – vágta ki magukat Georg a kínos helyzetből.

-        Értem, na jó én felöltözök, és itt se vagyok. – tett úgy mintha bevette volna. De érezte, hogy valamit titkolnak előtte barátai.

Elment a randira. Vacsizni vitte a csajt, aki végig csak bámulta és dicsérte, hogy milyen helyes és milyen jófej és hogy ő a kedvence a csapatból. Nagyon unta az egészet, te jutottál eszébe és az, hogy neked ő úgy tetszett, ahogy van. Nem dícsérgetted, sőt elsőre le is oltottad a nagyképűsége miatt. Végig rád gondolt. Egyáltalán nem érdekelte a lány, habár nagyon szerette volna elterelni rólad a gondolatait.

-        Mi a baj? Nem tetszem? – nyávogott a csaj.

-        Hogy? Ja de, de. Csak kicsit elbambultam, bocs. – felelte zavartan.

-        Nincs kedved vacsi után feljönni hozzám? – kínálkozott fel Tomnak.

-        De, miért is ne.

Elmentek a lány lakására. Bementek a szobájába, ahol egyből rá is mászott Tomra. Tomnak tetszett a dolog. Csókolóztak, és el kezdték vetkőztetni egymást.

-        Szeretsz? – kérdezte a csaj két csók között. Ez Tomot kizökkentette.

-        Mi? – kérdezte, hátha félreértett valamit.

-        Szeretsz? – nyomult újra.

-        Na, hagyjál békén! – tolta el magától a csajt és elkezdett felöltözni. – Bocs, de ez most nem fog összejönni.

-        Nem hagyhatsz így itt! – hisztizett.

-        Dehogynem! – mondta Tom.

-        Ezt még megbánod Tom! – üvöltött a csaj Tom után, aki már ki is ment a lákásból. Inkább haza ment.

A három másik srác a nappaliban néztek valami filmet. Meglepődve fogadták Tom korai hazaérését.

-        Mi történt? – kíváncsiskodtak.

-        Nem ment. – mondta közben kivett egy sört a hűtőből és leült a fiúk közé. – Nem tudtam megtenni. Mi van velem?

-        Tudod te azt nagyon jól! – Bill.

-        Igyekszem kiverni a fejemből. Egy gyönyörű csaj meztelenül áll előttem én pedig …(neved)-re gondolok. Na ezért nem pártolom azokat a kapcsolatokat, amik egy éjszaka után nem érnek véget. Utána nincs ilyen! Jön a következő.

-        Ilyen a szerelem bátyó!

-        Mit beszéltél vele? – fordult Gustavhoz.

-        Semmi különöset. – felelte, de látszott rajta, hogy valamit titkol.

-        Ne szórakozzatok már velem. Nem fogom felhívni, csak szeretném tudni, hogy van! – mérgesen.

-        …(neved) jól van. – bökte ki Gustav szűkszavúan.

-        Azt hittem a barátom vagy! – szemrehányóan Tom.

-        Az is vagyok! De …(neved)-é is!

-        Elsősorban az enyém kéne, hogy legyél! Őt alig több mint két hete ismered, engem meg már gyerekkorunk óta.

-        Ha majd tudok valamit, amit el kell mondjak neked, hidd el, el is fogom! Oké?

-        Jól van, bocs. Jó barát vagy!

-        Semmi baj. Na én most lefekszem aludni.

-        Ja én is. – Georg.

-        Jóéjt srácok! – köszöntek el tőlük az ikrek.

-        Tudom, hogy titkoltok valamit előlem Bill! – mondta kérlelő hangon.

-        Basszus, nem mondhatom el. – nagyon el szerette volna mondani. Rossz volt neki, hogy titkolóznia kell testvére előtt. Hisz ők mindent elmondanak egymásnak.

-        Mond el kérlek, hogy van?

-        Nem jól Tom! – fakadt ki. – Otthagyta Vikit is és elutazott, hogy egyedül legyen.

-        Hova? – kérdezte, de közben leesett neki, amit délután hallott a telefonban, mikor Bill Vikivel beszélt. – Itt van! Ugye, itt van Németországban!

-        Igen. – mondta csendben Bill.

-        Akkor oda mennek Gustavék! Vele találkoznak! Itt van a közelben?

-        Igen, Wismarban.

-        Látnom kell, beszélni akarok vele!

-        Tom, ne! Nem akar, a telefonja is azóta ki van kapcsolva, mióta hívtad.

-        Meg kell szerezned nekem a címet Vikitől! – engedte el füle mellett öccse szavait. – El kell mennem hozzá!

-        Jól van! Meglátom mit tehetek, de a véleményem tudod!

Tudom, hogy mit csinálok!