Érettségi, és nem elkiabálás.

A hetek az érettségi napjáig rohamosan teltek. A pszichológushoz már csak két alkalommal mentél el. Egyre többet tanultál és készültél a jövődre. Nicket is felhívtad, aki ajánlott egy sulit. Apuddal utána néztetek, és úgy döntöttetek beadjátok oda a jelentkezésedet. Referencia anyagként a két videóklippet küldtétek el és Nick ajánló levelét. A suli Németországban, Hannoverben van, de mivel úgy sem volt biztos, hogy felvesznek, nem élted bele magad.

A fiúk rendszeresen hívtak és nekik is jól ment a szekér. Sok fellépésük volt, kezdtek új dalokat felvenni és még nagyobb rajongó táborra szert tenni.

Eljött az érettségi. Természetesen gyümölcsözni látszódott a sok befektetett energia. Az írásbelik simán mentek. A matek 4-es kivételével a többi mind 5-ös lett. A szóbeli még egy hónapot váratott magára, úgyhogy tudtál kicsit szusszanni. Egyik hétvégén még látogatóid is akadtak. Gustav és Detti döntött úgy, hogy megnézik maguknak a lakhelyed, és kettesben átjöttek hozzád egy hétvégére. Bemutattad nekik a te Budapestedet. Büszkén vezetted őket körbe a városkádon, és nagyon örültél, hogy végre ők is látnak belőled valamit, nem mindig csak te lógsz náluk, Németországban. A következő hétvégén Bill lepett meg a látogatásával. Főleg, mert június 1-én volt egy éve, hogy megismertétek egymást. ezt meg kellett ünnepelnetek. Neki is nagyon tetszett a város. Elvitted a várba, a vidámparkba, az állatkertbe, megmutattad a Hősök terét, amit csak tudtál. Kézen fogva sétálgattatok a Duna parton. Sok rajongó jött oda, aki felismerte Billt. Ami valljuk be, nem nehéz. Osztogatta az aláírásokat, de nem érdekelte, hogy mit szólnak hozzád. Sőt volt, aki meglepetésedre tőled is kért autógrammot. Talán, mert Bill barátnőjének hittek, talán csak a klipp miatt. Igazán kellemes hétvégét töltöttetek együtt. Georg nem tette tiszteletét nálad, mert a szüleivel ment nyaralni, így nem tudtatok összehozni egy lukas hétvégét, de cserébe sűrűn hívott és sokat beszélgettetek. Tom nem is próbálkozott. Komolyan gondolta, hogy feladja. Nem is hívott és te sem őt. Bill csak annyit mondott, Tom kezd visszatérni a régi énjéhez. Eleinte rosszul esett, de úgy vetted észre magadon, hogy a te érzéseid is kezdenek elaludni iránta.

Eljött a szóbeli napja. Hibátlanul vetted az akadályokat, az elvárásoknak megfelelően. A matek négyesedet nem sikerült feljebb tornázni, és a többi tárgyad is tartotta magát az ötösnél.

Büszkén vetted át az Érettségi Bizonyítványod, és örültél, hogy végre megszabadulsz ettől a sulitól és ezektől az emberektől. Családi bulit tartottak a tiszteletedre anyudéknál és egész délután a telefonon lógtál, mert a srácok is gratulálni akartak.

Június végén kellett elmenned Hannoverbe, az iskolába, interjúra. Beültél a kocsidba, és életedben először tök egyedül, a saját autódban vágtál neki autópályán Németországnak. Természetesen a szüleid halálra aggódták magukat, és 3 óránként felhívtak, hogy meg vagy-e még. 14 óra autókázás után sikeresen és épen megérkeztél Hannoverbe. Lecuccoltál egy szállodában, ahol egyből ágynak dőltél. Reggel kisimult arccal és frissen vágtál neki az interjúnak. Bementél a suliba, ami első pillantásra megtetszett. Rengetegen álltak sorban, kicsit elkéstél. Délután kerültél sorra. Bementél és öt emberrel találtad szembe magad. Az intézmény igazgatója, a kari felelős, a tanulmányi osztály vezetője, az érdekvédelmi képviselő és a diák önkormányzat vezetője. Nagyon szimpatikusak voltak. Levetítették mind a két videóklippet és elolvasták Nick ajánló levelét is. Kérdezgettek téged, hogy mi az elképzelésed a jövődet illetően, hogy miért pont ezt a sulit szemelted ki? Miért nem Budapesten tanulsz tovább stb. Úgy érezted helyt álltál, de ebben az ember sosem lehet egész biztos. Amint végeztél, felhívtad Nicket és megköszönted, hogy beajánlott. Aztán vissza a szállodába, és mivel hulla fáradt voltál, vacsi után el is aludtál. Reggel korán összepakolás és egy óra múlva már kopogtattál Billék házának ajtaján.

Simone nyitott ajtót.

-        Szia! Hát te? Most jól megleptél.

-        Hannoverben voltam, és hazafelé úgy döntöttem beugrok. Tartozok egy ígérettel és szeretném teljesíteni.

-        Szólok Billnek, gyere be.

-        Igazából Tom lenne az áldozat.

-        Akkor felkeltem.

-        Itt várok. – maradtál kint.

