„Az élet meglehetősen kedveli a furcsa fordulatokat.”
Sherrilyn Kenyon

- Bill Kaulitz – a kezét nyújtotta, én pedig remegő szívvel csúsztattam bele a sajátomat. Milyen puha, bársonyos bőre volt. Hirtelen éreztem, ahogy elönt a forróság. Megráztam a fejem, és nem is tudtam, hogy beszéljek-e erről majd vasárnap gyónáskor Péter atyának. Azt hiszem, el kell mondanom.
A Bill mellett lévő fiú is felállt a kanapéról, és a kezét nyújtotta.
- Tom Kaulitz.
Feltűnt a hasonlóság köztük, úgyhogy miközben Tommal is kezet fogtam, rákérdeztem.
- Testvérek vagytok? – kérdeztem németül.
Bill és Tom meglepődött, Anna elmosolyodott. Hogy irigyeltem őt, amiért Bill ott állt mellette.
- Nem ismersz minket? – kérdezte mosolyogva Bill. A hangja még bársonyosabb volt, mint a keze.
Megráztam a fejem. Nem csak azért, mert tényleg fogalmam sem volt, kik ők, hanem azért is, hogy végre ne Billre gondoljak. Bűnös gondolatok.
- Igen, testvérek vagyunk – válaszolt Tom, mielőtt bárki megszólalhatott volna.
Tom még mindig fogta a kezem. Erősen szorította, bár nem hiszem, hogy neki ez feltűnt. Elengedtem a kezét.
- Sokat dolgozol, hogy ilyen erős a kezed? – néztem rá kíváncsian.
Bill felnevetett. De még milyen szépen. Az összes vakító fehér foga kilátszott, és szinte összegörnyedt, ahogy nevetett. Annának is nehezére telt visszatartani a nevetést.
Valami rosszat mondtam? Nem értettem.
- Sokat gitározok – mosolygott Tom.

Azt hitte, nem bírja már tovább állva a nevetést. Még hogy a bátyja sokat dolgozik! Maximum magán, azért olyan erős a keze.
Bill újra elmosolyodott, és közben ledobta maga mellé a táskákat, amiket felcipelt. Aranyos kis szoba volt. A fal közepén vízszintes csík húzódott, alatta halványsárga, felette virágos tapétával, fa bútorokkal.
Anna lépett be a szobába, kezében egy váza frissen vágott virággal.
- Nóri anyukája megkért, hogy ezt hozzam fel. Tom szobájába már beraktam.
Bill elmosolyodott, és közelebb lépett Annához. Most, hogy Annán nem volt magas sarkú, majdnem egy fejjel alacsonyabb volt, mint Bill. Bill kihúzott egy szálat a csokorból, letörte a szárát, és elsimította Anna haját a füle mögé, majd odarakta a virágot is.
Anna akaratlanul is megmozdította fejét Bill tenyerének irányába. Tökéletesen összepasszoltak. Bill kissé beharapta az ajkát.
- Szeretlek, bébi – suttogta, és finoman megcsókolta Annát.
Anna Billhez simult, de aztán hangos ajtónyitódás zavarta meg őket.
- Még TV sincs a szobámban.
Tom levágódott az ágyra, és hasra fordult, majd Billékre nézett, akik még mindig az ajtó előtt álltak, ölelkezve.
- Azt ne mondjátok, hogy máris fel akartátok avatni a szobát.
Valaki kopogott az ajtón.
- Látod, Tom, valakinek megy ez is – magyarázta Bill nagy beleéléssel, miközben elengedte Annát, majd kinyitotta az ajtót.

