„Inkább hazudni szeretetből, semmint az igazat gyűlöletből szólni.”
Jókai Anna

Ahogy Bill leült Nóri mellé, magukra terítette a plédet, amit a nappaliból hozott ki.
- A szüleid alszanak már? – kérdezte halkan.
Nóri bólintott. Billnek úgy rémlett, nem mer megszólalni az ő közelében. Szórakoztatta őt a helyzet, tagadni sem akarta, de úgy tűnt, nem is kell, mert Nórinak nem esett le, hogy miért vigyorog ennyire.
Nagyon jól tudta, hogy mi tehetné az estét még viccesebbé, de nem merte megtenni. Nem merte megkérdezni azt, amiért egyébként kijött Nóri után.
Nem merte feltenni azt a kérdést, amit még Tomnak sem mondott el, pedig amúgy mindent, tényleg mindent elmondanak egymásnak. Bill egyszerűen csak szerette volna meg tudni Nóritól, hogy tetszett-e neki az, amit ma látott a mezőn.
Bill, Annával ellentétben, pontosan tisztában volt azzal, hogy mi történt délután. Ő nem bízott a lányban vakon, ő el tudta róla képzelni, mert nem ismerte őt; habár ettől függetlenül már akkor megbánta, hogy kinyitotta a száját, mikor Annának megemlítette, hogy szerinte nem valamilyen állat volt délután a szántón, hanem Nóri. Persze Anna nem hitt neki, de tudta, hogy elültette a bogarat a fülében, és ezt sajnálta. Mert pontosan tudta, pontosan ismerte az érzést, hogy milyen az, amikor csak egy ember van a világon, akiben megbízhatsz. Sajnálta, hogy Annának is azt az életet kell élnie, mint neki, Billnek; habár nagyon jól tudta, hogy Anna már azelőtt híres volt, mielőtt megismerkedtek, legszívesebben akkor is megvédte volna őt az egész felhajtástól, ami az ismertséggel járt, és szíve szerint csak vett volna egy óriási középkori kastélyt, magas, átláthatatlan és -mászhatatlan várfallal, és oda rejtőztek volna el. Csak ő, Bill, Anna és a banda. Micsoda tökéletes élet lenne, gondolta Bill.
Nóri hirtelen megköszörülte mellette a torkát, ezzel kirángatva Billt az álomvilágból. Bill ránézett, és elgondolkozott, hogy tulajdonképpen miért is nem szembesíti a lányt a tetteivel. De aztán hirtelen eszébe jutott Anna, hogy mennyire szereti Nórit, hogy mennyire bízik benne. Bill inkább ölte volna meg magát, minthogy ő legyen az, aki miatt Anna elveszíti az egyetlen igaz barátnőjét.
Pedig amúgy rettentő mód haragudott Nórira, de a tehetetlenség megbénította. Legszívesebben a lány arcába ordított volna, amiért ezt tette vele, velük. Hogy volt mersze ezt megtenni? Azok a percek csakis az övé, Billé és Annáé voltak. Túl sok volt neki már az is, hogy a banda miatt alig van magánélete, úgy érezte, Nóri még azt a keveset is elvette tőle, ami megmaradt.
- Tom… Kedveled Tomot? – kérdezte végül Bill, leküzdve a vágyat arra, hogy mást kérdezzen. Arcán gonosz mosoly jelent meg, de ahogy Nóri rápillantott, úgy érezte, a lánynak ez a legszebb mosoly.
Hirtelen mindent megértett, de egy szót sem szólt. Hozzá volt már szokva a szerelmes tini lányokhoz, de ez most más volt. Nóri más volt. Bill arcáról leolvadt a mosoly, és elmélázva figyelte Nórit.
- Hát… kedves. De nem igazán ismerem őt, tudod. – Nóri nyelt egyet.
Bill nem is értette. Alig pár órája ismerik egymást, hogy tud rá Nóri így nézni?
Úgy tűnt, a lány végre összeszedte a bátorságát ahhoz, hogy ne csak válaszoljon, hanem kérdezzen is.
- Anna sokáig nem említette, hogy barátja van.
- Tudom – bólintott Bill talán túl nyilvánvaló fájdalommal az arcán. – Sokáig kellett titkolnunk. Anna biztos mondta, hogy van néhány őrült rajongónk.
- Azt is mondta, hogy te nagyon szereted – Bill elmosolyodott.
- Ez így van.
- Akkor rendben. Vigyázz rá.
Bill elmosolyodott. Szinte már értette, miért szereti Nórit annyira Anna. Annyira ártatlan volt.
- Sokat mesélt rólad, tudod?
- Tényleg? – pillantott rá Nóri őszinte csodálkozással az arcán. Bill válaszul bólintott.
- Azt mondja, nagyon közel álltok egymáshoz.
- Ő a legjobb barátom – rántotta meg Nóri finoman a vállát, majd lehajtotta a fejét.
A pár percre beálló csöndet végül Bill törte meg.
- Nóri? Amit kérdeztél ma Annától… hogy Tom mit szeretett volna csinálni ma az istállóban. Nem a hajadban volt valami.
Nóri rákapta a tekintetét.
- Tessék?
- Meg akart csókolni.
Pár másodperces csönd.
- Miért?
Bill először nem hitt a fülének.
- Amiért én is megcsókolom Annát – nézett Bill furán Nórira, felhúzott szemöldökkel és nagyra nyílt szemekkel.
- Oh, értem – mondta lassan Nóri.
Bill komolyan nem hitte el. Olyan volt, mintha egy ötéves kislánnyal beszélgetett volna.
Nóri lassan Billre nézett. Lenyűgözte őt a barna szempár csillogása, ami úgy nézett ki, mint két kis gyémánt a sötét éjszakában.

