65. rész
Egy új cipő sem ártana.
Felhívtad Dettit.
- Szia, itt vagyunk a kávézóban, ahol délelőtt. Nem jössz ide? Mindenki itt van. Bill is hamarosan megérkezik.
- Nem hajlandó velem beszélni. Utána mentem, elküldött. Felhívtam, rám rakta.
- Mondtam, hogy ő nagyon mérges. De megnyugszik. Na, itt is van. Figyelj, gyere ide. Hátha. És Gustav is örülne, ha beszélgetnétek.
- Jól van. 20 perc és ott vagyok.
- Várunk. Puszi.
Átvettél valami kényelmesebbet. Kosztümben mégsem volt kedved tölteni az estét. Bementél, ők pedig ott ültek mind a hatan egy asztalnál. Leültél Viki és Georg közé. Viki másik oldalán ült Tom. Veled szembe ült Gustav, mellette Detti és Bill.
- Mit kérsz inni? – Georg.
- Valami erőset. – mondtad mosolyogva.
- Hölgyem! Hét tequilát! – szólt oda a pincérlánynak, aki egy percen belül már szolgálta is fel azt.
- Mire igyunk? – Viki.
- Arra, hogy újra együtt vagyunk. – Georg.
- Igen, hogy itt vagy. – Gustav, és megfogta a kezed az asztal felett.
- Vagy inkább arra, hogy megint lelépsz majd, és önző mód kizársz az életedből olyan embereket, akik törődnének veled. – mondta Bill, lehúzta a piát, felállt és felvette a kabátját.
- Bill! – szólt rá Gustav.
- További szép estét. Nekem nincs kedvem jópofizni, de ti nyugodtan. – felelt és kiment az ajtón.
- Na jó, én is megyek. – te.
- Ne, maradj! Hónapok óta nem láttunk. Igyunk és mesélj, mi van veled. – Georg.
- Én viszont megyek, mert fel kéne hívnom Tomit. – Viki.
- Dúl a love, mi? – Tom.
- Úgy néz ki! – mosolygott Viki.
- Hívlak később. – pusziltad meg.
Így öten maradtatok. Tom és Georg között ültél és rendeltétek sorra a tequilát.
- Ti is haragszotok, ugye? – kérdezted a hatodik kör után.
- Nem. Mérges voltam, hogy nem írtál egyszer sem vissza, de gondoltam kivárom. – Gustav.
- És most ki vele. Mi volt veled, hogy január óta még csak egy üzenetet sem voltál hajlandó visszaírni? – Georg.
- Úgy éreztem, így kell tennem. És mind addig a pillanatig, amíg meg nem láttalak ma titeket, helyesnek is tartottam ezt. Én sajnálom. De el akartam terelni a gondolataimat, és csak így ment.
- De most itt vagy, és ez a lényeg. Ne erről beszéljünk. – Gustav.
- Köszönöm, hogy a tárgyaláson bíztattál. – Detti.
- Nem kell köszönnöd. Gondoltam, hogy neked is nehéz lesz oda kiülni és arról beszélni, hogy a saját testvéred mit tett.
- Holnap túl lesztek ezen az egészen. – Gustav.
- Ezen sosem leszünk túl. – te, kicsit szomorúan és lehúztad a következő pohárral.
- Mi van a jogsiddal? – terelte a témát Georg.
- Már több mint egy hónapja hasítom a betont a szépségemmel. – mondtad büszkén. – Hétvégente csak beülök és elmegyek vele valahova. Imádom.
Jobb kedved lett és ez valószínűleg az elfogyasztott alkohol mennyiségének volt betudható. Tommal nem nagyon foglalkoztál. Nem is nagyon néztél felé. Ő sem erőltette a dolgot. Visszahúzódó volt és nem mutatott túlzott érdeklődést irántad. Ez zavart téged, de tudtad, hogy a levelednek köszönhető, amit apud véletlen elküldött neki. Aztán Gustav felhozta a témát, amit szerettél volna elkerülni.
- Hogy tetszett a dvd?
- Tényleg, megnézted már? – Georg.
Erre Tom az épp kortyolt sörébe köhögött és a felét vissza is köpte a korsóba. A többiek levágták, hogy ezt talán nem most kéne megbeszélni, de nem volt visszaút.
- Megnéztem. Ami azt illeti nem is egyszer. Csak valamit nagyon sajnálok. Az elején van egy koncert, ami iszonyatosan jó. Azután édes turnébusz bemutató, az idegenvezetésetekkel. Végül elkezdődik Georg üzente, és onnan nincs tovább. Akárhányszor néztem, nem ment tovább. Azt hittem, csak ő beszélt, de mondtátok, hogy külön-külön mondtatok valamit.
