Angi jobb belátásra tér?

Délutánig próbálkozott Tom a síoktatással és a végére egész belejöttél. Már nagyon elfáradtatok és úgy döntöttetek, megkeresitek a többieket, aztán irány haza enni. Nem találtátok őket sehol, így visszamentetek a házba.

-        Ja, hogy ti itt vagytok? – Tom.

-        Már rég hazajöttünk, csak nem találtunk titeket. – Georg.

-        Bill? – te.

-        A szobájában. – Detti.

-        Akkor én felmegyek hozzá. – mondtad és fel is mentél.

-        Szia! Hogy ment a síelés? – köszöntött egy puszival.

-        Már egész jól. De nem lesz a kedvenc sportom. Te hol jártál egész nap?

-        Itthon. Bepakoltam a cuccaimat és elintéztem pár telefont.

-        Mikor indulsz?

-        Korán reggel. – mondta, te erre elszomorodtál. – Jaj, ne legyél szomorú.

-        Próbálok, de könnyű mondani.

-        Én sem örülök, tudod. De muszáj.

-        Tudom. Akkor a nap hátralévő részét legalább töltsük együtt.

-        Rendben. Segíts bepakolni a maradék ruhámat, aztán vacsizzunk meg.

-        Oké, de előbb átöltöznék.

-        Akkor menj, én itt várlak.

Bementél a szobádba és átöltöztél. Kopogtak.

-        Gyere be! – szóltál ki. Angi lépett be az ajtódon.

-        Szia.

-        Szia. Egész nap nem láttalak.

-        Tudom. Nem szeretek síelni. Inkább bejártam a környéket. Figyelj, én azért jöttem, mert az utóbbi pár napban nem igazán volt alkalmunk megismerkedni.

-        Dettivel sikerült. Te nem igazán hajlottál a dologra.

-        Bocs. Tudod szeretem Tomot és nehéz olyas valakivel barátkoznom, akit előttem szeretett.

-        Értem. De remélem tisztában vagy azzal, hogy én nem akarok semmit tőle.

-        Persze, tudom. Szóval van kedved kicsit beszélgetni velem?

-        Van. De ma már nem igazán fog ez összejönni. Bill reggel elutazik és szeretnénk addig együtt lenni.

-        Jó, akkor majd holnap. Elmehetnénk valamerre, egész szép helyeket találtam ma. Mit szólsz?

-        Benne vagyok. Akkor majd délután.

-        Oké. Akkor én most megyek vacsizni.

-        Mi is csatlakozunk nemsoká.

Kiment, te pedig átmentél Billhez.

-        Figyelj, nem eszünk előbb és utána pakolászunk? Nagyon éhes vagyok már. És a többiek is most esznek.

-        De. Menjünk.

Lementetek és a többiekkel együtt megvacsoráztatok. Azután Bill elköszönt a társaságtól, hátha már nem találkoznak és felmentetek a szobájába. Pakolás közben késztetést éreztél, hogy megoszd vele, Angival kapcsolatos aggodalmad.

-        Képzeld, Angi az előbb bejött a szobámba.

-        Mit akart?

-        Azt mondta, meg szeretne jobban ismerni. Beszélgetni szeretne velem. Ma sétálgatott a környéken és kitalálta, hogy nekem is megmutatja.

-        Csak nem végre belátja, hogy hülyeség rád haragudnia?

-        Nem tudom, kicsit tartok tőle. Olyan fura lány és valahogy a szemében nem azt látom, hogy annyira szeretne engem.

-        Mitől tartasz?

-        Nem tudom. Csak rossz érzésem van.

-        Akkor ne menj el vele, csak beszéljétek ezt előbb meg.

-        Ez nem jó ötlet. Mert ha csak én gondolom rosszul, és ezt előadom neki, megint elvesztem a bizalmát.

-        Igaz. Akkor próbálj meg nem aggódni. Hátha tényleg jobb belátásra tért.

-        Úgy legyen. – mondtad, de kicsit még mindig aggódtál.

Bepakoltátok az összes cuccát végre, azután bebújtatok az ágyba és megbeszéltétek a fontosabb dolgaitokat. A szokásos, ki mikor hívja a másikat és, hogy majd megpróbáltok találkozni. Egy szájra puszival búcsúztatok el egymástól és hamarosan elaludtatok. Reggel Bill jó szokásához hűen nem keltett fel, csak halkan kisurrant a szobából, mikor megjött érte az autó. Így mikor felkeltél, már megint hűlt helyét találtad az ágy másik végén. Felvetted a köntösét és lementél a konyhába. Csináltál pár adag kávét, egyet magadhoz vettél és kiültél a teraszra elkortyolgatni. Hamarosan Georg csatlakozott bögréjével a kezében melléd.