Nem is értettem, miért mondta el. Furcsán méregetett engem. Vajon tudja, hogy megláttam őket? Vagy talán sejti, hogy szeretem őt? Szerethetem őt? Ez nem bűn?
Sürgősen beszélnem kell Péter atyával.
Bill végül elment aludni, azt mondta, sokat vezetett, és elfáradt. Sajnáltam, hogy nem marad már, mert még szívesen beszélgettem volna vele. Annyira meg szerettem volna őt ismerni, de aztán arra gondoltam, ez biztosan egy égi jel.

Tom újra hasra fordult, és a fejét a párnájába nyomta. Próbálta magát álomba kényszeríteni, de nem sikerült neki. Először arra gondolt, hogy átmegy Annához beszélgetni, de aztán meghallotta a szomszéd szobaajtó csukódását, és Bill nevetését a fal túl oldaláról. Végül úgy döntött, nem zavarja őket, mert amúgy is alig tudják kettesben tölteni az idejüket; pedig egyébként tisztában volt azzal, hogy nyugodtan átnézhetne hozzájuk. Anna a legjobb barátja volt, Bill meg az ikertesója. Soha nem zavarná őket.
Aztán hirtelen kopogtak az ajtaján. Felemelte a fejét a párnájából és körbenézett a szobában, hátha csak hallucinált; pedig amúgy nagyon reménykedett abban, hogy tényleg jött hozzá valaki. Azt hitte, az unalomba fog belehalni.
Lassan az ajtóhoz sétált.
- Nóri? – nyitotta ki halkan az ajtót. Meglepődött, az nem kifejezés.
Nem számított a lányra. Nem azok után, ami ma történt az istállóban. Azt hitte, a lány nagyívben elkerüli majd őt; ehelyett ő jön hozzá. Tom magában elvigyorodott. Olyasféle mosoly volt ez, amit soha nem akart megmutatni Nórinak. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy valami olcsó indokkal elküldi a lányt inkább, de aztán arra gondolt, hogy mi baj lehet abból, ha beszélgetnek egy kicsit.
- Szia. Én… Bill azt mondta, ma meg szerettél volna csókolni.
- Mi van? – nyíltak nagyra Tom szemei. Gonosz mosoly ült ki az arcára. Biztosan egy égi jel, gondolta, ha már van lehetősége, szórakozik egy kicsit. – Bill nagyon okos srác.
Nóri bólintott egy aprót, majd benézett a szobába. Bill azt mondta, Tom azért szerette volna őt megcsókolni, amíért ő is megcsókolja Annát. Bill szereti Annát. Akkor Tom is szereti őt, Nórit.
Tom hátrafordult, hogy lássa, mi az, amit Nóri néz, de semmi különöset nem vett észre a szobában. Mire visszafordult, Nóri már közelebb állt hozzá, és egyenesen rá, Tomra nézett. Volt valami különös a lány fekete szemében. Valami, amit nem tudott megmagyarázni. Mintha mindent tudna a világon, és mégis semmit; mintha mindenben hinne, és mégis semmiben; mintha mindenkit szeretne, és mégis senkit. Tom elmosolyodott, talán ez volt a helyzet, gondolta. Talán Nóri tényleg mindent tudott, mindent az ég-világon, mindent, amit a könyvekből meg lehet tanulni; és talán semmit, amire az életnek kellett volna megtanítania.
Például, hogy nem kéne Tomban bíznia.
- Gyere be – mosolygott végül Nórira csábosan, majd becsukta mögötte az ajtót, és halkan kulcsra zárta.