Olyan nagy lendülettel nyitotta ki az ajtót, hogy az illatát azonnal megéreztem. Nagyon finom volt.
Mély levegőt vettem, és ránéztem. Elfelejtettem, mit akartam kérdezni, de Anna, amint meglátott, az ajtóhoz jött. Abban a pillanatban, amint megállt Bill mellett, megfogták egymás kezét.
- Nóri, szuper, hogy itt vagy – megragadta a kezem, és behúzott a szobába, majd Tomot felrántotta az ágyról, és Billel együtt kilökte őket a szobából.
- Bébi, ne már…
- Lányos dolgokról fogunk beszélni. Például a menstruációról.
Bill arcán aranyos fintor jelent meg.
- Kimegyünk, elszívunk egy cigit.
- Egy dobozt – javította őt ki Tom, és nevetve ott hagytak minket.
Emlékszem, mikor Anna rávett, hogy szívjak el vele egy cigit. Az istálló mögötti rétre mentünk, mert tudtuk, hogy ott soha senki nem jár. Nem akartam beleegyezni, de valahogy Anna olyan jól elő tudta magát adni, és olyan jó rábeszélő képessége volt, hogy persze belementem. Mikor a kezembe adta az égő cigarettát, elmondtam egy Miatyánkot, és beleszívtam. Szörnyű volt. Még most is köhögnöm kell, mikor rágondolok, pedig már legalább három éve volt.
Anna rám mosolygott, és levetődött az ágyra. Hirtelen újabb emlékek rohamoztak meg, ahogy végig néztem a mozdulatsort. Soha nem tudott leülni az ágyra normálisan.
Melléfeküdtem, és ránéztem.
- Jó, hogy itt vagy – mondtam neki.
- Jó, hogy itt lehetek – válaszolta mosolyogva, és átkarolta a vállam. – Nóri, kérdezhetek valamit?
Bólintottam.
- Csókolóztál már?
Megráztam a fejem. Eszembe sem jutott soha. Vagy talán… talán ma. De tudom, hogy helytelen. Újra megráztam a fejem.
- Oké.
- Miért kérdezted? – kérdeztem rögtön vissza kíváncsian.
Anna nagy levegőt vett, és rám mosolygott.
- Tudod, a kíváncsiság.
Elkomolyodtam, és ránéztem.
- A kíváncsiságod miatt egyszer majdnem megfulladtunk – nem bírtam tovább, és kitört belőlem a nevetés.
- A patakban az egy hal volt, hidd már el! – kiáltott fel óriási mosollyal az arcán.
- Kő!
- Hal!
- Kő, ha mondom! – ordítottam nevetve, mire Anna megcsapott egy párnával. Visszacsaptam. Mindig ezt csináltuk kis korunkban is. Nevettünk, és egymást csapkodtuk a párnával, aztán mindketten kifulladva feküdtünk a földön.
- Hiányoztál – újból magához húzott, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Te is nekem, Anna.
Pár percig némán feküdtünk egymás mellett, és az egész szobában csak a szaggatott lélegzetvételeinket lehetett hallani.
- Mesélj, még mindig ugyanolyan dögunalom ez a falu? – kérdezte Anna.
- Nem értem, mire gondolsz. Lehet itt lovagolni, sétálni, kirándulni, templomba menni, kertészkedni…
- Nem úgy értettem – vágott a szavamba, majd az oldalára fordult, és megtámaszkodva az egyik könyökén, rám nézett. – Fiúk? – felhúzta a szemöldökét.
- Hát van néhány gazda.
- Úúú – Anna elfintorodott. – Korod béliekre gondoltam, te.
- Olyanok nincsenek.
- Nem is szeretnél? – kérdeztem finomam, és rám pillantott.
- Hát majd egyszer szeretnék megházasodni.
Anna összeráncolta a homlokát. Mielőtt még bármi újabbat kérdezhetett volna, ránéztem.
- És veled mi történik? Nem is mondtad, hogy van barátod.
Anna lehajtotta a fejét.
- Már elég rég együtt vagyunk.
- Mi? – kérdeztem vissza azonnal. Sok ideje szeretik egymást.
- Lassan kilenc hónapja, csak eddig titokban kellett tartanunk.
- Miért?
- Billék híresek. Van egy zenekaruk, és elég sok lány rajong értük. Nem örültek annak, hogy a kedvenc énekesüknek barátnője van.
- De ha boldog…?
- Nekik nem számít – Anna megrázta a fejét. Rossz volt hallani, milyen szomorú. Megfogtam a kezét, és finoman megszorítottam. – Most is csak azért jöhettünk ide testőr nélkül, mert tudom, hogy itt nem lakik egy fiatal sem, rajtad kívül. Néha… néha kicsit azt kívánom, bárcsak ne is találkoztunk volna. Aztán persze Bill rám néz, és lelkiismeret-furdalásom lesz, amiért egyáltalán erre gondoltam.
Szomorúan hallgattam Annát. Ő a világon az legjobb és egyetlen barátom, és nagyon rosszul érintett, hogy őt ennyire megviseli a dolog. Én azt hittem, Bill barátnőjének lenni… maga a tökéletesség. Ezek szerint nem?
- Mondtad neki ezt?
- Dehogy – újból megrázta a fejét. – Nem akarom őt megbántani.
- Szereted őt?
Anna elmosolyodott.
- Olyan, mintha… mikor nincs ott, azt sem tudom, mit kezdjek magammal. Olyan nekem, mintha… mintha ő lenne a nap – felhúztam a szemöldököm, Anna pedig felnevetett. – Elég undorító, mi?
- Az – válaszoltam mosolyogva, de azért kicsit fájt. Azt hiszem. Bár nem igazán értettem, hogy mi történik velem. – Van már valami filmszereped? – kérdeztem, hogy jobb kedvre derítsem.
- Igen – válaszolt halkan, majd lassan elmosolyodott. Láttam rajta, hogy próbál túllépni az előbbi dolgon.