Szinte hallani lehetett, ahogy Tom szívéről leesik egy hatalmas szikla, a hazugságod hatására. Ez tűnt a legjobb dolognak. Hazudnod kellett, mert így láttad jónak. Mivel már jócskán érezted magadban az alkohol hatását, nem akartál belemenni ebbe a beszélgetésbe Tommal. Nem lett volna jó vége. Gustav arcáról leolvastad, hogy átlát rajtad. Súgott is valamit Dettinek.
- Na, én megyek pisilni. …(neved), jössz? – állt fel.
- Igen.
Bementetek a mosdóba.
- Ugye nem pisilni jöttünk? Velem valahogy ide sosem pisilni jönnek. – nevettél.
- Gustav mondta, hogy azokat az üzeneteket, nem Georg kezdte, hanem Bill. Úgy néz ki, erre csak ő emlékszik, de gondoltam szólok.
- Upsz. – tetted a szád elé a kezed.
- Szóval, én tudom, mit mondott Tom.
- Mikor megnéztem, legszívesebben itt termettem volna és kiöntöttem, volna a lelkemet is neki. De azt, hogy nem volt velem a kórházban nem tudom megbocsátani. Próbáltam, de nem megy. Soha életemben nem volt annyira szükségem rá, mint akkor. Hajlottam a felé, hogy megértem őt is, de apum feladta a levelemet, amiben azt írtam nem szeretem már, és tovább léptem. Úgy gondoltam ez lesz a legegyszerűbb. Ő elolvassa és kiábrándul.
- Nagyon kibukott azon a levélen.
- Gondoltam. De nem akarom, hogy tudja, láttam a felvételt. Hagyom őt ebben a hitben, hogy nem volt alkalma tudatni velem az érzelmeit.
- Szereted még?
- Nem hiszem, hogy tudnám őt nem szeretni. De ez a huza-vona dolog nem megy nekem.
Még beszélgettetek egy pár percig, aztán feltűnés nélkül visszaültetek az asztalotokhoz.
Ittatok még párat és egész komoly szinten berúgtatok ti hárman. Gustav és Detti hazakísérték Georgot, mivel közel lakott hozzájuk. Neked hívtak egy taxit, amibe Tom is csatlakozott.
- Akkor először téged, aztán engem vitessünk haza. – te.
- Nekem jó.
Nem beszélgettetek az úton. Mikor megálltatok a ház előtt, Tom kiugrott a kocsiból. Te kiszálltál megnézni mi baja. Mire megkerülted a kocsit, Tom az ebédjét pakolta ki a sövény aljában. A sofőr úgy döntött inkább tovább áll. Nem hiányzik neki, hogy telehányják az autóját. Te nagy nehezen odavonszoltad a slagot a kert végéből és kinyitottad. Tom megmosta az arcát.
- Jobb már? – kérdezted.
- Nem mondaná…- folytatta az ürítést.
- Tom! Az új cipőm! – sikítottad.
Ő erre nevetni kezdett.
- Pedig jól néz ki. – mondta röhögve.
Fogtad a slagot és nagyobbra nyitottad a sugarat. Egyenesen Tomra irányítottad, aki nagy kiabálás kíséretében próbálta elvenni tőled. Hanyatt vágódtál, és ő könyörtelenül eresztette rád a vizet. Egy ideig birkóztatok a földön, mire már nem csak víz, hanem sár is jutott a ruháitokra. Mindkettőtöket elfogta a röhögő görcs, mikor valaki elzárta a csapot és felkapcsolta a kerti lámpát.
- Kisfiam! – jelent Simone.
Ti csak röhögtetek. Simone elvette a csövet Tomtól, amíg ő felsegített a földről.
- Azonnal elmesélitek, mi az ördög van veletek! – mondta most már mérgesen Simone.
- Szívem, ezek részegek mind ketten. – csatlakozott Gordon.
- Csak egy kicsit becsíptünk. – röhögött továbbra is Tom.
- …(neved) vagyok. – nyújtottál kezet Gordonnak, de szükséged volt Tom támogatására az egyenesen álláshoz.
- A srácok nevelő apja vagyok, Gordon Trümper. – fogott kezet veled.
- Gyertek be. Isztok egy-egy pohár kakaót, és leveszitek a vizes ruhát! – utasított titeket még az egyre mérgesebb Simone.
- Anya, mérges vagy? – kuncogott Tom.
- Majd erről később. – fogta meg fia kezét és bekísérte a házba. Téged pedig Gordon segített be.
- Mi ez a hangzavar? – jött le pont Bill a lépcsőn.
- Enyhén szólva részegen játszottak kint a slaggal. – jelentette Gordon.
- Tom a sövénybe. – árultad el, amire akaratlanul is újra kitört a röhögés belőletek.
- Gyere velem, kapsz egy törölközőt, meg egy köntöst, amíg megszáradnak a ruháid.– Simone.
- Egy új cipő sem ártana. – fulladozott Tom.
Tom, te is vetkőzz le! – szólt rá fiára.
|