Engem is hallgass meg!

-        Remélem. – válaszoltad halkan, a szemébe nézve.

-        Amit a levélbe írtál, azt komolyan gondoltad? – kérdezte, és hallatszott a hangján, hogy ez a kérdés eddig nyomasztotta.

-        Minden egyes szót, amit beleírtam, komolyan gondoltam.

-        Azt is, hogy már nem szeretsz?

-        Emlékszem, azt írtam, amíg élek szeretni foglak.

-        De nem úgy. A szerelem, az elmúlt?

-        Tom, ne csináljuk ezt újra meg újra. Mindketten sokat tévedtünk, sok olyat tettünk és mondtunk, amit nem kellett volna. De ami történt, az történt. Nem csinálhatjuk már vissza. Nincs energiám már hozzá. Belefáradtam.

-        Megérkeztünk. – szólt hátra a sofőr.

Kiszálltatok a kocsiból és bementetek a plázába.

-        Később megbeszéljük ezt még. Most viszont ünneplünk! – mondta Tom és odamentetek a többiekhez.

-        Szia nagylány! Hogy vagy? – puszilt meg Georg.

-        Jól köszi.

-        Már rendeltem egy üveg pezsgőt. Koccintsunk, aztán elkenem a szátokat! – Gustav.

-        Engem nem lesz nehéz legyőznöd. – Detti.

-        Majd én megmentem a lányok becsületét. – te.

Koccintottatok és átvettétek a bowling cipőket. Játszottatok pár kört. Gustav elszólta magát, ugyanis a második kör végére elmaradt tőletek. Tom állt az első helyen. Te mögötte 4 ponttal. Téged Georg követett. Detti már kiszállt az első kör után.

A harmadik kör után már Gustav is feladta a küzdelmet. Hárman játszottatok már csak az első helyért. Mivel egy pár pohár pezsgő már lecsúszott, a koncentráció nehezebben ment, de nem hagyhattad, hogy a két fiú megverjen. Az utolsó gurításoddal taroltál, így megnyerted a játékot.

-        Ezt nem hiszem el! – Tom.

-        Mondtam, hogy megvédem a lányok becsületét! Kezdők vagytok ti még. – gúnyolódtál a csalódott fejükön.

-        Elvert egy csaj! – hitetlenkedett Georg.

-        De nem akármilyen csaj! – hozott zavarba Tom.

-        Amíg ti feldolgozzátok a csúfos vereséget, én elintézek valamit. – mondtad és kimentél a teremből. Felhívtad Billt.

-        Igen? – szólt bele.

-        Én vagyok.

-        Cseles, hogy szám nélkül hívsz.

-        Ne tedd le! – kérted.

-        Hallgatlak. – mondta unottan.

-        Találkozni akarok veled, és azt akarom, hogy vágd a fejemhez, hogy mennyire utálsz, aztán mond a szemembe, hogy soha többé nem akarsz látni!

-        Tudod mit? Ha ezt akarod, akkor legyen! – egyezett bele.

Te ezen igencsak meglepődtél, mert igazából arra számítottál, hogy azt mondja, nem utál, és nem akar elveszíteni. De ő csak rávágta, hogy legyen.

-        Hol vagy most? – kérdezte.

-        A plázában a többiekkel.

-        Rendben. Ha egyedül leszel, hívj fel és mond meg hova menjek. – mondta, teljes nyugodtsággal.

-        Oké. – felelted megszeppenve.

-        Szia. – tette le a telefont.

Visszamentél a többiekhez és elmondtad nekik, mit beszéltetek.

-        Szerintem akkor menjünk is. – javasolta Gustav.

-        Jobb, ha minél előbb megbeszélitek ezt végre. – Detti.

-        Hát én nem tudom. Ilyennek még sosem láttam és hallottam őt. Kicsit húznám még az időt. – te.

-        A bowling királynő be van rezelve? – gúnyolódott Georg.

-        Néha úgy tudlak utálni! – te.

-        Nyugi. Nem lesz gond. Ismerem. Leveszed a lábáról úgyis. Hagyd, hogy kibeszélje magából, amit akar. Én is mindig ezt csinálom. Hagyom, hagy ordibáljon. Csendben végig hallgatom, aztán egyből lenyugszik. – Tom.

-        Úgy legyen. – kívántad.

-        Mi haza megyünk, ha nem gond. Fáradt vagyok már. – Detti.

-        Menjetek, majd holnap beszélünk. – te.

Puszi osztás után el is mentek. Időhúzás gyanánt ti hazasétáltatok Georghoz. Miután bement, ti ketten elindultatok Tomék házához.

-        Ne legyél már olyan feszült. – tette a válladra a kezét.

-        Nagyon félek, hogy elveszítem őt. Az nem történhet meg.

-        Szereted őt, ugye?

-        Nem úgy, ahogy gondolod. Nagyon szeretem, mint embert, aki a lehető legközelebb áll a szívemhez. Sok mindent megéltünk már ketten. Legjobb barátok lettünk, lefeküdtünk egymással, mégis megmaradtunk barátnak. Ez olyan kötődés köztünk, amit nem tehetünk tönkre.

