Irány a nagyvilág!

Próbáltad elterelni a gondolataidat a levél várásáról. Nagyon izgultál, mert ez nagy lehetőség volt az életedben. Körülötted mindenki izgatottan várta veled az augusztus elejét, de igyekeztek ezt nem kimutatni. Rendszeresen beszéltél Gustavval, Dettivel, Billel és Georgal is. Dettivel egyik hosszas beszélgetésetek alkalmával kitaláltátok, hogy négyesben mentek el Spanyolországba nyaralni. Ez az ötlet Billnek és Gustavnak is nagyon tetszett. Georg közös nyaralást szervezett Tommal, olyan kanmuri szerűséget Horvátországban. Apud megismerkedett a munkahelyén egy nővel, akit be is mutatott neked és te nagyon megkedvelted. Ők is kettesben mentek nyaralni, ahogy anyud és a barátja. Viki és Tomi ezt kihasználva egész hétre bezárkóztak anyudék házába.

Ez a nyár mindenkinek boldogan telt. Nem voltak problémák, veszekedések, féltékenykedések, megbántások. Semmi. Csak jól éreztétek magatokat, mindenki együtt, a maga módján. A problémák feledésbe merültek, a fájdalmas emlékek elmúlni látszottak. Kezdted újra megnyitni a szíved és felfigyelni más értékekre. Elhatároztad, hogy vége a depis, szomorkodós időszaknak. Csak a barátaidra, a családodra és a jövődre koncentrálsz. Nem nézel vissza, nem rágódsz a múlton. Tudtad, hogy ha összejön és Németországba költözöl többet fogsz majd Tommal is találkozni, így csak az tűnt okos megoldásnak, hogy semmibe veszed a múltban történteket, és tiszta lappal, barátként közeledsz majd felé. Talán menni fog, talán nem. Tomon is múlik. De ez a jövő zenéje.

A nyár lassan, de biztosan telt.

-        Kicsim! – kiáltott fel apud az emeletre.

-        Igen? – kiabáltál vissza.

-        Gyere, le! Van itt valami neked!

Lassan kikeltél az ágyból, felkaptad a köntösöd és lementél.

-        Nem akarok szemtelen lenni apu, de remélem nagyon fontos.

-        Hát, nem tudhatom mennyire fontos egy levél, amin egy bizonyos Hannover Hochschule van feladóként feltűntetve.

-        Ez az! Apu, ez az értesítő! – kaptad ki a kezéből.

-        Nem mondod? – gúnyolódott.

-        Le kell ülnöm. Nem, inkább álljunk. Áthívom Vikit. Nem, addig nem bírom. – mászkáltál fel s alá.

-        Szerintem csak nyisd ki, és kész.

-        Hát jó. – vettél egy nagy levegőt, és lassan elkezdted felbontani a borítékot. – Nagyon izgulok.

-        Nincs visszaút. Nyisd már ki! Én is halálra izgulom itt magam.

-        Nyitom már.

Kinyitottad, kihúztad a levelet és kihajtogattad.

-        Na, mit írnak?

-        Tisztelt …(neved)! Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Hannover Hochschule Kommunikáció és Médiatudomány szakára.

-        Gratulálok kicsim!

-        Ez most azt jelenti? Apu! Megyek Hannoverbe! – sikítottad és apud nyakába ugrottál.

-        Igen kicsim, azt! Büszke vagyok rád!

-        Kit hívjak? Annyi mindenkit fel kell hívnom! – szaladtál fel a telefonodért.

Tárcsáztad Viki számát, aztán anyukádét. Aztán szép sorban Gustavot, Georgot és Dettit hívtad. Billt hagytad a végére.

-        Szia. – szólt bele.

-        Szia. Mi a helyzet?

-        Semmi, aludtam. De jó a te hangodra kelni. Miért hívtál?

-        Csak el akartam mondani valamit. – mondtad szomorúságot tettetve.

-        Mi a baj?

-        Hát megjött a levél a suliból.

-        Ha most azt mondod, hogy nem vettek fel, én megyek és megrángatok pár embert ott a vezetőségben.

