Gustav meglepetése.

-        Mint egy barát, mi? – kérdezte Bill.

-        Imádom, hogy mindig hallgatózol.

-        Féltékeny vagy Mark miatt? – engedte el a füle mellett az iménti megjegyzést.

-        Nem vagyok az!

-        Akkor minek kezdted sorolni az ellenérveidet? Miért zavar az téged, ha Mark elhívja randizni?

-        Nem zavar! Csak úgy gondolom, hogy idős hozzá.

-        Engem nem etetsz meg ezzel! Figyelj, ezt most te döntötted el. Te kezdeményezted a kapcsolatotok végleges lezárását. Te kezdtél el randizni mással. Úgyhogy hagyd őt, hagy randizzon ő is akivel akar!

-        Ezt most úgy mondtad, mintha ő nem ezt akarta volna. – mondta Tom gyanakvóan.

-        Persze, hogy ő is ezt akarta! Egy szóval nem mondtam, hogy nem így lenne. – mentegetőzött.

-        Na mindegy. Hagyjuk ezt már végre. Bocsánatot kértem, igaz nem úgy néz ki, hogy érdekelte őt a dolog, de én megtettem a békülés első lépését.

A péntek gyorsan eljött. Sandie korán reggel elindult haza, Franciaországba. Melissa a koleszban maradt, mert estére randit beszélt meg Tommal. Téged pedig Gustav hívott meg egy pizzára, hogy megbeszélje veled, amit akart.

5 óra körül ültetek autóba, mert megígérted Melissának, hogy átviszed Tomhoz, mielőtt mész Gustavhoz.

-        Te maradsz egész hétvégére? – kérdezte Melissa útközben.

-        Igen. Majd akkor megyek haza, ha több időm lesz. Ha ma elindulnék, csak hajnalban érnék haza, és vasárnap hajnalban indulhatnék is.

-        Én holnap hazarepülök. Hétfőn és kedden nem lesz órám.

-        Jó neked.

-        Hát igen, mondjuk szívesen maradnék Tommal a hétvégére.

-        Mit terveztetek mára?

-        Elmegyünk moziba, aztán eszünk valamit. Nagyon udvarias srác. Még nem úgy tűnik, hogy le akar feküdni velem. Azt mondta, nem akarja elkapkodni.

-        Hát ez igazán furcsa tőle, de talán arra utal, hogy komolyan gondolja. Ami jó, nem?

-        De. Tényleg, szerinted Sandie és Ben fent tudják tartani a kapcsolatukat?

-        Hát, ha igazán szeretik egymást, akkor szerintem igen. És látod, most is hazautazott hozzá, az első hétvégén. Na, megérkeztünk. - álltál meg Tomék háza előtt.

-        Köszi.

-        Jó szórakozást! Holnap még találkozunk?

-        Késő délután megy a gépem, úgyhogy szerintem igen.

-        Akkor szia.

-        Szia!

Melissa kiszállt, te pedig felhívtad Gustavot.

-        Szia, 5 perc és ott vagyok nálad. – mondtad.

-        Oké, kimegyek a ház elé.

Ahogy mondtad, 5 perc múlva ott is voltál. Gustav beszállt, adott egy puszit és mutatta az utat a pizzázóig. Bementetek és leültetek egy asztalhoz.

-        Na mond már! Napok óta furdal a kíváncsiság.

-        Hát jó. Szóval az a helyzet, hogy Dettivel egy évesek leszünk jövő hét szombaton.

-        Akkor lesz a koncert, nem?

-        De igen. Egy meglepetéssel készülök neki. És ebben szeretném, ha segítenél.

-        Bármiben. Mit tervezel?

-        Már most izgulok.

-        Csak nem? – esett le neked, hogy mit akar.

-        Szóval, a koncert végén szeretném mindenki előtt megkérni a kezét. – mondta ki végre.

-        Ez fantasztikus ötlet! – ölelted át. – Nagyon örülök!

-        Köszi.

-        Ezt most komolyan elhatároztad? Ő az igazi?

-        Úgy érzem igen. Ha te akkor nem beszélsz a fejemmel, hogy ne legyek rá mérges, talán életem végéig bántam volna. Nagyon szeretem őt és szeretném, ha a menyasszonyom lenne. Nem akarok még esküvőt, csak megelőlegezni egy gyűrűvel. Hogy tudja, mennyire komolyan gondolom ezt köztünk.

-        Olyan édes vagy! Biztos igent fog mondani.

-        Remélem. A te szereped ebben annyi lenne, hogy segíts nekem kiválasztani a megfelelő gyűrűt. Ismered őt már annyira, hogy tudod az ízlését.

-        Nagyon szívesen! Megtisztelő, hogy engem kérsz meg.

-        És te vagy az egyetlen, aki tud erről.

