Kérlek, ne tedd!

-        Na, mi van már? – kérdezte Georg a többieket. – Több, mint fél órája ment fel …(neved).

-        És Tom? – Angi.

-        Elvileg őt ment felkelteni. – Gustav.

-        Na, megyek, megnézem. – Georg.

-        Veled megyek. – Angi.

Felmentek és benyitottak Tom szobájába. A látvány, eléjük tárult, nem igazán tetszett Anginak, de nem szólt egy szót sem. Oldalatokon feküdtetek egymásnak háttal. Tom a takarót fogva karolt át téged.

-        Ezek alszanak. – állapította meg elmésen Georg. Becsukta az ajtót és visszamentek a nappaliba.

-        Na? – Detti.

-        Alszanak. – Georg.

-        Együtt fekszenek Tom ágyában. – Angi.

-        Na jó én nem várok tovább. Detti menjünk ki a pályára. – türelmetlenkedett Gustav.

-        Jól van szívem, menjünk. Angi jössz?

-        Megyek. Mit csinálnék itt? – felelt, kicsit dühösen, de nem akarta, hogy a többiek azt lássák rajta, legszívesebben megölne téged.

Georg otthon maradt. Ő akart először kifaggatni benneteket, arról, mit kerestek összeölelkezve Tom ágyában. Elég mélyen aludhattál, mert nem vetted észre, hogy megfordultál, így Tommal szembe kerültél. Ő már ébren volt és kíváncsian nézte, mire készülsz, habár tudta, hogy alszol. Te átölelted és azt mondtad, szeretlek!

-        Én is téged! Esküszöm, őszintén tiszta szívemből! Soha többé nem akarlak elveszíteni! – ölelt magához.

-        Mit vesztettél el? – kérdezted, mert felébredtél a mondat végére. Észrevetted a pózt, amiben voltatok és elhúzódtál.

-        Semmit.

-        Mennyi az idő?

-        2 óra.

-        Annyit aludtunk? – mondtad és felültél.

-        Bizony. Jó volt.

-        Többiek már biztos elmentek.

-        Nem megyünk le enni valamit? Vagy ágyban maradnál? – viccelődött.

-        Hehe, nagyon vicces vagy.

Kikeltetek az ágyból, visszavetted a köntösöd és lementetek.

-        Na végre! – Georg. – Ti mi a fenét csináltatok?

-        Miről beszélsz? – te.

-        Fél óra után meguntam a várakozást és felmentem, hogy hol vagytok. Édesen összeölelkezve aluszkáltatok.

-        Keltegettem ezt a hétalvót, aztán megfűzött, hogy aludjak én is inkább. – te.

-        Nem volt nehéz!

-        Angi nem volt túl boldog. Mert oké, hogy egy ágyban alszotok, de úgy, ahogy ti?!

-        Mi köze van hozzá!? Nem a barátnőm! Jó lenne, ha már leszállna rólam!

-        Mondjuk szívem, az egyszerűbb lenne, ha megmondanád neki, hogy nem akarsz tőle semmi komolyat. Talán leszállna rólad, és nem ringatná magát téves eszmékbe az igaz szerelemről! – oktattad ki.

-        Jól van szívem! – mondta feltett kezekkel.

-        Én nem értelek titeket! Itt húzzátok egymás agyát egyfolytában. Mire jó ez? Ha az apátok lennék, lekevernék egy-egy pofont, hogy észhez térjetek! – Georg, de nem folytatta, mert Tom szúrós szemekkel nézte, el ne árulja őt.

-        Na jó! Apu, ovis, én most eszem valamit, aztán tárgyalok Juttával, hogy mit tudok főzni ma vacsira Tomnak. – mondtad és mentél is a konyhába.

-        Azt mondta, szeret! – kezdte egyből Tom, ahogy eltűntél a látószögéből.

-        Komoly?

-        Igaz, álmában volt és nem emlékszik rá gondolom…

-        Jó lenne, már a régi Tom! Ezt a nyálas, szerelmes Tomot annyira nem kedvelem!

-        Leszel te még szerelmes! Akkor majd mit fogsz kapni tőlem! De mindegy, nem veszem fel a szívatásodat! A lényeg, hogy szeret és én is őt. Már csak a tudtára kell adnom. Úgyhogy, légy szíves este lépjetek le valahova. Főz nekem, és úgy terveztem, közben elmondom neki, mit érzek.

-        Felőlem. Majd beszélek a többiekkel. De te meg előbb Angival, mert én nem fogom ezt hallgatni!

-        Rendben. Felhívom most, hogy jöjjön ide.