-        Jó reggelt. – mondta.

-        Neked is.

-        Angyal vagy, hogy főztél előre kávét.

-        Semmiség.

-        Bill, elment már?

-        Igen. – szomorúan.

-        De mi itt vagyunk. – vidított fel.

-        Még jó! Mit csinálnék itt egyedül. Utálok egyedül lenni, nem ismerek erre senkit és félek a sötétben.

-        Ezzel én is így vagyok. Habár a sötéttől rettegés, az csajos szokás.

-        Georg, ne oltogass korán reggel!

-        Korán? Dél van emberek! – lépett ki Gustav a teraszra. – Jó reggelt. – adott egy puszit a homlokodra.

-        Detti? – te.

-        Már fent van. Átment Angihoz.

-        Ezek mit tudnak annyit dumálni állandóan? – Georg.

-        Mi is Vikivel így vagyunk. Mindenről be kell számolnunk a másiknak. Még most is, hogy nem együtt lakunk. Állandóan a telefonon lógunk, vagy átmegyünk a másikhoz.

-        De ez most nem olyan csajos dumálgatásnak tűnik. Detti tegnap óta olyan rossz kedvű. Kérdeztem, mi baja, de azt mondta ez az ő dolga. Szerintem valamin összevesztek Angival. Mindenesetre, most együtt vannak. Remélem megoldják, mert utálom, hogy Angival mindig csak a probléma van.

-        Úgy néz ki, a mi problémánk megoldódik.

-        Hogyhogy? – Georg.

-        Tegnap megkért, hogy rendezzük a dolgainkat. Úgyhogy délután elmegyünk valamerre és beszélgetünk kicsit négyszemközt.

-        Akkor jó.

-        Az. – mondtad egy sóhaj kíséretében.

-        Jól érzem, az aggodalmat a hangodban? – Gustav.

-        Kicsit furcsa ez a hirtelen érdeklődése irántam. Eddig került és vágta rám a fejeket. Billnek tudósított a Tommal való veszekedésemről, és állandóan figyelte mit csinálok. Most meg békülni akar.

-        Lehet Detti beszélt a fejével. – Gustav.

-        Meglátjuk. Bill is ezt mondta. – te.

-        Tom meddig alszik még? – Georg.

-        Nem tudom, mikor eljöttem a szobája előtt bőszen horkolt. – te.

-        Utálom, hogy a fél napot azzal töltöm, hogy várom mikor keltek fel mind. – durcizott Gustav.

-        Megyek felkeltem. Addig találjátok ki, mi a program mára. – te.

-        Síelni már nem akarok. – Georg.

-        Na, azt én sem. – te.

-        Mi Dettivel szerintem kimegyünk kicsit a pályára. Olyan aranyos, hogy igyekszik belejönni. – Gustav.

-        Akkor Georg, találj ki valamit, majd jövök. – felálltál és felmentél Tomhoz.

Feküdt az ágyán és látszólag mélyen aludt. Szólongattad halkan, de nem reagált. Leültél az ágyára.

-        Álomszuszék. – suttogtad.

-        Hagyj! – húzta magára a takarót.

-        Nem aludhatod át az egész napot.

-        Dehogynem.

-        Tom, kelj fel! – bökdösted az oldalát.

-        Baba, hagyjál! – mondta nyávogva.

Aztán elhallgatott, és te is. Percekig hallgattatok, ő pedig a csendet kihasználva vissza is aludt.

-        Akkor aludj, én pedig nem főzök ma semmit neked. – zsaroltad.

-        Kajával nem zsarolhatsz! – szólt ki párnája alól.

-        Figyelj, én is legszívesebben visszaaludnék, de nem ezért jöttünk ide.

-        Egy picit még, légyszi! – kérlelt. – Feküdj le te is.

-        Na jó, de csak 10 percre. – enyhültél meg, mert nagyon aranyos volt, ahogy nyűgösködött.

Erre ő felemelte a takaróját, hogy bújj be alá. Levetted a papucsod és a köntöst, majd befészkelted magad, mellé. Ő közelebb bújt és áttette rajtad a takaró másik felét.

-        Akkor most már csönd, és aludj! – mondta és pillanatok múlva már szuszogott.

Hallgattad pár percig és elaludtál.