Mindenkinek szüksége van valakire.

-        Most menj el, kérlek! – mondtad Billnek.

-        Remélem tudod, hogy nagyon szeretlek, és nem fogsz minket olyan könnyen lerázni!

-        Meglátjuk. – válaszoltad.

Bill kiment és mindent elmondott a fiúknak.

-        Megnyugszik majd, csak adjatok időt neki. Holnap hazaviszem. Nyugodtan hívjatok, ha akartok, majd én beszámolok az állapotáról, de őt hagyjátok egy kicsit. Ismerem a lányomat és tudom, hogy ragaszkodik hozzátok.

-        Sajnáljuk. – Georg.

-        Tudom. Én is. – fogott mindegyikkel kezet.

Mielőtt elmentek, Bill átölelte apudat és annyit mondott. – Minden nap hívni fogom.

-        Rendben, fiam! – válaszolta.

A fiúk hazamentek. Bill felhívta Tomot.

-        Hogy van? Felébredt? Meggyógyul?

-        Remélem tudod, hogy ekkorát még nem csalódtam benned! Elfutsz a problémák elől? Állítólag szerelmes vagy! Tudod, hogy mit érez most? Vagy érdekel egyáltalán? Nem akar látni egyikünket sem! Felfogtad? Georgal és Gustavval nem is volt hajlandó beszélni! Engem is elküldött! Talán többet nem is látjuk, és te nem voltál itt, hogy meggyőzd! Tudod, hogy ez a lány mit állt ki miattad? Felkel, egyből téged keres, és nekem kell elmondanom neki, hogy hazamentél!!! Önző mód leléptél, hogy ne kelljen szembenézned vele! Mi néztük végig, amit a rendőröknek mesélt, arról, amit átélt! Rád lett volna szüksége, de e helyett te a könnyebb utat választottad! Hát gratulálok! Büszke vagyok rád! – mondta szinte végig kiabálva az egészet, majd lerakta a telefont.

-        Ezt azért nem kellett volna! – Georg. – Nem ő tehet erről.

-        De itt lenne a helye! Tudtátok, hogy gyűrűt vett neki? Ennyit ért neki! Sosem változik meg! Azt mondta, el akarja nyerni a bizalmunkat, hogy bebizonyítja, nem bántja meg többet …(neved)-et. Hát ezt bebizonyította!

-        Tudom, hogy dühös vagy, de nem tudhatod, Tom mit érez! Nem volt szép húzás, hogy lelépett, az igaz. De tudod, hogy nem olyan, aki csak úgy cserbenhagyja, akit szeret! Most látta be, hogy …(neved) csak nélküle lehet boldog. Rossz az időzítés és valóban itt lenne a helye, de ő is összezavarodott! – kelt Tom védelmére Gustav. – Lehet, hogy …(neved)-nek rá lenne most szüksége, de Tomnak pedig rád!

Bill elgondolkodott ezen és kicsit lenyugodott. Aztán visszahívta testvérét és bocsánatot kért. Nem változott meg a véleménye, de megpróbálta megérteni Tomot és végül meg is vigasztalta.

Reggel arra keltek, hogy valaki csenget. Mindhárman kijöttek a szobáikból és ajtót nyitottak. Apud volt az és mellette ott áltál te.

-        Na kicsim én összeszedem a cuccaid, addig ti beszélgessetek. – mondta apud és felment a szobádba.

Ti leültetek a nappaliban, Bill pedig hozott neked egy teát.

-        Akkor én kezdem, oké? Nem hibáztatlak benneteket, egyáltalán. Egyikkőtöket sem. Tudom, hogy nem tehettek semmiről és arról sem, hogy hittetek Anginak. Jól kitalálta a kis történetét, hisz elérte a célját. Én is bedőltem neki, pedig valahol tudtam, hogy gyűlöl. Az, hogy most egy kis ideig szeretném megszakítani a kapcsolatunkat, az azért van, mert el akarom felejteni azt a napot, amilyen gyorsan csak lehet. Sajnos ebben csak úgy segíthettek, ha nem emlékeztettek rá. És ha beszélünk, vagy találkozunk, ez elkerülhetetlen lenne. Meg kell értenetek!

-        Megértjük, de ne tűnj el örökre! – Gustav.

-        Örülök, hogy nem haragszol. – Georg.

-        Az elején haragudtam, de átgondoltam a dolgot és apuval is nagyon sokat beszélgettem erről. Remélem nem bántottalak meg titeket este.

-        Nem, csak szerettük volna, ha beszélsz velünk. – Gustav.

