Pasi ideálok.

Másnap reggel 10 körül keltél. Elsőre furcsa érzés volt az új szobádban felkelni. Sokszor előfurdult már ugye, hogy nem a saját ágyadban aludtál, de ez most más volt. Ez most már a saját szobád hosszú ideig. Még van mit alakítani rajta, de majd idővel minden kialakul. Első utad a konyhába vezetett, ahol főztél magadnak egy kávét, majd a bögréddel a kezedben kimentél az erkélyre. A kilátás nem volt a legszebb, de most ez nem számít. Amíg vártad, hogy Sandie is felkeljen, lezuhanyoztál és a fürdőbe is bepakoltad a holmidat. Egy szekrény volt a kád mellett, három polccal. Az egyiket el is foglaltad.

Felöltöztél és egy füzetbe összeírtad, mit kell vásárolnod még. Felírtál egy pár instant kaját, alapvető élelmiszereket, mint pl. só, cukor. Mindenfélét, ami épp eszedbe jutott. Hamarosan Sandie felébredt. Lezuhanyozott, addig készítettél neki is egy kávét. A vásárlást az évnyitó utánra terveztétek, mert akkor már tudni fogjátok, milyen füzeteket, segédeszközöket kell megvennetek. Az évnyitót délután 2-kor tartották a főiskola udvarán, majd beiratkozás fél 3-tól az egyik nagyelőadóban.

Leültetek reggelizni.

-        Nem is kérdeztem tegnap, hogy neked van-e barátod.

-        Nincs. Húzós sztori, majd ha lesz időnk, elmesélem.

-        Valami nagy csalódás? – kíváncsiskodott.

-        Így utólag inkább tanulságosnak mondanám.

-        Na, akkor csak nagyvonalakban.

-        Oké. Beleszerettem egy srácba, akibe a húgom is. A srác velem jött össze, majd egy év után megcsalt és szakított velem, mert nem akartam lefeküdni vele. Ezután találkoztam a bizonyos tanulságos sráccal. Első nap lefeküdtem vele, ezzel elveszítve a szüzességemet. Aztán egy évig ment köztünk egy se veled, se nélküled állapot. A végén mindketten belefáradtunk. Már április óta nem beszéltünk.

-        Gondolom már nem is fogtok találkozni.

-        A testvérével nagyon jóban vagyok, ő a legjobb barátom, így elkerülhetetlen, hogy egyszer összefussunk.

-        Na jó ez így tényleg húzós.

-        És még a negyedét sem hallottad a sztorinak. – forgattad a szemeid.

-        Úgy érzem, izgalmas félévnek nézek elébe veled. – mosolygott rád.

-        Előre közlöm, hogy nem vagyok egyszerű eset. Tényleg, neked milyen pasik jönnek be?

-        Külsőre nincs túl sok elvárásom, talán annyi hogy azért legyen igényes, de ne túl hiú. Az fontos, hogy nálam magasabb legyen. Igazából a belső értékek fontosabbak számomra. Érett, kedves, magabiztos, toleráns, megértő és legyen olyan szeszélyes, mint én vagyok.

Te erre akaratlanul is elmosolyogtad magad.

-        Mi az? Valami hülyeséget mondtam?

-        Nem, dehogy. Csak ismerek valakit, akire ez nagyon is illik.

-        Na, egyszer mutasd be.

-        Rendben. És Ben?

-        Őrá illenek az elvárásaim, csak tudod félek, hogy nem fog kitartani a kapcsolatunk úgy, hogy ő Franciaországban van, én pedig itt.

-        Nekem nem kell mondanod a távkapcsolatok nehézségeit.

-        És a te ideálod? Hátha én is tudok ajánlani valakit a repertoáromból.

Egyetlen szó ugrott be: Tom. Az összes külső és belső tulajdonság, amiket felsorolhatnál, mind ráillene.

-        A szeme legyen nagyon szép, és a tekintete kifejező. Levegyen a lábamról, már azzal is, ha csak rám mosolyog. Legyen magabiztos és rámenős, spontán, de mégis megfontolt. Legyen célorientált, és ne hagyja, hogy elszálljak.

-        Ezt hogy érted?

-        Ne kényeztessen halálra, néha mutassa meg, hogy ő a férfi a kapcsolatban.

-        Kicsit nagyok az elvárásaid, nem?

-        Egyszer találtam már ilyet. Talán valahol vár még rám egy hasonló.

Befejeztétek az ábrándozást és átöltöztetek ünneplőbe. Sandie egy helyes fekete, élére vasalt nadrágkosztümöt vett magára, egy fehér toppal. Te pedig egy rövid, de nem tapadós fekete szoknyát, egy fehér mélykivágású pántos toppal, rajta egy fekete mell alattig érő elöl összekötött blézerrel. Beültetek ezúttal Sandie kocsijába (egy világoskék kabrio Audi) és azzal mentetek a suliba. Épp nem sikerült elkésnetek. Kimentetek az udvarra, ahol már egész tömeg gyűlt össze. A sok elsőéves a szüleit is magával hozta. Már akik nem koleszosok. Elkezdődött az ünnepély. Érezted a táskádban, hogy rezeg a telefonod. Bill az. De nem veheted fel. Kinyomtad és írtál neki, hogy nem tudod felvenni, majd hívod. Erre a következő válasz jött: „ Ne vedd fel, csak nézz a bejárat felé!” Felkaptad a fejed, és már kerested is a tekinteteddel a célt. Bill belőtt haját egyből kiszúrtad a tömeg mögött. Eljöttek. Gustav, Detti, Bill és még Georg is. Ott integettek, már mindenki őket nézte. Te visszaintettél.

