Már késő.

Átmentek Gustavhoz és úgy tettek, ahogy megbeszélték. Egy pár sör után úgy döntöttek összegzik a hétvége folyamán történteket.

-        Kár, hogy olyan messze laknak. – kezdte Bill.

-        A telefonszámlád hatalmas lesz, mi? – Gustav.

-        Neked nem? – célozgatott Tom.

-        Mit akarsz ezzel mondani?

-        Tudod te azt nagyon jól. Együtt ültök a tábortűznél, együtt alszotok, sőt reggel a te pólódban ébred. Hercegnődnek hívod, romantikus csiklandozásba kezdtek, majd összeborultok, miután elküldöd a fenébe valami otthoni haverját. Vajon mire gondolhatok?! Ketten megvoltunk neki egy hétvége alatt, ha nem iszik annyit, talán Georg se unatkozott volna.

-        Most elvetetted a sulykot bátyó. – mondta Bill mérgesen.

-        Te mekkora bunkó vagy. – Gustav. – Mikor hajtottam olyan lányra, aki neked tetszett?

-        Egyszer el kell kezdeni!

-        Csak barátok vagyunk …(neved)-el! Nagyon jó barátok lettünk. És te is lehetnél az, vagy talán több is neki, ha nem csak magaddal törődnél mindig. – mondta Gustav kikelve magából.

-        Barátok. És akkor hogy magyarázod, amiket a saját szememmel láttam??

-        Nem tartozom magyarázattal, de tudod mit. Csak hogy tudd, a tűznél csak lekoptattam Petert, aki le akarta itatni őt.

-        Akkor miért aludtatok együtt?

-        Miről beszélsz? Ilyet melyik saját szemeddel láttál?

-        Hallottalak titeket éjszaka.

-        Az én voltam, te hülye. – Georg – ökörködtünk, mintha lány lennék. …(neved) az én szobámban aludt Gusti egy régi pólójában.

-        Az fel sem tűnt, hogy nem az én szobámból jött ki reggel? – Gustav.

-        Hercegnőnek hívtad, azt tisztán hallottam!

-        Egy régi sztorit mesélt el nekem este, és azzal gúnyolódtam csak.

-        És a srác a telefonban?

-        …(neved) ex barátja. Megcsalta és kidobta őt, mielőtt idejöttek, mert …(neved) nem akart vele lefeküdni egy év után sem.

-        Na ez azért sántít. Engem első nap letepert. Pedig nem jártunk.

-        És közlöm bátyó, hogy te vetted el a szüzességét!

-        Hogy mi? – köpte ki a sört, amit kortyolt.

-        Jól hallottad, szűz volt előtted.

Tom kezdte feldolgozni az elhangzottakat, pár percig csak meredt maga elé.

-        Basszus! Mekkora barom vagyok. Milyen szemét voltam. Miért nem mondtátok előbb?

-        Nem akartunk beleszólni. – Georg.

-        És nem úgy néztél ki, mint akit annyira érdekel a dolog. – Gustav.

-        Ezt nagyon elszúrtam.

-        El. – válaszolták szinte egyszerre.

-        Most mit tegyek?

-        Mit érzel iránta? – Bill. – Mert, ha semmit, akkor inkább hagyd békén.

-        Nem tudom. De egy esélyt adtam, volna magunknak, hogy valami komolyabb kialakulhasson köztünk.

-        Na eddig ilyet még nem igazán hallhattunk tőled.

-        De ő úgy köszönt el, ég veled!

-        Este sokat beszélgettem vele, és úgy döntött jobb lesz, ha barátként elválik tőled, és úgy senki nem sérül. – mondta Gustav.

Tomnak nagyon rossz volt rájönni, hogy minden máshogy is történhetett volna, ha kicsit jobban kinyitja a szemét. Az este hátralévő részét csendben, beletörődve töltötte. Billel hazamentek.

-        Felhívom! Már biztos otthon vannak. – lelkendezett öccsének.

-        Nem hinném, hogy ezt kéne tenned Tom.

-        De igen.  El kell mondanom neki, hogy félreértettem mindent.– és már hívott is. – Nem veszi fel. – megpróbálta még kétszer. – Most meg ki van kapcsolva.

-        Mondtam, hogy ne hívd fel. Hagyd őt. Mostmár úgyis mindegy.

