-Szia!-, Mégegyszer megcsókoltuk egymást, aztán lassan kiszálltam a kocsiból.

-Vigyázunk rá, ne aggódjon kisasszony!:)-, Próbált vígasztalni Saki.

-Köszönöm!-, Mosolyogtam rá halványan és szipogtam még egy kicsit.

-Jó utat!-, Búcsúzott.

-Köszönöm, vigyázzanak magukra!-, Mondtam, miközben a repülő előtti kis kapuhoz sétáltunk.

-Meglesz, ne aggódjon!:)-, Mosolygott rám bíztatóan.

-Viszlát, Saki!-, én

-Viszlát, kisasszony!-, Köszöntünk el... Kedden elég kialvatlanul mentem be suliba, mert éjszaka felébredtem és nem tudtam valami gyorsan visszaaludni. Épp a szekrényembe pakoltam, mikor valaki megszólított:

-Jó reggelt!-, Érintetem meg valaki a vállam, mire picit összerezzentem.

-Neked is!-, Köszöntem Karlnak.

-Milyen volt kint?-, Érdeklődött, miközben ő is elkezdte a könyveit rakosgatni.

-Jó, csak rövid...-, én

-Na, mi ez a letörtség?-, Nézett rám.

-Még egy hét, mire végleg hazajön... Annyira hiányzik!-, Csordult ki egy könnycsepp a szememből.

-Egy hét az már tök kevés! Ne aggódj, nemsokára újra láthatod!:)-, Próbált felvidítani.

-Ok, megpróbálok lehiggadni...-, Vettem néhány jó mély levegőt, hogy el ne sírjam magam.

-Ez a beszéd!:)-, Ölelte át bíztatás képp a vállam.

-Halihó!:)-, Jött Becky is oda hozzánk.

-Szia!:)-, Köszöntem neki.

-Szia Cica!:)-, Csókolta meg Karl. Összeszorult a gyomrom... Cica... Bill is midig így hív. Éreztem, ahogy megint könnyes lesz a szemem.

-Bill miatt szomorkodsz?-, Nézett rám Becky. Nem válaszoltam, csak csendben bólintottam.

-Ne légy szomorú, már csak egy hét! Az már nem olyan sok, és különben is, Bill se azt akarja, hogy utána sírj.-, Ölelt meg.

-Igazad van!-, Öleltem vissza.

-Menjünk, mindjárt becsöngetnek!-, Mondta Karl pár perc múlva.

-Ok, angollal kezdünk, ugye?-, Becky

-Aha.-, Mondtam... Pénteken a hatodik óra után épp kifele mentem a suliból, mikor megcsörrent a telefonom.

-Szia Cica!:)-, Köszönt Bill.

-Szia!:)-, Szóltam bele boldogan.

-Hogy vagy? Mit csinálsz?-, Érdeklődött.

-Öhm, épp most lett vége a tanításnak, úgyhogy hazafele battyogok, de lehet, hogy este nálatok alszom... Már ha nem gond...-, én

-Nem, aludj ott nyugodtan!:)-, Mondta kedvesen.

-Köszi! Ott legalább érzem az illatod, és akkor nem hiányzol annyira.-, Mondtam a végén már pirulva.

-Aranyos vagy! Szeretlek!:).-, Bill

-Én is szeretlek! Mikor jössz már haza?-, Kérdeztem szomorúan.

-Nemsokára Kicsim, azt már kibírjuk! Hallod?-, Próbált vígasztalni.

-Aha...-, Kezdtek könnyesek lenni a szemeim.

-Cicám, ne sírj!-, Bill

-Nem sírok...-, Remegett meg a hangom.

-Hallom... -, Bill

-Jól van na!-, Csattantam fel.

-Hé, azért nem kell megenni!-, Bill

-Ne haragudj, csak... most kicsit összejött minden...-, én

-Miért? Mi történt?-, Bill

-Sokat kellett tanulni, meg osztálytársak is piszkálódtak, meg hasonlók...-, én

-Szegénykém! Ne törődj azokkal az idiótákkal! Nem éri meg, hogy felidegesítsd magad miattuk.-, Bill

-Tudom, csak most nagyon ránkszálltak...-, Mondtam, miközben hazafelé mentem.

-Rátok?-, Bill

-Igen, Beckyre meg rám, de Karlt is piszkálták.-, én

-Ne foglalkozzatok velük!.-, Bill

-Ok, majd igyekszünk nem odafigyelni... Vagy fogom és megtépem azt a tyúkot!-, Mondtam a végét dühöngve, mire Bill elnevette magát.

-Huh, ha továbbra is ilyen harcias leszel, lehet, hogy inkább nem megyek haza, vagy állandó rendőri felügyeletet kérek.:D-, Bill

-Kac-kac... Téged nem bántalak!-, én

-Miért nem? :) -, Bill

-Azért, mert téged szeretlek, és te nem adsz rá okot.-, én

-Igyekszem nem okot adni rá, mert tudom milyen kis harcias tudsz lenni.:)-, Bill

-Ha-ha!-, Duzzogtam.

-Édes vagy, mikor morogsz!:)-, Bill

-Én nem morgok!-, Jelentettem ki dacosan.

-Cica, nyugi!:)-, Bill

-Ok, ok! Lehiggadtam. Most mit csinálsz?-, én

-Most a hotelben vagyunk, úgyhogy épp a szobámban pihenek. Nem rég ebédeltünk, úgyhogy most van kb. másfél óránk pihenni. A többiek szerintem alszanak, de én inkább felhívtalak.-, Hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Nem leszel fáradt?-, én

-Nem, este elég jól aludtam, és ma nem kellett olyan korán kelnünk.-, Bill

-Akkor ma picit lazíthattatok legalább.:)-, én

-Igen, szerencsére...-, Az idő elég lassan ugyan, de telt. Már 11.-e volt. Délután volt és csak feküdtem az ágyamban. Még három és fél nap... Végre újra itthon lesz, végre megint láthatom, és nem csak a TV-ben... Valaki kopogott:

-Gyere!-, Szóltam ki.

-Szia!-, Jött be Anna...