Reggel 9 óra. A gépen ülök, mellettem a barátnőm. A gép felszállásra kész. És lassan be is indul a motor, a propellerek, és a gravitációt meghazudtolva… felszállunk. Irány New York, irány egy másik kontinens…

Innen fentről minden olyan kicsi. Mindig elcsodálkozom, amikor repülőn ülök, hogy ebben a nagy világban, még a legnagyobb ország, erdő is milyen kicsi. Egy bizonyos magasság után nem látszik már az ember se. Csak most döbbentem rá, hogy milyen parányiak vagyunk. Milyen jelentéktelenek. Porszemek, és mégis úgy viselkedünk, mint az óriások. Keresztbeteszünk egymásnak, ahol csak tudunk, ártunk a másiknak, sőt önkényesen az életét is elveszük. Hogy jövünk mi ehhez? Amikor ilyen parányiak vagyunk…

Az egész út nyugalmasan telt. Senki nem volt rosszul, minden rendben ment. Az igazat megvallva, Vikyvel az egész utat egymásra dőlve aludtuk végig, szóval nem is nagyon tudom elmondani, hogy mik történtek…

-Kérem, kössék be az öveiket, megkezdjük a leszállást!

Erre mind a ketten felébredtünk Vikyvel, és kinyitottuk a szemünket.

-Már is megérkeztünk volna? –Viky álmosan

-Hát az a 10 órát sikeresen átaludtuk. –nyújtóztam egyet.

Majd újra földet értünk. Leszálltunk, mentünk a csomagjainkért, és elmentünk a szállodához.

-Öhm… tud valaki angolul? –kérdezte a fejét vakarászva egyik modellünk

Vikyvel ránéztünk, úgy becsületesen. Egy „szerinted?” pillantást dobtunk felé, majd mentünk a recepcióra, és elkértük a kulcsokat. A lányok eldöntötték, hogy ki hol alszik, hármasával mentek.

-10 perc múlva mindenki a lakosztályomban! –mondtam, majd útnak eresztettem őket.

Felmentem a szobámba, egyedül voltam bent.

Két perce belül Viky robogott be hozzám.

-Csak 10 perc múlva kell jönni, és nem kell ilyen idegesnek lenni. –mondtam

-Te komolyan gondoltad úgy őszintén, hogy én egy szobába legyek Alexandrával, meg Irisszel? –dühöngött

-Mos mi a baj?

-Már bocsi, de én nem fogom a nyafogásukat hallgatni. Nem vagyok hajlandó azzal a két picsával egy légtérben lenni. –mondta

-OK! Nos, mondanám, hogy gyere hozzám, de te is látod, hogy csak egy ágyam van. –mutattam rá

-Nincs valahol egy hely? –nyafogott

Gondolkoztam, majd…

-Csak Billnél. –mondtam

-Mi? –meredt le

-Igen! Vagy a nyafogós Iris meg Alexandra, vagy a jófej, kedves, aranyos, vicces…

-Jojó… nem kell azért isteníteni őt. –mondta Viky

-Szal vagy Bill…

-Hányasban van? –mondta kedvetlenül

-Közvetlen mellettem. –mosolyogtam

-Akkor odaköltözöm erre a pár napra. –mondta, majd kiment

Végülis örültem, hogy így alakult a helyzet. Így talán lesz idejük megismerkedni, és Viky is talán belátja végre, hogy nem is olyan közömbös számára Bill…

Elkezdtem kipakolni a bőröndömből, majd a lányok megérkeztek.

-Mindenki itt van? –nézek szét a szobában –nos akkor, elmondom, hogy mi a mai program. 10 óra van az itteni időszámítás szerint, lemegyünk reggelizni. Ezután mindenki azt csinál 6-ig, amit akar. Viszont 6, fél7 körül kérnék mindenkit, hogy jöjjön vissza a szállodába, és kezdjen el készülni, tegye magát rendbe, és 8-ra legyen lent mindenki a halban, mert ma lesz az ünnepi megnyitó, meg állófogadás. A továbbiakat meg majd megbeszéljük. Tehát most menjünk le reggelizni, én azt javaslom… -mondtam, majd nyitottam is a szobaajtót.

