Ahogy beléptünk a szüleink házába boldogan kiáltottam el maga, hogy tovább jutottam. Apa jött ki a konyhából és büszkén ölelt magához.

- Elkápráztatta őket. – büszkélkedet vele bátyám

- Büszke vagyok rá, de menny fel anyádhoz már nagyon vár. – nyomott még a fejem búbjára egy puszit és elengedett

Anyukám volt világ életembe példaképem kiskoromba mindig a gyönyörű hangját hallgattam, egy- egy színház előadása alkalmával. Nem volt híres, nem volt tele a média. De akkor is sokan szerették. Minden előadásán ott voltam és már a próbákra is elvitt. Türelemmel és csillogó szemekkel néztem mindig végig, hogy játszik ott. De egy szörnyű napon erről mind le kellett mondania egyik percről a másikra tört össze minden álma. Egyik éjszak haza fele tartott egy másik városból mikor egy részeg sofőr bele száguldott a kocsijába. Attól a naptól itthon fekszik az ágyban lebénult végtagokkal most már több mint 10 éve, de az óta csak egyre rosszabbul van. De a korházi ágya mellett fogadtam meg, hogy követem az álmát és csinálom, amit a legjobban szeretett volna. A Színházba volt alkalmam kipróbálni magam. Egykét alaklommal anyám mellett egy két gyerek szerepet eljátszottam így ezt az érzést már meg tapasztalta. De az éneklés mellett döntöttem és elérem azt, hogy ő is olyan büszkén nézhessen rám, mint én rá.

- Anya. – pusziltam homlokon

- Hogy ment? – mondta, de ezt kívülálló emberek nem érthetik, csak mi tudjuk és értjük érdekes beszédét, ami a bénulás miatt van

- Tovább jutottam.

Egy könnycsepp folyt végig az arcán és láttam a szemein, hogy ezek örömkönnyek. Majd óvatosan töröltem le.

Emlékszem mennyire gyönyörű nő volt, amikor végig mentünk az utcán én a kezeit szorongattam, de akkor is rengeteg férfi megfordult utána. Vagy csak elismerő szavakat mondtak neki és színészi tehetségét dicsérték. de az régen volt sok ember elfeledte már.

Késő délután érkeztünk haza a lakásunkba. Bátyámmal élünk együtt. Mindig is ragaszkodtunk egymáshoz és szoros testvéri kötelék köt össze.

Pohár borral koccintottunk a mai sikeremre.

- Láttad volna anya szemét, mikor mondtam neki. Könnybe lábadt. – de ahogy mondtam az enyém is

- Ő is büszke rád. – simogatta meg az arcomat

- Még mindig szörnyű így látni. – tűnt el a pillanatnyi jó kedvem  

- Hidd el Hugi nekem is. – szorított magához - Lehet, neki már jobb lenne nem itt lenni.

- Ilyeneket ne mondj. – csuklott el a hangom

- De muszáj ilyeneket mondani, mert tudod jól, hogy ennél az állapotánál csak rosszabb lesz.

- Tudom – húztam el a számat -, de már így is hiányzik!

Telefonom csörgése szakított minket félbe és abba a percbe, hogy Olivia legjobb barátnőm neve van a kijelzőmön, boldogan vettem fel

- Szia csajszi! Na miujság?

- Szia! Hiányzol már! Meg hiányzik a tenger part.

- Tudod jól, hogy nem erre vagyok kíváncsi. – nevetett

- Sikerült. Tovább jutottam! - sikítottam a telefonba

- Tudtam! – őrület együtt velem – Gondolom elkápráztattad a zsűrit a hangoddal?

- Igen. De képzeld, hogy jártam?

- Kinek mentél neki? Mit törtél el?

- A Reptéren nyíl egyenesen bele szálltam egy srácba,. Kivételesen nem szedte le a fejem, ha nem kedvesen felsegített.

- Legalább elkérted a számát?

- Nem volt nekem arra időm. Így is késő félbe voltam.

