44. rész
A legjobb szülinap.
Másnap reggel Simone keltegetett benneteket.
- Tom, szívem. Ébresztő. – simogatta fia fejét.
- Reggel van? – kelt fel ásítozva és észrevette, hogy ott fekszel mellette a kanapén. Óvatosan kikelt és téged betakart. Átmentek a konyhába.
- Itt aludtatok?
- Sokáig beszélgettünk, aztán belekezdtünk még egy filmbe, közben elkezdett világosodni, és úgy néz ki elaludtunk.
- És így összebújva néztétek a filmet?
- Nem tudom. Ülve aludtunk el. Valahogy ebbe a pózba keveredhettünk.
- Na jó, hagyjuk még aludni. Te is menj, feküdj vissza a szobádban.
- Rendben. Keltsetek fel, ha mennek a reptérre.
- Szólok nekik.
Odament hozzád és adott egy puszit a homlokodra.
- Olyan gyönyörű, mikor alszik. – suttogta.
Felment a szobájába és lefeküdt aludni. Nem sokkal később te is felkeltél.
- Jó reggelt álomszuszék. Olyan vagy, mint a fiaim. Bárhol elalszanak.
- Jó reggelt. Nem így terveztem. Filmet néztünk és elnyomott az álom.
- Gyere, igyál egy teát.
- Köszönöm.
- Mikor indul a géped?
- Nem tudom, apu foglalt jegyet, de még nem hívott.
- Örülök, hogy végre megismertelek. A fiúk nagyon szeretnek téged. Mind a négyen.
- Én is őket. Kár, hogy olyan kevés időt tudunk együtt lenni.
- Nekem mondod? Alig látom őket, mindig úton vannak. Most szerencsére pihenhetnek egy pár hónapot.
Még beszélgettetek egy darabig, utána apud hívott, hogy reméli, megkaptad az sms-ét, amiben az állt, hogy 2-kor indul a géped. Mivel már fél 1 volt, gyorsan összekaptad a cuccaid, beosontál Bill szobájába, átöltöztél és Simone kivitt a reptérre. Mire Bill felkelt Simone már hazért.
- …(neved)?
- Ha minden igaz, most szállt fel a gépe.
- Miért nem szólt?
- Aludtatok mindketten. Nem akartunk felkelteni. Kivittem a reptérre. Azt mondta, mondjam meg, hogy majd hív, ha hazaér.
- Hogy nem vettem észre, hogy felébredt?
- Mert itt aludt lent a kanapén Tommal.
- Tommal? – kerekedtek ki a szemei.
- Valami filmet néztek és elaludtak. Tom visszafeküdt, aztán valami kavarás folytán nem kapta meg az édesapja üzenetét a gép indulásáról. Gyorsan kivittem és elérte a járatot.
- Hát jó. – mondta kicsit csalódottan.
Mikor hazaértél a szüleid és Viki otthon vártak rád.
- Na végre! Milyen volt az utad? – köszöntött apud.
- Fárasztó.
- Nem sokat aludtál, azt látom. – anyud kicsit aggódva.
- Láttam az interjút, nagyon jól néztél ki. – nyomott egy puszit Viki az arcodra.
- Köszi.
- Na, pakolj ki, öltözz át, aztán megyünk megvacsizunk valahol. – anyud.
Felmentél a szobádba, ahová Viki is veled tartott. Miközben öltöztél persze, hogy mindenre kíváncsi volt.
- Hosszú, de majd mindent elmesélek.
- Felköszöntöttek?
- Persze, nagyon édesek voltak. – mondtad és elővetted a dobozkákat. Ő pedig gondosan végignézegette az összeset.
- De szépek! Igazán kitettek magukért.
- Igen. Nagyon meg is leptek.
- Anyuék is meg fognak. Én tudom, mit kapsz!
- Mit?
- Majd hülye leszek elmondani. Csak annyit, hogy örülni fogsz neki. Már rég szeretnéd.
- Köszi, rendes vagy hugi!
- Tudom. Na gyere, menjünk is.
Elmentetek a kedvenc éttermedbe, ahol megvacsiztatok és a pincér egy tortát is hozott neked. Elfújtad a gyertyákat és kívántál is. Haboztál egy ideig, mire vágysz a legjobban, de a szíved úgy döntött kíván helyetted. Azt kívánta, hogy vedd észre ki számodra a nagy ő. A szíved azt diktálta, Tom az. De az eszed gyorsan elterelte a gondolataidat erről a képtelenségről.
