2 hét: Újabb hét, újabb kihívás. Éreztem magamon a fáradalmakat, de nem igen akartam, hogy eluralkodjon rajtam. Így próbáltam összeszedni magam és mentem az első konzultációmra ahol újból megbeszéljük, a héten mit adok elő. Azzal számoltam, hogy majd vasárnap pihenhetek, de nem így volt, mert a tv csatorna készített velünk különböző műsorokba interjút. Fárasztó volt és megviselt, mert szerettek volna a magán életünkbe egy kicsit vájkálni. De én meg nem szerettem volna.  Még rossz is volt, mert a mentoraink se voltak itt, hogy lelket öntsenek belénk.

- Hogy vagy? – ültem le a földre szembe velük

- Szarul, de büszkén. – mocorogtam, hogy kényelmesen elhelyezkedjek

Megint ez az ing eszméletlenül jó állt rajta.

- Látszik, hogy nem pihented ki magad.

- Nem lényeg. – legyintettem – A héten milyen kihívás elé állítotok?

- Semmi javaslat, amit szeretnél énekelni? De meg van kötve a kezünk, mert a héten rock hét lesz. Mostantól az utolsó előadásig megadják mi a heti téma.

- Hmm, most nem megy a gondolkodás. – támaszkodtam meg a kezeimmel a hátam mögött.

- Ebbe Georg a profibb. Így én most hátérbe maradok, ezen a héten. - Tom

- Nem bújsz ki a munka alól. Te is segítsz szépen dalt választani. - Georg

- Oké akkor Pink. – vetette fel az öletet

- So What? – jutott elsőnek eszembe ez a szám cím

- Akkor meg is van. Ezt túltárgyaltuk.  - Georg

Neki is láttunk az énektanárral a szám megtanulásával. Egésznapom erre ment el, most is hajtás volt az egész. Újabb koreográfiát meg tanulni. Dalszövegtanulás, mert azért ezt nem tudtam kívülről. Alig vártam, a csütörtököt hogy egy órára haza menjek, és ott lehessek anya mellet. Most egy stáb egyik tagja vitt el, hisz nagy volt a hajtás és neki se volt most semmi szabad ideje. Nekik is több tévé szereplésük volt ahol minden egyes alkalommal faggatták őket. Nagy gőzzel folytak a munkálatok. Egyedül Péntek délután volt az a nap mikor lecsendesültek a kedélyek és mindenkinek pihenéssel telt, hogy holnap reggel újult erővel álljunk neki a főpróbának. Nem tudtam aludni, csak egy folytában forgolódtam. Így kiosontam a szobából, de előtte még elő vettem egy melegítő alsót és lementem a próbaterembe.  Jó ide menekülni egyedül lehetek. Még villanyt se kapcsoltam. Inkább a gyönyörű teliholdat bámultam és gondolkoztam. Megint nincs jól anya. Az elmúlt napokba rengeteget aludt. De mikor ott voltam erőt gyűjtött és végig hallgatta, amit meséltem neki. Apa azt mondta még soha nem látta ilyenek, de amikor énekeltem csillogott a szeme és tudja nagyon jól. hogy csodál. Eddig bírtam és sírás formájában jött ki rajtam az egész hetes teher. Fáradt is vagyok és még a magány is kezd felőrölni. Legjobban Tom társasága hiányzott, aki egy röpke időre feledteti velem a gondokat, ha a szemébe nézzek.

Motoszkálásokat halottam így inkább felálltam és készültem vissza térni a szobámba.

- Hát te? – halottam meg Tom hangját a hátam mögül

- Nem tudok aludni. – fordultam felé

- Te sírtál? – látta meg könnytől áztatót, szemeimet.

- Nem foglalkozz vele. Megyek.

- Gyere velem. – ragadta meg karomat és az udvaron fogaltunk helyett a padon

- Baj van? Az ember csak úgy nem szokott sírni.

- Fáradt vagyok és így jött ki az egész hetes stressz.

- Halottam nagyon megkínoztak az interjún.