-        Akkor miért nem voltál rá kíváncsi hónapokig? Azt megértem, hogy engem nem hívogattál. De őt?

-        Nem tudom. Van, hogy eldöntesz magadban valamit, hogy az lesz a helyes út. Aztán amilyen makacs és önfejű vagy, az sem érdekel, hogy ez neked is nagyon rossz. Én ilyen idióta vagyok.

-        Dehogy vagy az. Te vagy a legcsodálatosabb ember, akit ismerek.

-        Tom. – szóltál rá.

-        Nem, de tényleg! Oké, nem maradunk szerelmes pár, de nem mondhatod, előre, hogy majd pár év múlva mit fogsz gondolni erről.

-        Tudod mi lesz évek múlva? Én rájövök, hogy mennyire kellesz, de akkorra már neked lesz valakid, és szépen elfelejtesz. Én pofára esek, és végleg lemondok rólad. Aztán te jössz majd rá, hogy mégis én kellek, de addigra én már nem leszek a képben. – hadartad el.

-        Huh, ezt jól kigondoltad. Remélem nem lesz igazad. – mosolygott.

-        Meglátjuk.

-        Megérkeztünk. Kihívjam Billt?

-        Igen. Köszönöm.

-        Akkor én megyek. – mondta kicsit zavarban.

-        Akkor, jó éjt. – te is szintén megszeppenve.

-        Megölellek. – jelentette ki mosolyogva.

Úgy is tett. Magához ölelt és meg is szorított. Aztán adott egy puszit és bement. Nem sokkal később Bill kijött.

-        Szia.

-        Szia. – köszönt vissza.

-        Itt maradjunk, vagy elmenjünk valahova?

-        Nekem mindegy.

-        Akkor nem megyünk hozzám, a motelbe? Szeretnék már átöltözni.

-        Felőlem. – vonta meg a vállát.

Hívtál egy taxit, amivel odamentetek. Nem szólt egy szót sem egész úton. Felmentetek a szobádba.

-        Ülj le, mindjárt jövök. – mondtad és bementél a szobádba átöltözni.

Pár perc múlva kész is voltál.

-        Na, ne húzzuk tovább. Elmondom, amit akarok, és már itt sem vagyok.

-        Rendben. – leültél mellé.

-        Azt ígérted, felhívsz, ha jobban leszel. Én elfogadtam, hogy nem akarsz egy ideig hallani rólam. Nehéz volt, de ezt is elfogadtam neked. Minden egyes rohadt napon hívtam apudat, hogy legalább ő mondja el nekem, mikor beszélsz már velem. Tudod, hogy egy hónap után már milyen megalázó volt ez? De nem adtam fel! Nem, és tudod miért? Mert én megígértem, hogy vagyok neked! És ellentétben veled, nekem ez jelentett is valamit! Önkényesen úgy döntöttél, hogy véget vetsz a kapcsolatunknak. Csak azzal nem foglalkoztál, hogy ebbe nekem is lenne beleszólásom. Kihasználtad, hogy nem tudok odautazni, amikor csak akarok. Pedig minden nap ott lettem volna, és veled aludtam volna, hogy megnyugtassalak. Mit gondoltál, mikor minden nap beszéltem apuddal? Röhögtél, hogy na a hülye Bill, azt hiszi, még számít valamit? – csak mondta és mondta, vagyis inkább kiabálta.

Te követted Tom tanácsát, és nem szóltál közbe. Csak hallgattad, és rájöttél, hogy fogalmad sem volt ő mit érezhet.

-        Ennyi! – fejezte be mondandóját, majd felállt.

-        Várj! Hallgass meg engem is!

-        Mit mondanál?

-        Igaz, nem gondoltam arra, hogy neked, ez hogy fog esni. De engem is megérthetnél. Egyszerűen lesajnálva éreztem magam. Nem akartam azt hallgatni, hogy szegénykém, minden rendbe jön, jobban leszel… Egyedül akartam feldolgozni ezt. Utólag belátom, nem volt jogom kizárni téged az életemből. De nem tudom már visszacsinálni, bármennyire is szeretném!

-        Végeztél? – mondta rezzenéstelen arccal és elindult az ajtó felé.

-        Szeretlek! – szóltál utána és elsírtad magad.

Megállt de nem fordult feléd. Pillanatokig mozdulatlanul állt. Majd vett egy nagy levegőt és visszasétált egész közel hozzád.

-        Jaj, ne sírj. – mondta halkan.

-        Hiányzol. – szipogtad.

Letörölte a könnyeket az arcodról. Sóhajtott egy nagyot, belenézett a szemedbe és megcsókolt. Hosszan, lassan egy csókot nyomott a szádra. Majd megfordult és kiment az ajtón. Meglepődve nézted az ajtót, amit becsukott maga után. Pár perc múlva kopogtak.