Negyed órán belül a takarítóktól kezdve, a fotósokon át, a varrónőkig mindenki ott volt a műteremben. Én kint álltam, egy mikrofonnal a kezemben, és beszéltem hozzájuk.
-Jó napot mindenkinek! –köszöntem –Amiért összehívtalak titeket, annak oka van. Közölni szeretnék nektek valamit. Egy rossz, és egy jó hír. A rosszal kezdem. Nos, cégünk 5 legnagyobb megrendelője visszautasította az árut. Valaki feltörte a G&G e-mail címét, és körlevelet indított, hogy késik a megrendelés. Ez persze nem igaz. Nagyon megijedtem, mert ezzel egy csomó pénztől úsztunk el. Azonban, van egy jó hírem is. Először is sikeresen megérkeztünk New Yorkból –bár nem tudom, hogy ez kinek jó hír- -mondtam, és itt az egészterem egy emberként nevetett. -Szóval hazajöttünk, és örömmel jelentem be, hogy nagy sikerünk volt. A kollekciót megvették. Másfél millió euróhoz jutottunk így! –mondtam, és mindenki elkezdett tapsolni. –Köszönöm… köszönöm… próbáltam lecsillapítani a tapsvihart. -Szóval ezzel kikerülve az esetleges veszteség. Ennyit szerettem volna mondani, köszönöm, hogy meghallgattatok, további szép napot, és jó munkát! –fejeztem be, és a mikrofont kikapcsoltam. Lassan elkezdett kiszivárogni mindenki a teremből, és folytatta munkáját. Én is visszamentem az irodába, és a ruhákat csomagoltam össze. Mindegyiket elpakoltam, és egy futáromnak adtam, aki felül a gépre, és elviszi a cégnek a ruhákat… Az egész napom ezzel ment el, és szinte észrevétlenül telt le a munkaidőm. Összeszedtem hát a csomagjaimat, és mentem le a kocsimhoz. Elmentem haza. Ahogy beérek a házba egyből csörgött a telefonom. -Szia Tom, mondjad! –szóltam bele -Szia! Otthon vagy már? –kérdezte -Igen! -És van dolgod? -Anya jön át egy óra múlva. Kicsit dumálunk, meg ilyenek. -Anyukád? –meredt le e szó hallatán -Igen… mert? -Bocsi, csak még nem szoktam hozzá a tudathoz, hogy Heidi Klum lányával járok együtt. –mondta -Pedig jobb, ha hozzá szoksz! –nevettem -Igyekszem…. Szóval a mai nap is felejtős? -Hát úgy néz ki. De átjöhetsz, és akkor majd találkozol anyával is. -Nem, egy nap bőven elég volt ez a „bejelentjük, hogy járunk” dolog… -mosolygott –köszi, majd inkább máskor! -Rendben, ahogy gondolod! De azért Bill rendesen le volt döbbenve. -Hát ja. Szegény öcsi azt se tudta álmodik-e, vagy igaz, amit lát?! -Pontosan… -nevettem -Na jól van! Akkor készülj anyukád fogadására. -Teljes bedobással! -Szia! -Szia! És letettük a telefont. Én meg elkezdtem csinálni kaját. A rózsákra pillantottam, amiket Tom hozott nekem. Mindegyik elhervadt, amíg távol voltam. Megfogtam hát őket, és a kukába raktam. Nem is voltak már többé fehér rózsák… teljesen bebarnultak… Pár percen belül megjött Anya is. -Szia! –köszöntem, amikor kinyitottam az ajtót -Helló! –mondta, és adott két puszit Anya bejött, és szemügyre vette a lakást. -Szép… -jegyezte meg -Köszönöm. –mosolyogtam -Jaj Kicsim nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire önálló leszel majd. –sóhajtozott -Mert? –nevettem -Csak… -rántott egyet a vállán. -Gyere, csináltam kaját! –mondtam, és bekísértem a konyhába. Raktam ki tálakat, és elkezdtünk enni. -Na kicsim mesélj, mi a helyzet a cégnél? -Hát most már minden rendben! -Most már? -Igen, mert volt egy kis visszaesés. -Miért? -Valaki tönkre akar tenni. –mondtam -Jaj, Kicsim, az nem jó! És ki mégis? -Igazából nem merném egyértelműen kijelenteni, de van sejtésem. -Na? -Van egy cég. Ugyan ilyen divatcikkekkel foglalkozik, a Silver. -Igen, hallottam már róla. Rájuk gyanakszol? -Aha… de nem 100 %. –mondtam bizonytalanul -De a lényeg, hogy most már minden rendben lesz, mert megveszik a kollekciódat. -Igen! És annyira örülök is neki. –mosolyogtam -Istenem, ha belegondolok, hogy 23 évesen nekem már megvoltál… le vagy maradva hozzám képest! –viccelődött anya -Hát igen. Én nem hamarkodtam el dogot. De utána jutott cask eszembe, hogy mit is mondtam valójában… -Ne haragudj nem akartam, csak kicsúszott a számon. –mondtam -Semmi baj! Teljesen igazad van! –fogta meg anya a kezemet -Tényleg ne haragudj, olyan bunkó vagyok. -Nem, nem vagy az. Ez az igazság. Én is tudom, hogy elhamarkodtam. De visszagondolva nagyon örülök neki, hogy így alakult, mert ha nem így lett volna, akkor te most nem lennél itt, és nem örülnék neked, hogy mennyire tehetséges, és ügyes vagy! –mosolygott -Akkor nincs harag? -mondtam -Dehogy is van! –ölelt meg Anya -Akkor jó! –mondtam, majd kibontakoztam öleléséből -De mesélj már, szerelmi élet? -Heh… ez mindig is jobban érdekelt bárminél… -mondtam -Ilyen a természetem. –mondta anya -És én így szeretem… -Na jó, ne csöpögjünk. Van, vagy nincs pasid kislányom? -Huh… milyen lényegretörő anyukám van nekem. –mosolyogtam -Most kezdjem el megint, hogy ilyen a természetem? -A világért sem Anya… -mondtam -Akkor? -Van… -És? Ismerem? Ki az? -Szerintem nem ismered, Tomnak hívják. –újságoltam boldogan -Akkor mesélj róla! -Hát magas, raszta, van egy piercingje, jófej, aranyos, kedves… -Szereted? -Nem tudom… még nem biztos. Érzek iránta valamit, de az még nem szerelem. -Értelek! Hát ne hamarkodj el semmit. -A világért sem. -És mióta vagytok együtt? -Két hónapja. Meg négy napja. -És… tudom, hogy nem rám tartozik, de… szóval –nyögdécselt Anya -Ha arra akarsz kilyukadni, hogy lefeküdtünk-e már? -Igen, csak nem tudtam, hogy megfogalmazni… -Jó… szóval még nem. -De nem is próbálkozott, mert a leírások alapján nagy nőcsábász lehet ez a Tom… -De próbálkozni próbálkozott már. De én nem engedtem. Még nem éreztem érettnek egy ezt a dolgot. -Jó meggondolás volt kicsim! -Hát szerintem így volt a helyes. Korai volt még. –mosolyogtam -Igen… minden bizonnyal. -Meg tudod anya, én utoljára Eliassal voltam együtt. -Esther annak lassan fél éve. -Tudom… -húztam el a számat -Jaj, azért remélem, hogy minden rendben lesz már veletek. Örülnék, ha lenne egy komoly kapcsolatod. -Én is, hidd el! -Na jól van Kicsim, én megyek! Jó éjszakát! –állt fel anya, majd adott két puszit, és elment…