- Akkor most megkapod az ajándékod. – anyud.
- Persze csak szóban, mert ide nem tudtuk behozni. – apud.
- Ne csigázzatok!
- Úgy döntöttünk, mivel betöltötted a 18. életévedet és jövőre főiskolás leszel, megérdemled, hogy legyen egy jogosítványod.
- Jogsi? Tényleg megengeditek a jogsit? – lepődtél meg. Ugyanis már két éve nyúzod vele őket, de a nagy aggodalom miatt nem mentek bele. Valószínűleg most is engesztelés képpen a válásuk miatt. De nem baj. A lényeg, hogy végre belementek.
- De mondjátok a lényeget! – nyaggatta őket Viki.
- Jól van! A lényeg az most jön. Kint vár az étterem előtt.
- Kocsi, ugye? Kapok egy autót? – pattantál fel.
Mind a négyen kimentetek az étterem elé. Ott állt egy csodaszép, fekete kabrió BMW. Amilyenre vágytál.
- A kulcsok még apádnál lesznek, amíg meg nem kapod a jogosítványt, de ez majd ösztönöz.
- Köszönöm! – puszilgattad őket, örömkönnyekkel áztatott arcoddal. – Eddig ez a legjobb születésnapom.
- Reméltük is!
- Kipróbáljuk? – Viki.
- Tényleg! Ugye ezzel megyünk haza?
- Naná, majd itt hagyjuk. Hazavisszük anyádékat, aztán mi is hazakocsikázunk. – apud.
Beültetek. Apud vezetett, te pedig mellé ülté. Vikiék hátra. Hazavittétek őket, de nem indultatok még el tőlük.
- Nem megyünk? – te.
- Megvárjuk, míg bemennek az ajtón, aztán helyet cserélünk.
- Én vezethetek?
- Igen, de lassan és azt csinálod, amit mondok.
- Imádlak, apu!
Beültél a vezető ülésre, apud pedig melléd. Negyven perc volt a 20 perces út hazáig, de nagyon élvezted. Leparkoltál a ház elé, adtál apudnak egy hatalmas puszit, aztán felszaladtál a szobádba és felhívtad Billt.
- Na szia. Azt hittem már nem hívsz.
- Nem fogod kitalálni, mit kaptam anyuéktól.
- Na mit?
- Egy BMW-t! És elkezdem a jogsit.
- Hú, az klassz!
- Mit klassz? Ennél jobbat nem is kaphattam volna!
- Aranyos vagy, ahogy ennyire örülsz.
- Ilyen jó szülinapom még sosem volt. A legjobb emberekkel tölthettem el és a legjobb ajándékot kaptam.
- Itt van Gustav és csesztet, hogy adjalak neki. Beszélsz vele?
- Persze! Add!
- Szia! Mi ez a nagy öröm?
Elmondtad neki is.
- Gratulálok. Nekem is van jogsim, de autót még nem vettünk. Úgysem tudnám kihasználni, annyit vagyok itthon.
- Még én sem vezethetem, amíg nincs a kezemben a jogsi, de titokban már vezettem. Apu megengedte.
- Aztán ne száguldozzál!
- Nem fogok, nyugi.
- Na, most visszaadom Billt. Ja és Georg puszil.
- Én is őt. Szia!
- Szia!
Billel még beszélgettetek, aztán elköszöntetek és lefeküdtél az ágyadba. Tényleg nagyon boldog voltál. Megint visszakaptad a barátaidat és itthon is minden rendben van. Már épp lecsukódtak a szemeid, mikor pittyogni kezdett a telefonod. Üzeneted jött.
„Gratulálok a csodagéphez, remélem, viszel majd egy kört! Nagyon jól éreztem magam éjszaka és örülök, hogy végre beszélgettünk is ;) Szép álmokat! Tom”
Legalább 10szer olvastad újra az sms-t egyre nagyobb vigyorral az arcodon. Próbáltad eldönteni, hogy visszaírj-e, aztán pedig azt, hogy mit. Addig vacilláltál ezen, míg a szemeid egyre csak nehezedtek, végül elaludtál.
|