1 hét: Féltem az első próbától. De mikor oda értem most még semmi erőfeszítés és véres verejtékes meló. Egyelőre leültem a két mentorommal és közös megegyezéssel próbáltuk kitalálni milyen számot adjak elő.  Mind ketten valami ütős és gyorsabb zenére gondoltak.

- Majd még énekelsz lassút. Valami jó ütős szám kéne. Amivel elcsavarod a férfi nézőket és akkor már nyert ügyed van és rád nyomják az smst.

- Igazad van.

- Jó. - adtam be a derekamat.  - A sikerért mindenre képes vagyok.

- Mindenre? – nézett rám Tom kacéran és megbökdöste nyelvével a piercingjét.

- Őőő nem úgy gondoltam – kezdet arcom pirulni, hogy megint mekkora baromságot mondtam. Miért kell megint zavarba hoznia? – Rosszul fejeztem ki magam.

- Tudom én azt. – mosolygott – Na de zene, mit szólnál egy Rihannahoz. Az még illik is hozzád.

- Shut Up And Drive? – vetette fel Georg

- Az jó lesz? Ismered? – tette fel sorba a kérdéseket

- Rihanna -t, hogy ne szeretném. Főleg a klipjét az a kocsi, amiből kiszáll. – lelkesültem be, amire csak mosolyokat kaptam, megrántottam a vállam – szeretem a szép kocsikat – édes ártatlan mosolyomat vettem elő

-  Tudsz is énekelni egy kis részletett? Esetleg valami tánc ötlet?

- Megpróbálom. – tápászkodtam fel a parkettáról.  –  Hát, ha emlékszek valamire a klipből.

Semmi kíséret nélkül énekeltem el és idéztem fel magamba a klipben lévő táncot a sajátommal kiegészítve, de csak egy rövid részlet elejéig. Majd ahogy abba hagytam veszett el bennem a magabiztos nő és kislányosan zavartam néztem rájuk, hogy mit mondanak.

- Nem mond, hogy ezt tanultad? Erre születni kell. – Jegyeztem meg két taps között

- Anyukámtól örököltem. Színésznő volt régen.

- Eddig ezt miért nem mondtad?

- Mert ezt a témát nem kell feszegetni. Az nem fontos, hogy ki volt édes anyám az a lényeg én ki vagyok. – mondtam ki határozottan – És erről többet nem szeretnék beszélni, direkt nem mondtam. – vettem mondanom végén egy mély levegőt.

- Georg hozol nekünk inni? Te kérsz valamit? – kérdezte tőlem Tom

 - Egy ásványvíz jól esne. Köszönöm - hagyott minket kettesbe

- Megoldottam, - kezdet bele mikor már becsukta maga mögött az ajtót Georg - van minden héten egy óra szabadidőd. De valaki elvisz és hozz is.

- Köszönöm. – mosolyogtam el magam

- Ha ezen múlik, hogy a legjobb formádat hozd akkor semmiség. Csak nem akartam Georg előtt mondani.

Gyorsan teltek a próbák, profi ének – és tánctanárok közreműködésével folytak a próbák miközben mentorok egy- egy elképzelésüket próbálták megvalósítani, de közös megegyezés alapján. Minden napon erről szólt, hogy pihenés éjszaka reggel meg teljes gőzzel próba. De nem csak, egy produkcióval kellet készülni. Még egy közössel is ahol mindenki részt vesz, és úgy nyitjuk a műsort. Abba semmi beleszólásunk nem volt a mentorok döntötték el mi legyen az aktuális számunk. Első, amit együtt gyakoroltunk. A saját számuk, amivel először futottak be. Nem akartam csalódás okozni így meg kértem Tinát és ő segített megtanítani a számot. Nem tudom miért, de mindenbe kiemelkedő formámat akartam hozni. Azt éreztem ebbe már nem csak Anya ösztönöz.

Csütörtöki napon kaptattam meg azt az egy órácskát, a portán vártam az illetékes személyre, aki házhoz visz.

- Most én, viszlek. – jelent meg előttem egy piros kék kockás ingben, alatt egy trikóval, Koptatott farmert viselt és a fején ugyan az a sapka volt mikor neki mentem.  Megint elő vette az édes csábító mosolyát.

- Neked nem a többiekkel kell fogalakoznod?

- De majd ha vissza értem, de megígértem biztos elvisz valaki. De most senki nem ér rá.

A parkolóba megint megláttam azt a gyönyörű fekete Audit, amit a válogatás napján láttam.

- Ezzel megyünk. - Mutatott az autóra, amit éppen szemléltem.

