-Szia Apa! –ülök le a férfi elé –oh, elnézést. Összekevertem valakivel. –mondom, majd felállni készülök.

-Esther König? –néz rám a pasi

-Igen!

-Ha már így összefutottunk, engedje meg, hogy gratuláljak. A kollekciója csodálatos.

-Köszönöm szépen!

-Ugyan… egyébként tudja, hogy ki vagyok?

-Öhm, az igazat megvallva, nem igazán, elnézést.

-Semmi baj. Nos én Christopher Emlay vagyok. A…

-Te jó ég! Ne haragudjon, hogy nem ismertem meg. Nagyon örülök! –fogtam vele kezet

-Én is. Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy megveszem a kollekióját.

Nem is tudtam szóhoz jutni. Megállt bennem a vér, és levegőhöz se jutottam.

-Ko… komolyan mondja? –dadogtam

-Teljes mértékben. Mikor küldi a ruhákat?

-Holnap reggel indul a gépem. Amint hazaérek, azonnal. –mosolyogtam

-Rendben. Én arra gondoltam, hogy ezek a ruhák összességében megérnek nekem 1.500.000. Eurót. Mit szól?

Megint nem tudtam mit szólni. Megoldódott a félelmem. Hiszen ezzel ki tudom pótolni a veszteséget, amit az 5 cég okozott.

-Köszönöm… -mondtam megilletődve

-Én köszönöm. Akkor talán alá is írhatja a szerződést most is. Na?

-Rendben! –bólogattam.

Christopher elővett a táskájából egy papírt. Gyorsan átfutottam, majd a tollat a kezembe véve firkantottam oda a nevemet, Esther König.

-Meg is lennénk. További szép estét, és jó utat holnapra.

-Köszönöm szépen! Önnek is. –mondtam, majd kézfogással búcsúztunk el egymástól.

Én közben rendeltem egy pohár koktélt, majd leültem a német-amerikai delegáció közé, beszélgetni…

-Na, mehetünk! –jött ki Viky a fürdőből

-OK! –mondta Bill, és kimentek a szobából

-Hova is megyünk pontosan?

-A Szabadságszoborhoz…

-Úr Isten, mire vállalkoztam én. –sóhajtozott Viky

Fogtak egy taxit, és a célt bemondva mentek a szoborhoz. Sötét volt már. A városban mégis megmaradt a nyüzsgés. A varázs, amit a lámpák, és épületekből kiszűrődő fények nyújtottak. Gyönyörű volt. Tökéletes idő, egy kis romantikázáshoz… Kiszálltak a taxiból, amikor megérkeztek.

-Gyere! –mondta Bill

-Hova? –ámélkodott Viky

-Föl…

-Na nem! Én oda fel nem megyek. Nekem tériszonyom van! Én nem hetek fel oda… -mondta Viky határozottan

-Ne már! Kérlek… olyan gyönyörű a város onnan felülről. Ne félj! –mondta Bill, és biztatóan kinyújtotta a lány felé a kezét.

Viky megfogva azt indult el a szoborhoz…

-Elnézést! Esther König? –kérdezte tőlem egy nő

-Igen, tessék! –mosolyogtam rá

-Margareta Abbi vagyok, a Cosmopolitentől. Készíthetnék önnel egy interjút?

-Persze. –mondtam, és arrébb mentem, hogy a nő le tudjon ülni.

-Akkor kezdjük. –mondta, majd elővette a felvevőkéjét, és beszélni kezdett bele.

-Hogy érzi, hogy sikerült a mai bemutató?

-A visszajelzések szerint jól.

-Mire gondolt, amikor a ruhákat tervezte? Mi adott ihletet?

-Maga a város. A New Yorki nők. Itt az élet nyüzsgő, és rohanó. Zajlik minden. A város is pont ilyen. Ezt szerettem volna visszaadni a ruhákban is.

-Járt már azelőtt is New Yorkban?

-Igen! Édesapámmal voltam itt először 10 évesen.

-És ennyire megmaradt Önben a város?

-Pontosan. Emlékszem minden itt töltött napra.