- Ne is mond az is kikészített. Egyelőre nem szeretnék az ilyenekről beszélni. Nem tudom, miért nem lehet megéretni. hagyják őt nyugodtan. – csuklott el a hangom – Tudom, jól ő se szeretné ha tudnák most mi van vele. – folyt végig egy újabb könnycsepp az arcomon.

- Nehéz az elején, de ha elég kitartó vagy. Leszállnak rólad. – húzott magához és megölelt

- Remélem menni fog.

- Menni fog. – törölte le hüvelyk ujjával az ott árválkodó cseppet- Ha nekem ment a munka a hisztis nőkkel akkor neked is fog menni. – húzódott mosolyra a szája.

Krákogás hallatszott a bejárt felöl, mind ketten arra kaptuk a fejünket.

- Inkább megyek. Jó éjt! – köszöntem el és ott hagytam őket.

- Mi volt ez? – vonta kérdőre testvérét

- Nem tartózom magyarázattal. – gyújtott rá egy cigire

- De igen, mert itt talállak egy versenyzővel ölelkezve. Jól ismerlek már ahhoz, hogy ilyenkor ne a legrosszabbra gondoljak.

- Nyugi öcsi, nem kell aggódni, csak mentori szerepet teljesítettem és segítettem neki. Csak megvigasztaltam, mert kiborult.

- Nincs más a dologba?

- Az nem fontos. – szívott bele cigijébe és a fejét a tenyerével támasztotta meg

- Most, mint testvér kérdem. Látom, hogy van valami veled.

- Semmi. csak próbálom betartani ígéretem. – vette elő műmosolyát

- Ha bár mi van tényleg mond el. – tette kezét Tom hátára

- Nem direkte csinálom, de olyan érzésem van, hogy szüksége van rám. Törődnöm kell vele. De félek attól, ha a közelébe vagyok, hülyeséget teszek. Érted? A héten is direkt kértem meg Gerogot, hogy ő segítsen neki, de szar volt és hiányzott.

- Hát. Én tudom a választ mi a baj, de neked kell rá jönnöd, hogyan cselekszel helyesen vagy sem. – veregette meg a hátát – De ígérem, nem haragszom meg ha megszeged az ígéretedet, de vigyázz ne keverd ezzel bajba. Otthon találkozunk – hagyta magára Tomot

  Egy újabb szombat és élő műsor. Azt hittem bele lehet szokni ebbe az egészbe és nem fog előtörni belőlem a félelem. A közös dalunk után, én indítottam alig volt időm kifújni magam, de még mindig fáradt voltam. A sminkesnek adtam most feladatott, hogy eltüntesse a karikákat a szemem alól. Egy újabb vadító ruhát kaptam, de most inkább a zenéhez passzoló vagány, de nőies ruhát. A szoknya alatt tülök lógtak ki. A frufrumat a feltupírozva csatozták hátra feltornyozva. és hátul lófarokba fogták össze.   Újabb stílusba pompázhattam és mutathattam meg magam. A tapsot ugyan úgy megkaptam, de most több negatív kritikát kaptam a teljesítményemre. Éreztem magamon, hogy nem voltam formábban és nem tudtam teljesen bele adni apai anyait. Nem lehetünk midig formában. De már az elején. Meg ijedtem és féltem, remegtem, hogy most végem lesz. Pakolhatok, mehetek haza. Teljes mértékben egyet értettem Billel és Gustavval akkár, hogy Georg a védelmemre kelt. Két centire nem láttam az idegességtől. Most tényleg szükségem volt arra, hogy támogassanak, míg várakoztunk, hogy ki marad. Fogytak az emberek, de még mindig ott álltam egyedül, hiszen Tina és Matt is tovább jutott. Lehajtott fejel koncentráltam arra, hogy nem sírjak. Elszúrtam most tudom jól.  Már csak hárman álltunk ott és reményt vesztve vártam kínzó sorsomat.

- Andi Gross. – hangzott el a nevem és abban a percben szakadt el a cérna és csurgott végig az első könnycsepp az arcomon. Tina szorosan ölelt magához és próbáltam úgy karjaiba lenni, hogy ne azt vegyék, ahogy sírok.