-Jaj, már annyira vártalak titeket! –ölelt meg Anya

-Heidi mama! –örült Lena is

-Hey Lena! Milyen nagy vagy már életem! –puszilgatta őt meg Anya

-Éhesek vagytok?

-Én igen! Kaját! –mondta Lena

-Na gyertek akkor! –indítványozott be minket Anya a konyhába.

Leültünk az asztalhoz. Anya rakott ki nekünk ennivalót, és neki kezdtünk.

-Jól utaztatok? –kérdezte Anya

-Igen! –válaszolt Lena

-Kocsi? Mivel jöttetek?

-Anya autójával. –előzött meg megint Lena

-Lena szóhoz hagysz jutni engem is?

-Igen, persze! –mondta, és mutatta, hogy ő befogta a száját.

-Apáddal mi van

-Hát semmi különös ki van akadva Beatára, meg vezetgeti ő is a céget.

-Értem. És szóltál valakinek, hogy ma jössz?

-Nem! Meglepetésnek szánom. Behozom a csomagokat, és be megye Billhez. Meglátogatom őt. –mosolyogtam

-Csak úgy? Szegény gyerek azt fogja hinni, szellemet lát.

-Igen! Csak úgy meglátogatom!

A kajálás után, behoztuk a bőröndöket, én elfoglaltam régi szobámat, Lena pedig kinevezett magának egyet. Majd gyorsan átöltöztem, és beültem a kocsiba. Mindenki jól megnézte, amikor észrevették, hogy jobb oldalt van a kormány… közeledtem a jól ismert úton a cég felé. Majd parkoltam, és bementem. Megyek a folyosón, és látom, hogy minden szempár rám mered. Engem néznek. A recepcióra mentem.

-Bill Kaulitzt keresem! –mondtam

-Mir mondjak ki keresi?

És mint a filmekben, levettem a napszemüvegemet, és akkor ismertek rám.

-Egy barátja.

-Esther… -lepődött meg

-Igen! Szóljon Billnek, kérem!

-OK!

Megemelte a teleont.

-Kaulitz úr… egy barátja van itt… igen… jó! Azt üzeni, hogy menjen fel! De csak ha nagyon sürgős.

-Köszönöm!

Elindultam fel az én régi irodámba. Gondoltam, hogy Bill még ott van. És jól gondoltam. Az ajtóra most ez van kiírva: Bill Kaulitz- Trümper.

Elmosolyogtam. Bekopogtam. Bill a fejét fel sem emelte, úgy mondta, hogy „tessék”.

Bementem, és lassan az asztalához léptem. Még mindig nem nézett rám, csak amikor már kb. fél méterre álltam az asztaltól. Lassan felemelte a fejét, és a lábamtól egészen a fejem tetejéig mért meg a szemével. Majd felállt, és eljött az asztaltól. Oda állt elém, és egy hirtelen mozdulattal vezérelve, megölelt.

-Hogy kerülsz te ide? –mosolygott

-Kérted, hogy jöjjek, én meg jöttem!

-Miért nem szóltál, hogy itt vagy?

-Meglepetést akartam okozni.

-Hát sikerült, mit nem mondjak…

-Ez volt a célom.

-Szólok Vikynek! Örülni fog nagyon!

-OK!

Bill leszaladt, majd öt perc sem telt bele, Viky rontott be a szobába.

Se szó se beszéd a nyakamba ugrott.

-De örülök már neked! –mondtam

-Én is! Hiányoztál…

-Esther, akkor beszéljünk arról, amiért végül is kértem, hogy gyere! –vette komolyara a témát Bill

-Jól van, mondd!

-Szóval nem megy nekem ez a főnökösdi. Szeretném, ha újra te lennél az igazgatója a G&G-nek.

-Nos Bill, egy kicsit örülök, hogy ezt kéred, mert már irtóra hiányzik ez az egész. De a másik meg… meg kell birkóznod neked is vele.

-Én már birkóztam eleget, és hidd el, semmi kedvem nincs hozzá. Neked meg van, meg tudod is kezelni a dolgokat. Szóval simán elvállalhatnád.

-Ha így gondolod, akkor szívesen. Mikor kezdjek?

-Már holnap! Tartunk is most egy gyors összejövetelt. –emelte a telefont –Barbara! Hívd össze légy szíves a dolgozókat.

-OK!

-Menjünk le!

Lementünk a műterembe.

-Egyébként meglett az oka, hogy miért volt gázszivárgás?

-Igen! Egy cső sérült meg, és az okozta a galibát.

Bementünk a terembe.

Feszült volt a hangulat, és mindenki nézett. Nem tudták mire vélni, hogy megint itt vagyok.

-Jó napot! –mondta Bill –Nagy bejelenteni valóm van! Esther visszajött *taps*. És úgy döntöttem, hogy a céget visszaadom neki. Vagyis holnaptól újra ő a G&G vezérigazgatója.

Megint elkezdtek tapsolni. Elvettem Billtől a mikrofont, és én kezdtem el beszélni.

-Sziasztok! Nagyon örülök, hogy ismét találkozhatunk. És ígérem, most már innen megyünk nyugdíjba. –nevettem el magamat- Nem hagyom, hogy ismét egy olyan esetbe kerüljünk, mint annak idején.

Újra tapsoltak. Bill és én pedig elmentünk vissza az irodába.

-De ugye itt maradsz? –kérdeztem

-Hol?

-Bent az irodában.

-Ha szeretnéd…

-Kinek mondhatnám el akkor az ügyes bajos dolgaimat.

-Mondd ki! Ki lesz akkor a lelki szemetes ládám, ha nem maradsz itt, Bill? –mondta Bill

-Jaj, nem így gondoltam, de ez is közrejátszik… -mosolyogtam

-Hogy tudtam! –csapta össze tenyerét Bill

Csörgött a telefonom. Megnézem, Anya.

-Igen? –szólok bele

-Lena akar veled beszélni. Azt mondja fontos nagyon.

-Jól van, akkor ad őt!

-Szia Anya!

-Szia Kicsim, mi az, mondd!

Tudtam, hogy most lesz az a pillanat, amikor Billnek el kell mondanom mindent. Ugyanis a „Kicsimre” igen csak felkapta a fejét.

-Képzeld Anya! Most néztem meg azt a kutyás mesét! Tudod, amit mindig együtt nézünk!

-Igen…

-Itt is megy, csak németül.

-Tudom Lena…

-És most volt benne, hogy az öreg nénit végre elvitték.

-Nagyon jó! Akkor a kutyus újra megszabadult, igaz?

-Igen! És megint útra kelt.

-Jól van! Figyelj, most épen bent vagyok a cégnél. Sietek haza, és elmeséled az elejétől az egészet. OK?

-Igen! Szia Anya, szeretlek…

-Én is! Szia Kicsim. –én, és letettem a telefont

Bill nézett rám, és láttam, hogy a szemei vérben forogtak. Most vagy az jön, hogy elkezd velem ordítozni, hogy miért nem mondtam el, vagy pedig az, hogy jaj de jó, mennyire örül neki. De eddig nagyon úgy fest, hogy az első lesz a nyerő.

-Kicsim? –kérdezte Bill

-Igen.

-Ki volt az a Lena?

-El kell mondanom valamit Bill, de légy olyan kedves ne idegeld fel magadat annyira, és ne ordítozz!

-Attól függ, hogy mi az a dolog! –mondta, de már teljesen mérges volt.