Sietve szedtem a lábaimat a csomagjaimért a reptéren.  Már megint késésbe vagyok.  A fülembe szóló zene jobban elterelte a figyelmemet a kelleténél. De fontos volt, hogy minden részletre oda figyeljek, nem sokára egy pár perces ízelítőt kell tartsak belőle.  Gondoltban tisztáztam mire kell figyelnem és hol szoktam mindig elcsúszni.  Közben egyszer kétszer másfele is elkalandoztam arra az élményre, amit most éltem át. Nem rég tölthettem el egy hetet a legjobb barátnőmmel Görögországban. Még soha nem voltam tengerpart közelébe így csodálatos volt. Egyik percről a másikra visszatértem a földre, de szó szerint, mert lent ültem. Valakinek sikerült neki, mennem, ahogy el voltam merülve magamba. Abba percben a nagy lendületben visszapattantam róla és a földön ültem.

- Jól vagy? – nyújtott kezet, hogy segítsen felállni egy sapkás napszemüveges srác

- Bocsi, nem volt szándékos. – söprögettem le magamról a port – De most rohanok, mert késő félbe vagyok. – fordítottam háttat neki és azzal ott is hagytam

Nagyon el tudok kalandozni gondolatban. Szidtam magam, hogy lehetek ennyire ügyetlen. Nem ez az első alkalom. Felkaptam a futószalagról a csomagjaimat és rohantam a kijárat felé, hogy végre taxit fogjak és eljussak arra a válogatásra.

Rengeteg alkalommal próbáltam minden elkövetni, hogy végre észrevegyenek és ne csak abba a rengeteg füstős büdös kocsmába énekeljek. Egy kis városi lánynak ez nem könnyű. Nem befolyásos emberek a szüleim nincs gazdag menedzser pasim, így saját erőből próbálok megtenni mindet, hogy elérjem álmaimat.

Több ezren álltak az épület előtt és vártak arra, hogy bejussanak a meghallgatásra. Kifizetem a taxit és a mobilomat elővéve hívtam bátyámat, merre találom.

- Szia! Itt vagyok. – közöltem mosolyogva

- Szia. Bővebben, mert az itt nekem nem mond semmit.

- Kávézó előtt.

- Oké. 10 perc és ott vagyok.

Amíg várakoztam elővettem a kistáskámból egy száll cigit és azt gyújtottam meg. Egy gyönyörű fekete autó száguldott el mellettem, mindig csodálva néztem az ilyen autókat. Elkápráztat, de egyszer én is fogok ilyet vezetni.

- Hugi. – ölelt meg bátyám – De jó színe van valakinek.

- Szia. – szorítottam magamhoz. – Remélem nem késtem sokat?

- Pont időben. Itt a számod.  – adott egy matricát a kezembe

- 21.?

- Hát ha szerencsét hoz. – adott a homlokomra egy puszit – Na de haza repítem a csomagokat, szerintem addigra pont  visszaérek, mikor te jössz.

- Siess.

- Siettek.

Felragasztottam a pólómra és a bátyámat otthagyva a csomagjaimmal. Tudtam, hogy nem leszek pontos és ide kell küldenem a testvéremet, hogy ő vegye át helyettem a számomat. Ha nem így lett volna, biztos valami 4 jegyű szám tulajdonosa lennék.  Előre furakodtam a tömegen, egy- egy bocsánatkéréssel.  Nem mindenkit engedtek be az épületbe, csak 100-val. Ugyan így volt az első meghallgatáson is. Csak akkor nem kaptunk számot és nem a zsűri hallgatott meg minket, ha nem egy stáb. Ahol ők szűrték ki a tehetségeket. De azért egy-két idiótát is engedtek tovább, akinek semmi tehetsége az egészhez, csak azért, hogy csinálják a műsört.

Biztonsági ember át vizsgálta a gitár tokomat. Nincs-e véletlen valami veszélyes tárgy elrejtve és engedet is be az előtérbe. Kiszóltak, hogy még nincs itt minden zsűritag így várnunk kell.  Jól is jött, mert még szerettem volna egy kicsit megszusszanni és csak a zenére koncentrálni.  Elővettem a gitáromat és azt kezdtem el pengetni egy ismert zenével készültem.  Evanescenes - My Immortal, ez a szám áll a szívemhez legközelebb és teljesen áttudom érezni amit  a szöveg mondani, tud. De inkább valami vidámabb számmal próbáltam terelni a fegyelmemet és a várakozás által okozott feszültséget.

Egy fiatal lány pattan le mellém és kezdte el énekelni a dalt, amit elkezdtem játszani a gitáromon.

- Rihanna – Umbrella. A kedvencem. – jegyezte meg a dalvégén, amire csak egy pár tapsot kaptunk az éppen oda figyelő emberektől – Tina Smith.

- Andrea Gross – mutatkoztam be egymásnak

Folytattuk a éneklést és egyre több ember csatlakozott hozzánk és énekeltünk körbe ülve. Végül is mindenki a zene miatt van itt és mindig közelebb hozza egymáshoz az embereket. Ezzel a rögtönzött kis énekléssel hamar repült az idő, akinek mennie kellett és hívták az felállt és a stúdió felé vett az irányt. Valaki sírva hagyta el a helységet az örömtől vagy a bánattól, mert nem jutott tovább és nagy rész inkább az előbbi miatt sírtak, eddig senki nem jutott tovább. Pedig ahogy itt ültek és énekeltek velünk felmértem a terepet és mondhatom nem voltak rosszak.