-        Akkor hívd fel Vikit és kérd őt! Kérlek, legalább te is tudsz beszélni Vikivel. Én pedig bocsánatot kérek. – erősködött Tom. – Lécci öcsi!

-        Jól, van de csak egyszer próbálom meg.

-        Köszi.

Jól gondoltátok, már otthon is voltatok. Az ágyadon feküdtetek és próbáltatok elaludni. Csörgött a telefonod.

-        Tom az. – mondtad Vikinek „mi tévő legyek” tekintettel.

-        Te tudod. Akarsz vele beszélni?

-        Nem tudom. – elhallgatott a telefon, majd újra megcsörrent. – Mit mondhatnék neki?

-        Legalább hallgasd meg. – a telefon ismét elhallgatott, majd harmadszorra is megszólalt.

-        Volt rá ideje, hogy beszéljünk. Meghallgattam volna. Mostmár mi értelme? – kinyomtad a telefont és ki is kapcsoltad. Elsírtad magad.

-        Biztos ezt akarod? Nem tudhatod, mit akar mondani.

-        Nem változtatna semmin. – mondtad és mégjobban sírtál.

-        Sajnálom, na gyere, ne sírj. – átölelt. Ekkor elkezdett csörögni az ő telefonja is. – Bill az. – lepődött meg. – Nem baj, ha..

-        Vedd fel nyugodtan. – szipogtad.

-        Haló!

-        Szia kicsim, hogy vagy?

-        Jól, nemrég értünk haza. Pihenünk.

-        Máris hiányzol.

-        Te is nekem.

-        …(neved)? Ott van veled?

-        Igen, de épp sír. Tom hívta az előbb. – suttogta, hogy ne halld.

-        Tudom. Ezért is hívtalak. Tom szeretne beszélni vele.

-        Nem hiszem, hogy ez most jó ötlet.

-        Csak bocsánatot akar kérni. Elmondtuk neki, hogy mindent félreértett és elgondolkodott végre.

-        Várj egy picit. Megkérdezem. – feléd fordult. – Tom mindenképp beszélni szeretne veled. Legalább hallgasd meg.

-        Jó, hangosítsd ki. – egyeztél bele.

-        Na, figyelj, nem akar beszélni vele, de meghallgatja.

-        Ok, adom is. Tom gyere, …(neved) az.

-        Szia. – szólt bele és hallatszott a hangján hogy fél a reakciódtól. De te nem válaszoltál. – Hát jó. Én csak bocsánatot szeretnék kérni. Hülyén viselkedtem, és csak magamat sajnáltattam. Sajnálom, ha tudtam volna, hogy neked ez volt az első és én lehettem az, mindent máshogy tettem volna. – egy kicsit elhallgatott, várta hogy reagálsz valamit. Te még mindig nem akartál válaszolni. – Mondj már valamit, kérlek. Nem tudom, mit akarok, és mit érzek, csak azt tudom, hogy elkezdődött valami köztünk, valami jó. És ha lesz belőle később valami, ha nem, akkor is beszélnünk kell róla. Nem válhatunk így el. Azt mondtad a reptéren, hogy… - te ekkor félbeszakítottad.

-        Sajnálom, nem haragszom rád. Ég veled! – mondtad ismét és letetted a telefont. Úgy érezted így a legjobb. Nem akartad, hogy sírni halljon. Nem akartad, hogy tudja, mit érzel.

-        Szeretem őt! – jelentetted ki húgodnak a felismerést, amitől még rosszabb lett.

-        Akkor hívd vissza! – bíztatott Viki.

Elgondolkodtál ezen, de végül úgy döntöttél, nem teszed meg.

-        Ennek így kell lennie. – törődtél bele. – Lezártuk.

-        Ennyi?

-        Ennyi. – mondtad, letörölted a könnyeid és úgy látszott ezt most komolyan gondolod és végleges.

-        Büszke vagyok rá, hogy ilyen könnyen kezeled a problémáid, csak nehogy későn gondold meg magad.

-        Nem fogom! – bizonygattad. – És mostmár aludjunk. Jót tenne végre egy hatalmas alvás!

-        Nekem is. – visszament a szobájába és mindketten elaludtatok.

Szinte az egész másnapot átaludtad. Jó volt kicsit egyedül lenni, nyugalomban és pihenni. Viki a barátnőivel találkozott, hogy elbüszkélkedhessen vadiúj szerelmével, és élménybeszámolót tartson nekik.