- Nem te lettél volna. – láttam magam előtt, ahogy a fejét rázza.

- Tudod, milyen szétszórt tudok lenni. De mikor is jössz haza?

- Mikor mennyek?

- Amikor szeretnél. Remélem, azért egyszer ott fogsz szurkolni az első sorba.

- Többször ott leszek.

- Azért annyira nem menjünk, előre csak jussak tovább. Ennek is nagyon örülök.

- Na és kik a zsűri tagok?

- Négy srác. Valami együttesbe voltak vagy vannak. Hirtelen nem jut az eszembe. Van benne valami Tom nevű meg Bill.

• Tokio Hotel drága. Legalább ezt tud.
• Most már tudom. – mosolyogtam
• Pedig azok helyes srácok.
• Nem rosszak, de tudod, nem vagyok az ilyen fiú bandákba jártas.
• Tudom-tudom. De most le kell tennem, mielőtt a főnök visszatér és leszedi a fejem.
• Rendben. Majd beszélünk
• Igen hívjál, ha van valami. Puszilak drága.
• Én is és vigyáz magadra. – tettük le a telefont

Visszamentem bátyámhoz a nappaliba, újra töltötte poharunkat. A kanapén ült a távirányítóval kezébe.

- Na, kiválasztjuk mi lesz a következő számod?

- Benne vagyok! - pattantam le mellé és elindította a zene lejátszót.

1 hétig csak gyakoroltam és az újonnan kiválasztott számot énekeltem egy folytában. Nem akartam sokkal másat, de szerettem volna meg mutatni magamból valami újat. Így egy újabb lassú számra esett a választásom, de most zongorakíséret mellett döntöttem. A színházba gyakoroltam, ahol még mindig nagyon szívesen fogadnak és a próbatermekbe nyugodtan gyakorolhatok. Imádok ide visszajárni és felidézni az a szép emléket, ami mind itt történt. A héten még anyumnak is elénekeltem. A végére, mind ketten sírtunk és úgy öleltem magamhoz. 

Két órával már előtte ott voltunk a tv csatorna épülete előtt.  Még jobban izgultam, mint előtte. Ha jól értesültem 40 jutottunk tovább, de most már csak a legjobb 12 kerültbe és onnantól kezdve hétről- hétre készülünk a hétvég kihívásunkra. A zsűri feladata ezek után az lesz, hogy minket segítve vigyenek a fináléig. Ma fog kiderülni melyik két zsűri tagot kapom meg mentorként.  Ők is harcolnak egymás ellen ugyan úgy, mint mi.

- Szia.

- Szia. - fordultam meg és Tinával találtam szembe magam

- Te is tovább jutottál?

- Igen - mosolyodott el.

- Gratulálok.

- Én is neked. – adott két puszit

- Nem tudod hova kell menni? Mondták a bejáratnál, de most már nem vagyok biztos benne, hogy jobbra vagy balra?

- Bal. De megmutatom, hol tudsz át öltözni meg ilyesmi.

- Köszi. – indultam meg utána

Hosszú perceknek tűnt mire sora jutottam. Már a telefonba le kellett fixálni, hogy mit és hogyan szeretném előadni a számot. Mielőtt én következtem színpad közepre leengedték a zongorát és mikor helyére került. Felkonferált a két műsorvezető és indulhattam. Semmi beszéd semmit nem kellett. Leültem és újból ugyan úgy önmagamat adva engedtem ki a hangomat.  Ahogy ott ültem és elkezdtem énekelni teljesen meg feledkeztem arról, hogy nem rég még izgalom gyötört. A végre megint nagyon nagy tapsot kaptam és elismerő arcokat láttam a zsűrin is.

- Köszönöm. – mondtam mosolyogva nem győztem meg köszöni, de nagyon jól esett

- És megint egy gyönyörű dalt hallhatunk tőled. – szólt meg elsőnkét Bill – Megint szép hangodat hallottunk. Teljesen visszaadtad, amit ez a szám mondani akar.  Megint le tudtál nyűgözni. -  mosolygott.