Pont ide ért testvérem is, amikor én következtem. Akkor kezdet eluralkodni rajtam az izgalom és féltem, hogy megint egy álom omolhat össze bennem.  Próbáltam mélylevegő vételekkel nyugtatgatni magam és azt mondogattam sikerülni fog.  Megbeszéltük a hang technikussal, hogy nekem nincs zenei alapom magamat kisérem gitáron. Előtte bevittek egy széket és mehetem is. Még egy utolsó nagy levegő és elengedtem testvérem kezét. Most már csak én és a gitárom maradt, de most már próbáltam magabiztosnak lenni.

- Sziasztok! – köszöntem – Andrea Gross vagyok.

- Szia!  - köszönt mindegyik zsűri tag egyhangúan

Négy férfi ült az asztal túl oldalán, egyetlen egy nézett rám a többi inkább az előtte lévő papírokat böngészték. Fekete oldalt felnyírt haja és fent hátra fésülve. Gyönyörű igéző szemei voltak, amit sötét fekete smink vett körbe. Több helyen ékszerek ékesítették. A jobb oldalán egy szökés rövid hajú tömzsi, kigyúrt srác ült. Fekete keretes szemüveget viselt. A baloldalán ülő embert is fel tudtam mérni mikor hanyagul vetette magát hátra a széken és végre a színpad felé tekintett.

- Csinos, csinos. – hangzott el a mellette ülő férfi szájából. Barnás hajú, nyíl egyenesen omlottak tincsei a vállára és férfias markáns arca volt.

- Az, de most a produkciójára vagyunk kíváncsiak, de ha nem jutsz tovább attól a számodat meg hagyhatod. – nézett barna szemeivel egyenesen az enyémbe. Fején afró fonatok díszelegtek, ami egészen a mellkasáig leért. A szép formás ajkába egy piercing csillogót. Ugyan olyan káprázatosan csillogó szeme volt, mint a mellette ülőnek, de ha lett volna, időm lehet jobban el tudtam volna veszni bene.

- Mit is hallhatunk tőled? – szólalt meg újból a kedves srác, aki első perctől a figyelmét nekem szentelte

- Evanescenes - My Immortal. – mondtam ki még mindig maga biztosan

-  Na halljuk! – támasztotta meg a könyökét az asztalon

Egy újabb mélyebb levegő és egy utolsó gondolta, anya ezt érted teszem. Fektettem lábamra a gitárt és neki is kezdtem játszani.

- I'm so tired of being here, Suppressed by all my childish fears… - énekeltem, minden hang szívből jött és a gondolataimat és átadtam annak az érzésnek, amit ez a szám mond.

Itt-ott lecsukott szemmel engedtem ki a hangomat, de ahogy a zsűrire néztem most már mindegyik a szemét rám meresztette, a közönség, ami hátuk mögött volt egy-egy jobban kiengedett hang után tapsolt és füttyült.  A szám végére állva tapsoltak, és éljenezetek. Könnybe lábadt szemekkel néztem végig rajtuk.

-  Ez eszméletlen szép volt. – lelkesült be a hátra fésült hajú srác – Elkápráztatott a hangod…

- Igen lesett az álla nekem kellett vissza csukni. – szolalt meg a balján a fonatos – Nem csak külsőleg, de a hangod is lenyűgöző.
- Egyet kell értenem Tommal, engem is elkápráztattál. Végre y ma hallhatunk egy jót is az előző szörnyű produkciók után. Így ezek után ma is nyugodtan fekhetek le aludni, hogy egy ilyen gyönyörű hangot találtunk. – mosolygott

- Köszönöm. – mosolyogtam végre el magam én is

- És többet mosolyog az jobban áll. – tette hozz még Tom

- Talán most már én is tudok normálisan beszélni. Találok szavakat, de engem nagyon elkápráztatott a hangod. Remélem még sok ilyen jó számot fogok még hallani tőled.

- Szavazzunk. – szólat meg a szemüveges srác először – Én azt mondom igen. Bill? – nézett a mellette ülőre

 - Igent mondok én is. – mosolygott Bill

- Hmmm egy – bólogatta a fejét igen ként majd utána mondata ki.  –  Igen

- Én is igent mondok – mosolygott az utolsó srác

- Köszönöm. – mosolyogtam, de most már boldogan hisz egy kicsivel előrébb jutottam a célomhoz

Mikor kiléptem még egy rövid interjút készítettek velem, amit a műsorba bevágnak. Majd végre átölelhetem bátyámat és boldogan szorítottam magamhoz.

- Tovább jutottam.

- Mondtam, hogy sikerülni fog. – pörgetett körbe és egy jó nagy puszit nyomott az arcomra. – Na de mennyünk közöljük a jó hírt.

A kávéautomata mellett egy- egy szelet pizzát falatoztak, kávéval kisérve. Rövidke szünetet tartva

- Hosszú még ez a nap. Nem? – nem kapott választ így könyökévvel bökte meg testvérét

- Mi?

- Milyen érdekes dolgot láttál? – Bill

- Elgondolkoztam, mint ha már láttam volna ezeket a szemeket.

- Ja arra a lányra gondolsz aki gyönyörű hangja van?

 - Aha – nézett még mindig előre