Három nappal később

- Tom, nem hiszem el, hogy ezt tetted. Megígérted! Mikor két nappal ezelőtt rákérdeztem, a szemembe hazudtál! Hogy tehetted ezt?
Tom nem is tudta pontosan, hogy Bill melyik tettére érti a legutolsó kérdését. Tényleg, hogyan tehette meg? Elvette egy lány ártatlanságát. Mikor lett ő ekkora tapló? Billre pillantott, aki összetörve ült az ágyon, és éppen kifújta a cigi füstöt; látszólag benne is ugyanez a kérdés fogalmazódott meg.
Tom is komolyan elgondolkodott. Volt egy olyan pont az életében, mikor ennyire észrevétlenül, és ennyire gyorsan megváltozott? Nem értette saját magát sem. Hogyan történhetett ez meg? Hogyan tehette ezt egy olyan ártatlan lánnyal, mint Nóri? Nem szabadott volna megtörténnie, nem most, nem vele, Tommal. Mikor lett egy önző barom?
Bill felsóhajtott, és felállt az ágyról.
- Bill, figyelj… – szólt utána halkan Tom -, én csak annyira nagyon unatkoztam.
Bill egy pillanatra dühösen visszafordult, végül egy mélyet sóhajtott.
- Ne most – válaszolt Bill hidegen, feltartva a kezét -, adj egy fél órát – lassan kiment a szobából.
Kiment a mezőre, ahol pár nappal ezelőtt Anna és ő szeretkeztek. Az indított el mindent? Talán akkor romlott el minden?
Billnek eszébe sem jutott, hogy elmondja Annának, hogy mi történt Tom és Nóri között azon az estén. Meg akarta őt védeni, nem akarta, hogy Anna elveszítse Tomot, mert tudta, hogy mennyire fontosak egymásnak. Mindent meg tett volna azért, hogy Anna előtt ez az egész titokban maradjon.
Megértette Annát, hogy miért mondta mindig, hogy örül, hogy Nóri ebben a kis faluban lakik. Azt hitte, Nóri itt biztonságban van. Távol a világtól, a szeretett kis emberek között, távol attól, ami bánthatná őt. Bill úgy érezte, ő hozta magával a bajt. Ő hozta el a nagyvárosból, szó szerint is. Anna csak meg akarta Nórit óvni, megvédeni mindentől, ami a nagyvilágban ráleselkedik. Ismert mindent veszélyt, hiszen ő ebben élt. De Nóri nem. Úgy érezte, Tom nem csak a szó-szoros értelmében vette el Nóri ártatlanságát aznap este, hanem most már bárki bánthatja őt. Meggyújtotta a cigijét, és gondolatban ezerszer elátkozta Tomot. Megígérte neki, Billnek, az ikertestvérének, hogy nem tesz Nórival semmit; hát mégis hogy történt akkor? Komolyan az vezetett idáig, hogy Tom unatkozott? Bill semmit nem értett. Kifújta a füstöt, idegesen rátaposott a cigire, amiből még alig hiányzott valami, és beindult Nórihoz.
Úgy gondolta, ha nem beszélnek róla, meg nem történtté tehetik; hogy talán ez is egy olyan dolog, amire nem kell emlékezni.
Halkan bekopogott Nórihoz.
- Nóri, mindjárt indulunk – szólt be a résnyire nyitott ajtón keresztül, majd halkan betolta az ajtót. Nóri az asztalnál ült, és úgy tűnt, valamit elmélyülten ír. – Nóri – érintette meg finoman a lány vállát, mire az ijedve megfordult, és ránézett.
- Te jó ég!
- Bocsi – mosolyodott el Bill kényszeredetten. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Nóri gyorsan becsukta a naplóját, de nem tette szóvá. Még mindig hitt abban, hogyha meg sem említi a történteket, azzal sokkal többet segít Nórinak. – Anna már lent vár, Tom viszont sajnálja, de nem tud elköszönni, mert fontos telefont kell elintéznie.
- Tom… Tom is elmegy? – kérdezte halkan Nóri, összezavarodva.
Bill bólintott.
- El kéne köszönnöd Annától – mondta végül Bill pár másodperces hallgatás után.

- Haragszol még rám? – nézett Tom Billre, amint kilépett az ajtón, a kezében két utazótáskával. Bill berakta őket hátulra, majd Tomra nézett, és visszafordult a táskák felé.
- Eddig is csak az volt a bajom, hogy Annának hazudtál.
- Tudom, és sajnálom is, de mi jó származna abból, ha elmondanám neki, hm?
- Semmilyen, tudom. – Bill felpillantott a bátyjára, és levette a napszemüvegét. - Ahogy beülünk a kocsiba, többet erről nem beszélünk – mondta Bill végül higgadtan.
Tom elmosolyodott.
- Több ilyen nem fordul elő. Mindjárt hányok magamtól.
- Nyugi már. Nem lett terhes, úgyhogy pihenj egy kicsit.
Tom elmosolyodott, és öccse vállára rakta a kezét, aki felegyenesedett, és Tomra nézett.
- Tudod, hogy egy csaj miatt sem fogok veled összeveszni.
Tom bólintott, és kicsit megszorította öccse vállát. Soha nem volt erőssége az érzelem kifejezés.
- Szeretlek, te majom.
- Én is csipázlak téged, öcsi.