Miután Vici rájött hogy nem figyelek rá hozzám vágott egy párnát amire én zavartan rá néztem majd legyintett a kezével és kisétált a szobámból. Érthetetlenül néztem a csukott ajtóra magamhoz szorítva a párnát de aztán eszembe jutott hogy beszélnem kell Tommal ami nem várhat tovább. Megráztam a fejem majd felkeltem a helyemről és elindultam Tomhoz de út közben apu megállított.

-Hova mész? - kérdezte elő tűnve a semmiből amitől ugrottam egyet

-A szívbajt hoztad rám. - kaptam a szívemhez

-Nem gondoltam volna hogy ennyire el vagy merengve. - mosolygott rám

-Bocsi amúgy Tomhoz megyek. Beszélni akarok vele. - én

-Valami baj van vele? - nézett rám felhúzott szemöldökkel

-Nem dehogy csak olyan baráti beszélgetés. - mosolyogtam rá

-Jól van de siess vissza, anyáddal megbeszéltük hogy kicsit elvonulunk egy családi pikniket tartani. - mutatott a konyhába ahol Vici és anyu egy kosárba pakolásztak

-Rendben siettek vissza. - mosolyogtam rá

Majd megpusziltam és kirohantam a házból egyenesen az ikrek kunyhójához. Nem tudtam meddig tarthat ez a beszélgetés Tommal de ahogy egyre jobban közeledtem a házhoz idegességembe görcsbe rándult a gyomrom. Ahogy oda értem a házukhoz megláttam ahogy mind a ketten kint feküdtek egy egy napozó ágyon fürdőnadrágban.

-Sziasztok. - léptem oda hozzájuk

-Szia. -mosolygott rám Bill levéve szemeiről a napszemüveget

-Ezt vissza hoztam. - mutattam fel a reggel elcsent pólóját

-Áh most már tudom hova. - vette el és adott egy csókot - Este nem akarunk eltűnni kicsit?

-Nem lehet a szüleimmel leszek. Piknikezni megyünk és nem hiszem hogy hamar vissza érnénk. - én

-Oh hát akkor majd máskor. - mosolygott rám

-Persze de most beszélnem kell a bátyáddal kicsit elrabolom aztán megyek is. - álltam fel Bill öléből aki időközben bele húzott oda

-Jól van. - bólintott

Majd vissza helyezte a napszemüvegét a szemeire és hátra dőlt a székben. Tom feltápászkodott és elindult be a házba de nem nézett rám. Felsóhajtottam és csendben utána mentem. Bementünk a szobájába és miután magunk után becsuktam az ajtót oda mentem az ágyához amin már helyet is foglalt. Próbáltam össze szedni a gondolataimat de nem ment egy könnyen.

-Miről akartál beszélni? - emelte rám a tekintettét

-Szeretném tudni mi volt veled tegnap. - én

-Nem értem mire gondolsz. - nézett félre zavarodottan

-Tom mit érzel irántam? - nyúltam az arcához és magam felé fordítottam

-A barátom vagy. - vette le a kezem az arcáról

-Nem Tom ez más. És nem én vagyok az egyedüli aki ezt észre vette. Figyelj nekem elmondhatod mi bánt. - én

-Nincs mit elmondanom. - állt el az ágyról és járkálni kezdett

-Nem fogok megharagudni azért hogy belém szerettél. - mondtam mire megállt és rám nézett

-Tudod milyen érzés hogy szeretsz valakit és végig kell nézned ahogy más öleli és csókolja meg? - Tom

-Tudom hogy ez neked rossz és szeretnék segíteni.... - én

-Segíteni? Ugyan Nyky ezen nem tudsz segíteni. De ne aggódj nem fogok bele kontárkodni a kapcsolatodba Billel. - fordult el

-Tom én ezt sosem gondolnám. - fordítottam magam felé - Nem gondolhatsz ilyet rólam. Ha akarod kerüllek hogy hamarább eltudj felejteni és...