- Köszönöm. – szóltam bele a mikrofonba

- Megint csak egyet tudok érteni a mellettem ülővel. Jó volt nagyon. – Gustav – Gartaulálok.

- Köszönöm.

- Ha már a többiek nem tudtak semmi rosszat mondani, akkor én hadd kötekedjek már. De sajnos nem tudok. – nevetett Tom – Megint remek formádat hoztad. De azért szeretnék pörgősebb számot is hallani tőled.

- Az is lesz majd. – mosolyogtam rá

- Akkor megegyeztünk. – mosolygott ő is

- Nagyon jó volt. Most csak ennyit tudok mondani. – Georg

Újabb türelmetlen és idegtépő órák követték egymást. Arra várni, hogy mindenki előadja dalát és végén kihirdessék a tovább jutókat. Ahogy végzet a munkahelyen bátyám úgy sietett oda hozzám, hogy támogató kezet nyújtson nekem. A kinti kivetítőn lehetett követni a többiek, hogyan teljesítenek. Egyedül Tinát követtem végig és el kell ismernem jó hangja, van.   Újból összeültünk és zenéléssel töltöttük az időnket. Megint neki álltam gitározni és kívánságra kezdtünk el számokat játszani és közösen énekelni. Highway to Hell AC/DC-től mindenkit felpörgetett és akkor már mindenki letudta a benti köreit. A zsűri döntésére vártunk. Elmentek tanácskozni, de ez már egy jó órája. Ötösével hívtak be minket Tinával egy csapatba kerültünk. Egymást-kezét szorongatva léptünk fel a színpadra. Három második idegen emberrel, akiket még nem is láttam. Biztos inkább egy eldugott sarokba próbáltak.

- Mind nagyon tehetségesek vagytok és nehéz döntés volt. – kezdet bele Bill majd a másik 3 lányát előre léptek két lépéssel, csak mi maradtunk Tinával hátul. Akkor még jobban remegtem és belülről kezdtem összetörni, hogy ennyi volt vége az egésznek. – De ti.. – húzta az időt – nem jutottatok tovább.

- Ti ketten pedig igen. – mutatott Tom az ujjával felénk, mi pedig sikítva borultunk össze.

Erre viszont nem voltam felkészülve, hogy nekünk most be kell költözni egy közös házba és ott tengetni a napjainkat. Anyát így, hogy fogom látni? A siker utáni boldogságom, mint mindig hamar kárba veszett és egy száll cigivel a lépcsőn összekuporodva vártam édes testvéremet, hogy pakoljon nekem össze, mert minket már nem engedtek ki. Apa hangjára volt szükségem, mert azt terveztem innen első utam szülőotthonomba vezet, ahol elmondhatom megint a jó hírt anyumnak és láthatom a szemében, ami mindig erőt ad nekem.

- Szia, kicsim - vette fel a telefont. – Na hogy ment?

- Sikerült, de…

 - Na gratulálok. – halottam az örömöt a hangjába. – De miért nem örülsz?

- Erre nem számítottam, mikor bele vágtam, hogy be kell költöznöm a házba és ott kell lennem mindenkitől távol. Így anyához mikor tudok elmenni?

- Emiatt ne aggódj. Minden rendbe lesz. Már átvittem a nagyobb tv a szobába, hogy együtt nézhessük a műsort. De oda is tartom neki a telefont, te mond neki a jó hírt.

- Anya. – szorult össze megint a gyomrom és elcsuklott a hangom – Továbbjutottam meg csináltam. Remélem büszke vagy rám?

- Igen. Nagyon, - halottam elhaló hangját, nem tudtam megálljt parancsolni a kicsorduló könnyeimnek

-  Mosolyog. – mondta apa

- Komolyan? – törölgettem könnyeimet

- Igen. Ne aggódj, te csak foglalkozz az énekléssel.