Vérzik az orrod!

Közeledett az este 6 óra, mikor indulnod kellett a fiúkhoz. Felvettél valami alkalomhoz illő ruhát. Csöngettek.

-        Szia. – mondtad meglepetten, mikor ajtót nyitottál. – Kéne otthonra egy ilyen ajtó! Valahányszor ajtót nyitok, te állsz mögötte! – mosolyogtál rá.

-        Gondoltam beszélnünk kéne, mielőtt átjössz hozzánk. Telefonon, pedig nem akartam. – lépett be Bill.

-        Vártam egész nap hogy hívj.

-        Tudod, zavarban voltam. Este nem tudom mi ütött belém. Annyira dühös voltam és te meg olyan édes, és azt mondtad, szeretsz, pedig tudtam, hogy nem úgy értetted. Az indulataim és az irántad táplált érzelmeim összekeveredtek, és azért tepertelek le.

-        Nem szükséges magyarázkodnod. Én is benne voltam. Sőt, nagyon is akartam. De jobb, hogy nem tettük meg.

-        Szerintem is.

-        És most akkor mi van?

-        Mi legyen?

-        Az az igazság, hogy mérges vagyok még, de nem számít. Nem mehetsz holnap úgy haza, megint, hogy nem tudom, mire számítsak.

-        Úgy nem is mennék haza. Ha nem beszéltél volna velem, sátrat vertem volna az ablakod alatt. – oldottad a hangulatot.

-        Imádlak! – ölelt meg.

-        Én is téged. – szorítottad magadhoz.

-        Elfelejtjük ezt a pár hónapot, és onnan folytatjuk, ahol abba hagytuk? – ajánlotta fel.

-        Az jó lenne. Nem tudom szavakba önteni, mennyire hiányoztál.

-        Ezzel én is így vagyok. – adott egy puszit az arcodra. – Menjünk, mert anyu utálja, a késést.

-        Rendben.

Átmentetek hozzájuk.

-        Az új cipőd! – vigyorgott büszkén Tom és a cipőre mutatott, amit vett neked.

-        Ne gyere a közelébe! – léptél nevetve hátrébb.

-        Gyertek, üljetek le. Már csak rátok vártunk. – puszilt meg Simone.

-        Köszönöm a meghívást, Simone.

-        Örülök, hogy eljöttél. – felelte.

Leültetek és megvacsoráztatok, mint egy nagy család. Mindenki jó kedvű volt, sokat nevettetek és nagyon jól laktatok. Megígérted Simonenak, hogy egyszer apudat is bemutatod, ha erre jártok. Gordont is jobban megismerted és megkedvelted őt is. Miután végeztetek a vacsorával Tom áthívta Georgot, Gustavot és Dettit. Simone és Gordon elmentek moziba, úgyhogy tietek volt a lakás. Leültetek a nappaliba. Bill ült az egyik fotelben, te pedig a földre ültél a lábai közé. Gustav és Detti összekarolva ültek egy másik fotelben. Georg veletek szembe, Tom pedig elheveredett egy sörrel a nagy kanapéban.

-        Szóval, akkor most mi is a helyzet? – nézett rátok Georg.

-        Georg, ha most megint az izéléssel jössz, én kinyírlak. – mondtad.

-        Mi van? – nézett kérdően Bill, mire te elmesélted neki a fantasztikus ebédeteket.

Mindenki jót röhögött a szituáción.

-        Akkor ez megint címlapon lesz. Bill izélt a lánnyal, a klippből! Már látom magam előtt. – mutatott a kezével maga elé, mintha egy újságot olvasna, Bill.

-        Otthon megint örülni fognak. – te.

-        Egyszer majd eltiltanak tőlünk. – Detti.

-        Na azt nem hiszem. Apu szereti őket. Anyu csak Billt ismeri, de nagyon megkedvelte. Azt mondta Vikinek a hátam mögött, hogy ilyen férjet szeretne nekem.

-        Khm… - köhintett nagyképűen Bill. – Remélem, mindenki hallotta! Minta férj vagyok.

-        El ne szállj szívem! – csaptál egyet a térdére.

-        Egy herceggel beszélsz! A fehér lovam odakint vár, ha akarsz menni shoppingolni. – folytatta.

-        Csak azért hagylak békén, mert itt vannak a többiek. Nem láthatják meg, hogy elver egy lány! – fenyegetted, de persze nem komolyan.

-        Ezt hogy érted? – felállt és felkapott az ölébe. Letett a kanapéra és elkezdett csikizni.

-        Bill…fejezd…ezt…be… - sikítoztad, mikor levegőhöz jutottál a röhögéstől.

-        Hagyd békén! Meg fullad a végén! – szólt Billre Detti.

Egy pillanatra abbahagyta, de rossz döntés volt. Kaptál az alkalmon és lelökted magadról a földre, csakhogy ő magával rántott. Ráestél és összeütöttétek a fejeteket. Te az orrodat, ő az állát fogva fordultatok a föld felé.