-        Kicsim. Kelj fel. – ébresztgette Tomot.

-        Anyu, erről szokjunk le. Nem kelek korán, ha nincs valami fellépés vagy nem ég a ház. – nyávogott takarója alól.

-        Valaki itt van az ajtóban, és téged keres.

-        Ha nem maga Billy Talent vagy Eminem az, akkor most nem érdekel.

-        …(neved) az.

-        KI? – rántotta le magáról a takarót.

-        Egyből, hogy felkeltél!

-        Mond, hogy alszom, és nem tudtál felkelteni. Nem mondtad, hogy ő az, mert nem volt rá alkalmad!

-        Nem hazudok. Miért nem mész le és mondod meg neki te, hogy nem akarod látni? – mondta Simone mérgesen.

-        Anyu, kérlek! Nem akarom látni! Még nem. Mond meg, amit kértem légy szíves. – kérlelte anyuját.

-        Jól van kicsim, de nem értek egyet. Nem szeretem a hazugságot. Ráadásul valami ígéret miatt kocsikázott el idáig.

-        Kocsival van? Itt a ház előtt?

-        Igen. Azt mondta ígért valamit neked, és ezt szeretné teljesíteni.

-        Nem anyu. Alszom. – mondta egy kis idő gondolkodás után és visszahúzta magára a takarót.

Simone megvonta a vállát és lement hozzád.

-        Nem szoktam hazudni. – kezdte Simone egy sóhajjal.

-        Nem akar látni. – állapítottad meg, ő erre csak bólogatott.

-        Hát azért köszönöm. – szomorodtál el.

-        Ne haragudj rá.

-        Nem haragszom. – mondtad csalódottan.

-        Azért szóljak Billnek?

-        Nem. Haza kell még ma érnem, csak gondoltam, ha már erre járok, elviszem egy körre Tomot.

-        Kicsim, mindketten tudjuk, hogy Hannovertől Budapest nem igazán esik útba. – mosolygott.

-        Van, amiért megéri kitérőt tenni. Na mindegy. Akkor én megyek is. Apuék már biztos várnak.

-        Rendben. Vigyázz magadra. Jó utat.

-        Köszönöm. Puszilom Billt, és hívom, ha hazaértem. – köszöntél el. Ő adott két puszit és bement.

Beszálltál a kocsiba és meg sem álltál hazáig.

-        Na, mi volt az interjún? – kérdezte izgatottan apud, ahogy beléptél az ajtón.

-        Szerintem jó voltam. Tetszett nekik a videóklipp. Talán kicsit csókosnak tartottak, amiért egy ilyen neves rendező, mint Nick személyesen írt levelet az érdekemben. De az igazgató nagyon szimpi volt és szerintem én is neki.

-        Remélem bekerülsz. Azt mondják nagyon nehéz oda bekerülni.

-        Én is remélem. Nagyon szép a suli. És a környék is. Nem sokat láttam belőle, de amit igen, az tetszett.

-        És nem kérdezted meg, merre van valami kollégium arra?

-        Az nem hoz szerencsét, apu! Jó hogy nem foglaltam egyből le a helyet!

-        Igaz. De el kell rajta gondolkodnunk, mi lesz, ha felvesznek. 8 félévet fogsz ott lakni.

-        Majd augusztus elején küldik ki az értesítőket. Addig nem szeretném belelovallni magam a dologba.

-        Hát jó. Ja, Bill hívott. Az itthonin, mert nem voltál elérhető.

-        Akkor megyek, kipakolok és fel is hívom.

-        Rendben. Aztán anyádék jönnek át vacsorára.

-        Oké.

Felmentél és hívtad is Billt.

-        Szia, most mondta apu, hogy kerestél!

-        Igen. Mert nekem meg anyu mondta, hogy itt jártál.

-        Igen, de aludtatok. Siettem haza, és nem akartalak felkelteni.

-        Mondta anyu, hogy Tom nem akart beszélni veled.

-        Mindegy. Csak megígértem neki régebben, hogy elviszem a kocsimmal egy körre. Azt hittem vagyunk olyan érettek, hogy ez nem okoz problémát.

-        Szerintem csak meglepted, hogy bejelentés nélkül beállítottál. De nem is mondtad, hogy kocsival vágsz neki az útnak.

-        Bizony! Nagyon jó volt. Élveztem.

-        És milyen volt a meghallgatás?

-        Az is jól ment. Úgy érzem, van esélyem, hogy felvegyenek.

-        Na, ne szóljuk el!

-        Én is ezt mondtam apunak, de be van zsongva.

-        Nem csodálom. Négy évre költözöl majd ide.

-        De csak félévekre. Hazajárok majd, amikor tudok. De tényleg ne beszéljünk erről.

-        Igaz. Inkább mond, mikor megyünk egy közös nyaralásra?

-        Nem tudom. Nektek mikor jó?

-        Gustav és Detti július utolsó hetére terveztek egy spanyolországi nyaralást. Akkor van nekünk is időnk.

-        Akkor, addig kitaláljuk, hogy legyen.

-        Rendben.

-        Na, megyek. Anyuék átjönnek vacsorázni.

-        Üdvözlöm őket.

-        Átadom. Puszi.

-        Puszi. – köszönt el.