-        A baj az – itt tartottál egy kis szünetet. - hogy nem tudom, mit vegyek fel az évnyitóra! – mondtad kitörő örömmel.

-        Átvertél! Nem ér! Úr isten! Felvettek?

-        Fel hát! Gondoltad, hogy nem fognak?

-        Tudtam! Én éreztem! Annyira örülök! Gratulálok hercegnőm! Büszke vagyok rád!

-        Egy országban fogunk végre lakni! Alig egy órára egymástól!

-        Fel sem fogtam még!

-        Én sem! Megyek is a netre. Keresünk kollégiumot.

-        És mikor kezdődik a suli?

-        Szeptember 4-én.

-        Az már csak három hét!

-        Bizony! Három hét és találkozunk, ha össze tudjuk hozni!

-        Hogy ne tudnánk!

-        Imádlak, ugye tudod? – kérdezted.

-        Én is téged.

-        Később hívlak!

-        Puszillak.

-        Én is téged! Szia.

Letettétek és mentél is vissza apudhoz.

-        Veled meg mi van? – állt meg Bill ajtajában Tom.

-        Felvették! Ide fog járni Hannoverbe suliba szeptembertől!

-        …(neved)?

-        Igen, miért? Ki más?

-        Hát az jó. Gratulálok, majd mond meg neki.

-        Rendben. De szerintem te is megmondhatod.

-        Majd inkább te.

Apuddal egész délután a hálón keresgéltetek lakhelyet számodra. Találtatok is egy megfelelőt, ami kocsival 5 percre van az iskoládtól. Azzal nem nagyon voltál kibékülve, hogy két másik lánnyal kell megosztanod a szobád, de ez eltörpült az örömöd mellett. A maradék három hetet a költözésed előkészítésével töltötte az egész család. Természetesen nem hagyhattad ki Vikivel az új ruhák bevásárlását. Hisz új ország, új emberek, az új ruhák elengedhetetlen kellékei ennek.

Eljött a nagy nap, az indulás. Másnap évnyitó. Korán reggel bepakoltátok a bőröndjeidet a kocsidba, és apuddal leültetek inni egy utolsó kávét.

-        Hát édesem, nagyon vigyázz magadra. És hívjál! – mondta, mikor kiléptetek az ajtón.

-        Rendben apu! Mindig hívlak majd!

-        És most menj, anyádék biztos várnak már!

-        Szeretlek, apu! – ölelted meg.

-        Én is szeretlek szívem. Nagyon büszke vagyok rád!

Beszálltál a kocsidba és átmentél anyudékhoz. Már ott álltak a ház előtt.

-        Azt hittem már nem jössz! – anyud.

-        Hát sietnem kell. Apuval elhúztuk a reggeli kávét, picit. Késésben vagyok.

-        Na jó! Tudod, óvatosan bízz meg az idegen emberekben, akármi van, hívjál fel! És amikor tudsz, azért gyere haza hozzánk!

-        Ne aggódj anyu! Nagylány vagyok már!

-        Tudom, de akkor is az én pici lányom! – ölelt magához.

-        Hát hugi… - fordultál Vikihez.

-        Nagyon fogsz hiányozni. – szipogta.

-        Megbeszéltük, hogy nem sírunk! – pusziltad meg a homlokát.

-        Akkor te miért sírsz? – kérdezte vissza.

-        Nagyon-nagyon szeretlek hugi! Nem elfelejteni engem! – mosolyogtál rá.

-        Te se minket! Hívj, írj, jelentkezz!

-        Rendben. Na megyek, hosszú út áll előttem!

Még utoljára magadhoz szorítottad Vikit és beszálltál az autódba. A telefonodat a kihangosítóra csatlakoztattad, majd lehúztad a ponyvát a kocsi tetejéről. Beindítottad, integettél és elindultál. Lassan távolodott a visszapillantóban a családod, a régi házatok, a régi életed. Irány a felnőtté válás! Irány a nagyvilág! Irány az álmok megvalósítása! Mielőtt befordultál a sarkon, dudáltál egy utolsót és célba vetted az autópályát, s ezzel együtt célba vetted az új életedet is. Új kihívások, új emberek…