-Ne! Sosem élném túl ha elveszítenélek. - vágott a szavamba miközben kezei közé vette az arcom

-Mióta? - kérdeztem szemeibe nézve

-Nem tudom pontosan talán akkor kezdem el komolyan elgondolkozni rajta hogy valamit érzek irántad mikor kibékültünk és amikor puszit adtál a számra és szívesebben húztalak volna vissza és megcsókoltalak volna és nem engedtelek volna el Rolihoz. De sosem lettem volna képes erre és megpróbáltam elkövetni mindent hogy jó barátod legyek. Én nem akartam beléd szeretni de nem tudtam megállni és nagyon sajnálom ami tegnap történt. Örülök annak hogy nem csináltam semmi hülyeséget és annak hogy Bill semmit sem vett észre abból. Biztos kiakadt volna ha észre veszi hogy ráhajtottam a csajára. - mondta elengedve az arcomat és az ablakhoz sétált

-Hogy segítsek rajtad? - mentem utána

-Majd átvészelem ne aggódj miattam. - fordult velem szembe mosolyogva de ez nem boldog mosoly volt hanem szomorú

-Már hogy ne aggódnék mikor miattam vagy ilyen. Fájdalmat okozok annak akinek sosem szeretnék. És most még is azt teszem. Tönkre teszlek. - néztem rá könnybe lábadt szemekkel

-Te sosem okozol fájdalmat. Minden percnek örülök amit veled tölthettek még ha nem is úgy ahogy én azt szeretném de nekem ez is elég. Látom hogy boldog vagy az öcsémmel és bármennyire is rossz de elfogadom mert te szeretted és én csak egy barát vagyok neked. - törölte le az arcomról a lefolyó könnyeket

-Sajnálom. - mondtam halkan

-Nem kell semmit sem sajnálnod. Mint már mondtam te semmiről sem tehetsz és meg kell ígérned hogy továbbra is a barátom leszel és nem fogsz ezen a dolgon rágódni hogy mi van velem és az érzéseimmel. Jól vagyok. - Tom

-Nem tudok úgy tenni mintha semmi sem volna. - töröltem meg az arcom

-Meg kell tenned miattam. - nézett rám komolyan

-Ezt nem kérhetted tőlem. - ráztam meg a fejem

-De meg kell tennem mert így helyes. - Tom - És most menj már várnak rád.

-Ezt a beszélgetést még folytatni fogjuk. - én

-Nem ezen már nincs mit megbeszélni. - rázta meg a fejét

-Tom. - tettem a kezem a mellkasára és úgy néztem fel rá

-így a legjobb. - nézett le rám

Majd lehajolt hozzám és megcsókolt. Nem tartott sokáig de abba mindent bele adott. Mikor elvált az ajkai az enyémtől el léptem tőle és elindultam hogy vissza menjek a házunkba. Nem köszöntem Billnek túl zavart voltam és nem tudtam volna beszélni vele. Nagyon nem ment volna.

Mikor vissza értem a házunkhoz anyuék és Vici kint ücsörögtek a teraszon az asztalnál és amikor megláttak apu egyből felugrott és indulásra késztette Vici-t és anyut. És mikor oda értek mellém elindultunk. Csak szó nélkül követtem őket és gondolkodtam a Tommal való beszélgetésünkről. Nem kéne ennyire bele feledkeznem ebbe de még sem tudtam nem törődni avval ami Tomban lezajlik most. Hogyan fogok úgy rá nézni hogy ne jutna eszembe az hogy ő velem szeretne lenni. Hogy legyek úgy Billel hogy közben ne okozzak Tomnak fájdalmat? Hogyan tegyek úgy mindent hogy senki se szenvedjen?

Már megint rengeteg kérdés kavargott a fejemben és nem tudom hogyan tudnám megválaszolni őket. Nem tudok úgy tenni hogy semmibe veszem a dolgokat az nem én volnék. Most már nem csak az van a fejemben hogy kiderítsem Bill titkát de most már az is itt van hogy Tom szeret és nem úgy mint egy barát hanem úgy igazából szeret és én meg voltam olyan hülye és nem vettem észre már a legelején.

Mért ilyen nehéz ez az egész? Mért kell ennyi mindennek zavarosnak és érthetetlennek lennie? Miért? Miért vagyok ennyire szerencsétlen hogy mikor minden jó volna egy szempillantás alatt össze dől mint egy kártyavár?

Lehet az volna a helyes kiszállni a srácok életéből és vissza se nézni? De nem volnék képes arra hogy elhagyjam Billt akinek nagy szüksége van támogatásra azok után hogy mit csinál ha egyedül van. És ha miattam teszi azt amit? Ha én vagyok azért a felelős hogy azokhoz a szerekhez nyúlt? Ha azért a sok fájdalomért amit okoztam neki én vagyok az okozója?