-        Ismersz itt valakit? – Sandie.

-        Eljöttek! – mondtad izgatottan.

-        Kik?

-        A barátaim.

-        Csssst…! – szólt rátok egy mogorva tekintetű idősebb hölgy.

-        Majd később megbeszéljük. – suttogtad Sandienek.

Az ünnepély még 15 percig tartott, de vagy egy órának érezted. Legszívesebben átvágtál volna tömegen, hogy végigölelgesd barátaidat. Bill elmutogatta neked nagy nehezen, hogy kint lesznek a parkolóban. Mutogattad nekik, hogy nem tudsz még kimenni, de nem igazán ment ez a fajta kommunikáció. Maradtál a jól bevált sms-nél. „Még be kell iratkoznom. Kb. 20 perc még. Várjatok meg!” A válasz nem sokáig váratott magára. „Július óta várok, talán ezt a 20 percet még kibírom! ”

-        Jó közeli barátod, mi? – célozgattott Sandie.

-        Hogy érted?

-        Látnád az arcod. Olyan vörös vagy, mint ennek a mogorva öreglánynak a rúzsa. – mutatott az imént rátok szóló nőre.

Mivel nem túl diszkréten fejezte ki magát, a nő ezt meghallva ciccegett egy hatalmasat és arrébb ment. Ti csak nevettetek.

A beiratkozás már gyorsabban ment. És beszélgetni is tudtatok közben.

-        Szóval kik vannak itt?

-        Mondtam neked reggel, hogy a volt párom testvére a legjobb barátom. Nos ő lepett meg, azzal, hogy idejött. Habár fogalmam sincs honnan tudta, hova kell jönnie. Na mindegy. Eljött még a két másik nagyon jó barátom, a nem rég legjobb barátnőmmé lett Detti nevű lánnyal.

-        Jó sok barátod van!

-        Ennyi össz vissz! Ők négyen. És itt vannak. Olyan édesek!

-        És ez a te legjobb barátod…

-        Bill. – folytattad.

-        Ok, szóval Bill több, mint egy jó barát, nem?

-        Sokkal. – adtad meg az egyszerű választ.

-        Hát jó.

-        Na, de itt várnak kint, úgyhogy be is mutatom neked őket.

-        Oké.

-        Csak előre szólok, hogy meg fogsz lepődni, és nem fogod érteni, hogy miért nem szóltam erről, mikor lett volna rá alkalmam. De meg fogok mindent magyarázni.

-        Zavaros amit mondasz, de kíváncsivá tettél.

Nagy nehezen sorra kerültetek, és átvettétek az indexeket, órarendeket és tankönyvlistátokat. Izgatottan siettél a parkoló felé, Sandiet lehagyva. Egyenesen Billhez szaladtál, és szinte neki ugrottál.

-        Nagyon örülsz nekem! – mondta a szorításod alatt.

-        Te nem? – húzódtál el.

-        Dehogynem. – húzott vissza magához.

-        Helló nagylány! – puszilt meg Georg és egy szál virágot adott a kezedbe. – Ezt az évnyitódra hoztam. Nem tudtam mi illik.

-        Édes vagy! – pusziltad meg.

Gustavot és Dettit is megölelted, akiktől egy hatalmas plüss mackót kaptál. Ekkorra Sandie utolért és hatalmas szemekkel bámult rátok.

-        Mondtam, hogy meg fogsz lepődni. – nevettél.

-        Nem gondoltam, hogy ennyire.

-        Ő a szobatársam, akiről már tegnap beszámoltam. Sandie, ő Bill. Bill, ő Sandie. A jóképű srác itt a jobbomon Georg, a szőkeség Gustav és Detti, az ő barátnője.

Sandie megilletődve fogott mindegyikkel kezet és osztott ki két-két puszit.

-        Akkor hogy szőke legyek, a te volt pasid Tom? – kérdezte.

-        Igen.

-        Huh, na feldolgozom, egy pillanat.

-        Akkor ezek szerint hallottál már rólunk. – jegyezte meg elmés észrevételét Bill.

-        Eredetileg ő is szőke. – gúnyolta barátját Georg.

-        Na, de mondjátok el, hogy kerültök ide. – te.

-        Felhívtam apudat. Idén többet beszéltem már vele, mint veled. – Bill.

-        Imádlak titeket.

-        Szerintem ne itt álljunk. – Detti.

-        Gyertek fel hozzánk! Mit szólsz Sandie?

-        Jó ötlet. Le kéne már venni ezt a kosztümöt is.

-        Pedig csinik vagytok! – Georg.

-        Na, pont ezért vesszük le nagyfiú!

Beültetek az autókba - mert Gustav időközben a te példádon felbuzdulva végre vett egy autót magának -, és irány a kollégium.