„Vannak leckék az életben, amiket nem tanítanak sehol, mégis meg kell tanulni.”
Jodi Lynn Picoult

Azonnal letérdeltem, és halkan magamban imádkozni kezdtem, hogy meg ne lássanak. Pár perc telt el, miközben én alig vettem levegőt, de végül meghallottam, ahogy hangosan felnevetnek. Óvatosan kinéztem. Éppen visszafele sétáltak.
El sem tudom képzelni, mi történt volna, ha meglátnak. Vajon mérgesek lettek volna?
Egyáltalán mit láttam?
Egyetlen egy emberre tudtam csak gondolni, akitől megkérdezem, de ő lett volna a legutolsó, akinek elmondom, hogy meglestem.

- Gyertek vacsorázni – mondta Anna, mikor benyitott a Billel közös szobájukba. Tom szokás szerint az ágyon feküdt, Bill a szoba másik végében hanyagul a falnak dőlve cigizett, és a nyitott ablakon keresztül fújta ki a füstöt.
- Áh, Anna, szia – vigyorodott el Tom kajánul.
- Elmondtad neki? – pillantott Anna Billre félig mosolyogva. Úgyis tudta, hogy ez lesz, mert Bill egyszerűen mindent elmond Tomnak. Bill szólásra nyitotta a száját, majd becsukta, és megrántotta a vállát.
- Látta rajtam.
- Olvastam a gondolataiban – szólalt meg Tom, mint egy médium.

Éppen az asztalhoz ültem, mikor Anna és Bill belépett az ajtón, kézen fogva. Azonnal lesütöttem a szemem, és mikor legközelebb, pár másodperc múlva felnéztem, Tom bámult rám. Majd Annára és Billre nézett, és újra vissza rám. Visszafordultam a tányérom felé, és többet, úgy terveztem, fel sem nézek.
- Ki mondja el az áldást? – szólalt meg anya, majd körbe nézett.

Anna lehunyt szemekkel hallgatta Nóri halk hangját. Az egyetlen időszak az életében, mikor hitt Istenben, az itt töltött idő volt. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy a világban élhetnek olyan jó emberek, mint Nóriék, varázslat nélkül. Valakinek figyelnie kell rájuk, valakinek meg kellett őket teremtenie. Elmosolyodott, ahogy arra gondolt: az fél órával ezelőtt történtek után biztosan pokolra kerül.
Sejtése sem volt arról, hogy a mellette lassan elhalkuló legjobb barátnője is ezt gondolja.
- Láttátok már Tornádót? – kérdezte egyszer csak Nóri anyukája, és a fiúkra pillantott, miközben Bill kezébe adta a zöldborsós tálat.
- Ó, én igen – nagyképű mosoly jelent meg Tom arcán, ami sem Bill, sem Anna figyelmét nem kerülte el.

Tétován bekopogtam.
- Mi volt az a mosoly, Tom? – hallottam meg Bill hangját az ajtó túl oldaláról. Azon gondolkodtam, hogy talán rosszkor zavarok.
- Jaj, semmi, hagyjál már lógva, öcsi. – Anna kinyitotta nekem az ajtót, és rám mosolygott. Beléptem a szobába, és azonnal Billre néztem. A fal mellett állt, és éppen becsukta az ablakot. Rám mosolygott. Nem is tudom, mi történt utána velem, csak azt éreztem, ahogy a fejem zsongani kezd, mint mikor lázas vagyok.
- Mit csinálunk ma este? – kérdezte Bill, és leült a karosszék karfájára, Tom mellé, aki a fotelben ült. Anna magával húzott az ágyra, és lerántott maga mellé.
- Beszélgetünk? – kérdezte Anna kicsit ironikusan, miközben Billre mosolygott. Valahogy más volt az a mosoly, még soha nem láttam ilyet az arcán.
- Én még kajás vagyok – szólalt meg Bill, és összeszorította az ajkait. – Mindjárt jövök, van még a kocsiban chips.
Tommal együtt felállt a fotelből.
- Telefonálok egyet – közölte Tom, majd mindketten kimentek a szobából.
Annával kettesben maradtunk. Alig bírtam ki, hogy rákérdezzek, de tudtam, hogy annak semmi jó vége nem lenne.