-        A fiúknak mikor mondod el?

-        Majd koncert előtt. Nem akarom, hogy valamelyikük elszólja magát.

-        Nem gondoltam, hogy te leszel az első, akinek bekötik a fejét. – mosolyogtál.

-        Én sem. De jó, hogy elmondtam végre valakinek. És maradjon köztünk.

-        Ez természetes!

-        Köszönöm! – adott egy puszit.

Megvacsoráztatok.

-        És van még terved mára? – kérdezte.

-        Még nincs.

-        Bill és Georg várnak ránk. Mondtam nekik, hogy négyszemközt szeretnék beszélni veled. Úgyhogy ha végeztünk, találkozhatunk velük.

-        És Detti?

-        Marknal van a szüleivel együtt. Beköltözött végre és családi házavatót tartanak. Később majd hív.

-        Rendben. Akkor hívd fel a fiúkat, addig én elmegyek pisilni, utána indulhatunk is.

Időközben Gustavot már hívta is Detti, úgyhogy csak te mentél találkozni Billékkel. Georghoz hívtak téged, mert ott néztek valami filmet.

-        Szia, gyere beljebb. – engedett be Georg.

-        Sziasztok. Mit néztek?

-        Forrest Gump. – állt fel Bill is a fotelből és adott egy puszit.

-        Az jó. Imádom azt a filmet.

-        Akkor vegyél magadhoz egy kólát az asztalról, ott van popcorn is. Nem kezdtük el nélküled. – Georg.

-        Köszi.

Megnéztétek a filmet, aztán egyből kíváncsiskodni kezdtek.

-        Mit titkolóztok Gustavval? – Georg.

-        Nem mondhatom el. Majd megtudjátok ti is.

-        És ha mi kérdezünk, aztán ha eltaláljuk, bólogatsz? – próbálkozott Bill.

-        Nem. – mosolyogtál. – Tényleg nem mondhatom el. Majd elmondja nektek is hamarosan.

-        Annyit mondj el legalább, hogy rossz dolog vagy jó? – Georg.

-        Jó dolog. De tényleg ennyi!

-        Rendben. – egyeztek ki végre.

-        Rendelünk pizzát? – Georg.

-        Én biztos nem. Pizzázni voltunk Gustavval.

-        Én benne vagyok. – Bill.

Rendeltek maguknak egy pizzát, amíg kijött Georg büszkén mutatta neked végig a házat. A szülei nem voltak otthon.

Aztán leültetek enni.

-        Hogy tetszik a fősuli? – Georg.

-        Eddig nagyon tetszik. Rengeteg olyan dolgot tudtam meg, amit eddig nem láttam át.

-        Úgy döntöttem leérettségizek végre. – jelentette ki Bill magabiztosan. – Most úgyis lesz egy csomó szabad időnk, és már csak a vizsgák lennének hátra.

-        Jó öltet. – bíztattad.

-        Matekból segíthetnél. Abban úgyis tudom, hogy jó vagy.

-        Az lett az egyetlen négyesem.

-        Te ilyen stréber vagy? – gúnyolt Georg.

-        Nem, csak gondoltam megéri tanulni az érettségire, ugyanis sokat számít abban, hogy hova vesznek később fel. – oktattad ki.

-        Én is érettségiztem már. De a fősuli az még várat magára.

-        Na mindegy, szóval szívesen segítek, ha nem akarsz inkább tanárhoz menni.

-        Nem akarok. Sok tanárhoz jártunk már Tommal, de egyiknek sem loptuk magunkat a szívébe. Anyuék csak fizették folyamatosan őket feleslegesen.

-        Hát jó, én segítek, amiben tudok, de én is szigorú tanár vagyok ám!

-        Én pedig nyűgös diák!

-        Akkor jól kijövünk majd. Mikor szeretnéd elkezdeni?

-        Jövő hét utáni héten. Ezen a héten még készülünk a szombati koncertre, aztán egy ideig nem lesz semmi ilyesmi.

-        Rendben. Nekem is még tart a szorgalmi időszak decemberig. Úgyhogy ráérek.

-        Akkor majd megbeszéljük az időpontokat.

-        Oké.

-        Várjatok! Ugye ingyen nem vállalod el? Nem tudod, mire vállalkozol! – hozta a szokásos formáját Georg.

-        Imádom, hogy lehet veled komoly dolgokról beszélgetni. – Bill.

-        De legalább sosem unatkoztok a társaságomban. Valljátok be.

-        Az igaz. – hagytad rá.

Amíg megették a pizzájukat, kicsit végre csendben maradtak. Így el tudtál merülni a gondolataidban. Büszke voltál Gustavra, hogy meg teszi ezt a lépést. Detti milyen boldog lesz. És már csak egy hétig kell magadban tartanod ezt a titkot.