-        Mint a gyerekek! – Georg.

-        Vérzik az orrod! – szólt rád Tom és hozott azonnal egy csomag zsepit.

-        Gyere, hagy nézzem! – ült le melléd Gustav, és felemelte a fejed. Odarakott egy zsepit. – Hajtsd hátra a fejed.

-        Bill, te megmaradsz? – Detti.

Bill csak rád nézett, te pedig rá. Egy pillanat múlva nevetésben törtetek ki mindketten. Odament hozzád és az ölébe hajtotta a fejed.

-        Bocs. – mondta és lecserélte a zsepit. – Már nem is vérzik annyira. Gyere, mossuk le.

Felsegített és bementetek a fürdőszobába.

-        Ti is úgy vélitek, hogy ezek összeillenek? – Gustav.

-        Én még így nem láttam őket együtt, de totál édesek. – Detti.

-        Bocs, haver, de szerintem is. – látta be Georg és Tomra nézett.

-        Boldognak tűnnek. – mondta beletörődve.

-        Na, ülj le az ülőkére. – utasított Bill, és addig bevizezte a zsepidet.

Leguggolt veled szembe és borogatta az orrod.

-        Tényleg ne haragudj.

-        Jaj, dehogy haragszom. Játszottunk, megesik az ilyen. Vérzik még?

-        Nem, már nem.

-        Akkor jó, mert nem akarlak összevérezni.

-        Hogy véreznél össze?

-        Így. – válaszoltad, és amilyen szorosan tudtad, átölelted.

-        Örülök, hogy itt vagy velem megint. – mondta, és oda tapasztotta a homlokát a tiedhez.

-        Tényleg helyrehozzuk a dolgainkat, és újra úgy leszünk egymásnak, mint az előtt?

-        Szeretném.

-        Én is. Te vagy a legnagyobb támaszom bármilyen bajban, és a társam bármilyen jóban.

-        Hiányoztál. – ölelt meg.

-        Te is nekem. De szerintem már menjünk, mert tuti azóta a hátunk mögött dumálnak rólunk.

-        Az biztos. Na mutasd az orrod. – még utoljára megnézte, adott rá egy puszit és kimentetek.

-        Túléled? – Gustav.

-        Persze. Már nem is vérzik. – te.

-        Bill leápolta, mi? – utalt Georg az előző beszélgetésre.

-        Ezt hogy érted? – Bill.

-        Tudjátok jól, hogy értjük. – Tom.

-        Értjük, vagyis kezdjük érteni, mi ez, ami köztetek van. Barátok vagytok, jártok, nem jártok, lefekszetek egymással, csókolóztok, testvérként játszotok. Kicsit zavaros a szitu, de a ti dolgotok. – Gustav.

-        Mi csak kibeszéltük, hogy nagyon aranyosak vagytok együtt. – Detti.

Te Tomra néztél, vajon ez hogy eshet neki, de ő csak rád mosolygott, tudatva veled, hogy nincs semmi problémája ezzel az egésszel. Ettől megkönnyebbültél, és visszamosolyogtál.

-        Akkor most le is szállhattok a magánéletünkről. – Bill.

-        Oké, oké. – Georg.

-        Na jól van. Én megyek vissza a motelbe. Reggel indulok haza. – vetted fel a cipődet.

-        Elkísérlek. – indult az ajtó felé Bill is.

-        Jó volt, újra látni nagylány! – ölelgetett meg Georg.

-        Én is örültem. Remélem minél előbb újra találkozunk. – felelted.

-        Köszönök mindent, igazán. – puszilt meg Detti.

-        Én is neked. – viszonoztad.

-        Most már, ha hívlak, fel fogod venni? – Gustav.

-        Fel. Amikor csak akarsz, hívjál! – ölelted magadhoz.

-        Akkor, sok szerencsét az érettségihez, és ne feledd, hogy két ígéretet is be kell tartanod. – lépett hozzád Tom.

-        És mi az a kettő?

-        Hát, hogy viszel egy kört a kocsiddal, és a vacsora!

-        Rendben. Amint tudunk, szorítunk rá időt. Ígérem. És most így kollektíven kérdezem a társaságot, hogy mikor van kedvetek, és időtök hozzám eljönni végre egy hétvégére? Nálam lakhattok, van elég hely, és szuper lenne, ha ti is látnátok, én hol élek.

-        Na, ez egy fantasztikus ötlet! Azt mondják, a magyar lányok a legszebbek Európában. – mondta Georg izgatottan.

-        Én már jártam ott. Szívesen mennék újra. És a tesód is tök szimpi. – Detti.

-        Na, akkor majd valamelyik hétvégét megbeszéljük. Jók legyetek! – köszöntél el, és Billel elindultatok haza.