Tom így is tett. Hazahívta Angit. A szobájában ültek le beszélgetni.

-        Őszinte leszek! És ez nagy dolog! Huh, szóval… az a lényeg, hogy nem szeretlek téged, és nem akarok veled kapcsolatot. Igazából soha nem is akartam többet, mint egyszer-kétszer veled lenni. Szerelmes vagyok …(neved)-be, és amíg ő van, addig senki más nem fér be a szívembe. Tudom, ez nem olyan dolog, amit valaha valaki hallhatott tőlem, de remélem, megértesz. A szerelem megváltoztatja az ember lelkivilágát!

-        Ennyi?

-        Igen. De mondj valamit!

-        Oké, semmi gond! Amíg …(neved) van, addig én nem lehetek. Értem. – mondta, és nagyon jól leplezte, hogy betelt a pohár.

-        Köszönöm, hogy megértesz.

-        Nincs mit! Na én megyek. – kiment.

Forrongott benne a düh és még jobban utált, mint eddig valaha. Csak az járt a fejében, amit Tom mondott: amíg ő van…

Tom megkönnyebbülve készült az esti mondandójára, te Juttával készítetted elő a vacsora hozzávalóit, Georg pedig megfűzte Gustavot, hogy este lépjenek le. Gustav annyira nem örült az ötletnek, de belement.

7 óra körül Angi jött oda hozzád, hogy alkalmas-e az idő a beszélgetésre. Felvettétek a kabátotokat és elindultatok. Elég messze elsétáltatok a háztól. Végig a pályákon túl, az erdőbe. Angi közben végig kedves volt és élete eddigi legfontosabb eseményeit megosztotta veled. Hallgattad, hallgattad, de nem igazán érdekelt a dolog. Még mindig nem bíztál benne. Jópofiztál, bólogattál.

Eközben, otthon.

-        …(neved)? – Tom a többiektől.

-        Most mentek el Angival beszélgetni.

-        Hogyhogy?

-        Angi ki akar vele békülni. – Gustav.

-        Érdekes idő a békülésre.

-        Ezt hogy érted? – Detti, titkon örülve, hátha lebukik Angi a kétszínűségével, hisz ő nem árulhatta el testvérét.

-        Nemrég beszélgettem vele. Elmondtam neki, hogy nem akarok vele semmi komolyat, mert szerelmes vagyok …(neved)-be, és nem kell nekem senki más.

-        Mit szólt? – Georg.

-        Semmit. Azt mondta, megérti, mert tudja milyen a szerelem. Aztán elment.

-        Mi van szívem? – Gustav, mert Detti felállt és elindult a szobájába.

-        Semmi! – mondta és becsukta maga mögött az ajtót.

-        Nem gondolod, hogy elég messze elsétáltunk már? Innen tuti nem találnék vissza! – te.

-        Az jó!

-        Ezt hogy érted?

-        Sehogy. Ú, nagyon kell pisilnem. Itt van nem messze a fák között egy mobil vécé. Tegnap találtam. Bemegyünk?

-        Menjünk persze.

Bementetek, félelmetes hely volt. Hideg, sötét. Mindenhol csak fák és temérdek mennyiségű hó. Amíg Angi pisilt igazán meg voltál rémülve, mert különféle állathangokat hallottál. Még néhol lépteket is véltél meghallani.

-        Kész vagyok. Szerintem te is pisilj, mert messze vagyunk. Tuti félúton jön majd rád a kényszer.

-        Igaz. – mondtad, odaadtad a kabátodat neki és bementél.

Amint beléptél kattant a zár. Megpróbáltad kinyitni, de zárva volt.

-        Ez beragadt! Segíts! – mondtad Anginak.

-        Nem ragadt be! – mondta, gonosz röhögés kíséretében.

-        Ezt nem teheted! – kiáltottad.

-        Dehogynem! Amíg te vagy, addig Tomnál semmi esélyem.

-        Itt akarsz hagyni? Sötét van, hideg, és ki tudja milyen állatok!?

-        Ez engem nem érdekel! El akartad őt venni tőlem! Nem hagyhatom! Itt maradsz, én pedig visszamegyek és az enyém lesz!

-        Kérlek, Angi ne tedd! – sírtad el magad. – Tom sosem fog szeretni. És mit gondolsz? Ha innen kijutok, mi lesz veled?

-        Ha kijutsz! Na szevasz!

Amíg még hallottad távolodó lépteit, könyörögtél neki, hogy engedjen ki. Meg sem állt. Csak ment és semmit nem mondott már. Mikor kijutott az ösvényre, kivette a kabátod zsebéből a telefonod, majd a kabátod bedobta egy fa tövébe.