Kopogtak. Bill nyitott ajtót. Detti volt az.

-        Meglátott téged és sírni kezdett. – állt megkövülve és csak sírt.

Te felálltál, odamentél hozzá és átölelted. – Annyira sajnálom! Ha tudtam volna! – mondta.

-        Nem tudhattad!

-        Ne haragudj!

-        Nem haragszom rád! Gyere, ülj le. – kísérted a kanapéhoz.

-        Csak a csomagjainkért jöttem. Reggel a rendőrök, azt mondták, nem emelsz vádat ellenem, és elengedtek. Nem mehetek haza, úgyhogy egy szállodába költözök, amíg haza nem engednek.

-        Ne sírj. – nyugtattad.

-        Örülök, hogy rendbe jössz.

-        Azt mondják pár hét, és a testem kiheveri, hogy majdnem megfagytam. – mondtad, erre ő még jobban elkezdett sírni.

-        Nyugodj meg. – hozott egy bögre teát neki is Bill.

-        Köszönöm. – szipogta.

-        És Angi? – kérdezte Georg.

-        Elmeorvosok vizsgálják, hogy beszámítható-e a felelősségre vonás szempontjából.

-        Lehet, hogy megússza? – háborodott fel tapintatlanul Georg.

-        Ha megállapítják, hogy mentálisan zavart, akkor elmegyógyintézetben kezelik majd.

-        Nem tudok mit mondani. – te.

-        Nem azért mondtam, hogy megsajnáljátok! Valószínűleg beteg, de az nem mentség arra, amit tett. De nekem mégis a testvérem.

-        Remélem rendbe jön majd. – mondtad, de te sem tudtad, mennyire gondolod ezt komolyan, csak meg akartad nyugtatni Dettit.

-        Köszönöm a teát, Bill. Én most össze is pakolok, aztán megyek. – felállt és bement a Gustavval közös szobájába.

-        Ne haragudj rá! Ő nem ártott senkinek! – fordultál Gustav felé. – Szeret téged, most elveszíti a testvérét, legalább te maradj meg neki. Mindenkinek szüksége van valakire, akire támaszkodhat a bajban, és neki most ez te vagy!

-        Igazad lehet.

-        Igazam van! És most, menj, beszélj vele!

Gustav szót fogadott.

-        Mindjárt elmegyek a szobádból, nyugi. – mondta neki Detti.

-        Nem akarom, hogy elmenj! Gyere ide! – húzta magához és megölelte. – Számíthatsz rám!

-        Annyira szeretlek!

-        Én is téged! Veled megyek a szállodába, és veled maradok, amíg szükséges.

-        Csak pár nap, valószínűleg. Ha lesz valami tárgyalás, az otthon lesz.

-        Nem számít mennyi idő és hol. Itt vagyok neked. Most néztem végig, ahogy az egyik barátom magára hagyta a másik barátomat a bajban. Én nem vagyok képes ezt megtenni! – mondta, és megcsókolta meg szerelmét.

-        Köszönöm.

-        Na kicsim, én kész vagyok. Azt hiszem, minden megvan. Kiviszem a kocsiba. Te addig köszönj el. Nem akarom lekésni a gépet. - jött le apud a bőröndöddel.

-        Rendben apu, egy perc. – felelted és felálltál. – Nem tudom, mi lesz, hogy lesz és mennyi idő, de …

-        Várni fogjuk! És hívj, akármikor úgy érzed. Nagyon fogsz hiányozni. – ölelt magához Bill.

-        Vigyázz magadra nagylány! – ölelt meg Georg is. – Ne haragudj Tomra. – súgta a füledbe.

Te erre nem válaszoltál. Bementél Gustavékhoz.

-        Na, ezt már szeretem. – mosolyogtál rájuk.

-        Felhívhatlak néha? – kérdezte Detti.

-        Meglátjuk. És fel a fejjel. – pusziltad meg.

-        Nagyon szeretlek! – búcsúzott el Gustav is egy szoros ölelés kíséretében.

Csak annyit mondtál, szia, és kimentél apud után.

Beszálltatok a kocsiba, elmentetek a reptérre. Késő délután értetek haza. Nagyon gyenge voltál még, így apud egyből ágyba dugott a lenti szobában, ami közvetlen az övé mellett volt, hogy a közelében legyél.

Mikor kifelé ment az ajtón, utána szóltál.

-        Apu! Hagyd égve a lámpát!

Rendben kicsim. Próbálj aludni. – mondta és kiment a szobából