4. hét: Itt vagyok újból a házba, de senkivel nem voltam hajlandó beszélni inkább befeküdtem a fal felé és zenéket hallgattam. Mind addig, míg itt volt az ideje a konzultációnak a mentorokkal.

Már a folyóson azon gondolkoztam mikor lesz vége ennek az egésznek és bújhatok vissza az ágyba. Ahogy beléptem a terembe rájuk se tekintettem, csak leültem a földre és vártam a szokásos mondani valójukat.

- Hogy vagy? – kérdezte Tom tekintettemet keresve

- Most nem fontos. – ráztam meg a fejem – Inkább esünk túl rajta a szokásos procedúrán.

- Biztos nem akarsz beszélni róla? –  Tette Georg a térdemre a kezét

-  Nem - akkor néztem igazán fel – Mi a heti téma?

- Filmzenék. – válaszolt rá Tom – Kedvenc? – néztem rá először, mióta itt vagyok és a szemébe ott volt azaz együtt érző tekintett.

Megint fojtogatni kezdet a sírás, de küzdöttem ellene. Nem kell, hogy sajnáljanak őszintén erre nincs a legkevésbé szükségem.

- Bocsánat, de ez nekem nem megy. – álltam föl – Döntsetek.. helyettem nekem mindegy. – rontottam ki a teremből és elengedtem a könnyeimet, ami még egyáltalán maradt a könnycsatornámban.

- Andi – kiabált utánam a folyóson, de csak a hátamat nézte végig

- Mi történt? – állt meg Tom háta mögött Bill és a kezét a vállára tette

- Fel akarja adni. – mondta öcsének – Nem adhatja föl. Csinálj valamit. – fordult öcse felé – Te jobban vágod ezeket a dolgokat. Csak ott vagyok és némán figyelem vagy néha megpróbálok valami bölcset benyögni, de szerintem most az nem sokat segít.

- Biztos? Szerintem az is elég, ha némán mellette ülsz. Csak legyél mellette.

- Te tudsz az emberekkel igazán lelkizni. Beszéld le róla.

- Mi lesz a mai próbával?

- Gustav megoldja. De szerintem Georg szívesen segít neki.

- Inkább gyakoroljátok a közös dalt. – indult el az ajtó felé ahol előbb rohantam ki

- Leülhetek? – szólalt meg egy hang a hátam mögül

- Nem akarok most beszélgetni. – de nem ment el ha nem leült mellém és csöndben várt.

- Nekem ez nem megy. – törtem meg a csendet és csak úgy kijött az első gondolat, ami eszembe jutott

- Ne add föl. Most ne. Rengetegszer akartam feladni, de mindig helyre ráztak és fejbe vágtak, hogy tényleg nem a csúcshoz vezető úton állj meg és fordulj vissza.

- Nem akartam visszajönni. – vettem egy mély levegőt – Csak visszarángattak ide és veszekedet velem egy sort a bátyám, hogy mekkora idióta vagyok, ha abba hagyom. – néztem üveges tekintettemmel előre.

- Nem adhatod fel mikor már ennyi mindene átmentél. Gondolj bele. Miért jöttél ide és mit akarsz elérni? – mondta megnyugtató hanggal és a hátamat simogatta megnyugtatás képen. – Egyszer én is fel akartam adni. Annyira szerelmes voltam. Hogy bármit megtettem volna a lányért. De nem tehetem ott volt a zene, a menedzserek, akik folyamatosan nyüstöltek és sorolhatnám még. De minden szabad percemet vele töltöttem. De neki kevés volt és elhagyott. Akkor először voltam dühös magamra, hogy miért választottam ezt az életpályát. Addig életemet egy kukába akartam dobni. De valaki rá világosított ne tegyem tönkre magam és ugyan úgy élnem kell, ha már ő elhagyott. Előtted is ott van még az élet. – simogatta megint a hátamat és a beszédétől újabb könnyek hagyták el a szeme – Tudod mi segített? – megráztam a fejem egy nemleges válaszra így folytatta is tovább – A zene. Kiírtam és énekeltem magamból, amit éreztem akkor. Fájdalmat a gyötrődést a kétségbeesést, de enyhítette a fájdalmamat. Minden egyes alakommal, amikor elénekeltem jobb lett.  Segíteni fog és h a kell én is nagyon szívesen segítek neked.

- Köszönöm. – néztem rá, amire egy megnyugtató ölelés fogadta – Miért segítettek?

- Mert megérdemled, és azért mert a bátyám meg kedvelt. – mosolygott – Komolyan nagyon rég nem láttam ilyenek.

