24.rész
Korán keltem, pedig tudtam volna még aludni. De egyszerűen kidobott az ágy...
Lemtentem és gyorsan megittam a kávémat, majd felöltöztem, és indultam is be céghez.
Amint beértem, láttam, hogy semmi sem változott, nem lett felfordulás, minden ment a maga kerékvágásában...
Bementem az irodámba, Bill már bent ült, fejét az asztalon támasztotta, és olyan laposakat pislogott, hogy egy-egy pislogás között, simán el lehetett volna aludni.
-Jó reggelt! -köszöntem neki
-Szia! -mondta ki nehezen
-El ne aludj!
-Pedig közeé járok hozzá! -mondta, és lehúnyta a szemét
-Ittál már kávét?
-Hármat...
-Akkor igyál még egyet!
-Már nem kérek! -mondta
-Le van lassúlva a vérkeringésed, ez azért van! .mondtam
-Hm?
Felálltam, odamentem, és elkezdtem maszírozn a nyakát.
-Ne már, ez fáj! -kapott oda
-Fel akasz ébredni, vagy sem?
-De ne ilyen fájdalmasan!
-Lazitsd el a nyakadat!
Ő követte az utasításomat, és tovább maszíroztam őt.
Már-már egész fitt lett Bill.
-Hé, már sokkal jobb! -mondta
-Tudom! -mosolyogtam
-Köszi!
-Nincs mit! -én, és visszamentem az asztalomhoz
Billen láttam, hogy próbál vlmit elmondani nekem, de nem meri, vagy csak nem találja a szavakat. Egyszer vesz egy nagy levegőt, hogy akkor elkezdi, mjd kifújja, és nem mond semmit.
-Na mondjad! -örtem meg végül a csendet
-Honnan...
-Tudom. Látom rajtad! Mondjad, mit szeretél?
-Csak azt... -majd tartott egy kis szünetet. -Biztos tudod már, mert Viky tuti elmondta, de mivel barátok vagyunk, így elújságolom neked én is, hogy összejöttünk! -mondta, és szinte hallottam, ahogy leeseik róla az a nagy kő, ami eddig ránehezedett.
-Nagyon örülök nektek! Teljes szívemből gratulálok. Én már rögtönaz elején tudtam.
-Miből?
-Meséted, hogy sírtál a filen. Amit Vikyvel néztetek.
-Igen...
-Ő azt mondta, hogy ő sírt. Nem akart beégetni előtted. Vagyis már akkor nem voltál neki közmöbös. Ez pedig csak fokozódott benne. Tudtam, hogy idővel úgy is egymásra találtok, mert nem fogjátok bírni! -mondtam
-Ezt nevezem... mondta elismerően
-Köszönöm! -mosolyogtam
Majd egy pár percig csak néztük egymást, és nem tudtunk mit mondani. Ekkor SMS-em jött.
"Mikor mondjuk el?"
-Bocs, üzim jött! Válaszolok rá, fontos! -mondtam
-OK! Persze... -Bill
"Pont jókor. Amilyen gyorsan csak tudsz, gyere!" -írtam meg a választ
És nem tellett bele 10 percbe, valaki kopogott az ajtómon.
-Bill légyszi kinyitnád? -kérdeztem
-Persze! -mondta, és felpattant a helyéről, majd kinyitotta az ajtót. -Tom! Te itt? -lepődött meg Bill
-Igen! De most nem hozzád jöttem! -válaszolt Tom
Szinte ellökte testvérét az útjából, és rontott be az asztalomhoz. Áthajolva felette csókolt meg. Bill csak állt az ajtóban, mint egy nagy rakás szerencsétlenség, és nézett. Nem értette a történteket.
-Szia! -közöntem végül Tomnak
-Szia! -mosolygott, majd megfordult, így mind a ketten Bill felé voltuk, aki még mindig csak ámult az ajtóban.
-Öhm... ti... ismeritek egymást? -mutogat ránk
-Ami azt illeti igen! -mondta Tom
-Együtt járunk! -egészítettem ki a mondatot.
Bill megint nem szókt semmit, szerintem nem tudta felfogni a történteket...
-Mióta? -kérdezte szemeit nagyra meresztve
-Két hónap, 4 nap. -mondta Tom
Ránéztem, és arsomról sugárzott a meglepettség, hogy napra pontosan tudja a dátumot...
-És ezt csak most mondjátok el? -kelt ki egy kicsit magából Bill
-Nyug van! Mos tartottul a legalkalmasabbnak, hogy megtudd! -mondtam
-Hogy megtudjam? Miért? Már mindenki tudja, csak még én nem voltam felvilágosítva a dologról? -kapta fel a vizet jobban
-Jaj Bill! Csak Viky tudta eddig, mert neki Esther elmondta. De se anya, se Esther szüle nem tudnak még róla! -mondta Tom
-OK, értem én... -mondta Bill, és leült az asztalához
Majd nézett maga elé, és hirtelen jött ki belőle egy szó, ami mondatnak volt megfelelő.
-Csúcs...
Mi Tommal csak mosolyogtunk.
-Jah, Tom! Én meg összejöttem Vikyvel! -mondta egyszerűen Bill
-Komolyan? Gratulálok öcsi. -veregette meg a vállát.
-Köszi. -nevette el magát Bill
-Van most még dolgod? -kérdezte Tom felém fordulva.
-Igen!
-Mégpedig?
Össze kel hívni a dolgozókat, és be kell jelenteni, hogy a kollekciót megvették. -mondtam
-Komoly? -nézett rám megelpődötten Bill, mert erről még ő sem tudott
És ekkor Tomnak az arcára mérhetetlen düh ült ki.
-Baj van? -kérdeztem tőle
-Nem, csak megfájdult hirtelen a fejem -mondta, és odakapott
-Az nem jó! -mentem közelebb hozzá
-Na jó, én egyek! További szép napot, ha vegeztél, szólj! -adott egy puszit Tom, majd kiment az irodából.
-Bill! Tudom, hogy nem vagy a titkárnőm, de szólnál légyszi Barbarának, hogy hívja össze a dolgozókat a műterembe?
-Persze!
-Köszi! -mosolyogtam, ő pedig elment szólni Barbarának
|