Bementünk az irodába. Pár perc múlva Viky is megjelent, és indultunk is a jegyekért.

Én vezettem, Viky pedig ült mellettem, és nyomta a dumát…

-Én már úgy várom…

-New Yorkot? Én is… csak izgulok, hogy mi lesz. Ha elfogadják a kollekciót megvan, ha nem, akkor cseszhetem… -mondtam

-Miért?

-Mert… -áh, mindegy! –mondtam, majd csak az útra koncentráltam

-Ennyire izgulsz?

-Aha…

-Semmi baj nem lesz, hidd el!

-Remélem is. –mosolyogtam

Majd nem sokkal később megérkeztünk az utazási irodába. Bementünk Vikyvel.

-Jó napot! –köszöntünk

-Jó napot, miben segíthetek?

-15 jegyet foglaltam le a szombati, New Yorki járatra.

-Igen, már látom. Esther König, igaz?

-Igen. –mondtam

Majd kiadta a jegyeket, fizettem, és mentünk is vissza a céghez.

-Esther… nem mehetnék én már haza? –nyafogta Viky

-Meddig van a munkaidőd? –kérdeztem

-4-ig. –válaszolt

-Mennyi az idő?

-Fél négy!

-Akkor szerinted hazamehetsz?

-Nem… -válaszolta letörten

-Imádom, hogy ilyen jól jár az eszed… -mondtam

-Hahaha… -nevetett keserűen, és erőltetetten Viky

Hamar visszaértünk a céghez. Bementünk, nekem a kezemben voltak a repülőjegyek, Vikynek már oda is adtam az övét, én pedig vittem fel a maradék 14-et.

-Megjöttem! –köszöntem be Billnek, az irodámba érve

-Szia! Gyors voltál.

-Aha… -mondtam, majd elvettem egy jegyet, és Bill felé nyújtottam

-Mi az? –értetlenkedett

-A tiéd… -mondtam

Bill teljesen le volt blokkolva.

-Micsoda? –meredt rám

-Jössz velem New Yorkba. Itt a jegyed a holnapi gépre. –mondtam, és szinte bele nyomtam a kezébe.

-Vagyis… kimehetek a kollekcióra? –hüledezett még mindig.

-igen, Bill! Jössz velem! –mondtam már egy kicsit nevetve

-Frankó… -esett le neki végre. –Nagyon köszi! –mondta, és megölelt

-Nincs mit! Simogattam meg a hátát, majd elengedett. –Most pedig menj haza, és kezdj el pakolni! –mondtam

-Értettem! –állt haptákban, és el is húzta a csíkot.

Röviddel ezután lementem a modellekhez, és odaadtam nekik a repülőjegyüket, illetve a sminkesnek, és a két, pluszöltöztetőnek is. Ezután már nem volt sok dolgom, mindössze annyi, hogy hazamenjek, kipihenjem magamat, és holnap újult erővel ülhessek fel a gépre. Ennek reményében be is ültem a kocsiba, és el is mentem haza. Kinyitottam az ajtót, bementem, lepakoltam, és mentem a konyhába, hogy egyek valamit. Leültem, és jóízűen falatoztam a zabpelyhemből. Majd megcsörrent a telefonom.

-Igen?

-Szia, Tom vagyok.

-Szia! Mi a helyzet?

-Semmi, csak gondoltam felhívlak.

-Köszi.

-Összepakoltál már?

-Igen, még tegnap.

-Holnap hánykor indul a géped?

-9. Mert amikor kiérünk, pont hajnali 1 felé lesz.

-Értelek. Halom Billt is viszed magaddal?

-Igen, úgy tervezem. Megérdemli.

-Teljesen oda van, meg vissza.

-Gondolom. Szerintem már csak akkor fogja felfogni a dolgokat, amikor a repülőn fog ülni.

-Valószínű… -nevetett Tom is. –Ráérsz most?

-Attól függ, mire.

-Átmegyek, és megtudod…

-OK! Gyere! –mondtam, majd letettük a telefont.

Vártam, hogy Tom átjöjjön. És 10 percen belül meg is érkezett. Csengetett, én ajtót nyitottam, ő pedig bejött.

-Bocsi, most virágot nem hoztam… -mondta, és már kézen is fogott, majd szinte kirángatott a házból.

-Mit csinálsz? –kérdeztem egy kicsit idegesen.

-Nyugi… zárd be a házat, aztán gyere velem! –mondta

Én bezártam, majd mentem Tom után.

-Nem autóval vagy? –kérdeztem

-Nem. –vágta rá, majd a kezemet fogva elindultunk egy irányba.

Lassított a tempón, és mostanra már csak sétáltunk kézen fogva egymás mellett.

-Hova megyünk? –kérdeztem

-A kedvenc helyemre. –vágta rá

Kíváncsi voltam, hogy mi lesz az, így csak mentem vakon Tom mellett.

Sötét volt már, de rendkívül kellemes, meleg, szinte fülledt szél fújt. Egyszerre léptünk, szinte a levegőt is egyszerre vettük. Majd hirtelen megállt Tom, egy sövény előtt.

-Megjöttünk! –mondta

-A sövény? –kérdeztem

-Gyere! –mondta, és átmásztunk nagy nehezen a bozóton.

Egy régi játszótér. A hinta tiszta rozsda, talán nem is gondozzák a helyet. Teljesen el volt hanyagolva.

Beleültem egy hintába, Tom mögém állt, és finoman elkezdett lökdösni.

-Mindig idejöttünk Billel. Főleg, amikor a szüleink elválltak. Minden szabadidőnket itt töltöttük. –mesélte Tom

-És miért pont ide jöttetek?

-Mert ezt a helyet nem sokan ismerték. Szinte csak mi jártunk ide. –mondta, és lökött a hintán még egyet.

-Szép ez a hely. –mondtam

-Az… és megnyugtató. Amikor gitározni kezdtem, hogy ne zavarjam a nyikorgásommal a többieket, idejöttem gyakorolni.

-Azt hiszem, ilyen őszintén még soha nem beszéltél velem… -mondtam

-Hm… -bökte ki Tom, majd befejezte a hinta mozgatását, és beült mellém

-Egyébként az volt az én hintám. Ahol most te ülsz… -mutatott a hintámra

Én csak elmosolyogtam magamat.

-Szóval holnap 9-kor indul a géped…

-Igen. És hétfőn hajnalban jövök vissza.

-Az nem sok idő…

-Nem. –mondtam, majd kirázott a hideg –Menjünk haza! –mondtam

-OK! –felálltunk a hintából, és elindultunk

A ház előtt megálltunk.

-Behívnálak, de…

-Nem, most nem alkalmas. –mosolygott

-Igen.

-Hát, akkor… -mondta

-Tom!

-Tessék?

-Köszi, hogy megmutattad a játszóteret. Azt hiszem, egyre többet tudok meg rólad.

-De még mennyit nem is tudsz! –mondta

-Van még időnk.

-De még mennyi… -Tom

-Jó éjt! –mondtam végül

-Neked is! És jó utat! Vigyázz az öcsémre! –nevette el a végét.

-Vigyázok! Te meg vigyázz magadra. –mondtam, majd megöleltem

Egy kicsit eltávolodtam tőle, majd Tom visszahúzott, és megcsókolt. Igazi búcsúcsók volt. Lágy, és érzéki. Bele se merek gondolni, hogy ezt három napog nem fogom többet érezni…