Késő este a próbaterembe beszéltük meg, hogy találkozunk, amikor már biztos senki nem lesz fönt.

- Itt vagyok! – dörzsölgettem szemeim

- Gondolkodtam azon, amit mondtál és eszembe jutott egy film. ami nagyon megtetszet. El is hoztam neked, ha nem láttad.

- Mi a címe?

- Az utolsó dal.

- Nem láttam még. – ültem le a földre

- Akkor jó, hogy felkészültem. - tette le a táskáját és elővett egy laptopot belőle – Meg nézzük és választunk.

Egy szerelmi száll és egy apa lánya kapcsolatról szól a film. Ahol az apjától a lány elidegenedet miután szülei elválltak. De egy közös szerelmük volt, a zene. Ami újból összehozta őket és az apja mellett marad utolsó percéig.  De egy fiú miatt kezd el újból zenélni, akit a nyár alatt ismeri meg és bele szeret.

A történet végén kisírt szemekkel és a film hatása alatt voltam még. Tényleg meg mutatta igazán mit érzek. Hiszen engem is összeköt a zene anyával. A filmbe az apja nagyon szerette volna, hogy újból zongora mellé üljön. Az én anyukám is azt szeretné, ha zene mellett maradnék. Ott van az a fiú, aki ha mellett van elfeledteti vele a gondokat és segíti előre az útját. Valahogy ezt érzem én is ha vele vagyok, meg állnak a percek és mindig azt kívánom bár csak ne múlna el soha.

Minden éjszaka együtt próbáltunk, napközbe mikor tehettem elmentem a korházba, próbáltam a közös produkciót a többiekkel. a hét közepén már nagyon hiányzott. Nem láttam nem beszéltem vele és minden percbe vártam bár csak elő bukna. Láthatnám csodálatos szemeit, gyönyörű ívelt ajkait, émelyítő illatát érezhetném. De csalódva kellett tudomásul vennem ma sem fogom látni.

Újabb éjszakai próba Billel kettesben.

- Kezdhetjük? – ült le mellém a zongorához  

 - Igen. – kezdtem bele a dalba a választás a Miley Cyrus -When I Look At You ra esett.

Féltem, azért ettől számtól. Nem azért, hogy elrontom, ha nem mondanivalójától. Mondani szeretnék vele valamit. Azt, hogy sokat jelent nekem és szükségem van rá. De nekem már a jelenlétével is sokat segít. amikor nem mond semmit csak mellettem áll és figyel. 

- Szép volt. – tapsikolt gyermeteg módon – Úgy, hogy jobb? Néha könnyebb dalba kimondani mit érzel, mint szavakba.

- Igen. – vettem egy mély levegőt. – De félek.

- Nyugi nem kell. Menni fog és bíz bennem. – bíztatott – Mond ki menni fog.

- Menni fog. – ölelt magához – Ma kiállsz a színpadra és brillírozni fogsz.

Újabb félelmekkel teli nap és izgultam. Izgultam azért, hogy mit szól hozzá. Hisz ezzel neki is üzeni, akarok és azt is, hogy a múlt heti eltűnésemmel, mennyire vesztettem szavazatokat.

- Csak ügyesen. – szólt oda Bill, mellette Tommal

- Igyekszem. – erőltettem egy mosolyt az arcomra, de közbe a félelem árasztotta el porcikámat.

El akartam, menekülni és itt hagyni mindent. Ez megint egy újabb fázis a műsor előtti pánikomnak. Minél több műsoron vagyok, túl annál nagyobb falakat szeretnék lerombolni magam körül. De annál jobban fokozódik, a félelmem minél nagyobbat kell ledöntenem. Csak reménykedni tudok, hogy megint sikerül rombolást végeznem.

- Nem tudom mit választottatok, de ne aggódj menni fog. – ölelt magához – Faggattam Billt, de nem volt hajlandó semmit mondani. De örülök, hogy nem adtad föl. – nézett körbe és egy apró puszit, nyomot az arcomra

   A szavai hatása vagy az, hogy a megpuszilt, de magabiztosabb lettem abba, hogy végig tudom csinálni. Megint akkor jelent, meg amikor a legnagyobb biztatásra volt szükségem.

Most a közepe fele kerültem sora Tinát büszkén öleltem magamhoz miután lejött a színpadról. Megköszöntem neki, hogy nem faggatott és csak úgy volt a héten mellettem. Hálás voltam érte és azért, hogy megértő velem.

- Andi te jössz. – szóltak oda a műsorvezetők.