- Eszméletlen jó kocsid van. – jött ki belőlem a kocsi imádatom – Már a válogatáskor kiszúrtam.

- Nem bírtam otthagyni a kereskedésbe. Elsőre bele szeretem. – mosolygott

 - Na majd egyszer nekem is lesz ilyenem. – mondtam mosolyogva

- Hölgyem. – nyitotta ki az ajtót közbe enyhén meghajolva

- Köszönöm. – mosolyogtam megint – Váúúú, - néztem körbe a műszer falon – Ez belül is gyönyörű.

Reakciómat egy újabb mosoly követte, majd indította is az autót.

- Lamborghini benzinmotor. – vágtam rá egyből, amire csak egy meglepő arc tekintett, felém – Apám tesztvezető volt. Rengeteg kritikát írt az autókról ez volt a hobbija.

- Ritka az ilyen nő nemű. A külsőtől elalélnak és ennyi. Őszintén meglepődtem, hogy rá vágtad. Most nekem esett le az állam. Úgy, mint az ikertestvéremnek a hangodtól.

- Ikertestvéred? – lepett meg ezzel – Akkor ezért olyan hasonló a szemetek. – jegyeztem meg

- Igen ikrek vagyunk, de ez köztudott.

- Nekem nem, eddig nem is tudtam, hogy létezett ilyen banda.

- Nem volt tévétek?

- Nem a színházba éltem anyámmal a napjaim. Így nem sokat foglalkoztam azokkal a dolgokkal, mint már annyi idős lány. De most már tudom ki a tagjai abból, kettő a mentorom és egy számot már tudok is tőletek.

- Ez már fejlődés. – mosolygott.

Kiélveztem minden percét, hogy ilyen kocsiba ülhettem, vagy becsukott szemmel hallgattam azt hogyan jár a motor. Eszméletlen jól éreztem magam. 

- Ha itt vagyok csörgettelek. Add meg a számod. – mondta mikor leparkolt a házunk előtt

Lediktáltam és már szaladtam is be a házunkba, még egy sort idétlenkedtem, mert tudtam, hogy engem nézz. De nem mertem hátra pillantani, mert újból megbabonázz a szemeivel. Második próbálkozásra találtam bele a lyukba és rontottam be a házba. Elkiáltva magam, megérkezésemet jeleztem.

- Szia! kihozott ezzel a jó kocsival?

- A mentorom, elintézte nekem, hogy hetente egy órára haza jöhessek.

- Biztos elcsavartad a fejét, hogy ilyeneket tesz érted. Anyád is abba a percbe, ahogy megláttam elsétálni előttem a zebrán, rögtön bele szeretem.

- Apa, - mondtam kislányos hangon - semmi ilyenre nem kell gondolni, azt szeretné, hogy a maximumot kihozza belőlem. – adtam egy puszit az arcára

- De biztos gazdag, ha ilyen kocsija van.

- Apa. – néztem rá mérgesen

- Befejeztem. - mosolygott - Anyád naponta megnézetett velem a fellépésedet.

- Büszke rám?

- Mind ketten azok vagyunk Ha még nem is nyered meg akkor is már azok vagyunk.

Felszaladtam a szobájába és megint engem nézett. Tudom, jól ha csak nem rövid szavakat használna, vagy nem fáradna ki hamar a beszédben, akkor egyből ellátna jó tanácsokkal. De most egy gyenge szeretlek telet erejéből. Szorosan öleltem magamhoz és hosszú perceken keresztül mellett feküdtem és meséltem neki az eddig napjaimról. Mindent elmondtam neki.

- Egy pillanat. – kiabáltam ki neki és közbe fél lábon ugrálva próbáltam magamra tuszkolni a sportcipőmet. Az kocsinak dőlve várt rám  a karjait össze fonva és megint azaz édes csábító mosoly ült ki az arcán.

- Pedig helyes gyerek. -apa

- Apa! – adtam egy puszit neki és is szaladtam a kocsiig

- Szia. – köszöntem

- Szia. Mehetünk?

- Aha. – szálltam volna be a kocsiba mikor apa utánam kiabálva jött a telefonommal.

-  Egyszer a fejedet fogod elhagyni.  Szórakozott egy lány.

- Robert Gross. – mutatkozott be

- Tom Kaulitz. Örvendek.

- Na de most már tényleg mennem kell. Majd akkor jövő héten, vagy ha nem a hétvégén. – adtam arcára puszit – Pusziltatom a bátyámat is.

- Átadom és kicsim csak optimistán, ahogy tanítottam.

- Megjegyeztem. - Szálltam be a kocsiba.

- Jó verde.  És vigyázzon a lányomra.

-  Fogok. Viszlát. – szállt be mellém