-Itt Amerikában érvénybe lépett egy „törvény”, hogy ebben az évben kimarad a fekete-sárga kombináció. Ez Európában nem?

-De. Hazámban, Németországban is ez van.

-Ön mégis csinált egy ilyen modellt. Milyen meggondoltságból?

-Nos igen. Egy gyakornokom is tett a szabályokra, és megvalósította az álmát. Csupa fekete-sárga ruhadarabot. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért, ő egy remek érveléssel állt elő.

-Mi volt az?

-Azt mondta, hogy ez a két színt egymásnak teremtették. A komor feketét, és a bohókás sárgát. De ez a két szín tud lenni a másik is.

-Ezt hogy érti?

-A fekete is tud lenni vidám, és bohókás, még a sárga is tud lenni komor.

-Érdekes meglátás. Ezért merte Ön is megvalósítani ezt az állítást?

-Pontosan!

-És kapott már visszajelzést? Van már vevője a kollekcióra?

-Igen, van…

-És ki?

-Erről talán nem nyilatkoznék. –mosolyogtam

-Rendben! Köszönöm szépen a beszélgetést!

-Nagyon szívesen!

És elment. Egy tök jó interjút adtam… és még élveztem is! Ez tényleg a munkámról szólt, és nem pedig arról, hogy miért nincs barátom?!

-Bill, én nem megyek tovább! –mondta Viky

-Ne már! Egy emelet. Gyere, hidd el nem bánod meg! –mosolygott biztatóan a fiú

-OK! De ha csak egyszer is megszédülök, akkor halál fia vagy! –mutatott rá fenyegetően Viky

-Rendben! –mosolygott Bill, majd elindult fel a lépcsőn.

Viky követte őt. Felértek végre. Egy kicsit fújt a szél. Így Vikyt kirázta a hideg.

Bill odalépett mellé. És fél kezével magához húzta a lányt.

-Ez tényleg gyönyörű! –ámuldozott Viky, és a korláthoz ment. Bill mögé állt védelmezőleg, és kezeit Viky kezei mellé tette.

-Tudom… -mondta Bill

Egy pillanatig csendben álltak egymás mögött, majd Bill végre belekezdett.

-Viky!

-Tessék?

-Én… szóval… -kezdett bele, és eltávolodott a lánytól.

Viky pedig megfordul, neki dőlt a korlátnak, és így Billel szemben volt.

Ettől a fiú mégjobban zavarba jött, és csak a földet bámulta. Nem mert, a lány szemébe nézni.

-Hallgatlak! –mondta Viky kedvesen

-OK! Szóval nagyon tetszel nekem. És tudom kell, hogy van-e esélyem nálad…

-Nézd Bill! Most teljesen őszinte leszek hozzád. Amikor először megláttalak, azt hittem, hogy meleg vagy! De amikor elhívtál a moziba, éreztem valami vonzalmat irántad. Nem tudom, hogy mit pontosan. De tudtam, hogy tetszel nekem, és talán szeretni is tudnálak idővel. Ugyan akkor bennem volt a makacsság, miszerint nem akarok én tőled semmit… Viszont én úgy érzem, hogy menne ez közöttünk. –mosolygott Viky

-Komolyan mondod? –örült Bill

-A lehető legkomolyabban! –mosolygott Viky

-Köszönöm. –Bill, és megcsókolta a lányt.

Tökéletes első csók. Senki nem látta, senki nem volt jelen, csak a két szerelmes. A szél enyhén fújt, és néha felkapta a lány haját. Hidegen érintette testét, ilyenkor összerezzent. A fiú ezt észlelve, egyre közelebb húzta magához.

Majd elválltak ajkaik, és mind a kettőjük szemében égett a tűz. Amely fellobbantotta a szerelmüket.

-Bill!

-Hm?

-Nem szédülök… -mosolygott Viky

Bill is mosolygott válaszul. Majd kézen fogva indultak meg lefelé a lépcsőkön.

Egy szót sem szóltak egymáshoz, míg leértek. Nem is kellett. Ide nem kellenek szavak. Ide kell egy pár perc, amíg felfogják, megértik, mi is kezdődött el közük…