Másnap apa jött be munka után.

-Sziasztok! –köszönt be a házba

-Szia! –jöttem elé

Puszi-puszi

-Hol van az én unokám?

-Lena… -kiabáltam

Majd kitotyogott a nappaliból.

-Szia Papa!

-Szia Hercegnőm. Hogy vagy?

-Jól!

-És puszit nem is adsz nagyapádnak?

Lena mosolyogva megpuszilta apát.

-Tegnap hívott Bill. –mondtam hirtelen

-És mi volt? Mondott valamit?

-Igen! Szeretné, ha visszamennék, és átvenném újra a céget.

-És te mit szeretnél.

-Úgy döntöttem, ha Lena betölti a három évet, hazamegyek.

-Nos, te döntöd el, a te életed.

-Köszönök mindent Apa.

-Nincs mit Kicsim. Lena egy hónap múlva lesz 3 éves.

-Igen! A házzal mit kezdjek?

-Megtartjuk. Ha visszajöttök, tudjatok hova jönni.

-OK!

-Az autót is visszavihetnéd. Jobb kormányossal lehet Európában vezetni, meg ha itt lesztek, akkor ezzel itt meg még inkább.

-Igen, ez lesz a legjobb.

-Szóltál már valakinek, hogy mész?

-Anyának fogom majd mondani. Billt meg meglepem majd.

-Jól van! Én viszont elmegyek! Beate kérte, hogy vigyek haza neki zöldséget. De hogy miért nem tud lemenni ő az üzletbe? Komolyan mondom az a nő kikészít teljesen.

-Meg tudlak érteni Apa! –nevettem

-Ah! –legyintett, és elköszönt, majd elment

Vettem a telefonomat, és kikeresetem Anya számát. Elkezdtem csörgetni.

-Igen?

-Szia Anya. Esther vagyok.

-Szia. Mi a helyzet?

-Jó hírem van Anya!

-Mondjad!

-Egy hónap múlva megyek haza.

-Micsoda? –meredt le anya

-Igen! Lena mihelyst betölti a hármat, repülőre ülök, és elmegyek Németországba.

-Ez nagyszerű! És milyen meggondolásból?

-Bill is kérte, hogy menjek, meg már hiányzotok nagyon.

-Jól van Kicsim! Apád tudja?

-Igen, most beszéltem vele épen.

-Jól van akkor. Már várlak! –mondta Anya, és hangjában érezni lehetett, hogy tényleg örül.

-Én is! Na jól van, csak ennyit akartam. De a többieknek ne mondj semmit!

Meg akarom őket lepni.

-Nem fogok. Ígérem!

-Kösz Anya!

-Nincs mit!

-Szia!

-Szia Kicsim!

Letettem a telefont. Megvan. Ennyi. Egy hónap, és hazamegyek. Már mióta várok én erre, és most itt van! Hazamegyek Lenaval együtt. Anya meg Viky örülni fog neki. A két Kaulitz?! Hát majd kiderül…

Az az egy hónap villám gyorsan telt el, és ugyan ilyen gyorsan vált az én kislányom 3 évessé. Szinte hihetetlen. Beszél, jár, szobatiszta, és szinte még csak most született. Addig akartam hazamenni, amíg nem kezdődik az ovi. Azt már Németországban fogja kezdeni. Mindigis irigyeltem azokat a gyerekeket, akik már egész pici korukban két nyelven beszélnek. Így volt ez Lenanal is. Otthon csak és kizárólag németül, a bölcsiben pedig angolul beszéltek hozzá.

-Kicsim, gyere! –nyújtottam a kezemet, Lena megfogta, és beültettem őt a kocsiba.

-Anya hova megyünk most?

-Németországba.

-Németországba? Minek?

-Mert innentől ott fogunk lakni.

-És David papa is jön velünk?

-Nem, ő itt marad!

-Akkor én nem megyek!

-Ne butáskodj már Kicsim.

-De én nem akarok!

-David papa is fog jönni majd. De egy kicsit később. Most Heidi mamához megyünk. Emlékszel még rá?

-Nem nagyon.

-Nem baj! Már nagyon vár minket!

-Igen?

-Bizony.

-És ki lesz még ott? Kihez megyünk még?

-Bill bácsihoz, meg Vikyhez.

-Ők kik?

-Bill bácsi egy nagyon jó ember! Viky pedig az én barátnőm.

-Jól van Anya, én elhiszem. De Kitty, Gustav meg Georg nem jön?

-Ők itt maradnak. De majd egy kicsivel később jönnek utánunk. –mosolyogtam rá

-Jó!

Megérkeztünk a repülőtérre. Leadtam a kocsit, és kértem, hogy hozzák majd utánam. Meg is van. Elintézve…

Majd felültünk a repülőre, és indultunk haza.

-Sokáig tart majd az út?

-Egy kicsit hosszú lesz, igen!

-Nagyon?

-Nem nagyon.

-Akkor jó! –mondta és nézett ki az ablakon.

Figyeltem én is. Kb. még 10 perc, és megkezdik a leszállást. Újra Németország felett. Nagyszerű érzés. Nem is gondoltam volna, hogy egyszer ennyire fog hiányozni. Tele dühvel, és indulattal jöttem el innen. És most már szinte meghaltam volna azért, csak hogy minél előbb visszajöhessek.

Leszálltunk. Felébresztettem Lenat, és a csomagokat megfogva kerestem meg a kocsimat, a fekete jaguárt, amit időközben áthoztak.

Megtaláltam, majd kinyitottam, be a bőröndöket, és beültünk.

-Itt vagyunk? Ez Németország?

-Igen Lena! Ez az én országom.

-Szép. –mondta az ablakon kinézve.

Elhaladtunk a G&G mellett. Szép volt. Teljesen rendbejött.

-Ez micsoda? -mutatott rá Lena az épületre.

-Ez a G&G. A cégem. Itt dolgoztam, mielőtt Angliába költöztem volna. És most megint itt fogok majd.

-Értem. Anya!

-Tessék?

-Egyszer mesélted, hogy nekem az Apukám nem Angliában lakik.

-Igen…

-Ő itt lakik? Németországban?

-Igen!

-És fogom majd őt látni?

-Majd igen!

-Jó! Ő is vár már?

-Nem. Ő nem tudja, hogy jövünk.

-Értem.

Haza mentem. Anya vigyázott három évig a lakásra. Minden ugyan úgy volt, mind annak idején. Semmi sem változott. Hazaértem… újra itthon. Ez az én otthonom…