-Minden rendbe? - kérdezte anyu

-Mi? - néztem fel rá értetlenül

-Nagyon el vagy merengve mi történt a beszélgetésetek során? - karolta át a vállam ekkor tűnt fel hogy lemaradtunk aputól és Vicitől

-Igazad volt. Tom szeret és nagyon felkavaró volt ez a beszélgetés. Úgy érzem tönkre teszem az ikreket avval hogy ott vagyok.  - hajtottam le a fejem

-Ugyan kislányom. Ez senkinek sem a hibája főként nem a tiéd. - anyu

-De az enyém. Gondolj bele ha engem nem ismernek meg Billel nem kezdek el kavarni nem kezd el drogozni. Ha Tommal nem barátkozom össze most nem lenne szerelmes belém és nem okoznék neki ekkorra fájdalmat avval hogy nem vele vagyok. Elcsesztem az életüket mindenről csak is én tehettek. - zokogtam fel

-Nyugodj meg. - ölelt magához

Nem tudtam megszólalni nem jött volna egy hang sem ki a torkomon. Nem tudnám elmondani hogy érzem magam ezt nem lehetne szavakba önteni.

-Vissza akarsz menni a házba? - kérdezte anyu mikor sikerült megnyugodnom

-Nem. Nem akarom még ezt is elrontani. - néztem fel rá

-Nyugodj meg kérlek. Nem fogunk megharagudni ha most nem érzed magad készen hogy velünk legyél. - simított végig az arcomon

-Nem jól vagyok. Inkább menjünk tovább mielőtt apu el nem kezdene aggódni hogy hova tűntünk. - én

-Jól van de ha nem bírod tovább akkor szólj még ha valakivel beszélni akarsz is akkor is csak szólj nekem. - ölelt meg

-Köszönöm. - öleltem magamhoz szorosan

Majd mikor elengedett apu és Vici után mentünk csendben. Nem akartam elrontani a mai családi napot ezért mosolyt fakasztottam az arcomra és anyuba bele karolva értük utol aput és Vicit.

-Már épp készültem visszamenni értettek. - apu

-Kicsit elkalandoztunk a tájban. - mosolygott anyu

-A lényeg hogy itt vagytok. - puszilta meg apu anyut

Majd miután elengedték egymást újra útnak indultunk de nem sokáig sétáltunk. Egy kis sziklás öbölbe értünk ami nagyon szép volt. Leheveredtünk a homokba leterített plédre majd kipakoltuk a hozott dolgokat utána apuval elmentünk hogy keresünk köveket a tábor tűzhöz és nem bírta ki hogy ne kérdezősködjön.

-Jól vagy? - nézett rám

-Persze jól vagyok. - vettem fel egy követ

-Akkor miért sírtál? - kérdezte mikor kiesett a kezemből a kő

-Nem sírtam. - nyeltem nagyot

-Kicsim szeretném tudni hogy ha valami baj van. Megbántottak a srácok? - tette kezét a vállamra

-Nem dehogy. A srácokkal nagyon jóban vagyok. - én

-Akkor jó de akkor mi volt vagy van a baj? - apu

-Női dolgok amikről nehéz beszélni de ne vedd magadra majd túl leszek rajta csak most nagyon zavarodott vagyok. - én

-Terhes vagy? - apu

-Mi? - akadtak fent a szemeim

-Rég nem borultál ki ennyire és ez meg magyarázná a dolgokat. - apu

-Apu te napszúrást kaptál? Hogy gondolhatsz ilyet. Én terhes? Ugyan ez röhejes. - nevettem fel

-Akkor nem vagy az? - apu

-Nem. Nem vagyok terhes. - én

-Akkor jó megnyugodtam. - sóhajtott fel zavarodottan

-Elmondanám ha az volnék de egyenlőre nem akarok. A karrierem most fontosabb és nem hagynám abba a sulit sem így az utolsó évre. - én

-Tudom és sajnálom. Nem gondoltam bele a dologba csak rossz volt hogy nem tudom mi a baj és megijedtem. - apu

-Nem szeretném ha azt éreznéd hogy kitúrlak a fontos dolgok alól most hogy anyuval közelebb kerültünk egymáshoz de könnyebb ilyen apró kis zűröket vele megbeszélni és ez nem ellened szól. Szeretlek és mindig te leszel az én csodálatos apukám akit annyira imádok. - öleltem meg

-Én is szeretlek kicsim de tudnod kell hogy velem is megoszthatsz bármit csak tudjam hogy mi a baj. Rendben? - nézett le rám

-Rendben. - bólintottam majd adtam egy puszit az arcára

Majd miután elengedtük egymást felkaptuk az össze szedett köveket majd vissza mentünk anyuhoz és Vicihez. Nem került szóba amit apuval beszéltünk és még mindig megmosolyogtatott hogy apu azt hitte hogy terhes vagyok. Meg sem fordult ilyen dolog a fejemben. Nagyobb gondom is van ennél nem hogy még babára gondoljak az még nagyon távoli dolognak tűnik...