Leültél enni egy másik asztalhoz, amihez pár perc múlva csatlakozott a négy fiú és Detti. Melissa Tom asztalánál foglalt helyet. Mark a szülőkkel társalgott a svédasztalnál.

-        Tom nincs túl jó kedvében. – jegyezted meg két falat között.

-        Hogy érted? – Bill.

-        Elküldött. Azt mondta, olyan gondja van, amin én nem segíthetek.

A fiúk összenéztek, és mind a négyen nagyon jól tudták, mi nyomja Tom lelkét.

-        Ja, ez csak a koncert utáni depije. – találta fel magát Georg. – Nem igaz, Bill?

-        Ja de! Néhány koncert után egy pár órát ilyen befordulósan szokott tölteni. – folytatta tökéletesen barátja füllentését.

-        Úgy érzi, nem teljesített úgy, ahogy akart. – szállt be Gustav is a megfelelő összhang érdekében.

Detti csak egy halvány mosollyal bólogatott. Ezek a fiúk, mintha egymás gondolataiba látnának, úgy hazudnak egymás mondatait folytatva.

-        Értem. Pedig nagyon jó volt. – törődtél bele.

-        Szívem, mi megyünk haza. – lépett az asztalotokhoz Detti anyukája.

-        Jól van anyu. És köszönjük! – ölelte meg anyuját.

-        Sajnálom, hogy most mondom, de csak most van rá alkalom. Holnap van látogatás az intézetben.

-        Semmi baj, anya. Tudom.

-        Te is jössz fiam?

-        Szerintem igen. – csatlakozott Mark is a beszélgetésbe.

-        Jól van. Akkor mi megyünk, további jó szórakozást és még egyszer, gratulálok nektek!

Az összes szülő lelépett. Tom és Melissa is átültek az asztalotokhoz. Együtt az egész banda. Habár hiányoltad innen még Sandiet, de majd legközelebb elcsábítod magaddal, ha törik, ha szakad. Tomnak látszólag valamivel jobb kedve volt.

-        Angihoz mentek? – Bill.

-        Igen, holnap van látogatási idő az intézetben. Egy hónapban csak kétszer lehet menni hozzá. – Detti.

-        Hogy van? – kérdezted, és ez most tényleg érdekelt.

Nem bocsátottál meg neki, de a húga a legjobb barátnőd és a bátyja pedig az új párod. Nem kerülheted el a témát, és nem lehetsz önző.

-        Jól, köszi. Vagyis jobban. Sokáig ott kell még lennie, és nagyon örül, mikor meglátogatjuk.

-        Habár, én most megyek először. – Mark.

-        Ki az az Angi? – érdeklődött Melissa, hiszen ő semmit nem tudott erről az egész históriáról.

-        Hagyjuk, Mel. – szólt rá kedvesen Tom.

-        Nem baj, Tom. Angi Detti és Mark testvére. – te.

-        És miért van intézetben?

Erre mind összenéztetek, hogy mi lenne a megfelelő megfogalmazás erre. Egy olyan kell, ami röviden, tömören, mégis pontosan leírja a történteket.

-        Majd én. – Bill. – Szerelmes volt Tomba, de ő akkor …(neved)-el volt. Ezét Angi meg akarta ölni …(neved)-et, úgy hogy bezárta egy kis bódéba az erdő közepén.

-        Jézusom! – csodálkozott Melissa. – Ilyen az életben is történik, nem csak a filmeken?

-        Nekem elhiheted, hogy a valóság még rosszabb, mint a tévében. – mondtad mosolyogva.

-        Bocs, nem akartam tapintatlan lenni. – mentegetőzött Melissa.

-        Ugyan, dehogy. Gondolom, hogy meglepő ilyen történetet hallani.

-        És hogy kerültél ki onnan?

Ez a kérdés, most először fordult meg a fejedben. Tomra néztél, ő pedig rád. Szomorú volt a tekintete, nem esett jól neki, visszagondolni arra, mikor megtalált. Te rátetted a kezére a kezedet, a szemébe néztél. – Tom, megmentette az életemet. – mondtad ki mosolyogva. És tényleg, ő mentette meg az életed. Ez most fogalmazódott meg így először benned. Tom visszamosolygott, a kezét tenyérrel fölfelé fordította és megmarkolta a kezedet. Néztetek egymás szemébe, mit sem törődve a többiekkel.

-        Ez komoly? – Melissa.

-        Igen. – mondtátok egyszerre halkan.

-        Hogy találtad meg? – érdeklődött mostmár Mark is.