Nóri zavarban volt, Anna is érezte ezt. Nem tudta, hogy miért, és nem is igazán mert rákérdezni, mert félt a választól. Eszébe jutott az ág megreccsenése az erdőben, mikor Billel a szántón szeretkeztek. Hirtelen Nórira kapta a tekintetét, aki Bill egyik pólóját nézte, ami a kisasztalhoz tartozó szék hátára volt terítve.
Hirtelen nagyon kínos lett a csend a szobában. Anna gondolkozott valamin, amit mondhatna, csak hogy megtörje ezt a fülsüketítő csöndet. Nagyon zavarta a helyzet. Úgy érezte, most, hogy egyik pillanatról a másikra kellemetlen lett a köztük beálló csönd, elvesztette Nórit is. Eddig soha nem történt ilyen. Volt, hogy órákat töltöttek kint az istálló mögötti réten a vakítóan kék eget figyelve, és különböző formákat belelátva a fehér bárányfelhőkbe, teljes csöndben, akkor még sem érezte azt, hogy kínos lenne. Akkor szavak nélkül is értették egymást. Mi változott? Egyáltalán változott valami? És ha igen, akkor mi? Vagy talán ki? Ő, Anna változott volna meg? Talán amióta Billel van? Az, hogy Billel jár, tényleg ennyire megváltoztatta őt, hogy képes csendben tűrni, ahogy elveszíti az egyetlen barátját?
Anna összeszedte magát, erőt vett magán, és megköszörülte a torkát. Nóri azonnal lekapta a tekintetét a pólóról, és ránézett. Anna tisztán látta ezt az arcán, hogy Nóri bűnösnek érzi magát. Ismerte ezt a tekintetet. Emlékezett még arra, mikor látta ezt az arcot. Egyetlen egyszer az életében, de soha nem tudta elfelejteni. Tíz évesek lehettek, mikor egyszer Anna rávette Nórit, hogy menjenek el a közelben lévő hegyhez. Persze szüleik megtiltották nekik, hogy akár a hegyre is nézzenek, mert túl veszélyes volt odamenni egyedül. De Annát nem érdekelte, ő eldöntötte, hogy felmegy annak a hegynek a tetejére, ha törik, ha szakad, szülei tiltása ellenére, sőt, így még jobban izgatta őt a dolog. Nórit alig tudta rávenni, de végül persze belement, mint mindenbe, amire Anna rá akarta venni. Persze Anna nem tudta, hogy bármit meg tett volna azért, hogy lenyűgözze őt. Nóri sem igazán tudta, hogy miért követi Annát vakon mindenhova, egyszerűen csak úgy érezte, ez a rend. Anna a mai napig emlékszik Nóri arcára arról a napsütéses délutánról. Mikor felértek a hegyre, meglátták az öregember házát, aki fent lakott a hegyen. Azt hitték, elköltözik a férfi, fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik, de aztán rájöttek: éppen kirabolják őt. Nóri azonnal futásnak eredt, hogy lerohanjon a faluba, és szóljon a szüleinek, de Anna elkapta a karját, és megígértette vele, hogy nem mondja el senkinek sem, amit látott, mert különben a szülei rájönnek, hogy fent jártak a hegyen. Anna elhitette vele, hogy a férfi tényleg csak elköltözik, és nem lesz semmi baj. Ő maga is elhitte. Később, aznap délután meg tudták az igazságot: a férfi házát kirabolták, őt magát pedig soha többé nem látták. Amikor meg tudták, Nóri Annára nézett, és Anna szinte abban a pillanatban tudta, hogy azt az arcot soha sem felejti el.
Anna még mindig megborzongott ettől az emléktől. Őszintén sajnálta, amit akkor tett, hogy akkor előtérbe helyezte saját magát, és nem pedig Nórira hallgatott, és ha tehette volna, megkereste volna a férfit, és bocsánatot kért volna tőle. Senkinek sem mondta el ezt az emlékét, egyedül Billnek pár hónapja, aki csak magához ölelte, és azt mondta, minden okkal történik. Nem volt igazi vigasztalás, mert még mindig bűnösnek érezte magát, de az hihetetlen jól esett neki, hogy Bill nem ítéli el, hanem megpróbálja őt megnyugtatni.
Anna Nórira nézett, és magára erőltetett egy mosolyt.
- Szóval megmutattad Tomnak Tornádót?
Nóri lassan bólintott.
- És történt valami? – kérdezte Anna, kicsit előre félve a választól. Fogalma sem volt, hogy mi történhetett Nórival, mert azt egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy meglátta őket Billel… Ilyesmi nem történhetett… ugye?
- Nem tudom – válaszolt végül Nóri fél perc hallgatás után.
- Mit csinált?
- Nem tudom elmagyarázni – vonta meg a vállát Nóri.
- Mutasd meg – mondta halkan Anna.
Nóri egy pillanatra elgondolkodott, majd közelebb hajolt Annához. Megnyalta az ajkait, pont mint ahogy az istállóban Tom tette, majd mélyen Anna szemébe nézett. Anna visszatartotta a lélegzetét.
- És akkor azt kérdeztem, mi az?
- Mi az? – ismételte engedelmesen Anna, Nórit utánozva.
Nóri a hajához ért, Anna megborzongott. Már csak alig két centiméter volt köztük, mikor nyílt az ajtó, és belépett rajta valaki.
- Whó, zavarok? – Anna fülébe távolról jutott el Bill hangja, és rögtön elhajolt Nóritól. Billre nézett, aki vadul vigyorgott, és felhúzott szemöldökkel nézte Annát.
- Nem, édes, nem zavarsz – mondta azonnal Anna, majd Nórira pillantott, aki időközben visszaült a helyére.
- Azt mondta, volt valami a hajamban, én pedig azt gondoltam, milyen kedves – mondta Nóri elgondolkozva.
- Ez érdekes – hadarta Bill. – Későre jár, nem? – pillantott Nórira, aki felállt az ágyról, és lassan kiment a szobából. Bill mély levegőt vett, és közelebb lépett Annához, majd átkarolta a derekát. – Nem gondoltam, hogy erre fogok belépni.
Anna teljesen magához tért a döbbenetből, és közelebb hajolt Billhez.
- Tetszett, ami láttál, mi? – suttogta a fülébe, miközben finoman végigsimított a nyakán.
- Te és még egy lány? Bébi, pasiból vagyok… – Bill vadul megcsókolta őt, majd együtt dőltek az ágyra.