Szépen lement mindenki, kis csoportokban leültünk az asztalokhoz. Egy asztalnál ültem Vikyvel, az egyik öltöztetővel, és később Bill is csatlakozott hozzánk. A finom reggeli után én felmentem a szobámba, és lezuhanyoztam. Majd csörgött a telefonom.

-Igen? –szólok bele

-Szia! Megérkeztetek már?

-Aha, most reggeliztünk.

-Ez fura. Én most kezdek majd lassan vacsizni.

-Figyelj, ez drága lesz…

-Az, hogy hallhatom a hangodat, meg ér minden pénzt.

-Jaj, Tom! –nevettem el magamat

-Komolyan gondoltam. –hallottam

-Ennek örülök.

-Mit fogtok ma csinálni?

-Én szerintem alszom, és 8-ra meg megnyitóra megyek, meg állófogadásra. –mondtam

-Cool. Nehogy összeszedj nekem valami pasit!

-Eszem ágában sincs!

-Helyes. Na jól van, akkor pihenjél.

-Igen.

-Majd Billtől megtudok többet… -nevetett

-Nem hiszem. –mondtam

-Mert?

-Vikyvel van egy szobában

-Jaaa, értem akkor… -mondta

-Na jól van! Szia! Puszi

-Neked is! Szia! –Tom, majd letettük a telefont.

Én pedig egy nagy sóhaj után levágódtam az ágyra. Annyira fáradt voltam. Nem is az utazás, hanem az eddigi munkám. Az éjjelekbe torkolló tervezések… de remélem, hogy nem hiába, és meghozzák a termést a holnapi napon…

A szempilláim egyre nehezebbek lettek. Teljesen úrrá lett rajtam az álmosság, és a fáradság. Lecsuktam a szememet, az izmaim elernyedtek, majd egyenletes szuszogásba kezdtem.

Kinyíltak a szemeim. 3 óra… Még van egy csomó időm… felkeltem, és kimentem az erkélyre. Kinéztem, velem szemben, jól láthatóan a Szabadságszobor. Emlékszem, amikor kicsi voltam, a farsangokon mindig ennek öltöztem. Milyen régen is volt már az… 20 éve… két évtizede… 240 hónapja…1040 hete… 7300 napja… nem is tűnik olyan hosszú időnek. Csak kimondva sok…

A kipakolatlan táskára néztem, és kiraktam a többi cuccot is. Majd a kollekciós ruhákra került a sor. Szépen, lassan, egyenként vettem ki őket. Végig néztem, és meg voltam elégedve. Megállapítottam, hogy minden rendben a ruhákkal, és kiraktam mindegyiket egy fogasra. Az idő telt. Hajthatatlanul…

Egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy negyed 7. Ideje lenne készülődni. Így beálltam a szekrényem elé, és gondolkoztam, hogy mi is lenne a megfelelő ruha a ma estére. Egy kétrétegű, aszimmetrikus ruhánál maradtam, ami hernyóselyemből készült. Gyönyörű. Alkalmi, ám mégis szexi. Belebújtam, a hajamat kiengedve hagytam, egy kicsit megtupíroztam, és belakkoztam, így egy kicsit kócos hatást keltett. Majd 8-kor lementem én is halba. A lányokkal, meg a segítőkkel, és persze Billel, elindultunk a helyszínre…

A beszéd roppantul unalmas volt, fél óráig beszélt a pasi arról, hogy mennyire örül ennek a divatbemutatóba, és reméli sikeres lesz.

Majd megkezdődött az állófogadás. A kaja finom volt, a pia csak igényes… pezsgő. Pont Vikyvel stíroltuk a „felhozatalt”, amikor valaki hátulról befogta a szememet…