Tekintetetek még el sem mozdult egy pillanatra sem, és a kezeitek is egymásba kulcsolva hevertek az asztalon.

-        Elindultam, és éreztem, hogy hol van. Valahogy tudtam, mikor már közel jártam, hogy itt kell lennie valahol. Csak azt tudtam, hogy meg kell találnom és talán ez segített.

Lassan érezted, hogy kiszárad a szemed, nem azért, mert még nem pislogtál. Ezt most hallottad először. Az ő szemszögéből. Hogy ő mit érezhetett, mikor keresett a nagy semmiben. A szemeidet melegség öntötte el. Pislogtál egyet, amivel egy könnycsepp gördült le az arcodon. Mikor ránéztél újra Tomra, láttad, hogy az ő szemei is erre készülnek. Ezt látva Bill, Gustav és Georg a kezeiket a kezeitekre tették. Egy kupacban, egymáson az öt kéz. Rájuk néztél, ők mosolyogtak rátok.

-        Jól vagy? – Bill.

-        Igen. – mosolyogtál vissza.

-        Minden rendben. – került ki végül Tom is győztesen a könnyeivel vívott harcból.

-        Olyanok vagytok, mint öt tesó. – állapította meg Melissa.

-        Bizony! – mondtátok büszkén egyszerre.

A hangulat ismét jó lett. Jó szokását tartva, Georg egy tálca teli pohár pezsgővel tért vissza egy pár perces eltűnés után.

-        Szerintem koccintsunk. – adott mindenki kezébe egy-egy poharat.

-        Én nem ihatok. Még haza kell vezetnem. – mondtad kicsit letörve.

-        Miért nem alszol nálam? – ajánlotta fel Mark.

-        És Melissa? – kérdeztél vissza.

-        Toméknál alszom. Eleve úgy volt.

-        Hát jó. De innen még a házadhoz kell vezetnem.

-        Nekem is, de csak egy pohárral iszunk.

-        Nagyon akarod ezt a nálad alvást. – adtál egy puszit az arcára.

-        Nyugi kislány. A vendégszobában alhatsz, ha szeretnél. – nevetett.

-        Rendben. – mondtad és megcsókoltad.

Így már végre mind a jegyes párra emelhettétek poharaitokat. Ez tetszett. Most ahogy vagytok. Mindenki együtt és jó kedvűen. Probléma nincs, habár ott rejlik még két emberben valami, aminek ki tudja mi lesz a vége. De most így jó minden, ahogy van.

Úgy beszéltétek meg, hogy te hazaviszed Billt, Tomot és Melissát, Mark pedig Gustavot, Dettit és Georgot. Aztán Mark házánál találkoztok ti ketten.

Tom és Melissa elbúcsúztak tőled és be is mentek a házba.

-        Megvárom veled Markot.

-        Köszi.

-        Jól sikerült ez az este. – állapította meg Bill.

-        Szerintem is. Fantasztikus volt a koncertetek. Remélem többre is lesz belépőm.

-        Ez természetes.

-        Csak egy kérésem lenne…

-        Ne ráncigáljalak fel a színpadra. – folytatta a mondatodat.

-        Ha megkérhetlek.

-        Akartam, hogy onnan lásd, amit én látok. Meg akartam mutatni neked azt az érzést. Ott állni a színpadon és látni azt a sok lányt. Az arcukon látni, hogy boldogabbá teszem a napjukat, vagy talán az életüket is. Ez olyan érzés nekem, mint neked a naplemente a mólónál. Ezt akartam megosztani veled.

-        Köszönöm. – átkulcsoltad a kezed a derekán és a mellkasára döntötted a fejed. Ő a válladon áttette a kezeit és adott egy puszit a fejed tetejére.

-        Minden rendben? – kérdezte halkabban.

-        Minden. Nagyon szeretlek.

-        Én is téged.

-        Sziasztok. – köszönt érdekes hangnemben Mark. Nem vettétek észre, hogy begurult a feljáróra. Kiszállt a kocsiból és közelebb lépett hozzátok. Ti elengedtétek egymást.

-        Holnap felhívlak és megbeszéljük az oktatásod. – mondtad Billnek egy puszi kíséretében.

-        Rendben. Itthon leszek, ha gondolod, majd gyere át.

-        Meglátjuk.

-        Helló, haver. – köszönt el Marktól is és bement a házba Tomék után.

-        Ez mi volt? – szegezte neked a kérdést egyből Mark.

-        Mi?

-        Ez az összebújás, szeretlek kijelentéssel.