Nem kaptam választ arra, hogy mi történt az istállóban. Még mindig nem értem, mi történt délután. Anna más lett velem. Talán meglátott? Ugye nem? Nem szeretném őt elveszíteni.
Leültem a teraszra, még nem tudtam aludni.
Tudom, hogy Bill Annáé. Az ő barátja. Anna és Bill, Bill és Anna. Ők egybe tartoznak. Szeretik egymást.
A fejemben meg sem fordult, hogy bántsam Annát, amiért ő van Billel. Ami megijesztett, az a tudat, hogy nem azért nem akartam őt bántani, mert a legjobb barátnőm, hanem azért, mert Bill szereti őt. Billnek nem akartam fájdalmat okozni. Annának sem, mert őt imádtam, inkább csak… Bill barátnőjét szerettem volna bántani. Mégis mi történik velem?

- Hát te hol voltál eddig? Ennyit telefonáltál? – kérdezte Bill nagy mosollyal az ikrétől, mikor összetalálkoztak a folyosón.
- Anyával beszéltem, téged is puszil. – Tom hanyagul a zsebébe csúsztatta a kezét.
- Megvárhattad volna, míg lemegyek, olyan jó lett volna hallani a hangját.
- Bocs, nem tudtam, mennyi ideig fog tartani a kis endorfin-gyűlésetek – mondta Tom, majd mindketten jóízűen felnevettek.
- Ugye nem lehetett kihallani?
- Nem, az iker-dolog – rántotta meg a vállát Tom. – Néha olyan jó lenne kikapcsolni.
Bill elmosolyodott.
- Bocs.
- Semmi baj, vigasztal a tudat, hogy te is ugyanígy szenvedsz, mikor Anna nincs ott, és én szexelek. Hova mész?
- A teraszra.
- Vigyázz, ott van a kis különc csaj – vigyorodott el Tom.
- Ne is mondd, ne tudd meg mire nyitottam be…
- Mondjad már!
- Nóri majdnem megcsókolta Annát.
Tom szemei elkerekedtek.
- Kajakra majdnem csőröztek? Basszus Bill, le kellett volna fényképezned!
- Normális vagy? Az unokatesója.
- De azért felizgultál rá, mi?
- Hát nem Nórira koncentráltam, elhiheted.
Tom lerántotta Billt a mellettük lévő kanapéra.
- Na, mesélj.
- Semmi, valahogy kiküldtem Nórit, nekünk meg a szokásosnál is jobb esténk volt.
- Irigyellek – nevetett fel Tom, és férfiasan keresztbe rakta a lábát.
- De egyébként asszem, éppen azt akarta Nóri megmutatni Annának, hogy mi történt veled meg vele… Vagy valami ilyesmi. Erről jut eszembe, hogy haladsz vele?
- Szerinted? – nevetett fel Tom, majd úgy tett, mintha elgondolkodna. – Lássuk csak, a csaj még arra sem jött rá, hogy meg akartam csókolni – fejezte be Tom a mondatot hidegen, mire Bill megveregette a vállát. Tom elhúzta a száját.
- Segítsek?
- Jaj, dehogy, ennyit nem ér a csaj. Meg amúgy is, nem vagyok ekkora tapló. Érted, szegény vár a hercegre, nem leszek ekkora fasz vele.
Bill büszkén elmosolyodott. Annyira szerette a bátyját, még akkor is, ha az néha tényleg bunkó tudott lenni; de senki nem ismerte Tomot úgy, mint ő, Bill. Tom csak neki mondta el ezeket, csak vele volt ilyen nyílt, és Bill előtt soha nem tagadta le azt, hogy milyen is valójában. Hogy neki is vannak érzései, hogy néha ő sem akkora pöcs, mint amekkorának mindenki gondolja.
Bill felállt a kanapéról.
- Megyek, beszélek vele. Tudnia kell, hogy normális is tudsz lenni.
Tom felnevetett.
- Vigyázz vele – szólt utána Tom.
- Miért? – kérdezett vissza Bill, de mikor visszafordult, Tom már nem volt ott.

Valaki kinyitotta a terasz ajtót, de a sötétben semmit nem láttam.
- Ki az? – kérdeztem, miután teljes testtel az ajtó felé fordultam, hátha meglátom, ki jött ki. Reméltem, hogy Anna az, hátha beszélhetek vele.
- Nyugi, csak én vagyok – mondta Bill mosolyogva, és leült mellém.
A szívem ezerszer gyorsabban kezdett verni.