Hiába mesélt Nórinak arról, hogy milyen filmben kapta meg a főszerepet, és hogy mennyire jól érzi így magát, önmagának nem tudott hazudni. Csak az járt a fejében, hogy mikor innen hazamennek, ugyanaz a felhajtás fogja őt várni: lesifotósok hada követi őt bárhova, és ha végre tőlük megszabadul, akkor ott vannak barátja rajongói, akik bántani akarják, vagy a saját rajongói, akik folyton ott vannak, akárhova megy, és emiatt már az utcára nemhogy nem mehet, nem mer egyedül kilépni. Keserűen elmosolyodott, ahogyan arra gondolt, bármit is tesz, emberek milliói utálják őt, csak azért, mert boldoggá tesz valakit.

Tudtam, hogy bűnös dolog, ha Billre gondolok. A gyönyörű szemeire, amikkel, ha rám néz, olyan, mintha minden gondolatomat látná. Tudtam, hogy Annával nem tehetem ezt meg, és nem is akartam. Ő volt a legjobb barátnőm. Az egyetlen. Ezért nem tehettem ezt meg vele.
De a gondolataimnak nem tudtam megálljt parancsolni, és folyton azt vettem észre, hogy őket bámulom. Azt, hogy milyen tökéletesek együtt.
Miután Annával mindent megbeszéltünk, kimentünk a teraszra. Anyáék és Billék beszélgettek valamiről, de nem igazán tudtam figyelni. Bill arcán megcsillant a napfény, és nekem akaratlanul is az jutott eszembe, amit Anna mondott: mint a nap. Tényleg.
- Nóri? – hallottam meg hirtelen Bill hangját. Megráztam a fejem, és körbenéztem. Már csak ő és Tom ült kint a teraszon.
- A többiek? – kérdeztem gyorsan.
- Anyukád meg Anna vacsorát csinálnak, apukád átment… valahova – mosolyogva megrántotta a vállát. Bill nem vette észre, hogy bámultam őt.
De Tom igen. És nagyon furán nézett engem. Nem igazán értettem. Nem fogom ellopni Anna napocskáját, vagy ilyesmi.